Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-06 / 4. szám
2 TOLNA MECYEI NÉPÚJSÁG Í9C8. jauuái 8, Jugoszláviában felháborodást keltett az a hír, hogy szabadon bocsátották az Egyesült Államokban lévő jugoszláv képviseletek ellen 1967. január 29-én végrehajtott merényletsorozat egyetlen eddig letartóztatásban lévő gyanúsítottját. Annak idején ismeretlennek minősített tettesek egy- időben merényletet követtek el a washingtoni jugoszláv nagykövetség, valamint a New York-i, San Francisco-i és chicagói jugoszláv konzulátus ellen. • Moszkvában hivatalosain bejelentették, hogy Kirill Mazurov- nak, a Szovjetunió minisztertanácsa első elnökhelyettesének vezetésével kormányküldöttség utazik az Egyesült Arab Köztársaságba. * A Kennedy-gyilkosság ügyében nyomozó New Orleans-i ügyész, Jim Garrison, csütörtökön este újabb tanút idézett a helyi vádemelő esküdtszék elé: James Hicks-et, egy oklahomai légitámaszpont polgári alkalmazottját. Garrison szerint Hicks „tudott a gyilkosság kitervelésének és végrehajtásának részleteiről, emellett ismerte a gyilkosságra felbérelt személyeket”. * Csütörtök este tüntetők ezrei vonultak fel az argentin főváros utcáin, hogy megünnepeljék az Argentin Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulóját és egyben tüntessenek a diktatúra ellen. A tüntetők demokratikus kormányt, békét és munkát követelve a párt alapítóinak fény.- képeit, argentin, vietnami és kubai zászlókat vittek. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott. A román párt- és kormányküldöttség, amely Joszip Broz Tito jugoszláv államfőinek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének meghívására baráti látogatáson Jugoszláviában tartózkodott, csütörtök késő este hazautazott. Az eszéki pályaudvaron a Nicolae Ceausescu vezette román küldöttséget Tito. Edvard Kardelj, Mika Spiljak és más jugoszláv vezetők búcsúztatták. * Hamarosan megkezdik a Száva nagyméretű szabályozását és Zágráb folyami kikötővé való kiépítését. A hosszú éveket igénylő munka eredményeként megvédik a Száva mentét az árvizektől, 1,2 millió hektár földet változtatnak termővé, a folyón lebonyolítandó szállítások mennyiségét a jelenlegi évi 800 000 tonnáról 3 milliárd tonnára növelik. A terv megvalósítása mintegy 240—320 millió dollárba kerül. * Gowon tábornok a nigériai szövetségi kormány elnöke sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette, hogy fokozni kívánják a Biafra ellen irányuló katonai akciókat. Hozzátette azonban, hogy a hadműveleteket azonnal beszüntetik, ha a szakadár tartomány vezetői pozitívan reagálnak a szövetségi kormány tárgyalási javaslataira. * „A parlamenti demokrácia nem jutott csődbe Indiában és politikai rendszerünk kétségtelenül fennmarad” — jelentette ki Indira Gandhi miniszterelnök 11 hónap óta első ízben megtartott sajtóértekezletén. Az indiai miniszterelnök nem tagadta, hogy Indiának jelenleg számos nehézsége van. Indira Gandhi az 1968-as évre vonatkozóan óvatos derűlátással nyilatkozott. • Kevesebb mint egy milligramm a súlya annak a tranzisztorokkal működő elemnek, amelyet szovjet tudományos kutatók készítettek. A fényenergiát elektromos energiává átalakító minielem több ezer volt feszültség előállítására képes. Építőanyagok árváltozása (Folytatás az 1. oldalról) nye.síteni kellett az új gazdálko- dús rendjéhez igazodó árképző elemeket A lakásépítési munkák átlagos termelői árszintje mintegy 17 százalékkal emelkedett, de ez a növekedés csak az állami vállalatoknak és szövetkezeteknek jelent több bevételt. A lakosság semmivel sem fizet többet az építésért, mint korábban. Az építőipari kisiparos munkáinak díja ugyanis lényegében változatlan maradt. Az állami vállalatok és szövetkezetek építési munkájáért fizetendő ártöbblet kiegyenlítését pedig az állam vállalta magára. Rendkívül jelentős ez a támogatás, mert nemcsak azt célozza, hogy a lakosságot ne terhelje a részére végzett építőmunka költségtöbblete, hanem elsősorban a lakásépítési kapacitás növelését, a munkák meggyorsítását segíti. Eddig ugyanis az állami vállalatoknak és a szövetkezeteknek csaknem minden esetben veszteséges, ráfizetéses volt a lakosságtól kapott közvetlen megrendelésre végzett családi és társasházépítés vagy egyéb építési feladat. Az állami árkiegészítés azonban már jövedelmezővé teszi ezt a munkát, s a nyereséges vállalkozás pedig jelentős ösztönző erő. részére végzett építőipari munkák közül az új lakóházak és önálló lakások építtetőiét lakásonként állami hozzájárulásban kell részesíteni, akár építési kölcsönből. akár teljesen magánerőből építkeznek. Nem adható hozzájárulás nyaraló, hétvégi ház és nem lakás céljára szolgáló létesítmények — garázs, műhely stb. — építésére. Az állami hozzájárulás építmény- és lakásfajtánként változik, és a korszerűbb létesítményeknek kedvez. Végeredményben a garzonlakástól a három- vagy ennél több szobás otthonig lakásonként 15 000-től 49 000 forintig terjedhet a hozzájárulás. Az új rendelet hatálya — a kisiparosok kivételével — bármelyik kivitelezőnek a lakosság részére végzett építőipari munkájára kiterjed. A szövetkezeti és az OTP-öröklakások építésével, valamint az új rendelet szerinti lakásépítéshez nyújtott dotáció alapján — az előzetes számítások szerint — az idén több mint 800 millió forinttal segíti államunk a lakásépítés ütemének növelését (MTI) A pénzügyminiszter most megjelent rendeletével módosította és kiegészítette az illetékekkel kapcsolatos jogszabályokat. Az új rendelkezést a joggyakorlat tapasztalatai és az illetékkódex megjelenése óta történt változások tették szükségessé. A módosítások egy része a vagyonátruházás illetékeit érinti. Az öröklési szerződések kötésekor például — mivel ilyenkor rendszerint nemcsak a leendő örökségben, hanem annak ellenszolgáltatásában, például az örökhagyó eltartásában is megállapodnak — a jövőben nem öröklési és ajándékozási, hanem ellenszolgáltatással járó vagyonátruházási illetéket kell fizetni. (Amíg az öröklési illeték a családi kapcsol átoktól és az összegtől függően 6-tól 60 százalékig terjed, az ellenszolgáltatás«; vagyonátruházás illetéke egységesen 15 százalék.) A valóságos helyzetnek megfelelően kell fizetni a jövőben az illetéket abban az esetben is, ha bírósági ítélet útján jut valaki ingatlanhoz. Sokakat kedvezően érint az a változás, hogy a házassági vagyonközösség megszűnésékor illeték szempontjából egybe számolják az ingatlan és ingó var gyón értékét. Eddig csak abban az esetben volt illetékmentes a vagyonelosztás, ha külön az ingó és külön az ingatlan részt is egyenlően osztották el. Ha valamelyik félnek bármelyikből több jutott, a többlet után illetéket kellett fizetni. Az illetékkötele- aettség továbbra is fennáll, most már az összesített vagyont veszik figyelembe. A földtörvény rendelkezései - nek szellemében az egyébként változatlan öröklési illetéknek kétszeresét fizeti az. aki földet örököl, de mezőgazdasági termeléssel élethivatásszerűen nem foglalkozik. Az ilyen örökös sem fizet azonban illetéket akikor, ha a földet a termelőszövetkezetnek vagy az államnak a hagyaték jogerős átadása után 30 napon belül tulajdonul felajánlotta, de a felajánlást nem fogadták el. Módosították az Európára szóló magánútlevelek illetékét is. Az ilyen útlevél további érvényének meghosszabbítása, vagy az útlevéllel ismételt kiutazás engedélyezése 1000 forint helyett ezentúl 600 forint. (MTI) A Magyar Közlöny december 31-i számában jelent meg az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter közös rendeleté, amelyben az Országos Anyag- ég Árhivatal elnökével egyetértésben szabályozták a lakosság részére végzett építőipari munkák árát és meghatározták az állami árkiegészítést A szövetkezeti és az OTP öröklakás ára eddig is független volt a tényleges építési költségtől mert jelentős anyagi hozzájárulást adott az állam, s az építőipari árak emelésének megfelelően most fokozta ezt a támogatást A szövetkezeti és OTP-öröklakás fogyasztói ára tehát változatlan maradt, s így nincs szükség arra. hogy ezeknek a lakásoknak építése a lakosság részére végzett munkának minősüljön és még további dotációt kapjon. Az új rendelet szerint a szövetkezeti és az OTP-öröklakás építésének kivételével a lakosság 1968-ban befejezik az 1-es — Mintegy 140 millió forint Elkészítette a KPM közúti főosztálya asz idei útépítési programot. Az egyik legsürgetőbb feladat évek óta az 1-es út átépítése, bővítése, korszerűsítése. Ezt a munkát egyes szakaszokon már a múlt év végén elvégezték — korábban megépült a Tatabánya—Budapest közötti útvonal — az idén pedig, várhaltóan az út teljes hosszában, tehát az országhatártól Tatabányáiig, a győri átmenő szakaszt k;ivéve, befejezik. Az 1-es út átépítése összesen 270 millió forintba kerül, ebből az összegből 1968- ban 140 millió forintot használnak fel. A másik nagyon forgalmas főA „maoisták64 kudarca F ranciaországban útvonal a 3-as — Budapest— Miskolc közötti — út A 3-as út átépítésére az idén 150 millió forintot költenek, az év végén Budapest—Gyöngyös között mér szélesebb és korszerűbb úton közlekedhetnek az autósok. A 3-as út átépítése Miskoicig 1970-ben fejeződik be, és több százmillió forintba kerül. Jó néhány más főútvonalon is dolgoznak az útépítőik, így például korszerűsítik az idén a 1-es utat Szántód—Balatonkeresztúr, a 71-es utat Balatonalmádi—Tihany között. Befejezik a nyugati országhatár Sopron—Jánosháza— Sümeg—BaJatarvederics között húzódó új 84-es utat, amely kitűnő összeköttetést teremt a hazánktól északra és nyugatra fekvő országok ás a Balaton között Folytatják a Vác— Rétság— Paras- sapuKzta közötti új út építését, út átépítését bekötőutakra amely 1969-ben készül el, és a T—7-es jelzést kapja Oa KGST országok közötti megállapodás alapján tranzverzális út.) A többi között felújítják, korszerűsítik a 4-es, Budapest—Püspökladány— Záhony, a 42-es, Püspökladány— B i bar keresztes, az 5-ös, Budapest —Szeged—Röszke, a 6-os Budapest—Pécs—Barcs, a 3-as, Gyöngyös—Miskolc, és ai 11-es, Budapest—Esztergom között húzódó főútvonalak egyes szakaszait. A főútvonalak átépítésén túlmenően körülbelül 140 millió forintot költ a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium — elsősorban Zalai, Somogy, Baranya megyékben — 29 bekötőút építésére, ebből 21 az év végére elkészül, és így 1968-ban újabb ál községet sikerül bekapcsolni az országos úthálózatba, s ezzel egyidejűleg az autóbusz-közlekedésbe. (MTI) Az Egyesült Államok dollársegélyt kér Olaszországtól Párizs (MTI) A Pekingből irányított szakadár mozgalom Franciaországban bekövetkezett bukásáról ír Georges Marchais, az FKP Központi Bizottságának titkára, az Humamáté pénteki számában. Marchais emlékeztet rá, Mao Ce-tung csoportja először 1963 októberében szólította fel nyíltan híveit arra, hogy fejlesszék ki szakadár tevékenységüket a kommunista és munkáspártokban. Felhívásukat 1965-ben a Renmdn Ribaohan megismételték. Franciaországban ezt a feladatot a pártból kizártak, renegátok és kalandorok maroknyi csoportja vállalta magára. Legtöbbjük a Francia—Kínai Baráti Társaság marséi llei bizottságához tartozott. Mao Ce-tung csoportja tekintélyes anyagi eszközöket is bocsátott rendelkezésükre. Hatalmas