Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-24 / 46. szám
4 Tolná megyei népújság T3G8, február 2Í. E2 SZCJaMW/ • AÍONNAL JÖJJÖN IDE AZ EGÉ5Z-5ÉrGvGvi csoporr'-és mohának. faeW', SZERT! ■-inWiAs ■ Vizsga korrektségből Megsarcolták-e őket ? Ma sem zárult le a vita. Élénken foglalkoztatja Gyönk község közvéleményét, hogy másfél hónappal ezelőtt tulajdonképpen mi is történt náluk. Idézünk a visszhangból. Az alábbiakban közlünk néhányat a vélemények közül: — Aki családi sírboltot akar, fizesse meg az árát. — Ki hallott arról, hogy a mi falunkban négyszáz forintba kerülne a föld négyszögöle? — Amikor megtudták, hogy nem egyházilag temeti, duplájára emelték. Másnak olcsóbban adják a házhelyet. — Mit csináljon a szerencsétlenje? Nem temetheti a kertek alá az urát! — Van másik temető is a faluban. — Miért ígérték meg négyszázért? — így szavazott a presbitérium. Egyezségük ellenére Január elején pontosabban, január 5-én hunyt ed Szöllősi István gyönki lakos. Ocsúdva a fájdalomból hozzátartozói elvetették az egyházi temetés gondolatát, úgy döntöttek, ftogy a legméltóbb végtisztességet társadalmi szertartással adják meg az elhúnytnak. A megözvegyült Szöllősi Istvánná a község legrangosabb helyén, az evangélikus egyház tulajdonában és kezelésében lévő temetőben kívánt temetkezni. Megvette a sírhelyet Másokhoz hasonlóan ő is megegyezett a temetkezési ügyekben jártas egyházi korifeussal: 400, forintot fizetnek a családi sírbolt céljára alkalmas területért, oda temetik a férjét Dilemma elé állította ezt követően az elhunyt hozzátartozóit a hír: Sas Oszkár evangélikus lelkész közölte velük, hogy az egyezség semmis, nyolcszáz forintot fizessenek, ellentétben a korábbiakkal. Kutatni kezdték a változás okát Gyorsan híre terjedt a faluban, áremelésre azért került sor, mert kiderült, hogy Szöllősiék társadalmi temetésre készülődnek. Növelte e hiedelmet az a tény is, hogy a szomszédos sírhely — ahol pap temette a halottat — két hónappal korábban csupán négyszáz forintért cserélt gazdát, ennyit kért az egyház- község. Mit tehetett a család? Kételyeik ellenére kifizették a nyolcszázat és tisztességgel eltemették halottjukat. Mivel megnyugtatóan rendezni akarták az ügyet, pontot szerettek volna tenni rá, tájékoztatást kértek a felettes állami szervektől, mennyit kérhetnek tőlük, miképpen szabályozták az árakat. Miért drágább ? A panasz megvizsgálásakor kiderült, hogy jelenleg még nincs törvény az egyházi kezelésben lévő temetői sírhelyek áraira. Jogában áll ugyan a helyi tanácsnak a szabályozás, de e jogukkal nem éltek, mivel kirívó okuk nem volt rá, normálisak voltak a kapcsolatok. Tolna megyében általában az a szokás, hogy nem szoktak az egyházi temetőkben pénzt kérni az egyszerű sírhelyekért. így temettek nemrégiben a zombai katolikus temetőben egy veteránt, akit természetesen szocialista szertartással helyeztek örök nyugovóra. Más a gyakorlat a kriptáknál. Helyenként változó az összeg, általában kétszáztól maximum négyszáz forintig szoktak fizetni a családi sírboltok céljaira vásárolt terület ellenértékéként. A mi megyénkben még nem volt példa a Gyönkön kiszabott és beszedett nyolcszáz forintos taksára. Mi a magyarázata? Miért vonták vissza adott szavukat? Az egyházközség presbitériumának döntésére hivatkozik a lelkész. Indokainak azzal, hogy a dupla összeg magyarázata korántsem a társadalmi temetésben található, hanem ennek a testületnek a határozatában, miszerint a más felekezetűefc dupláját kötelesek fizetni. Az elhunyt Szöllősi István nem volt evangélikus, ezért emelték az összeget, Magyarázatuk nem megnyugtató. Erősen vitatható ugyanis a presbitérium döntésének indokoltsága és jogossága. Miért? SeJ**1'- ,1 AAE^R^D TO- ' RÖK, AZT AAONIT JA A SEREGEK URA,ÉS FÜSTTÉ ÉGETEAA SZEKEREIT. OROSZLÁN KÖLYKEIDET KARÓ % EAAESZTI A/VEG..." • KEPREGENYVAJ.TOZAT: SARLÓS ENDRE ETGké£kj cjtyvo.e híA/veov act a Kj /ZjE^JOe 2jé& £ 17-> ZA0O? GKEEM ZA Q£tCAfWA JEEPJE T/\'3C7« /ZtDOOTT /WC CA eucépeo //Act. ^ BOCS A MAT. A TÖBBI FOöOtV NCAA RDSJA-TVR NI, EEé’CT KF-2CS <£OE/V* ! JOSEPH SilVEKSON A NE ve/V*. «Aß0i VASVOK.K^- IZEAT, tiszt CT3. ISTEMT!»- TE letet ÍZEfifTKÉNK tartami ha ifwerNf .. r A POGOLY AL. - 6HVv CV/=tfCWVCA /»AV(3T/| AA/AC- O^KtK! T AA£G ~ O Ö£>3£. A/ T& //. 0OAZAIOM hol, egyetlen községben nem kerül a megye legdrágább házhelye sem ölenként négyszáz forintba, (Körülbelül két Ölnyi terület került nyolcszázba.) Az OTP-től kapott tájékoztatás szerint, Gyönk községben ölenként 12—15 forintba kerülnek a házhelyek. Nem gondolják, hogy méltánytalan a harmincszoros ösz- szeg? Miért akarják vevőikre kényszeríteni e megterhelést akkor, amikor a ravatalozókat, boncolásra megfelelő helyiségeket a tanácsok építtetik, az állam finanszírozza ezeket a beruházásokat? Említésre méltó, hogy az államilag fenntartott temetőkben jelentősen csökkentették a sírhelyek árait. Előbbiek mellett. Miért kellett visszavonni adott szavukat? Hiszen arra illetékes egyén, az egyházközség rutinos megbízottja kötötte a megállapodást! Csoda-e, hogy így nehezen tisztázzák magukat a közvélemény előtt és nehezen mosható le róluk, hogy a társadalmi temetés lenne oka a dupla összegnek. Miért nem gondoltak a méltányosságra? Meglehetősen rosszul vizsgáztak a korrektségből. Éppen a rendelkezés hiányát és helyzeti előnyüket használták ki, alapot adva a sokféle találgatásra. Amikor az országos árszabályozást, az állásfoglalás mielőbbi elkészítését sürgetjük, megjegyezzük, hogy Gyönkön is, nekik is apellálni kell az emberek igazságérzetére. még akkor is, ha korábban nem vették ezt figyelembe szavazásuk során.-i -é — Hallgass, Jozefin! — kiáltozta zordan a feleségére. — Te vagy az oka az egésznek! Mert az örökös vendégeskedés elveszi az időmet attól, hogy ezeknek az elhízott lógásoknak a körmére nézzek... Ezek azt csinálják, amit akarnak!... De ennek vége lesz, Jozefin! .,. Hol a kardom?! — Szent Isten! Mit vétettem?! — Ne idegesíts már! Nem miattad kell a kardom!... Antoine! Antoine! A sofőrt.., Gyerünk! ... Mikor az autó tülkölve nekihajtott az erőd bejárójának, elhangzott a „fegyverbe” kiáltás, megszólalt a trombita, a széles rácsos ka- ’ pu mindkét szárnya kitárult, és a tiszteket tá— 79 — vcü helyőrségek sötét előérzete nyomasztotta.— * — Alázatosan jelentem a létszámot... Lihegve intette le a hadnagyot: — Tartsa meg a létszámot! Gyerünk! Lámpát kérek, esi előre oda, ahol az a sok kis fény mozog... Majd én,.. Majd itt más rendszer következik.., illetve én megírom egy anzixon az uraknak, a Kongó mellé... Altiszt! Altiszt! Lefújni, maga gazember! Mit állítja nekem sorba a világ összes légionistáját! Rompez!.., Rompez! Mint a számum vonult végig az erődudvaron, csörtetve, fújtatva, könyökhajlásba csapott kardmarkolattal. Sápadt, ijedt tisztek csoportja követte. Ott állt a mosókonyha előtt az őrség a közrefogott Galambbal. Mikor a magas vendég húsz lépés távolságra ért, a kapitány kardot rántott: — Vigyázz! Egyetlen zörejjel csapódtak össze a bokák, egyetlen süvöltéssel villant elő a tisztek kardja... Cochran lihegve, szó nélkül tetőtől talpig végigmérte őket, azután fel és alá futkosott egy ideig. Az egyik tiszt előtt megállt. Ez nyomban jelentett: — A létszám három. — Nem fontos... A létszám meg fog változni ... Úgyis leváltjuk itt az egész őrséget, Arról beszélj, kérlek — fordult a kapitányhoz — hogy mi volt a gránáttal hogy történt a riadó és ez a lövöldözés... Én ugyanis, kérlek, már több éve abban az illúzióban élek, hogy Afrikának az északi része megboldogult barátom Lyautey marsall óta pacifikálva van, viszont úgy látom, hogy Oranban éjszaka még riadók és lövöldözések fordulnak elő... Hát — 80 — erről szeretnék, ha lennél olyan kegyes... Rompez! Tessék csak a tiszt uraknak hüvelyébe dugni a kardot, majd rövidesen sűrűn kihúzhatják a haza védelmére... Most pihenj! Mindenki!... Hát parancsolj, kérlek... A kapitány tiszteletteljesen, de hangjában egy árnyalat hűvösséggel felelt: — Kérlek, excellenciás uram. Valószínűnek látszik a feltevés, hogy ez az ember félelemből hamis riasztást adott le. — Őrszem! — mondta Cochran, — Gyere ide! Miért lőttél?! Galambban meghűlt a vér, Ráismer. — Alázatosan jelentem, nem ón lőttem. A sötétben egy ütés olyan erővel érte a vállalna t, hogy elejtettem a fegyvert —* Lámpát! — recsegte a táborszernagy. Maga ragadta meg a lámpát, és odavilágított Galamb arcába. Egy másodpercig bután nézte. Ráismert, pe csak egy másodpercig látszott, hogy meghökken, azután éles hangon rászólt: — Add ide a fegyvered ... Fehér papírt... — Belekotort a puska csövébe papírral. Azután megszagolta. — Ebből a fegyverből nem lőttek. Mutasd a vállad! Mi ez?! Egész bizonyos, hogy meg kellett ismernie őt Cochrannak! Hát itt mindegy, hogy ő mint frakkos úr, vagy mint közlegény jön elő?... Mi a csoda ez? A táborszernagynak már egy arcvonása sem mutatja, hogy ráismert. Most odavilágít a vállára, ahol hatalmas véraláfutás látszik. — Valószínűnek tartod, kapitányom, hogy ezt a friss és roppant erős ütést öncsonkításból alkalmazta az ifjú, és utána kilőtte a fegyverét? • — 81 —
