Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-03 / 28. szám

&. Ö P MEGTElgr NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XVIII. évfolyam, 88. szám ÁRA: 8« FILLÉR Szombat, 1968. február 3. Tízéves a népi ellenőrzés szervezete Kádár János levele A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak, dr. Dabrónaki Gyula elnök elvlárs kezeihez Budapest Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében szívből köszöntőm a központi és helyi népi ellen­őrzési bizottságok vezetőit és tagjait, a népi ellenőrök sok ezres táborát, a szervezet meg­alakulásának 10. évfordulóján. A népi ellenőrzés rendszere, amely pártunk kezdeményezé­sére, az ellenforradalom leve­résének, a népi állam megerő­sítésének időszakában, harcban jött létre, tevékenységében a munkás-paraszt felügyelet for­radalmi elvét követte és an­nak szellemében tevékenykedik. A dolgozó tömegek aktív rész­vételére épült ellenőrzési szer­vezet fennállásának tíz éve alatt széles körű megbecsülést és tekintélyt vívott ki magá­nak; tevékenységével erősítet­te a párt, a népi állam és a tömegek kapcsolatát. A népi ellenőrzés útján a dolgozó nép gyakorol ellenőr­zést a javak termelése, elosz­tása felett és ily módon is a vezetés tevékeny részesévé vált. A népi ellenőrzés segítette kormánydöntések végrehajtá­sát, az állami fegyelem meg­szilárdítását, fellépett a gaz­dasági munka lazaságai, a bü­rokrácia, a korrupció, a meg­vesztegetés, a köztulajdont ká­rosító mindenféle visszaélés és bűncselekmény ellen. Átfogó vizsgálatai feltárták a népgaz­daság egyes ágazataiban ta­pasztalt hiányosságok okait, segítették a szocialista gazdál­kodás hatékonyságának növe­lését, hasznosították a dolgo­zók jelzéseit, bejelentéseit, fel­használták javaslataikat, kép­viselték érdekeiket. A Központi Bizottság elisme­rését fejezi ki és köszönetét mond a népi ellenőrzési bizott­ságok vezetőinek, tagjainak, dolgozóinak, a népi ellenőrök­nek az odaadó és eredményes munkáért. Külön köszönet il­leti meg azokat az elvtársakat, akik mindennapi munkájuk mellett önzetlenül vállalták és társadalmi munkában példásan végzik népi ellenőri feladatai­kat. Kedves Elvtársak! A következő hónapok, évek feladatai fokozott közéleti tevé­kenységet kívánnak dolgozó népünktől. Meggyőződésünk, hogy a népi ellenőrzés szerve­zete, a tízéves munka gazdag tapasztalatait felhasználva, a dolgozók tömegeinek bevonásá­val még eredményesebben se­gíti az államvezetés, a gazdál­kodó szervek tevékenységét, a szocialista társadalom teljes fel­építésén dolgozó népünk mun­káját és harcát. A szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából jó egészséget, további eredményes munkát, új sikereket kíván a népi ellenőrzés munkáját vég­ző minden elvtársnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága. Budapest, 1968. február 2-án. Elvtársi üdvözlettel: Kádár János az MSZMP KB első titkára. Megkezdődött a munkásőregységek 1968. évi kiképzése „Nem lehet tudni mindent, ami nőst történik. Annyi minden sezdődik ugyanabban a pillanat­ban” — az amerikai főparancs- tokság szóvivője ezekkel a sza­vakkal ismerte be — írja az AFP udósítója —. hogy az Egyesült íllamok dél-vietnami expedíciós radtesténeik saigoni főhadiszál- ásán a partizánok offenzívájá- lak negyedik napján teljes zűr­avar tapasztalható. Az AFP tudósítója a hiányos ájékoztatás ellenére is — forrás negnevezése nélkül — jelentette, logy a DNFF harcoló alakulatai pénteken, helyi idő szerint a déli órákban bevették Long Khanh tartomány székhelyét. luan Loc, a tartományi központ , székhelye a dél-vietnami 18. yalogosha dós ztál y törzsének. Brezsnyev a szovjet mezőgazdaság időszerű kérdéseiről Moszkva Brezsnyev, (TASZSZ) az SZKP Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken mezőgazdasági párti unkcionáriu- eoknak tartott beszédet. Brezsnyev azt mondotta, hogy a pártszervek mezőgazdasági ősz- tályai fontos szerepet töltenek be a párt falusi politikai munkájá­nak gyakorlati megval&ításában. Foglalkozott a mezőgazdaság idő­szerű problémáival kitért azokra a gyakorlati kérdésekre, amelyek bi XXIII. pártkongresszus és az ezt követő KB-ülések határozatai értelmében a mezőgazdaság fej- fesztésére, főképpen a gabona­félék és az állati termékek ter­mesztésének növelésére, a minő­ség javítására és az önköltség csökkentésére irányultak. Külön foglalkozott, a mezőgazdaság mű­szaki fejlesztésének néhány pers­pektivikus kérdésével. A TASZSZ jelentést közölt ar­ról, hogy milyen eredményeket ért el az a 400 szovhoz (állami gazdaság), amelyek a múlt év derekán kormányrendéletre tel­jes gazdasági önelszámoíásra tér­ték át. Az új gazdálkodási rend­szerre átállított gazdaságokban, a sajátosságok figyelembevétele mellett: fokozottabban érvénye­sítik a gazdasági ösztönzőket, növelik a munkások érdekeltsé­gét és fokozzák a gazdálkodás rugalmas önállóságát. A cikk rámutat, hogy az új rendszerben a nyereség 15 szá­zalékát anyagi ösztönzésre, 10 százalékát pedig kulturális-jóléti kiadásokra, illetve lakásépítésre fordítják. Újabb tárgyalások a Szuezi-csatorna ügyében Gunnar Jarring, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti meg­bízottja mostani — sorrendben a hetedik — izraeli megbeszélé­sei alkalmából csak röviden érintették a Szuezi-csatorna ügyét Elsősorban az izraeli— arab konfliktus általános vonat­kozásairól esett szó. Odd Bull tábornok, az ENSZ- megfdgyelők főparancsnoka, Je­ruzsálembe látogat hogy köz­vetíteni próbáljon az EAK és Izrael vezetői között, elsősorhai a Szuezi-csatomán megrekedt 15 külföldi hajó kiszabadítása ügyé­ben. Az A1 Ahram pénteki számá­ban megállapítja, hogy Egyiptom egyszer.s mindenkorra elhatározta: a csatornán rekedt hajók mind­addig i a helyükön maradnak, amíg a közel-keleti válságot va­lamilyen formában nem rende­zik. Hiába ígérne Izrael biztosí­tékokat a munkálatok zavarta­lanságára, mert ez azit jelente­né, hogy Izraelnek beleszólása ivan a csatorna ügyeibe. Zűrzavar Saigonban — A DNFF elfoglalta Long Khanh tartomány székhelyét helyeit. A deltavidékről minden­felől azt jelentik, hogy a hazafias erők újabb és újabb csapatokat vonnak ösz- sze azoknak a városoknak a közelében, amelyeket az utóbbi három napban már ostrom alá vettek. A Saigon és Bien Hoa közötti autóutat a gerillák részben el­lenőrzik. Az idegesség Saigonban tető­pontjára hágott. Az amerikai ka­tonák arcára kiültek a fáradtság jelei: frontfejadagot kapnak, s még a legkényelmesebb . ameri­kai katonai szállodákban sem szolgálnak fel meleg ételeket. A polgári lakosság élelmezése egyre nehezebb. Pénteken délután Thieu dél­vietnami elnök és Bunker ame­rikai nagykövet közös rádióbeszé­det intézett az ország lakosságá­hoz. A saigoni rezsim államfője ismételten elutasította azt a le­hetőséget, hogy koalíciós kor­mányt alakítsanak a DNFF be­vonásával. Bunker nagykövet, akinek rá­dióbeszédét az AFP hírügynök­ség szokatlan eljárásnak minősí­ti, azt bizonygatta, hogy az ame­rikai és a dél-vietnami kormány szorosan együttműködik. A hazafiak offenzíváfának első mérlege A VDK fővárosában sajtóérte­kezletet tartó, t Nguyen Phuu Soai, a DNFF állandó hanoi kép­viseletének ideiglenes vezetője, s ismertette a dél-vietnami népfel- szabadítási hadsereg általános of- fenzívájának első mérlegét. Kijelentette, hogy a tűzszünet visszautasításáért a DNFF ötszö­rösen, tízszeresen fizetett vissza. Mint mondotta „aki szelet vet, vihart arat”. A jelenleg kialakult helyzetet röviden így foglalta ösz- sze: (Folytatás a 2. oldalon) A francia hírszolgálati iroda tudósítója összefoglalja egyúttal a pénteki nap legfontosabb fej­leményeit. Ezekben az órákban a főváros legkülönbözőbb pontjain és a peremkerületekben hét tűz­vész pusztít. Harcok robbantál! ki ismét An Quang negyedében Go Gcag és Gia Dinh északi, il­letve északkeleti negyedekben a partizánok személyi fedezékeket készítenek és árkokat ásnak. A saigoni Caravelle szálloda tete­jéről a tudósító látta, hogy a dél-vietnami kormánycsapatokat