Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-17 / 13. szám

/

iöö*. Jannär rí

mms merni nefüjsm}

X

t

W '"'

Ritka felvétel a 11-es AKÖV új autóbuszairól. Megírtuk lapunkban, hogy a régi típusú Ikarus 3ó-as autóbuszokat fokozatosan kivonják Tolna megye közúti forgalmából. Az idén huszonöt új Ikarus 311-es kocsit kapott a vállalat felvételünk a kocsik első szemléjét mutatja. A buszok már részt vesznek a személyszállításban. A felvételt az teszi érdekessé, hogy az új kocsikat csak egy alkalommal — amikor az új vezetőknek átadják, az eligazítás megtörténik —, vonják így össze. Az új buszok jól vizsgáznak Tolna megye útjain.

Egy nap a panaszirodában

Válás és kibékülés — Pénzben mérik a szülő és a gyermek viszonyát — Sok vagy kevés a kártalanítás

A máskor oly zsúfolt és hangos folyósó a szekszárdi járásbíróság panaszirodájának ajtaja előtt most nem olyan népes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a soros panaszfelvevő bíró munka nélkül marad. Ügyek, bajok azért akadnak. Iratokkal, végzésekkel, sok hivatalt megjárt papírokkal és anélkül is épp elegen vannak, ahhoz, hogy az első néhány órában két járásbíró is alig győzi a munkát.

Elsősorban családi jellegű panaszok dominálnak*

„SZERETNÉK VÁLNI”

mondja egy fiatalember. Elmondja, milyen körülmények között történt a házaasagKotes, elég korán, 18 éves volt. — Azért nősültem — mondja —, mert szükségem volt társra. Nagyon egyedül éreztem magam.

De arról is szól, hogy már az eljegyzéskor aggályai voltak leendő feleségét illetően. — Menyasszonyom és a szülei azonban úgy ragaszkodtak hozzám — mondja — erkölcsi kötelességemnek tartottam a házasság megkötését.

Nem Is meglepő ezek után, hogy — szavai szerint — a fiatalon és ilyen körülmények között a kapcsolat nem alakult szerelemmé. Most válni szeretne. A meggondolatlanságok sorozata után any- nyi irandó becsületére, hogy a frigyből, származó gyermek eltartásához hozzájárul.

Jó negyvenes a másik válni akaró. Elmondja, már egy évvel ezelőtt beadta a válópert, de a békéltető tárgyaláson visszavonta. Nem kerültek újra össze. P. panaszos férfinek most van jövendőbelije, tehát ismét napirendre került a válóper megindítása. Ezért hajlandó a perköltséget is vállalni. Egy kikötése van, elvált feleségét tiltsák el nevének viselésétől.

Aránylag sok asszony keresd fel a panaszirodát,

TARTÁSDtJ-FIZETÉSI

ÜGYBEN

— Mióta élnek külön? — kérdezi a járásbíró az egyik fiatal- asszonytól.

— Egy hete — hangzik a válasz.

És a békülési lehetőségre vonatkozóan csak nemleges válaszokat ad. Sőt, komplikálódik a helyzet azzal, hogy a családi fészket elhagyó férj „elrabolta” a nagyobbik gyermeket. Az asz- szonyka követelése a válás mellett, a tartásdíj fizetés megítélésén túl az is, hogy a gyermek 48 órán belül visszakerüljön hozzá.

Egy másik asszony a tartásdíj összegének felemelése miatt akar pert indítani. Amikor elváltak, a bíróság 250 forintot ítélt meg neki ezen a címen. Azóta azonban megtudta, hogy volt férjének nőtt a keresete. Most azt akaria. emeljék fel ezt az összeget 380 forintra.

MÁSIK SZOMORÜ TÉMA

a szülő és gyermek viszonyába^ sajnos érett korban keletke-,1 ’ . S a panaszok erre is fényt derítenek:

— Nagyon szégyellem, hogy ide kell fordulnom — mondja egy idős nyugdíjas özvegy nénike. — A fiam ellen kell pert indítani. Kitudódik, hogy az unoka megszületése után a fia felesége meghalt. Tizenöt éve neveli az unokát az idős néni a 600 forintnyi nyugdíjából. A gyermek már nagy, de még csak tanulófizetést kap.

— Karácsonyra elküldtem a gyereket az apjához — az én fiamhoz — hátha megesik rajta a szíve, s legalább most segít rajta. De nem! Ezért vagyok itt, becsássanak meg! Több mint 2000 forintot keres a fiam, egy másik gyerekéért kell fizetnie 390 forintot, nekünk nem jutott soha egy fillér sem, öreg vagyok, én sem bírom már.

Míg a következő panaszos bejön, így szól a járásbíró: bár csak ilyen ügyeink lennének egész nap!

S mintha csak válasz volna a fohászkodásra a soron következő

asszony is — irulva-pirulva lép be, s ezekkel a szavakkal kezdi:

KIBÉKÜLTÜNK

vissza akarom mondani a férjem fizetéséből a gyerektartás letiltását.

— Miért történt a válás? — kérdezik. — Úgy hiszem, mind a ketten meggondolatlanok voltunk. De most már, talán jó lesz. Ezért is kérem a tartásdíjfizetés megszakítását február 1-gyel.

A GAZDASÁGI ügyek

MÉG BONYOLULTABBAK,

különösen, ha az illető vállalatok intézmények nem megfelelően tájékoztatják ügyfeleiket. Egy írás- tudatlan férfi panaszolja: semmiféle papírt nem kapott sehonnan — amit most felmutathatna —, de azt tudja, hogy két évvel ezelőtt beteg kislánya után —.hat gyermeke van — most követeinek tőle több mint 5000 forint kórházi költséget. ,.r.

Valóságos menetrendet kell íratnia a járásbírónak, megjelölve, hogy a panaszos hol, npiycn iratokat szerezzen be. Az írástudatlan férfi majd mindegyik helyen felmutatja a papírt, s remélhetőleg megkapja a kért iratokat — elintéződik az ügye —, ha már előbb nem eléggé tájékoztatták az illetékesek.

Kártérítési ügyben Is többen kértek tanácsot. Az egyik bácsi kapott ugyan a városi tanácstól iratot, amelyben néhány négyszögöl területért, néhány fáért és épületért a kisajátítás eredményeként kap mintegy 22 ezer forintot. Az épületek részletezése az iratban hiányzik, s a bácsinak az összeg is kevés. — Hiába mentem felvilágosításért — mondja. — Kurtán csak azt válaszolták, menjek a bíróságra.

— MENNYI KÁRTALANÍTÁST KÍVÁN?

A felsorolás vége bizony megközelíti a százezer forintot. Sok ez, kevés ez? A bíróság előtt is könnyebb volna az eligazodás, ha az iratokban részletesen fel lenne tüntetve az egyes építmények megváltási ára. így per lesz belőle. Sok-sok felesleges időt, energiát, bosszankodást meg lehetett volna takarítani a részletezéssel és a közvetlen tárgyalással.

Mint ahogy az egész panasznap is nem egyszerűen azt jelenti, hogy a bírál* és az adminisztrátorok felveszik a panaszt, vagy csak tanácsot adnak. Az esetek többségébeh a" régi périratokát is elő kell keresni. Ezzel foglalkozik ilyenkor a megyei, és járási iktatóban is több munkaerő. S ha ezzel végleg meg is oldódnának a problémák... De nem, hiszen még csak ez a kezdet az el j á- rások megindításához.

(i-e)

A hajóállomás-főnök vakációja

Javában — stílszerűbben: fagyában — tart a téli szünet a paksi kikötőben.

Szabadságra ment Vereckei Ferenc, a hajóállomás vezetője is, l g mások nyáron, vagy más kedvezőbb évszakban mehetnek szabadságra, a hajósoknak a ziman- kós télen adódik erre lehetőségük. Igaz, hogy aztán bővebben jut nekik a szabadságidőből — mintegy kárpótlásként —, de az sem jelent tétlenséget.

Vereckei Ferenc már a harmincadik téli szabadságát tölti a folyam mellett. Egy emberöltő óta áll a dunai hajózás szolgálatában.

Becsben kezdte

a nemzetközi hajózási társaság magyar képviselőjeként Három év múltán a regensburgi hajóállomásra helyezték át, ahol szintén ennyi ideig dolgozott. Onnan Bulgáriába került Lom kikötőjébe, majd ugyancsak a bolgár Somo- viton hajóállomás-vezetőnek nevezték ki. A háború előtt és annak vége után a magyar hajózási társaság budapesti igazgatóságának kereskedelmi osztályán tiszt- viselősködött, s a fővárosból ment Paksra — amint elmesélte változatos hajóséletét

— Hol volt a legérdekesebb élménye?

— Mindenütt érdekes volt számomra, mert nagyon szeretem a hajózást, könnyű és nehéz oldalával egyaránt — válaszolta kí- váncsiskodásunkra. — Volt olyan időszak is, amikor 18—24 órán át kellett dolgoznom. Mint vidéki ifjúnak, rendkívüli élményt nyújtott az^ hogy mindjárt egy világvárosban, Bécsben kezdhettem pályafutásomat. A legérdekesebb mégis, a somoviti kikötő volt, ahol nagy forgalmat bonyolítottunk le, sokféle áru érkezett oda a különböző országokból. Átrako- dóhely volt, még csak akkor kezdett fejlődni. Abban az időben még háton hordták a hajók rakományát.

Szamárháton

jöttek a munkások a környező hegyi falvakból. Sohasem felejtem el azt a színes forgatagot. Meglepett, hogy milyen sokra tellett az emberi erőből. Persze, ma már ezt a hajóállomást is gépekkel, darukkal korszerűsítették — emlékezett vissza Vereckei Ferenc.

— Éppen úgy a paksi hajóállomás is érdekes részemre — fűzte hozzá.

— Miért?

— Mert sikerült itt is újat hozni. Minden évben vízibuszokat indítunk Mohácsra, Bajára, Kalocsára és másfelé, ahogyan megrendelik.

Pesten olyan vélemény volt, hogy ezt vidéken nem lehet megvalósítani. Ű azonban 1962 óta „meghonosította” Pakson a vízibusz kiránduló] áratokat, s évenként 150 utas mindig jelentkezett egy útra. Heggel indultak és este tértek vissza. Ezek igénylésének szervezését már télen megkezdi. Ilyenkor jár utána az iskolákban, és az üzemekben.

— A téli szabad időben?

— Igen. Decemberben, amikor a pontonhidat felszedtük, a hajóállomás személyzete kivette az évi szabadságát. Nekem 24 nap szabadság és plusz 38 szabadnap jár.

— Hogyan tölti szabadságát?

— Elsősorban a családom: feleségem, gimnazista fiam és hetedik osztályos kislányom körében. A házkörüli tennivalók, könyvtáram és a televízió műsorai kitől-, tik időm.

Szenvedélye

a bélyeggyűjtés. Alapítója és társadalmi intézője a paksi bélyeg- gyűjtő szakkörnek, amelynek már majdnem másfél száz tagja van. Most erre is többet áldozhat. ‘

— Idegnyugtató, pihentető és szép hobby *— ez a véleménye róla.

— A tévéadás szünetét pedig „kanaszta-napnak” nyilvánítottuk. Újabban ezzel a- kártyajátékkal szórakozunk a sógoromékkal együtt — jegyezte meg nevetve.

Télire lakására vitte a hajózási ügyiratokat, mert a hivatalos levelezéseket odahaza i-s folytatja. Ha valakinek a hajózással kapcsolatos problémája van, megtalálja a főnököt, nem zárkózik el tőle. Mint szakszervezeti bizalmi, a mintegy félszáz paksi nyugdíjas hajós ügyeit is intézi, kinek kérvényt, kinek levelet ír és egyéb dolgukban segít az öregeken.

A Dunától szabadsága idején sem tud elszakadni. Otthona ablakából szép kilátás nyílik a jeges folyamra. Mire letelik szabadsága, újra nyithat — az időjárástól függően — a paksi kikötő.

Remélhetőleg a tél nem sokáig fog akadékoskodni.

BALLABÁS LÁSZLÓ

T ismerik itt a kör- nyéken, a szekszárdi Előhegyen, mint szorgalmas, jóravaló embert. De a szomszédok véleményét se keU megkérdezni, beszél helyettük az új ház, amelybe két épe költöztek, a csinos berendezés, a tisztaság. Itt ülünk a házigazdával, ezen a hideg téli esten, pohár bor mellett. Beszél, én meg hallgatom,

— Hát nem vagyunk egyformák, ezt én is elmondhatom, mert láttam, bőrömön is tapasztaltam. Itt volt például a szomszédban egy úr, megmondom- őszintén, naccsá- gos úrnak szólítottuk végig, akkor is, amikor már nem volt divat, mert hát neki ez dukált. Mondja nekem, élni ennék-e hozzá permetezni. Mondom, el. Nyolcvan forint, ha nincs vízhordó, akkor száz. Meg két liter bor. Azt mondja, jól van. Mentünk is másnap a sógorlcámmal. Néha kijött a■ szőlőbe, nézett bennünket, ment tovább. Délben mondjuk neki, hát a bor? Ja, azt mondja, majdnem elfelejtettem. Hoz is két dunsztos üvegben, leteszi elénk. Megkóstoltam-, de ki is köptem azonnyomban. Azt. mondja, mi az, nem ízlik? Mondom, nem ízlik, mert ez moslék, nem bor. Hát erre elkotró- dott csak este láttuk. Mondom is a sógorkámnak, törjön le a lábam, ha még egyszer ide belépek. Este kértük is a pénzt, mert elhatároztuk, hogy másnap nem- megyünk, pedig volt ám még permetez- niyaló, hisz nagy szölleje volt. Fizet, ad hetven forintot. Mondom, nem ennyiben alkudtunk. Úgy csinált, mint aki csodálkozik. Hát, azt mondja, maga egyezett bele, hogy hetven.

Másnap jön ám, hogy miért nem megyünk. Mondom, soha, érti, soha többel.

jy o, aztán jön egy öregXT ember, itt volt a tsz- ben csősz. Volt egy kis szölleje, nem sok, kért, hogy permetezzem- meg, azt mondja, ad száz forintot, meg bort. amennyit iszom. Mondom neki. magának, papa, megcsinálom nyolcvanért, hisz nem, nagy volt az a, szőlő. Másnap várt már a pincénél, kitett egy demizson bort, ha- kell, hát igyam. Munka közben amúgy sem szoktam sokat inni, meg hát arra gondoltam, miért igyam meg ennek g szegény embernek a borát? Este jön, kész lettem, azt' mondja, hát maga nem is ivott. Mondom, amennyi- kellett. Többet nem. Föltől- tötte a demizsont, tán fél lifer hiányzott belőle, kifizet, aztán a kezembe nyomja a demizsont. Azt mondja, vigyem haza, megszolgáltam, látja, hogy jól permeteziem. Mondom, papa, tartsa mega borát, magának sincs már sok. majd szüret után leg- föjebb meghív egyszer. Azt mondja erre, nem addig van.

Kezembe nyomta, s már úgy nézett ki, megsértem, he otthagyom• Fogtam-, haza is vittem.

fiát csak azért mondtamJ~L ezt el, hegy lássa, mennyire nem vagyunk egyformák. Amaz, akit naccsáyos úrnak tituláltunk, még .a bért is letagadta. Emez meg, pedig szegény volt, rámtukmálta a bort, ami nem is volt bent az alkuban. Hát azért mondtam, hogy ném- vagyunk egyformák.

Feljegyezte: Csányi László

SZEGÉNY

EMBER

dicsősége