Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

1 Az MTS kongresszusi határo­zatainak végrehajtása során sok új elképzelés valósul meg. Ezek egyike például, hogy a legnép­szerűbb sportág, a labdarúgás országos szövetségében szakfel­ügyelői állást létesítettek. Az MLSZ első szakfelügyelője Pálfai János mesteredző lett, aki a na­pokban kezdte el munkáját. Eb­ből az alkalomból beszélgettünk vele feladatairól, elképzeléseiről, de különösen arról: mint az MLSZ szakfelügyelője, miként akarja segíteni a vidéki labdarú­gás fejlesztését. — Alapvető feladatom, hogy a mellettem működő szakbizottság­gal elősegítsem az általános szak­mai fejlődést, és ezen belül is az utánpótlással való jobb foglal­kozást — mondottéi. — Ebben a tekintetben nincs különbség Bu­dapest és vidék között. Munkás­ságomat csuoán az határolja, hogy az MLSZ közvetlen hatás­köre csak az NB Il-es csapatokig terjed. / — Ez azt je'enti, hoirv alacsonvabb osztályú csapatokig nem juthat el? — Szó eines ro.al i_ ■ . -vet- len hatáskörről beszéltem. Az MLSZ természetesen az egész magyar labdarúgásért felelős. De tekintve, hogy minden megyében működik labdarúgó-szövetség, az alacsonyabb osztályú csapatokig velük együttműködve juthatunk el. — Labdarúgó -játékosaink túlnyomó többségét, több, mint félszázezer labdarúgót, éppen a vidéki kiscsa­patok foglalkoztatják. Milyen elkép­zelései vannak ezek segítésére? — Nemcsak elképzelések van­nak, hanem konkrét feladatok is. Például: Budaipesten és az ország minden megyéjében ötévenként az MLSZ döntésének megfelelően edzőtovábbképző tanfolyamot kell tartanunk. Ez azt jelenti, hogy évenként négy megyében kerül sor ilyen tanfolyamra. A tanfo­lyamok előkészítését, szervezését a megyei szövetségek, illetve azok edzőbizottságai végzik, az előadó­Eredményes évadot ünnepelt a Paksi Kinizsi kor Gál ismét gólt rúgott és ez már kétgólos vezetéshez juttatott bennünket. Eddig a legnagyobb nyugalom volt a pályán, de a gól után mint­ha elszabadult' volna a pokol. Egymást érték a szabályta­lanságok és sajnos, mi is el­vesztettük a fejünket, <aminek az lett a vége, hogy a játék­vezető, a szekszárdi Bandi­val együtt engem is leiküldött a pályáról. Közben néhány néző is befutott, majd a já­tékosok is lökdösték egymást, és amikor Bandl-val a pálya széléig értünk, az utánunk futó Scheffer, — mint egy ökölvívó-mérkőzésen —, le­ütött. Én csak az öltözőben tértem magamhoz. Az autó­buszban értesültem róla, hogy a m.érkőzés félbeszakadt. Még abban az évben Dom­bóvárra jött az Építők csapa­ta. Biztosak vontunk abban, hogy Scheffer nem játszik. Ezúttal azonban nem így tör­tént. A mérkőzés előtt Schef­fer bejött öltözőnkbe, és já­tékostársaim előtt bocsánatot kért a történtekért'. — Nincs semmi baji — mondtam és z mérkőzés után már egymást átölelve jöttünk le a pályáról. Könyvjutalomban részesültek Az Ismeri jól a szabályokat? 5-ös számú szelvényéből aránylag kevés a helyes megfejtés ami így fest: 2. 2, 1. A helyes megfejtők közül könyvjutalomban részesült: Nikii József Pinkamindszent, Pf. 395, An­dies Magdolna Jánosmajor, Molnár József Siófok, Béri Balogh Á. u. 29. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Megyei férfi és női felnőtt bajnokság 8.30-tól, az MTS sportcsarnokában. A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.10: Victoria de Los Angeles és Leonard Warren énekel. 8.38: Édes anyanyelvűnk. 8.43: Velünk mindig baj van! Ifjúsági kabaré a hatos stúdióban. (Ism). 9.45: Szivárvány. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.47: Egyesek és mások. Szántó Jenő írá­sa. 12.57: Uj lemezeinkből. 13.40: A Stúdió 11 játszik. 14.00: Che Gueva­ra, Latin-Amerika hőse. Kende Ist­ván dokumentumműsora. 14.25: A bolgár operaművészet csillagai. 15.08: Színházi magazin. 16.08: Starker Já­nos gordonkázik. De Falla-művek. 16.27: Egyveleg Fényes Szabolcs mű­veiből. 17.05: Bemutatjuk új opera­felvételeinket. 17.17: Háromszor há­rom. 17.54: A magyar költészet szá­zadai. Tóth Árpád. I. rész. 18.09: A Hessen! Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye Frankfurt am Mainból, vezényel: Dean Dixon, közreműködik: Földes Andor — zongora, 19.48: Ophelia. Carlos de ítadzitzky verse. 19.55: Magyar­nóta - és népdalest. 20.45: Oli.fus apó házasságai. Dumas regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Molnár Mi­hály. 21.45 - Kút Ziehver-nyitány. 22.10: Stark Tibor: Mount Everest — szvit. (MRT énekkara és esztrád- zkra). 22.22: Szigeti József hegedül, Claudio Arrau zongorázik. Két Beot.hovenrsaonáta. 23J203 Tánczene. 0.10: Lully-áriák. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: A római katolikus egyház fél­órája. 8.00: Miska bácsi lemezes­ládája. 8.30: Mit hallunk a jövő hé­ten? 9.00: Operakalauz. Gounod: Faust. 10.00: Egy olvasó naplója. Kovács Júlia riportja. 10.10: Tánc­zene.. 10.53: A Lengyel Rádió szim­fonikus zenekarának hangversenye a Montreux-i Fesztiválon, vezényel: Thomas Schippers, közreműködik: Pierre Fournier — gordonka. Köz­ben: 11.47—12.02: Puskin költemé­nyeiből. 12.39: Paganini. Részietek Lehár—Kulinyi operettjéből. 13.17: Kislány vizitben. Brana Cracevic, jugoszláv író rádiójátéka. 14.03: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió ze­nés műsora, 15.03: Zongoramuzsika. 16.00: Az Állami Népi Együttes mű­sorából. 16.19: Tudósaink arckép- csarnoka. Szentágothai János aka­démikus. Hajduska István írása. 16.34: Magyar szerzők kórusművei. 16.51: Ez is, az is 120 percben. 18.51: Életpályám. Rádiójáték Táncsics Mi- hályról. II. Irta: Majoros István. (Ism). 20.10: Gershwin Porgy és Bess. Háromfelvonásos opera. 22.35: Régi magyar dalok és táncok. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Mi­hály András: Versenymű hegedűre, obiigát zongora és zenekar kísére­tével. 19.17: Donizetti-oneraest. 20.00: Mozart-művek. 20.24: Hangfelvételek — felsőfokon. 22.15: A dzsessz ked­velőinek. Coleman Hawkins együt­tese játszik. 22.31: Három dal­ciklus. MAGYAR TV 8*43: Műsorismertetés. 8,45: Angol nyelv haladóknak. 9.00: Országos kémia-vetélkedő, VIII. osztályosok­nak. 10.00: Ifjúsági kisfilm. 10.15: Hétmérföldes kamera. Uttörőliíradó. 10.30: Közvetítés Kitzbühelböl, a „Hahnenkamm” műlesiklóversenyről. 11.15: Sakktanfolyam gyermekeknek. 11.45: A Tv mini-kosárlabdatornája. 12.45: Kisfilm. 13.00: Közvetítés Kitz­bühelböl, 2. „Hahnenkamm” mű* lesiklóversenyről. 15.53: Műsoris­mertetés. 15.55: A Flinstone család. Frédi amazon és emezen a lemezen. (Ism). 16.20: Mezőgazdasági szakfilm­sorozat. A közös és a háztáji viszo­nya. 16.50: Falusi könyvszolgálat. 17.10: Kúszó Maxi. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 18.30: Gábor An­dor. Tizenöt éve halt meg a ma­gyar szocialista irodalom mestere. 18.45: Delta. Tudományos híradó. 19.15: Copperfield Dávid. Magyarul beszélő angol kisjáték.film-sorozat. 3. Egy hosszú utazás. 19.40: Esti mese. 19.50: Sporthírek. 20.20. .* Irodalmi kéoeskönyv. Szerencsevadászok. Ir­ta:“ Jack London. 21.15: Hangverseny Mikisz Theodorakisz műveiből. Az Eurovízió műsora Zágrábból. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV tv 9.30: A Joze Vlahovic kulturális- művészeti együttes. 10.00: Földmű­velőknek. 10.45: Kíváncsiak egyesü­lete. (Ism). 11.30: Film gyermekek­nek. 12.00: Mesterségek. 12.55: Kic- biel: Síversenyek. 14.00: A Zagreb— Olimpija labdarúgó-mérkőzés. 15.39: Potyorje: Nemzetközi síverseny. 17.10: A haza katonái. 18.10: Népzenei szó­listák. 18.25: Szórakoztató zenei adás. 18.55: Hosszú, forró nyár. 20.50: Tv-magazin. 21.50: Sport­szemle. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: A cigányprímás. Részletek Kálmán—Karsányi—Innocent-Vincze operettjéből. 9.10: Világnézet és ne­velés. Tárnái Márta riportja. 9.25: A hét előadóművésze: Kirsten Flags­tad. Pándi Marianne előadása. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Pupor- ka Géza néni zenekara játszik. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Bizet I. szimfónia. (Francia Rádió szimfonikus zene­kara vez.: Thomas Beecham). 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgaz­daság hírei. 13.08: Szervánszky End­re: I. fúvósötös. (Budapesti fúvós­ötös). 13.29: Japán költők versei. 13.39: Hirdetőoszlop. 13.44: Kersics Anka és Palócz László népdalokat énekel. Keszthelyi Pál furulyázik. 14.05: Kirsten Flagstad Wagner-ope- rákból énekel. 14.25: Műfordítók műhelyében. Látogatás Csorba Győ­zőnél. “ 14.50: Pol-beat. 15.15: A zene­kar története. Csajkovszkij szimfo­nikus művészete. II. Nagy Olivér előadása. 15.55: Válaszolunk hallga­tóinknak. 16.10: Gyermekrádió. 16.53:- Édes anyanyelvűnk. 17.05: Külpoliti­kai figyelő. 17.20: A zágrábi kamara- zenekar játszik, vezényel: Antonio Janigro^. 17.4/%* A munkaközvetítő­ben Budapesten és vidéken. Riport- műsor. 17.57: Huszas stúdió. Test- teszt. ,15.30: Népzenei magazin. 20.15: Gyászdal a gyermekért. Hang játék Gustav Mahler életéről. Irta: Keszi Imre. 22.15: Szibériában. Kaposi Kis István írása. I. 22.25: Szép Galathea. Részletek Suppé operettjéből. 22.55: Korunk gondolkodói az új lételmé­letről. Hermann István írása. 23.15: Zenekar muzsika. 0.10: Dunajevszkij: Uj ház — részletek. ’ PETŐFI RÁDIÖ 10.00: Mozart: Klarinét verseny. (Dittrich Tibor). 10.30: Mindenki kedvére. 12.15: Gazdaszemmel ha­zánk mezőgazdaságáról. Hitelpoliti­ka és hitelképesség. Dr. Kovács Sándor írásac 12.30: Sándor Judit és Jámbor László énekel. 13.10: Ismer­kedjünk a dzsesszmuzsikával! A Dave Brubeck-kvintett koncertje. Pernye András előadása. (Ism). 14.00: Kettőtől—hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Kósa- György zongorázik. Beethoven- művek. 18.40: Szabadakadémia. Gaz­dasági életünk és az ember. III. 19.05: Fúvóspolkák. 19.12: Zenetörté­neti érdekességek. 20.30: Magyar nó­ták. 21.05: Nőkről nőknek. 21.35: Szovjet táncdalok magyar nyelven. 22.25: A hét előadóművésze: Kirsten Flagstad. Pándi Marianne előadása. (Ism). URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Ka­dosa Pál: T. zongoraverseny. (Nemes KA.ta?Ín). 19.17: Beethoven-est. 20.49: A dzsessz kedvelőinek. Kovács An­dor együttese játszik. 21.04: Casa­nova: Az ezüst kulcs. Egyfelvonásos opera. 21.55: A Polyphonies-együttes hangversenye a Namuri Fesztiválon. JUGOSZLÁV TV 17.05: Kis világ. 17.30: Cook kapi­tány utazása. 18.20: Tudomány. 18.50: Riport. 20.35: Dusko Roksandic: Döntés. Tv-dráma. 21.35: Témák va­riációkkal — balett. Azonnali belépésre keresünk központi telephelyre esztergályos, marós, villanyhegesztő, hőszigetelő szakmun­kásokat pneumatikus automatikával, szabályozástechnikával foglalkozó technikusokat és férfi segédmunkásokat. Műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgá- latos munkakörbe csőszerelő, hegesztő, központifűtés-szerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Felveszünk to­vábbá 14—18 év közötti fiatalkorúakat 6 órás munkaidővel. Vidéki munkahelyen 5 napos munkahét van munkásszállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés n vállalat munkaés*ryi osztályán. BUDAPEST KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR BUDAPEST, XVIII., Gyömrői u. 79/83. (135) Megismertetjük mindazt, ami modern a labdarúgásban Beszélgetés Pálfai Jánossal, az MLSZ új szakfelügyelőjével berek közül válogatjuk ki. Ezen­kívül évente négy alkalommal úgynevezett szakmai szemlét adunk ki, melyet megkap min­den NB-s csapatnál működő edző, továbbá néhány példányt kap minden megyei szövetség is. — Mit tartalmaznak ezek a szakmai szemlék? — Korszerű edzésmódszereket. . Már elkészült egy ilyen anyag és rövidesen kiadásra kerül. A gyer- , mek és az ifjúsági játékosok ok­tatásával foglalkozik. A Központi Sportiskola egyik labdarúgó- csoportjánál szerzett tapasztala­taimat tartalmazza, valamint több magyar és külföldi edző módsze­rét is ismerteti. — Miért éppen a gyermek és ifjú­sági Labdarúgók oktatásával kapcso­latban látta szükségesnek ilyen szak­anyag megjelentetését? — Az utánpótlással történő szervezettebb és módszeresebb foglalkozás adhat csak erős lö­kést labdarúgósportunk fejlődésé­nek. Sajnos még az élvonalban is gyakran láthatunk technikailag cgyatékos tudású labdarúgókat, okik „egylábasak”, nem tudnak fejelni, fizikailag egyoldalúan fej- 1 lettek, vagy például képtelenek ’ kis mozdulattal, erőteljesen meg­rágni a labdát. Sok az úgyneve­zett „félkész” játékos, ezért kell ! még az NB I-ben i.s oly sok időt ■ elpazarolni az edzőknek a tech­nikai elemek oktatására. Elsősor­ban ezen szeretnék változtatni. — További tervek? ♦ — Kötelességem természetesen minden NB-s klub segítése. Készséggel vállalkozom arra' is, hogy — amennyiben meghívnak — több napot is eltoltok egy-egy klubnál és közvetlen segítséget is adok az edzések levezetéséhez. Állandó kapcsolatot tartok Euró­pa legjobb szakembereivel, már évek óta részt veszek az UEFA edzői tanácskozásaim és tapaszta­latcseréin, figyelemmel kísérem a nemzetközi szaksajtóban megje­lent írásokat. Kötelességemnek tartom, hogy a legújabb módsze­rekről és eredményekről rendsze­resen tájékoztassam a magyar ed­zőket. Ezért döntöttünk úgy, hogy az NB-s edzők részére hétfőnként bemutatókkal összekötött szakmai előadásokat tartunk, kétévenként pedig továbbképző tanfolyamokat rendezünk. Ezek célja: ismertetni mindazt, ami ma a legmodernebb, a legbeváltabb a labdarúgásban­— Sikerül majd mindezt elvégezni? — Számítok a szakemberek, az edzők, a szövetségi aktívák segít­ségére. Vidéki vonatkozású mun­kámat nélkülük aligha tudnám ellátni. Ezért minden segítséget megadunk a megyei- szövetségek­nek. hogy létrehozzák és rend­szeresen működtessék az edző- bizottságot. Számítok továbbá a játékosok közreműködésére is. Remélem megértik, hogy azt akarjuk: jobban tudjanak fut­ballozni. Ez pedig gyakorlás, fá­radtság nélkül nem megy. Tehát bízom benne, hogy feladatomat — széles körű együttműködéssel .— meg tudom oldani — fejezte be nyilatkozatát Pálfai János mes­teredző. — A sportmozgalom csak akkor tölheti be hivatását, ha a sport- szervezetek lépést tartanak a ha­ladással és állandóan emelik mun­kájuk színvonalát — ezzel kezdte beszámolóját Resch József, a Paksi i Kinizsi Sportkör elnöke. Az ^ünnepi közgyűlésen, melyet tegnap este a paksi halászcsárdában rendeztek, a sportkörnek mintegy 100 aktív spor­tolója jelent meg. Ott volt a köz­gyűlésen Vígh János. a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára és Szinger Ferenc, a paksi járási TS elnöke. A sportkör elnöke beszámoló já- [ ban részletesen értékelte a labda- I rúgó-, kosárlabda-, természetjáró-, \ kézilabda- és asztalitenisz-szakosz- j tály munkáját. Elismerőleg szólt az I elért eredményekről, ezen belül az • ifjúsági labdarúgócsapatról, mely az első helyet vívta ki, míg a felnőtt csapat az előkelő második helyen végzett. A feladatokról szólva meg­említette, hogy a jövőben is fő cél az utánpótlás biztosítása. Köszö­netét mondott azért az anyagi és erkölcsi támogatásért, melyben a község tanácsa, a Paksi Konzerv­gyár, valamint a Vörös Csillag Ha­lászati Termelőszövetkezet részesí­tette a sportkört. A sportkör elnöke ezután j uta­lómban részesített több sportolót, így Vida Istvánt, áld 15 éve, Farkas Antalt és Árki Károlyt, aki 10—10 éve végez eredményes sportmunkát. I Németh Bálint, Kródi János, Vilmá- nyi Tibor és ifj. Bagó Béla labda- I rúgó, Steiner Teréz kosárlabdázó, > Klippel Zsuzsa kézilabdázó is juta­lomban részesült. Bagó Bélának, az I ifjúsági labdarúgócsapat edzőjének Szinger Ferenc JTS-elnök nyújtott át oklevelet. I Vígh János — a résztvevők ünnep­lése közepette adta át az ifjúsági és a felnőtt csapat játékosainak a he- 1 lyezésük után járó érmet. A sportolók a közgyűlés után jó i hangulatban ünnepelték az eredmé­nyes évadot, de már szóba kerültek a soron következő feladatok is. i IV\i | k’i i' S Labdarúgó-mérkőzésen kiütöttek ( J (iá 1 ősi Tános (Dombóvári j Már visszavonultam az ak- ( tív labdarúgástól, de amikor % megkérdezik, mi volt '■ az, f amire leginkább visszaemlék- % szem, mindig az alábbi tör- { ténetet mondom: % A Szekszárdi Építők ellen f játszottunk 1963 június 23-án. \ Akkor a Dombóvári Sparta- I cus a megyebajnokságban l szerepelt. Lelkiismeretesen J készülődtünk a mérkőzésre, I mert ezen múlott, hogy sike- • rül-e a harmadik helyen vé­Í gezni. A találkozót, közös ■megegyezéssel, szombaton ját­szottuk, — ideális labdarúgó­időben. A vezetést a szek­szárdi csapat szerezte meg, de a. mi csatársorunk\ annyi­ra megtáltosodott, hogy az első félidő végéig négy góllal terhelte a remekül védő Sza- bópál kapuját. A szünetben többen megje- ■f gyeztük, milyen sportszerű a mérkőzés, jó lenne mindig ilyen légkörben játszani. De i úgy látszik, korai volt észre- •, vételünk, mert a 11. félidő­ig ben mást mutattak az esemé- ' nyék. Az Építők nagy hajrá- ; ba kezdett és 4:l-es vezeté­ki síink után 4:3-ra alakult a > mérkőzés. Már a levegőben > Inrtnff. n Icipmipnlrifi nnl. ami-

Next

/
Oldalképek
Tartalom