az utcai harcokban 22 fegyveres helikopter támogatja, s szükség esetén a város fölött időről idő­re elhúzó két vadászbombázó is kész bármikor beavatkozni a har­cokba. Vidéken pénteken a helyzet a következőképpen alakult: az előbb említett Xuan Loc-on kí­vül a dél-vietnami felszabadítási hadsereg még kilenc tartomá­nyi székhelyet tart részben ellenőrzése alatt. Heves harcok tomboltak egész nap folyamán a hűéi óváros bir­toklásáért. Elkeseredett küzdelem bontakozott ki reggel a fennsíkon fekvő Pieiku övezetében, ahol a hazafiak friss erőket vetettek be. A partizánok Vinh Long köze­lében, a Mekong deltájában, el­foglalták az amerikai fegyveres erők fontos haditengerészeti mi Az új gazdálkodási rendszer beváltotta a hozzáfűzött remé­nyeket, részleteiben azonban még tovább kell tökéletesíteni. Tízéves fennállását ünnepli a népi ellenőrzés szervezete. Az évforduló alkalmából a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa — ki- smelkedő munkájuk elismeréséül — 202 népi ellenőrt tüntetett ki. A népi ellenőrök egy csoport­jának pénteken délben a Parla­ment Munkácsy-termében tar­tott ünnepségen Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke adta át a kitüntetéseket. Az ünnepségen megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a forradalmi nunkás-paraiszt kormány elnök­helyettese, Nyers Rezső, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Cseterkd Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Bá­lint József, az MSZMP KB gaz­daságpolitikai osztályának veze­tője, továbbá dr. Dabrónaki Gyula, a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság elnöke. A kitüntetések átnyújtásakor Gáspár Sándor beszédet mon­dott. A kitüntetettek között van Máthé János, a Tolna megyei NEB elnökhelyettese, aki a Munka Érdemrend aranyfokoza­tót ka r>tó Tanácskozás a szekszárdi szőlővidék rekonstrukcióidról <ssze: a város életét irányíró lárt- és tanácsi vb minden lehető íródon támogatja és szervezi az rózióvédelmi és rekonstrukciós irogram végrehajtását. Ennek ér­iekében minden szükséges intéz- edést megtesz, minden lehetősé­let igyekszik kihasználni. Most nnek megfelelően határozatot loztak a pénzügyi feltételek meg- eremtése, a kertszövetkezet szer- ezése stb. érdekében, A tanácskozáson felszólalt Hor- áth József, a megyei tanács vb- inökhelyettese, Bucsi Elek, a begyei pártbizottság munkatársa, Ir. Nedók Pál, a városi tanács b megbízott elnöke, Szűcs La­os. a 'Szekszárd és Vidéke Ter- oelőszövetkezetek Szövetsége tit— ára, dr. Szendey Imre, a városi anács vb-elnökhelyettese és Ór­án János, a MÉSZÖV képviselő­Az MSZMP Szekszárd város Végrehajtó Bizottsága és a város tanács vb pénteken együttes ülés tartott. Az ülésen Rúzsa János az MSZMP városi végrehajt bizottságának első titkára élne , költ A vitaanyagot Kaposi Ist­ván, a városi tanács mezőgazda- sági osztályvezetője terjesztett« elő. Az előterjesztés részleteser foglalkozott a szőlőrekonstrukció: tervvel és az ezzel összefüggő vá­rosvédelmi — víz- és iszapelöntés megelőző — programmal. E témakörrel kapcsolatban mái igen sok tanácskozás volt, számo: határozat, megállapodás született Ez a tanácskozás azonban jelen­tőségében kiemelkedett ezek so­rából, mert ennek kellett kimon­dani a végszót a legfontosabb kér­désekben. Meg is született az ál­lásfoglalás több eddig vitás rész- problémában. Ezek lényege nagy­jából a következőkben foglalhatc Néhány nappal ezelőtt tartot­ták a Tolna megyei munkásőr- egységek ünnepi gyűléseiket. Szá­mot adtak a parancsnokok a pártnak arról a munkáról, ame­lyet a munkásőrök, pártmegbí­zatásként 1967-ben végeztek. Az ünnepségekkel csak a múlt évi kiképzési program záródott le, s megkezdődött az 1968. évi prog­ram végrehajtása is. Tolna megyében az alegység­parancsnokságokon felkészültek a kiképzésre. Elsőként a szak­aiegységek, az alparancsnokok részére, majd az egész személyi állomány számára megkezdődik az 1968. évi kiképzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom