Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG 1968. január 21, Delegáció utazik Kairóba Hazánkban is az arab népek iránti szolidaritás napja lesz január 25-e. A múlt év novem­berében a legkülönbözőbb föld­részek 71 országának képviselői — köztük a magyar békemozga­lom delegátusai' — tanácskoztak Delhiben, - a . közel-keleti helyzet­ről. A megbeszélések végeztével a konferencia résztvevői felhív­ták a világ népeit: 1968. január 25-én tegyenek újabb erőteljes bizonyságot arról, hogy elítélik az erőszakos hódítást, a jogtalan izraeli követeléseket és sorakoz­zanak fel az arab népek igazsá­gos ügye mellé. Az arlabt népek iránti szolidari­tás alkalmából hazánkban is több megemlékezésre kerül sor. Szá­mos gyűlésen megerősítik, hogy népünk — csakúgy, mint min­den más alkalommal —, ezúttal is proletár internacionalista kö­telességének. tartja az igazságos ügyért küzdők támogatását. Bé­kemozgalmunk ezzel egyidejű­leg delegációt küld Kairóba és félmillió forint értékű gyógy­szert, valamint ruhaneműt jut­tat el az Egyesült Arab Köz­társaságba. (MTI) A hét nem hozott igazi „szén-1 zációt”, s, ez szinte feltűnik a ma emberének, akit bonyolult világunk szinte hozzászoktatott az új meg új fordulatokhoz. Az elmúlt hét történéseire, meg a nagyobb jelen tőségűekre is, az volt a jellemző, hogy csupán beleilleszkedtek a már meg­indult folyamatokba, vagy az idei év beharangozott esemé­nyeinek előkészítéséül szolgál­tak. Mindkét megállapításunk vo­natkozhatok az amerikai elnök hagyományos „kongresszusi üze­netére az Und helyzetéről”, A Fehér Ház urainak szokásos, évi „mérlegkészítése” . most két szem­pontból érdekelte a világot és az amerikai közvéleményt: MIT MOND JOHNSON VIETNAMRÓL ÉS MIT ÍGÉR A VÁLASZTÓKNAK az elnökválasztási esztendő ele­jén. Az elnökjelölt elnök beszé­de csalódást keltett. Semmit­mondó formulák alkalmazásával tért ki a VDK-nak való. válasz­adás kötelezettsége alpi. (Pedig ezen a héten a VDK párizsi Nukleáris kísérletek Nevadában íképviselője az APF francia hír­ügynökségnek adott nyilatkoza­tában ismét megerősítette Hanoi tárgyalási készségét arra az esetre, ha az Egyesült Államok beszünteti a bomba támadása it és más háborús cselekedeteit). Kortesígéretekben nem volt hiány, Johnson beszédének ama részeiben, amelyek az amerikai belpolitikai problémákkal foglal­koztak. Hatásukat azonban le­rontotta, hogy az elnök kényte­len volt bejelenteni! csak adó- omeítéssel lehet a költségvetés vár­ható 20 mllldárd dolláros hiányát csökkenteni. Az amerikai büdzsé­ben a kiadások pedig eljutottak a soha nem látott csúcsig:' 186 milliárd dollárt költ el egy esz­tendő alatt az USA kormányza­ta. ebből . az összegből, még Johnson beismerése szerint is 25 milliárdot a vietnami hábo­rúra. Az Egyesült Államok hiva­talos körei kitartanak a háborús politika és a vietnami agresz- szió folytatása mellett. Ezt bi­zonyítja az is, hogy Johnson el­nök péntekén bejelentette: Clark Clifford washingtoni ügyvédet nevezte ki McNamara utódja­ként, hadügyminiszterré. Olif- fordot az amerikai sajtó a leg­harcosabb „héják” között tartja nyilván, aki a .VDK bombázásá­nak kiterjesztése kérdésében még McNamarával is szembekerült. A héten Laosz hazafias csoport­jai és Kambodzsa államfője ré­szérűi újabb jelzéseket kapott a világ az amerikaiak további, még veszélyesebb terveiről. Ugyanekkor a Szovjetunió kor­mánya washingtoni nagykövet­sége útján nyilatkozatot jutta­tott el az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumához. A szovjet kormány., aggodalmát fejezte- ki ebben, a. {lélkelet-ázsiai helyzet éleződése miatt és leszögezte. H'égy erélyesé« elítél * "minden olyan kísérletet, amely Kam­bodzsa területi, épségének meg­sértésére irányulna. A KÖZEL-KELETI VÁLSÁGGAL KAPCSOLATBAN Az Asahi Simbun pénteki je­lentése szerint Csou En-laj kínai miniszterelnök csütörtökön egy japán küldöttség előtt kijelentette: Kína sosem fog kezdeményezni nukleáris konfliktust. Csou En-laj hozzátette, hogy 1964. óta Kína „hat vagy hét” nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre és hang­súlyozta, a kísérleteket mindig je­lezték, „amikor-ezek- valami újat' hoztak”. A lap emlékeztet arra, hogy a kínai kormány nem, jelentette be hivatalosan a december 24-i rob­bantást, amelyet az .. amerikai atomenergia-bizottság jelentése szerint külföldön észleltek. Való­színű, hogy Csou En-laj így akarta értésre adni, miszerint a kísérlet semmi újat nem hozott. Amerikai szenátor vádja Johnson ellen George Aiken republikánus­párti szenátor, a szenátus kül­ügyi bizottságának tagja pénte­ken a szenátusban mondott be­szédében azzal vádolta Lyndon Johnson elnököt, hogy becsapja az amerikai népet, amikor a vietnami háborút „a nemzetközi kommunizmus ellen vívott harc­ként” tünteti fel. — Az a próbálkozás, hogy az észak-vietnamiakat és a Viet- congot egységes és monolitikus világkommunizmus szerves ré­szeként állítsák be. öngyilkos fantázia szüleménye. — A kormány azért találta ki a monolitikus ellenséget, hogy elkerülhesse a múltban elköve­tett hibák beismerését... A szü­leményhez ragaszkodva a kor­mány egyszerűen becsapja az amerikaiakat és külföldön alá­ássa szándékaink őszinteségének és diplomáciánk hatékonyságá­nak hitelét — mondotta a sze­nátor. Nicholas Katzenbach amerikai külügyminiszter-helyettes. 'Okla­homa Cityben mintegy Aiken beszédére válaszolva azt mon-. delta, túl késő .sajnálkozni amiatt, hogy Vietnam, az.. Ázsia jövőjéért' vívott harc színterévé vált. . .^... — Ez 1968. január lőrén az alapvető kérdés. Áz a döntés, hogy Vietnamban harcoljunk, sok éven át született. ] sok sze­mély döntéseinek eredménye­ként. Akárhogy is, ma már'késő kedvezőbb csatatér után nézni. — A történelem és a körülmé­nyek folytán Vietnam, vált. csa­tatérré ... Itt kell döntéseinket hoznunk, amelyek meghatároz­hatják egész Ázsia jövőjét és Ázsia jövőjében játszandó sze­repünket . — jelentette , ki. Kat­zenbach. afc Egyesült Államok kétszínű .magatartásának jeleire figyelt fel a világ. Miután Eskol, izraeli miniszterelnök, az amerikai ve­zetőktől az előző héten bátorí­tást kapott Izrael hajthatatlan- ságának folytatására, Washing­ton kettős játékba kezdett Izrael keleti szomszédjával, Jordániá­val szemben. Egyfelől hivatalos nyilatkozat hangzott el ar­ról, hogy az Egyesült Államok nem ismer el semmiféle egy­oldalú változtatást Jeruzsálem státusában, (koztudomás szierint Jeruzsálem óvárosát Jordániától hódították el a „vililámhábórú- baín”),‘ másfelől közölték,' -hogy az USA megszünteti a Jordá­niának nyújtóit pénzügyi támo­gatást. A korábbi, évi 25—30 millió - dolláros segítség meg­vonásával nyilván. nyomást akarnak gyakorolni Jordániára. NAGY-BRITANNI AB AN a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzet megoldási kísérleteinek sorába illett bele. a Wilson- kof’mány új takarékossági terve, amelyet, a hét elején határoztak él/A konzervatív párti ellenzék azt kifogásolta ebben, hogy a kormány nagyobb távlatokban a katonai kiadások csökkentését tervezi, (1971 végére kivonnák az .angol csapatokat a Távól- Keletröl és a Perzsa-öböl térsé­géből), a munkáspárti képvise­lők- egy része pedig azt vette megdöbbenéssel tudomásul, hogy a Wilson-kormány — a takaré­kosság követelményeire hivat­kozva —, a társadalombiztosí­tási, szolgáltat ácsokból jócskán le­faragott. Europa két semleges országá­ban voltak a héten fontos bel­politikai események, Ausztriá­ban és Finnországban. A finn népet a hét elején az urnák élé szólították, s szavazással kijelöl­ték az elnökválasztó elektorokat. A finn választási! rendszer sze­rint az elektorok személyének ismeretében már bizonyos az is, kit fognak az elektorok a köz- társasági elnöki székbe emelni. Kekkonem elnök, a finn semle­gessé©! politika, a Szovjetunió­val való jószomszédsági politika megtestesítője fölényesen győ­zött, tekintélyes többséggel ke­rült további hat: esztendőre, az államfői tisztségbe. Ausztriában a néppárti kor­mány ' jelentősen átalakult. Her­mann Withalm, a párt főtitkára lett az új alkancellár, a külügy­miniszteri tárcát pedig Kurt változtatja meg alapvető kérdé- ENSZ-k épviselője kapta meg. Több más személyi változás is történt, de megfigyelők szerint a kormány új összetétele nem változtatja meg alapvető kérdé­sekben Ausztria bel- és külpoli­tikáját. PÁLFY JÓZSEF A Pravda Kiesinger nyugat-berlini útjáról Moszkva (TASZSZ) „Kiesinger kancellár nyugat-berlini útja egyike azoknak a politikai »vizi­teknek«, amelyekre a bonni veze­tők rendszeresen e városba utaz? nak” — írja a Pravda kommen­tátora a lap szombati számában, „A Rajna-menti hivatalos kö­rök buzgón reklámozzák a kor­mány »új« hozzáállását a nyu­gatnémet keleti politikához, ugyanakkor azonban a Nyugat;- Berlinre vonatkozó revansists igény további fenntartása telje­sen ellentmond az »új« politika téziseinek”. „A NATO és az NSZK agresz- szív erői, amelyek azzal, hogy Nyugat-Berlint, mint »frontvá­rost« használják fel, fokozrij .igyekszenek az európai feszültsé­get. nem érik el a várt eredmé­nyeket. Európa népei mind hatá­rozottabban síkra szállnak a kol­lektív biztonság, a háború után létrejött határok sérthetetlensége mellett” — hangsúlyozza a Prav­da szemleírója. Egy 12 fehér emberből álló esküdtszék pénteken felmentet­te a Ku-Klux-Klan nyolc tagját, akik ellen a néger lakosság ter­rorizálása , miatt"' emelték‘’vádat! ' *. ' r ; Az Egyesült Államot? hadügy­minisztériuma bejelentette, hogy idén 72 000-reI több személyt hív­nák bé a hadseregbe, mint a múlt évben. Összesen 302 000 főt hív­nak be. A behívottak számának növeke­dése az Egyesült Államok vietna­mi agressziójával függ össze, — mutat rá a TASZSZ hírügynökség. * A Szovjetunió és Kolumbia január 19-én felújította diplo­máciai kapcsolatait. A TASZSZ bogotad tudósítójának jelentése szerint a kolumbiai közvéle­mény üdvözli a diplomáciai kap­csolatok helyreállítását. « A Surveyor—7 kamerája pén­teken öt szárazföldi állomásról a Holdra irányuló lasersugara- kat fényképezte. A kísérlet ered­ményeit még nem ismerik. A feltételek annak. bizonyítására szolgálnak majd, hogy a Földről jövő sugárzás lefényképezhető- e a Holdon, és viszairányítható-e a forrás helyére, a légköri za­varok és napkitörések ellené­re. * Szombaton a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 200-at. * Turan Tuluy Törökország athé­ni nagykövete szombaton felke­reste Pipinelisz görög külügymi­nisztert és' tájékoztatta kormánya azon döntéséről; hogy kormánya' hivatalosan elismeri az athéni korrsányt. Törökországagy az első külfOídi ország, amely az athéni rezsimet elismeri. * ..........: A spanyol diákság január eleje óta folyó tiltakozó megmozdulása átterjedt az ország valamennyi egyetemére. Péntéken újabb gyű­lések, sztrájkok és tüntetések zaj­lottak le, a leghevesebbek Barce­lonában és Madridban. * A guátemalaí kongresszus pén­teken egyhangúlag jóváhagyta azt az elnöki rendeletet, amely január 16-tól egyhónapi időtartamra be­vezeti a rendkívüli állapotot az ország egész területén.' Mint isme­retes, á dekrétum az utóbbi na­pokban Guatemalában lejátszó­dott szélsőséges megmozdulások elfojtását célozza. * Második napja heves harcok folynak a demilitarizált övezettől délre eső területeken. Pénteken délután a dél-vietnami hazafias erők1 hat órán át tartottak tűz alatt egy amerikai tengerészgya­logsági egységet. Az AP szerint a csatában az amerikaiak 28 ka­tonát vesztettek. A legújabb jelentések szerint szombaton reggel partizánalaku­latok támadtak egy amerikai és saigoni egységre, a Dinh Evong tartományban. 14 dél-vietnami ka­tona elesett és igen sok megsebe­sült. * Az európai széniparban dúló válság következtében a Ruhr-vi- déken öt bánya bezárására kerül sor. Az intézkedés 5000 bányászt munkahelyének elvesztésével fe­nyeget. * A jakut köztársaságbeli Mir- nijben 44 karát súlyú kristály- tiszta gyémántot találtak. A gyé­mántot „Leningrádinak” nevez­ték el, annak emlékére, hogy éppen. 25 évvel ezelőtt tört meg a hitleristáknak e város elleni blokádja. A Jakut ASZSZK — a szovjet gyémántipar központja. Itt ta­lálták meg 1966 novemberében az eddigi legnagyobb — 106 ka­rátos gyémántot, amelyet meg­találójáról, Marija Konjenkina munkásnőről „Marija-gyémánt- nak” neveztek el, ......... * A Szerb Kommunisták Szövet­ségének Központi Bizottsága XIII. plénumán Petar Sztambolicsot, a JKSZ KB elnökségének tagját vá­lasztotta meg az SZKSZ Központi Bizottságának új elnökévé. Az 56 esztendős Sztambolics Mika Spil- jak előtt a szövetségi végrehajtó tanács elnökének tisztét töltötte be. * A „Henrietta” elnevezésű, ha­talmas erejű tropikus orkán szombaton az Egyenlítőtől Afri­ka keleti partvidéke felé haladt el — jelentik a szovjet meteoro­lógiai szputnyikok, a Kozmosz- 1S4 és a Kozmosz—144. A mű­holdak háromnapos időközön­ként, több órán át fényképeket készítenek az orkánról. Ezek a -'énykévek elősegítik az időjárás előrejelzését és figyelmeztetnek a különböző viharokra. Egy hét a yilágpolitikában Csou En-laj a kínai atomrobbantásokról Feltehetőleg az eddigi legna­gyobb erejű föld alatti atomrob­bantást hajtotta végre pén teker az Egyesült Államok nevadai kí­sérleti telepén. A robbantást amely megrázkódtatta Salt Lak< City, Utah és San Francisco lakó­házait, érezni lehetett még a -64( kilométer távolságban levő Eure­ka, észak-kaliforniai városban is Az amerikai atomenergia bizott­ság közleménye szerint 975 mé­- tér mélységben két nukleáris szer­- kezetet robbantottak fel. Az egyik í egymillió tonna TNT erejű volt,- mintegy ötvenszerese g fjirosimá- ,’ ra tédoboíf'atómbombanak. ? A hivatalos közlemény szerint­- a kísérletnek az volt az elsődleges )> acélja, hogy megvizsgálják, vajon- megfelelő-e a jelenlegi terep újabb . nagy erejű robbantások végrehaj­- tásához, vagy más térségeket kell- kijelölni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom