Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-30 / 307. szám

I TOLNA MEGYEI NEPOJSAO 1967. december 38. KÉPREGÉNVVM.TOZAT: SARLÓS ENDRE », (A HADNAGY »BíA'-fíA, 'HOGY A/BAA GYŐ ZJMS AAE& A J-ZA'2A DOSTj EZJÉfZT A, WJSJÓ Eoöin izA=sze*o vé - GriGTTArCJSTTK A PAß TO7T COi-C-LOU&H AA£&MYV<5oC>VA ve rr n& Esztendőtől búcsúzva a szokásos „leltárkészítésnél” nemcsak a főkönyvet nézi át az ember: a sugaras, önfeledt pillanatokra is gondol, az ajándékba kapott mosolyokra, a gondoskodó, vagy vi­gyázó kézmozdulatokra a homlokon, a gallér félrecsúszott nyak­kendőjén — milyen is volt O, az ideális nő az elmúlt évben. ideális nő egy szép vonásával amelyet szóval így fogalmazha­tunk meg: az állhatatosság. ígs meséli: ■ Álmodd és Pigment Ügy mondjuk: az elmúlt évben. Mert minden évnek, kornak más és más az ideálja. Jókai még a Névtelen Nőt „Álmodénak” neve­zi, ő ebben a típusban látta az ideálist, akit egész életünkben ke­resünk, de sosem találunk meg, csak álmodunk róla. A századfor­duló lázas, válságokkal teli korá­nak is csinált, hazudott típus volt az ideálja, ahogy akkoriban mondták: „A pigment nő”. A túl­zásokat mindenben hajszoló tí­pus: a strandon (akkor ez még merész dolog volt) vörösre, cso­koládéra magát égető (innét a név: pigment) nő. Szép Ernő meg is verselte: „Augusztus, augusztus/ A lesült hölgy a gusztus”. Külsőben is más és más volt az ideálja minden kornak. A XII. század szőke hajú, kis lábú nő­ideálját a XIV. században már tú­lozták is: manapság vérszegény­nek mondanák azt a szűkmellű, sápkóros fajtát, amire azt mond­ták, hogy ez az ideál. A rene­szánsz vérbő atmoszférájában ki- gömbölyödtek, a XVIII. században már apró lábú, finom figurákká rajzolódtak. És milyenek lettek 1967-ben? Mi most nem akarunk „törvényt ülni”, megfellebbezhe­tetlen szabályt megalapítani- Nem akarjuk leszögezni: 1967-ben ez és ez volt az ideális nő. Csak arra voltunk kíváncsiak, hogy öt is­mert, (és gondoljuk: nőket ismerő) férfi mit tartott 1967-ben ideális nőnek. Aphrodité örök Kezdjük a költővel. Devecseri Gábor Kossuth-díjag költőnk ezt mondja: — Konzervatív vagyok. 1967- ben azt az ideális nőt, akit a gö­rög .mitológia annak -kinevezett, továbbra is meghagynám „tisztsé­gében^. 1967 és minden idők ideális nője: Aphrodité Azon kívül, az ismere­tes jötulajdonságaln kívül, ame­lyek róla a költészetben olvasha­tok, az a hallatlan előnye is meg­van, hogy kí-kl mindig azzal he­lyettesítheti, akit akkor a legideá­lisabb nőnek érez. A színész, Rátonyí Róbert Olaszországban találkozott az Súlya van az éveknek — Olaszországban, Triesztben vendégszerepeltünk, amikor az egyik családnál bemutattak egy friss mozgású, kedves kis öreg hölgyet, aki százegy éves volt. Ebéd után a feketénél azzal büsz­kélkedett — és ezt nem tréfaként, csattanóként mondom —, hogy ő még soha nem csalta meg a fér­jét. Na, most már azt gondolhat­nánk, hogy Triesztben én „a” hű­séggel találkoztam. Nem. Ugyanis a néni kifejtette, hogy nem eré­nyességével akar ő hencegni, ha­nem azzal, hogy ilyen sok év után sem csalta meg az urát, holott minden elszállt év után sokkal nehezebb a hűség. Igaz ugyan, hogy most harmadik férjével él, aki nálánál negyven évvel fiata­labb, de a lényeg az, hogy minél több évig él valaki együtt, annál nagyobb a próba. Nemcsak hűség van, hanem az éveknek is súlya van. Ö arra büszke, hogy százegy éves koráig is mindig állhatatos maradt. Vagyis én 1967-ben való­ban találkoztam egy jellemvonás megtestesült, matuzsálemkorú hordozójával. A filmrendező — Bacsó Péter, A nyár a hegyen rendezője — ezt mondja: Aki nyugtalanít — Én a nőnek, illetve az ember párjának azt a tulajdonságát ta­láltam az elmúlt évben ideális­nak, amellyel munkára, alkotásra, „nyugtalanítja”, hajtja az embert. Éz az ideális nő: a feleségem volt. Ö volt az, aki munkámnak, de egész gyarló lényemnek azokat a „rejtett hibáit” is tudta, amiket magamnak sem mertem bevalla­ni. És az ő meglehetősen kellemet­len módján ezeket a szemembe mondta. Akkor dühös voltam rá, de ilyenkor, mikor az ember számbavesz egy évet, nem tartha­tok fontosabbnak mást, csak őt, aki állandóan a dolgaim felülvizs­gálatára serkent, aki soha sem hagy elégedetten nyújtózkodni, aki változásra, hajlékonyságra, türel­metlenségre inspirál, egyszóval: az ifjúságra. Aki átlát rajtam, és mégis kitart mellettem. Megkerestük azt az embert is, aki a nőket „öltözteti”. A Május 1. Ruhagyár ugyanis minden má­sodik nőnek „szab kabátot”, és az egész világra elküldi termékeit. Kovács József, a gyár vezérigaz­gatója ezeket mondta: Fél szómmal csökkent — Hatvanhétben, ha tréfásan, de mégis komolyan mondanánk: az ideális nő átlag fél számmal csökkent. Egyre kevesebb ötvenes számozású ruhát, kabátot készí­tünk, az átlagos, ideális méret a: 48, 46-os számozás lett. Kilóban kifejezve, ez pedig hatvan, hat­vanöt kiló. Teltkarcsú lett az ideál, s ez a magyar nőknél nein a „hozzáhízást” jelenti, hanem az étkezésben a kis önkontrollt: ki­csit soványabbak lettek az elmúlt esztendőben a nők, a párizsi ideál irányába tolódott el a súly és a derékbőség. S mindez nemcsak a ruhagyár vezérigazgatójának szemellenzős szakvéleménye, ha­nem a férfié is. Ugyanis megvál­va a nők a felesleges egy-két ki­lótól: szebbek, egészségesebbek lettek. A verseny-sportoló, a sokszoros olimpiai bajnok vízipólós, dr. Kárpáti György így vélekedik 1967 ideális nőjéről. — Én találkoztam szerencsémre 1967-ben az év ideális nőjével. Gyönyörű. Maneken és fotómo­dell. Ennek ellenére derékbősége most 110 centi, s tavalyi súlyánál tíz; tizenkét kilóval több. Persze, hogy tudják kiről van szó: a fele­ségemről. Első gyerekünket vár­juk, mégpedig az új esztendőben, januárban. így hatvanhét ideális nőjének a kismama típust tartom. Bármilyen szép is legyen az a nő — még ha maneken, filmsztár is — ha mama lesz, még szebb lesz. Kőbányai György ^.?imeJrád TÖ­RÖK, AZT MOND­JA A SEREGEK ‘'URA, ÉS FÜSTTÉ fEGETEAA SZÉKÉ i Reit. orosziaNí 1 KÖLYKEIDET KARC • K / ff ÉAAESZTI /VtES..." "----- - -----—" Jm S ZÁZADOS o/Z, \ HÁROM SZÁZAD j SZA'ur PAfí-THA} Í2©V A HB~^ iy£A/ és SENKI < noBBANr BEL... „ AZONNAL szén A HA' , KIVI; S2EAA a Nyír TENGERße1 ? i Tsz-ek, állami gaz­daságok! Üzemek! Intézmények! Tűzoltó készülékeik ellenőr­zését és javítását vállalja Tolna megye egész területén fácánkerti részlegünk. 3 hetes átfutási idő. Utazási és szállítási költséget nem számítunk fel. V KÖSSÖN SZERZŐDÉST! Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Cserkút. 2. sz. Gépjavító Állomás< Palotabozsok. (272) Szabó László: ORVTÁMADÁS VÁGÁS (Kémek faarca)* — Maga meg akar engem sérteni?! Nem haj­landó velem szóba állni?! — kiáltotta alkoholmá­morában Homer, a vörösképű vaskereskedő, s már a szemein látszottak a benne dúló indulatok: egyetlen mozdulattal nekíugrik Blake-nak, s meg­üti. Az egykori izomember azonban állt a he­lyén, s most már benne is felébredt a virtus szel­leme, A vaskereskedő azonban mindenképpen ne­ki akart menni a nála legalább egy fejjel maga­sabb Bláke-nek, ám mielőtt még elérte volna, megcsúszott és végigvágódott a padlón. Szörnyűt koppant a feje, A sarokban ülő Hornemé ijedten ugrott fel, odarohant a férjéhez, sikoltozni kez­~ 34 dett. Könyörgött Blake-nek, hogy segítsen neki bevinni férjét a kabinjába. A fal mellett álló né­met unottan bámult rájuk. Blake pedig, mint a pelyhet, úgy kapta föl Mister Homert és bevitte a kabinba. Az asszony elszaladt a hajóorvosért. S ebben a pillanatban Horner csodálatosképpen visszanyerte öntudatát. — Ha Honoluluba érkezik — suttogta gyorsan, — hívja fel a Pennsylvániát a szállodájából és kérje Campbellt a telefonhoz. Beszéljen meg ve­le egy találkozót a szállodában. Fel fogja ismer­ni egy szakadásból a zubbonya bal mellén. Óva­kodjék a diktafonoktól! Alig fejezte be szavait az állítólagos vaskeres­kedő, máris a kabinba lépett Hornerné és az or­vos. Horner, persze, ismét „elvesztette az eszmé­letét”, de Blake mintha egy gyorsan tovatűnő mosolyt olvasott volna le az arcáról... A hajó rövidesen befutott Honoluluba és a „ro­botember” a szállodába sietett. Megfigyelte, hogy a két japán és a két német a mellette lévő jobb és baloldali szobában kapott helyet. Ezt sem te­kintette merő véletlennek. Tehát a portás is a kezükre játszik... Nem volt sok ideje gondolkodni, mert az utasításnak megfelelően fel kellett hívnia a Pennsylvániát. * Némi várakozás után megszólalt a vonal túl­só végén egy hang: — Tessék.. • Campbell... — 35 — Blake jő hangosan, hogy a közelben ólálkodó japánok is hallják, felkiáltott: — Jimmie? Ó, vén medve, de rég láttalak!... Persze, én vagyok... A1... Itt jártam... Gon­doltam, megkereslek... Hallottam, hogy a Penn- sylvánia itt tartózkodik... — Honnan tudod te, hogy mi itt vagyunk? — Hát a hajón hallottam, arain jöttem... Nincs itt titok... ■— Mit keresel Honoluluban? — Üzleti ügyek, öreg Jimmie. No, mikor ta­lálkozunk? — Este hétkor lejár a szolgálatom, elmegyek hozzád... Jó? v- Persze hogy jól Nyolcra várlak. Ideérsz addig? — Feltétlenül. — Várlak. Jimmie, helló. í: Blake letette a telefont és kutatni kezdett a szobájában, s a telefonasztalka közelében találta meg, amit keresett: egy kis mikrofont. De nem nyúlt hozzá. Dicsérte az eszét, bár világos volt előtte, hogy a japánok felkészülnek a találko­zóra ... S most, mintha örült volna egy kissé a feladatnak... Eszébe sem jutott, hogy könnyen halállal is végződhet ez a kaland. Már a hajón történt jelenet visszaadta a bizalmát, s kezdett hinni benne, hogy az ONI mindenben segít neki... — 36 — /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom