Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-02 / 285. szám

kJ .:j O ÍS pD n P.J. U. •nii Könyvtár ' :d TOLNA MEGYEI'w WAC HtBtETABJAI. NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 285. szám ARA: 60 FILLER Szombat. 1967. december 2. Dr. Dimény Imre S&eksxárdon Nyílt és beható eszmecsere a miniszterrel Kívánságlistát nem állítottak körre jellemző, hogy nem takaré- ugyan össze, de kérdéseiket anél- koskodott a bírálattal sem. A kül tették fel. hogy . sztaniolpapír- megyei vezetők figyelmét arra a ba csomagolták volna. Ez jelle- szokatlan körülményre hívta fel, mezte azt a nyílt és beható esz- ami hosszú évek óta ezen az mecserét. amelyet tegnap a megye őszön jelentkezett első ízben Tol- ** l^^n^nztaesSr^koz“ és a mezogaz- na megyeben. A kenyérgabona- ek eseteben penzKiesest okoz, dasági jellegű vállalatok vezetői- vetés nem haladt a termelőszö- nek módjában állt folytatni dr. vetkezetekben a más években ta- Dimény ImTe mezőgazdasági es pasztalt ütemben, es az őszi tőmagtermeltető vállalat a vetőburgonya-termésnek mindössze 60 százalékát fi­zette ki. Ez a körülmény az érintett tsz­s a élelmezésügyi miniszterrel. A miniszter december 1-én egész napját a megyeszékhe­lyen a megyei vezetők tár­saságában töltötte és behaJ tóan tanulmányozta Tolna megye mezőgazdaságának problémáit, gondjait, ered­ményeit. mélyszántásban is még igen nagy csökkentheti zárszámadáskor ténylegesen kiosztható, termelés­sel lefedezett pénzösszegeket. Szóvá tette még Lakos József, a az elmaradás. Dr. Dimény Imre í^ai™ánySontk>kat, majd meg­javasolta, célszerű lenne beható vizs­gálatot folytatni és az elma­radás okait maradéktalanul feltárni, nehogy később so­kasodjanak az idei őszön taJ pasztalt és nem várt meg­lepetések. kérdezte dr. Dimény Imrétől, hogy a tsz-székház és üdülő épí­tésére számíthat-e a megye az annak idején megígért hitelre? A Gabonafelvásárló és -Fel­dolgozó Vállalat igazgatója a rak­tározási gondokról beszélt, ame­lyek megítélése szerint a szemes kukorica átvétellel jövőre bizo­Több váltásban munkaértekezle­teken tájékozódott. Először a párt A tisztánlátás miatt kellene erre nyos szempontból növekedhetnek, és a tanács megyei vezetőivel ta- sort keríteni, mondotta a minisz- Nagy János, az Állami Gazdasá- nácskozott, majd tíz órakor a tér. gok Országos Központja, Tol­munkaértekeziet a szakigazgatás, A mezőgazdasági termeléssel na megyei főosztálya vezetője az- fél 12-kor a vállalatok vezetőivel kapcsolatban levő vállalatok ve- zai kapcsolatban tett fel kérdést, egészült ki Délután szűkebb kör- zetői a két területi tsz-szövetség hogy a bőven termő hibrid ku- ben tovább folyt az eszmecsere a képviselői a lényegre törő kér- koricafajták elterjesztéséhez kap- szekszárdi termelőszövetkezetek dések egész sorát tették fel dr. nafc-e elegendő műtrágyát a me- vezetőivel. Dimény Imrének. Ezek a kérdé- zőgazdasági üzemek? Biczó Ernő, Á Tolna megyei Növényvédő sek napjainkban a szövetkezeti az Agroker igazgatója az építő- Állomás kollektíváját érte az el- gazdák nagy többségét foglalkoz- ipari ellátásról érdeklődött, arról, ső miniszteri elismerés Ezt egy- tátják. Lakos József, a Szekszárd hogy várható-e jövőre javulás, úttal a megyében folyó eredmé- és vidéke tsz-ek területi szövet- Temesi Engelbc-t, a Tolna me­nyes