összegeket fordítottak propagandacélokra és arra, hogy megkíséreljék megvesztegetni becsületes munkásaktivistáíkait. Kína berni, majd párizsi nagykövetsége útján állandóan támogatta a maroknyi csoport tevékenységét. A csoport tagjai sűrűn utazgattak Pekingbe, ahol utasításokat kaptak. A francia burzsoázia is tevékenyen támogatta a „maoista” csoportot, ahhoz a hagyományos taktikájához híven, hogy kis sza- kadárcsoportocskák létesítésével küzdjön az FKP politikája ellen és rágalmazza a kommunista .párt vezetőit A szakadárok Bouche du Rhone megyében most megtartott úgynevezett kongresszusa, amely a rendőrség védelme alatt egy elszigetelt tanyán folyt le, csak megerősítette kudarcukat. Olyannyira nyilvánvaló a kudarcuk, hogy még a polgári sajtó is hosz- szasan foglalkozik vele. Míg két esztendővel ezelőtt egyik gyűlésükön csaknem kétszázan vettek részt, ezúttal már alig harmincán voltak jelein. Ráadásul maguk között is megoszlottak. A titkár beszámolóját nem egyhangúlag, hanem „nagy többséggel” fogadták el. A lelépő vezetőség nem titkolhatta, hogy egész Franciaországban még 500 tagjuk sincsen. Hetilapjuk két évvel ezelőtt még 45 000 példányban jelent meg, most már csak 18 000-ben és ennek 93 százaléka eladatlan. Ez nyílt bevallása annak — írja cikkében Marchais — hogy a kétkezi dolgozók és értelmiségiek elutasítják a kalandorőkat, akik semmi mást nem javasolnak nekik, mint azt. hogy kövessék Mao Ce-tung. „a nagy nevelő, a nagy vezér, a nagy főparancsnok és a nagy iránymutató” gondolatait. A kétkezi dolgozóknak és értelmiségieknek Franciaországban van kommunista pártjuk, amelyben bíznak, mert meggyőződtek, hogy érdekeik legjobb védelmezője. Ez az alapvető oka a „maoisták” bukásának Francia- országban — állapítja meg a cikk- kő. Róma (MTI). Katzenbach, Johnson elnök különmegbízottja, aki csütörtök este érkezett Rámába, pénteken délelőtt megbeszélést folytatott Maró miniszterelnök- kel. Fan tani külügyrmmszrterrel, a koirmány más tagjaival, valamint az Olasz Bank kormányzójával. Katzenbach kifejtette tárgyalópartnerei előtt a washingtoni kormány által a közelmúltban hozott rendszabályokat, a dollár válságának megakadályozása érdekében és kérte az olasz kormány támogatását. Lényegében arról van szó, hogy az Olasz Bank nyújtson dolláxsegélyt az Egyesült Államoknak, hasonlót, mint amilyent novemberben folyósított. Ezzel kapcsolatban Rómában emlékeztetnek arra, hogy Olaszország külföldi fizetési mérlege ellentétesen alakult az amerikaival. Az Egyesült Államok ugyan sokkal többet exportál, mint amennyit bevisz az országba, de kereskedelmi mérlegének aktíváját felemésztik a külföldi segélyek, a külföldi katonai kiadások és a vietnami háború. Olaszország kereskedelmi mérlege kedvezőtlen ugyan, de ezt bőségesen kárpótolják az idegenforgalomból, továbbá a világ különböző országaiban dolgozó olaszoktól származó bevételek. Novemberben az olasz kormány kétszázmillió dollár hitéit adott az Egyesült Államoknak. Az olasz valutatartalék még mindig mintegy 820 millió dollár felett rendelkezik. Valószínűleg ezután érdeklődik a washingtoni kormány. Úgy tűnik, hogy Colombo kincstárügyi miniszter és a kereszténydemokrata párt jobb- szárnya hajlandó az amerikai kívánságnak eleget tenni, más politikai körökben — kormányköröket is beleértve — azonban erős kételyek tapasztalhatók ennek helyességét illetően. Az Olasz Kommunista Párt a maga részéről dokumentumot adott ki, amelyben azt javasolta, a pénzügyi válságot olyanformán oldják meg, hogy az Egyesült Államok mondjon le a dollár kiváltságos helyzetéről, továbbá, az aranyalapra való visszatérés helyett vezessenek be világpénzt, amely felett minden ország ellenőrzést gyakorolna. Rendelet az illetékekről