Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
BABITS ÉS DIÁKJAI Éder . Zoltán kitűnő könyvben dolgozta fel Babits tanári működését („Babits a katedrán”, 1967), régóta érzett hiányt pótolt vele, s a kritika illő örömmel és elismeréssel fogadta munkáját. Ám. ez a téma nem zárul- le mindaddig, míg Babits egykori tanítványai élnek, és emlékezéseik egy-egy új mozzanattal, vagy árnyalattal bővíthetik az összegyűjtött anyagot. S annál inkább törekednünk kell e becses anyag gyarapítására, mert a tanítványok, sajnos, eléggé ritkán foglalták írásba emlékeiket. Ez utóbbiak közé tar- ' tozik volt iskolai ársam, dr. Vajda Árpád, a nemrég elhunyt rendőr ezredes és ismert mester- sakkozó, ki a nyolcadik osztályt a budapesti tisztviselőtelepi gimnáziumban . végezte, abol Babits akkoriban tanárkodott. (Az ő osztályát nem tanította ugyan, de az önképzőkört vezette, s ez elegendő módot adott a közvetlen érintkezésre). Midőn Babits meghalt, levélben megírta emlékeit, s ezeket utóbb kérésemre, néhány adattal kibővítette. Közléseiből, úgy.vélem, a kutatókat és az olvasókat egyaránt érdekelhetik áz' alábbi részek. 1913. június végén a tisztviselőtelepi, gimnázium VIII. osztályába nyertem felvételt. Örömmel hallottam, hogy Babits Mihály ebben az intézetben tanít. Reményem, hogy ő fog majd tanítani, szeptembertől kezdve, nem vált be, mert Lehr Andor maradt a magyar nyelv tanára osztályunkban. Az önképzőkör tanárelnöke azonban ő lett, és így módom, veit megismerni. Az intézet igazgatója Goal . Mózes volt, az ismert ifjúsági író, „Az Én Újságom” c. gyermeklap, egykori szerkesztője; az iskolát Mózsi bácsi iskolájának hívták bizalmasabb beszélgetésekben a szülők, a tanárok, a tanítványok. Az öreg székelyt, aki akkor talán' csak ötven éves lehetett, de legalább hetvennek látszott, mindenki nagyon szerette. Az intézet első számú büszkesége ő volt, de a második Babits. Babitsot az irodalmi közvélemény már akkor Ady Endre után a második helyre sorolta, Dante-f ordításának első része épp abban az évben jelent meg. A diákok büszkék voltak rá. hogy egy ilyen irodalmi kiválóság tanít az intézetben, de azért nemigen melegedtek fel iránta. Nem tartották jó tanárnak, túlságosan felettük állt, nem magyarázott „jól”, nekik is be- fogadhatóan. Nem is igen szeretett tanítani. Mindezt már akkor észrevettem. Az önképzőköri üléseken közvetlen volt ugyan, de mégsem úgy, hogy tanítványait lelkesíteni tudta volna. Túl nagy volt a szellemi színvonal különbsége, és a pajtásságra Babitsnak nem volt érzéke és hajlama, Engem ő az önképzőkörből jól ismert, Bacsányiról szóló, magaválasztotta témájú dolgozatomat meg is dicsérte, ami büszkévé tett, s egy Machiavelliről írt kis értekezésemet sem utasította el egészen, sőt, élénken érdeklődött, milyen forrásokat használtam megírásához. A tanítványok és Babits tartózkodó, kissé hideg viszonyának kialakulásában persze a diákok viselkedésének is része volt. Jellemzi ezt egy epizód az önképzőkör életéből. 1914 tavaszán valamelyik diák az önképzőkör tagjait Babits utasítására összehívta megbeszélésre, a tanári könyvtárba. Én is odamentem, noha nem voltam vezetőségi tag, mert érdekelt a dolog. Babits közölte, hogy az önképzőköri ülés idejét azon a héten meg kell változtatni, ajánljunk megfelelő terminust. Nem sikerült az egyeztetés. Babits ekkor jaixisolta, hogy vasárnap délután legyen, az mindenkinek alkalmas idő. Osztályunk két legjobb tanulója, Budai Béla és Rados Ottó. már beleegyezett, ami a nyáj számára a. vezérkos csengőjének szava Volt. De a kevésbé jelesek integettek nekem, majd negyedhangosan súgták: ..Meccs lesz. s'zólj!” Pillanatnyi tűnődés után megszólaltam: „Tanár úr kérem, 'vasárnap lesz az MTK— FTC futballmérkőzés. Akkor nem jöhetünk. Budai és Rados erről megfeledkeztek”. Babits csodálkozva nézett rám, és mégjobban elcsodálkozott, midőn társaim szemébe nézett, kiknek véleménye e mondat hatására egy másodperc alatt megváltozott. „Hát neked és nektek fontosabb a futball, mint az irodalom?” — kérdezte. Isméién válaszoltam: „Ilyen derbymérkőzés az évben csakegyszer- kétszer van, az önképzőköri órát pedig mindig meg lehet változtatni. Más napot keressünk”. Csak távolabbi időben lehetett volna megegyezni, valaki indítványozta, hogy ezt az összejövetelt hagyjuk el a futballmeccs kedvéért, mások más javaslatokat tettek. Láttam, hogy Babits már nagyon ideges és türelmetlen, ezérí - akaratom ellenére ismét beleavatkoztam, mert régen a nyelvem hegyén volt a szó: „Mélyen tisztelt tanár urunk, mii tiszteljük Shakes- peare-t, meg Daniét, de megvagyunk nélkülük. De nem tudunk meglenni Schlosser és Kertész II. nélkül”. Erre Babits csendesen feloszlatta a gyülekezetei, közölve, hogy másnap tuditul adja az önképzőköri ülés helyét és idejét. Csak az érettségi banketten lettem vele ismét „jóba”. Babits ugyanis eljött az 1914- ben érettségizettek bankettjére, jóllehet, mint mondtam, osztályunkat nem tanította, csak az önképzőkörben kerültünk a keze alá. Két társunk, Bánlaki Zoltán és Bossányi László, tudta rávenni, hogy kijöjjön a svábhegyi szanatórium park- vendéglőjébe, ahol , a lugasok közt volt a bankett. Olyan jól érezte magát, hogy ezt meg is vallotta. Sőt, innen még eljött az Üllői útra. a Ludovika-kértnél veit kiskocsma különszobá- jába is. és csak éifél után távozott körünkből. Több diáktársunk hazakísérte, s visszajövet JANKOVICH FERENC: Téli tus Még az ablak is szikrás, csillag-habos. Vad, kemény nesz ölel; félnapon át viseled Mária-üveg koronád, míg lábad acél-forgácson tapos. Figyelem rabja, biztos, de óvatos mozdulatokkal jár két kezed a pad rángó testén, másra nem is szabad gondolnod, csak amit teszel. Pedig be sok lefojtott érzés, vágy kín, gond feszül melled: vasporos talárod alatt s az agy zárt ablakain is belül, hol ünnepes, féltett fényképekül várnak: hű nőd s két iskolás fiad — akiknek két kezed mindent megad. miiiiiiiimiiiiiiiiiMiimiiniiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii jelentették, hogy Babits nagyon elégedett volt velünk. (Nekem azonban többször is az a benyomásom támadt, hogy mártír- szerepet vállalt, amikor közénk jött, és erősen feszengett a helyén). Ezen a banketten Bossá- nyi egy fogadást megnyert, egyet elvesztett. Megnyerte azt, amelyikben arra fogadott, hogy Babits éjfélig közöttünk marad, de elvesztette a másik fogadást, hogy leitatja. Babitson meglátszott, hogy nem gyakorlott ivó, és az is, hogy a túlságos diákjókedvet nemigen bírja. Babits tanársága idején a Szabóky utca 54, sz. alatt lakott a tisztviselőtelepen, ennek most Biró Lajos utca a neve, a néprajzkutató után elnevezve. Tanártársai közül ugyanott, az 53. sz. alatt lakott Görög Imre tanárunk, a neves műfordító, az 59. sz. alatt Dienes Pál, egyetemi tanár, matematika-profesz- szorunk, és a 60. sz. alatt Lehr Andor tanárunk atyja. Lehr Albert, Arany Toldi-jának magyarázója. A sűrű árnyékot adó. fasoros Villám utcán gyakran mentek e jeles tanárok a „tanárnegyed” felé, ahol még több más pedagógus is lakott. Babits és Dienes szép időben gyakran viseltek szandált, ami nekem, vidékről jött diáknak erősen feltűnt, mert ott még szokatlan volt, s a felnőtt embert megszólták volna, ha hordja. Dienes azonban Párizsban tanult, ott szokott hozzá, Babits átvette a szokását, és Pesten sok minden megengedett volt, ami vidéken nem. Vajda Árpád feltiegyzé^eiben sok a szubjektív mozzanat, ami természetes, mert nem a nyilvánosság számára íródtak, hanem baráti levélként; viszont annál valőhívebbek, minthogy hiányzik belőlük a nyilvános emlékezek elfogultsága, gyakori utólagos rajongása. Egészükben mégis Babits tanítványainak általános véleményét fejezik ká tanárjukról, s híven tükrözik a viszonyt, mely hozzá fűzte őket. A szellemi színvonalkülönbséget és a fiatalos temperamentum hiányát bizonyára helyesen állapítja meg a távolság, a tartózkodás, sőt hidegség fő okául. Babits nem volt pedagógus, hanem, mint tanár is (költői és művészi ösztönein túl) a szellem embere, teoretikus. Mutatja ezt egyetlen pedagógiai tárgyú tanulmánya, amely „Irodalmi nevelés (Egy tantárgy filozófiája tanulók számára)” címmel a fagarasa gimnázium 1910. évi értesítőjében jelent meg először; mint alcíméből látjuk, mihelyt tantárgyhoz nyúl, nyomban filozófiát nyújt. a retorika és a stilisztika közvetlen oktatása helyett. S mutatja még egy körülmény: tanársága utolsó éveiben jobbadán nagydiákokat tanított, se fogékony, lelkes korban lévő ifjak közül jóformán senki sem igyekezett közelébe férni, hozzászegődni. Az irodalomtörténet csak egy diákhívé- ről tud: Komjáthy Aladárról, ki az újpesti gimnáziumban lett bizalmasa, titkárfiéléje, s akit később maga avatott költővé a Nyugat-ban (1925). Azaz nem annyira tanár és tanítvány, mint inkább két költő találkozott. Babits igaz tanítványai a fiatal költők voltak —, de erről a témáról máskor. VÁRKONYI NÁNDOR S 1001 zsemle története A címben feltüntetett számú és műfajú péksüteményt egyik újságunk tanúságtétele szerint neves éttermünk pincéjében találták az éber ellenőrök. Ez volt az elmúlt év szenzációja. A „tulajdonos” állítólag egy pillanatra elsápadt és egy ősi közmondást mormolt: aki ingyért silózza a pitykét, annak pudvás retek a bére. Majd meg- adóan széttárta karját, tenyerét az égnek lökte. Mit tehetett volna egyebet, és mit lökhetett volna egyebet: tetten érték. Életkoruk — nem az ellenőröké, hanem a zsemléké — a szakértők szerint négy-öt év. Volt még a raktárban — nem az ellenőrök, hanem a zsemlék mellett —, ahogy az újság írja, penészes szék. zenekari dobogó, rozsdás tálca, kiselejtezett kályhacső is, összesen 25 teherautót megtöltő mennyiségben. (Zsemlével együtt.) Enyhítő. körülmény: nem volt a pincében; Kasza vubu embernagyságú mellszobra, Csőmbe mellnagyságú emberszobra, elnyűtt atomreaktor, iglicgyökér, kutyabengekéreg, táncrend, mélyhűtött lótüdő, medvesző- lőlevél, sérvkötő, borsmenta, háziáldás... Eddig a tények. Mint az újság írja: „Részletes vizsgálat indult.” Nem tudom, mennyire megbízható a hír. Nem tudhatom, az én fejem sem fenékig papsajt. Egy szerény topográfiai elírás mindenesetre van benne: a nevezett étterem máshol van, mint ahová az újság tette... Tehát a magam számára így kell a hír eszmei tartalmát összefoglalnom: ha egyszer úgy istenigazából be akarok zsem- linteni, ha merevre akarom magam zsemlézni. gondosan elkerülöm a táját ennek a neves vendéglőnek. Négy-öt év sok egy ember életében is; hát még egy zsemle életében. Nem bírnék vele, sem foggal, sem körömmel. Valami azonban figyelmet érdemel. A zsemlék négy-öt évesek voltak, írja a lap. A junior mondjuk négy, a doyen öt. Tehát: ’az elmúlt fél évtized során nem volt ellenőrzés. Vagy: volt. Ha jaj. de még mekkora. Mondjuk: két éve. Csakhogy: akkor még határozottan tetszettek a zsemlék az ellenőröknek. Akkor még csak két-három évesek voltak. Ami azért különbség. Zsemlében két- három életév a legjobb kor; régi zsemlefetisita családból származom, tudom. Mindazonáltal: kénytelen vagyok a hírt a lényegével megtoldani: olykor az ellenőröket is ellenőrizni kell. Nemcsak mindig azokat a mokány, stram. keménykötésű, jóvágású, derék magyar zsömléket. ABODY BÉLA SZABÖ DEZSŐ: Portré iiiiiiiiiiiimnimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiimimmiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiHini TÉNAGY SÁNDOR: Hétfő A csúnyán csikorgó műhelykaput felnyitja a hétfős virradat. Vas-állkapoccsal roppantó satuk már lesik: mibe harapjanak, A gombokat a kapcsolófalon csillagoknak képzeli a szem; álmos még, hunyorgó; s a szorgalom is tűnődő izmokban pihen. S egy gombnyomás! egy pillanat! Felkattan minden zsibbadás, szelíd motorok röppennek, ébresztgetik a közönybe olvasztott vasat. S a kéz, rx ember mozduló keze: mintha már parancsot intene.