növényvédelmi munka el- ségének elnöke feltárta a minisz- gyei Tejipari Vállalat igazgatója ismeréseként is felfoghatjuk. Dr. tór előtt a vetőmagburgonya kö- felvetette: tejből és tejtermékek- Dimény Imre arra kérte ugyanis rüli áldatlan huzavonát. Jelenleg bői nehézségeket okoz a piaci a növényvédő állomás főagronó- diszpozíció hiányában a területi igények gyors kielégítése, musát, hogy küldjék el szemé- szövetséget alkotó termelőszövet- Taján Tolna megye az egyet­lyesen neki, milyen módszerek kezetekben 6 millió 200 ezer fo- alkalmazásával sikerült hatéko- rint értékű burgonyát sehova riyan elvégezniök az aranka el- nem tudnak elszállítani. S ezzel len a védekezést. Dr. Dimény kapcsolatban a gondok ott kez- Imre lehetségesnek tartja, hogy dődnek, hogy az itteni módszerek a tiszántúli a termelőszövetkezetek a megyékben is alkalmazhatók, be- burgonyát megtermelték ugyan, a termelési szerző­désben vállalt kötelezettsé­geket teljesítették, ám a ve­vezethetők. Á miniszter nem fukarkodott az elismeréssel, de az őszinte lég­ien, ahol nincs tejpalackozó gép. Elmondotta még. hogy Tolna megye nyugati részén elsősorban a tamási járás­ban az elkövetkezendő évek­ben a tejtermelés terén nagy felfutás várható. Megalakult a dél-jemeni kormány Alá-Saab városában csüitörtö- sasági elnök áH, aki a miniszter­kön, sok tízezernyi adeni és elnökségen kívül a fegyveres Aden környéki lakos részvételével erők főparancsnokának tisztét is nagygyűlés volt a Dél-jemeni ellátja. El-Sabi a kormány leg- Népi Köztársaság kikiáltása al- • idősebb tagja, 47 éves. 1963-ban kaiméból. A gyűlést Abdul Fat- szervezte meg a nemzeti fel- tah Iszmaii, az NLF Politikai szabadítási frontot. A khartoumi Bizottságának tagja nyitotta meg. egyetemen diplomát szerzett. A Ismertette az NLF vezetőségének kormány különben fiatal embe- határozatát, amelynek érteimé- rekből áll, a kabinet tagjainak ben az új állam területe meg- átlagos életkora 34 év. Külügy- egyezik a korábbi dél-arábiai miniszter Szeif Ahmed Bl-Dha- államszövetség területével, így laie, hivatásos diplomata, aki dél-jemeni területnek tekintik Londonban végezte tanulmányait. Perim szigetét, a Kuria-Muna uíabban ^ további OTS3Ág fe­szegeteket es több más szigetet. merte Dél.Jement: jordánia, Az NLF vezetője közölte, hogy Tunézia, Algéria, India és a ?z úl1k°z^Isaság Kínai Népköztársaság, tan El-Sabit, az NLF alapítóját 1 nevezték ki. Az ENSZ közgyűlése csütörtö­Ezután az új köztársasági el- kön nyilatkozatban üdvözölte a nők programnyilatkozatot tett. Dél-Jemeni Népi Köztársaság meg- Dél-Jemen kormánya a nép dal- alakulását. Az új állam vezetői gozó erőire kíván támaszkodni, kifejezésre juttatták óhajukat, Külpolitikai téren Dél-Jemen a hogy Dél-Jemen csatlakozzék a testvéri arab államokkal, első- világszervezethez. Lord Caradon sorban az EAK-kal kívánja erő- Anglia képviselője közölte a köz- síteni és fejleszteni kapcsolatait, gyűléssel, hogy az angol kor­dé baráti kapcsolatokat akar mány a Dél-Arábia partjainak fenntartani minden más ország- közelében elterülő több szigetet ) gal is. átad az új államnak, de a Kúria­Pénteken Adenben nyilvános- Muria szigeteket omani közigaz­ságra hozták a dél-jemeni kor- gatás alá kívánja juttatni. Az mány névsorát. A 11 tagú kabi- utóbbi döntés miatt több leül­nél ólén Kahtan El-Sabi köztár- döttség élesen tiltakozott, Erre már most gondolni kellene olyképpen, hogy Tamásiban léte­süljön sajtérlelő. Fenyvesi Fe­renc, a Mezőber igazgatója a kor­szerűbb sertéshizlalda stb. típus­tervek kiadását sürgette és kérte a minisztert, hogy ebben a kér­désben nyújtson több segítséget a mezőgazdasági üzemeknek az Agroterv. Tárnok Lajos, az Ál­(Folytatás a 2. oldalon) Részvéttáviratok Miiimicli Ferenc elhunyta alkalmából Münnich Ferenc elvtárs el­hunyta alkalmából táviratban Dr. Münnich Ferenc halála al­kalmából pénteken részvétláto­fejezte ki mély részvétét a Ma- gatást tett a belgrádi magyar gyár Szocialista Munkáspárt nagykövetségen, a Jugoszláv Kom- Központi' Bizottságának, a ma- munisták Szövetsége Központi gyár kormánynak és a gyászoló Bizottságának képviseletében Ni- családnak a bolgár, a csehszlo- jaz Dizdarevics, a JKSZ KB vák, a Román Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja. Központi Bizottsága és a Román Hangoztatta: „A Jugoszláv Kom­Szocialista Köztársaság minisz­tertanácsa; az Osztrák Kommu­munisták Szövetsége Központi Bizottságának nevében őszinte niste Párt Központi Bizottsága; részvétemet fejezem ki Münnich Dolores Ibárruri, a Spanyol Ferenc halála alkalmából. Kommunista Párt elnöke. Mély együttérzését fejezte ki F. Tyitov, a Szovjetunió, V. Bog­danov, Bulgária, J. Pucsik, Cseh­szlovákia, G. Tikvicki, Jugoszlá­Együttérzésünk annál mélyebb, mert a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság, valamint pártja­ink együttműködésének egyik, él­via és dr. H. Plaschke, a Német harcosa távozott sorainkból . Demokratikus Köztársaság bu- a jugoszláv kormány nevében diapesti nagykövete, vaiamint Mijusko Sibalics, a szövetségi An Min Szu, a Koreai Népi De- végrehajtó tanács — kormány — mokratikus Köztársaság magyar­országi nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. Részvétüket nyilvánították egy­kori harcostársuk halála alkal- mából a hazánkban élő spanyol hdUUüróT™ Közli emigránsok. Számos távirat ér­kezett a Magyar Partizánszö- vetséghez is. tagja és Rajkó Gagovics, a vég­rehajtó tanács titkára fejezte ki részvétét. A L’Humanité pénteki száma megemlékezik Münnich Ferenc hogy a Fran­cia Kommunista Párt Központi Bizottsága részvéttáviratot kül­dött a Magyar Szocialista Mun­Részvéttáviratot küldött Maszk- káspárthoz éfi méltatja Münnich vából a szovjet hadviseltek bi zottságának elnöksége, az Auszt­riában élő egykori spanyolorszá­gi önkéntesek, akik Münnich Ferenc brigádjában harcoltak. Részvéttávirat érkezett több más szervezettől is. Ferenc forradalmár tevékenysé­gét. Csütörtökön a Times, a Mor­ning Star, a Daily Telegraph és a Guardian közölte dr. Münnich Ferenc halálának hírét. Az országgyűlési bizottságok és a megyei képviselőcsoportok vezetőinek értekezlete Pénteken az Országház Gobe- mechanizmus 1968. január l-gyel lin-termében tanácskoztak az történő bevezetéséről, s más kér- országgyűlés tisztségviselői, s az désekről. Vályi Péter pénzügy­országgyűlési bizottságok elmö- miniszter ismertette az 1968. évi kei, a budapesti és a megyei állami költségvetést. Az ülés képviselőcsoportok vezetői. részvevői élénk eszmecserét foly­Kállai Gyula, az MSZMP Po- tattak a napirendben lévő kér- litikai Bizottságának tagja, az désekről, s a soron következő országgyűlés elnöke ismertette a ülésszak előkészítéséről, parlament következő ülésszaka- Az 1968. évi állami költségve- val kapcsolatos feladatokat. En- tésre vonatkozó törvényjavasla- nek keretében tájékoztatta a tót — mielőtt a plénum elé ke- megjelenteket a népgazdaság ez rülne — megvitatják az ország­évi fejlődésének várható ered- gyűlés állandó bizottságai, vala- ményeiről, a jövő évi terv fő mint az egves megyei képviselő- célkitűzéseiről, az új gazdasági csoportok is. (MTI) Szovjet—svéd közlemény Moszkva (TASZSZ). Moszkvá- európai államok közötti kapcso- ban közleményt adtak ki Tors- latok megjavítása, ten Nillson svéd külügyminisz- A két ország külügyminiszte- ternek november 26-tól decem- rei aggodalmukat nyilvánították bér 1-ig a Szovjetunióban tett a vietnami háborúval kapcsolat- látogatásáról. A külügyminiszter ban. pénteken visszautazott Stock- A felek elismerték, hogy a hóimba. nemzetközi helyzet hatékony A közlemény szerint a Szov- lépéseket tesz szükségessé a le- jetunió és Svédország úgy véle- szerelés érdekében. Mielőbb be kedik, hogy az európai béke kell fejezni a tárgyalásokat, a megszilárdítását elősegítenék az nukleáris fegyverek elterjedésé- olyan erőfeszítések, amelyeknek nek megakadályozásáról szóló célja az összes kelet- és nyugat- szerződés megkötéséről. Az egyiptomi légvédeiem lelőtt három izraeli gépet Kairó (MTI). Az egyiptomi ejtőernyővel kiugrott, az egyik a Marokkó fővárosában rendezzék katonai szóvivő bejelentése sze- Szuezi-öböl vízére ereszkedett meg. rint két izraeli Mirage sugár- le. Még nem tudni, hogy a meg­hajtású vadászgép hatolt be pén- Alig egy órával az első inci- hívásra végül hány arab állam teken a keleti katonai övezet dens után két újabb Mirage re- válaszol kedvezően, egyelőre déli szektorában, helyi idő sze- pülőgép jelent meg Szuez tér- csak annyi bizonyos, hogy Szíria rint 14.10 órakor az egyiptomi ségében és átrepült Szuez város távolmarad az értekezlettől, légitérbe. Az egyiptomi légvé- felett. Az egyiptomi légvédelem A UPI rabatt tudósítója sze- delmi ágyuk nyomban tüzelni a két repülőgép közül egyet le- rint Hasszán marokkói király kezdtek. A két izraeli repülőgép lőtt — jelentik hivatalosan. pénteken két magas rangú kor­lángolva zuhant le a Szuezi-öböl Október vége óta ez az első mánytisztviselőt küldött Algériá- keleti partjánál. A két pilóta incidens a szuezi övezetben. ba, illetve Tunéziába, hogy rábe­széljék Bumedien algériai és t á it * »n r > ■ i i » Burgiba tunéziai elnököt az ér­Marokko fővárosában lesz az arab csúcs tekezleten való részvételre. Bu­medien korábban közölte, hogy Az iraki kormány hivatalosan elfogadja Rabatot. Ezzel az utol- nem kíván részt venni a csúcs­közölte az Arab Liga kairói fő- só akadálya is elhárult annak, találkozón, s képviseletében Bu- titkárságával, többé nem ragasz- hogy az arab állam- és kor- tefiika külügyminisztert küldi kodik ahhoz, hogy az ötödik mányfők értekezletét, amelyet a Rabatba. Burgiba részvétele arab csúcsértekezletet a liga külügyminiszterek deSember 9- azért kétséges, mert márciusi székhelyén, Kairóban tartsák én kezdődő előkészítő konferen- szívrohamának következményeit meg, hanem annak székhelyéül ciája előz meg, december 12-én még nem heverte ki egészen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom