Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-23 / 303. szám

Egy olimpiai ezüstérem és IßÖOÖ karikatúra Kevés szerencsésnek adatott meg az, ami Szepes Bélának. Az elmúlt negyven esztendő leghíre­sebb sportolóival személyesen ta­lálkozott. eleinte mint élverseny­ző és gerelyhajító, később pedig mint karikaturista. Négy évtize­des pályafutásának eredménye: egy ezüstérem, amelyet 1928-ban az amszterdami olimpián a ge­relyhaj ítasban nyert és 10 000 sportkarikatúra, amelyeket itthon és külföldön rajzolt. — Nyolcféle gerelyvetőstílust próbáltam ki az olimpiai ver­seny előtt — emlékezik vissza Szepes Béla. — Végre a sok elő­készület után elérkezett a nagy amszterdami nap, 1928 augusztus másodika, a gerelyhajítás napja. A versenyen, éppen úgy, mint máskor, kimértem a rohamot és beosztottam erőmet a dobáshoz. A második sikerült a legjobban, 65 méter 26 centiméterre szállt a gerely, ezzel szereztem meg a második helyet. — Mikor kezdett rendszeresen karikatúrát rajzolni? — Már az amszterdami olim­pián. Ott találkoztam például Nurmival is, a legendás finn fu­tóval. Érdekes, őt minden külföl­di szótlannak és barátságtalan­nak tartotta. Egyszerű az oka, hogy nem beszélt az idegenek­kel. Csak finnül tudott, ezenkí­vül csupán két-három- angol szót ismert. Ami pedig .a barátságta- lanságát illeti, a finnek az olim­pia után meghívtak annak a hajó­nak fedélzetére, amelyen az amszterdami kikötőben laktak. Ott találkoztam Nurmival is. ÉLMÉNYE Örültünk a döntetlennek Pavelka József (Tamási) A tamási labdarúgócsapat 1962-ben a járási bajnokság­ban játszott. Annak ellenére, hogy az előző évben estünk ki a megyebajnokságból, néhány egészen jó képességű játékos volt a csapatban és így biza­kodva vártuk c. bajnoki raj­tot. Első mérkőzésünket — húsvét vasárnap — Csibrákon játszottuk. Vonattal utaztunk, jó volt a hangulat és az állo­mástól míg a pályáig értünk, néhány szurkoló niegkérdezte: mennyire akarnak győzni? — Legalább 6—8:0-ra. így állt fel csapatunk: Kur­di — Orosz, Bazsonyi, Szili, Molnár, Pavelka, Fülöp, Mé­száros, Zsolnai, Kiss, Tóth. A csibráki csapat bemele­gítés nélkül kezdte a mér­kőzést, míg mi alaposán be­melegítettünk. A tizedik nerc­ben 3:0-ra vezettünk. Ekkor Bazsonyi, aki középhátvédet játszott, odaszólt nekem: — Jóska, gyere előre me­gyünk, betermeliink ezeknek egy tucatot. Bazsonyi helyére Zsolnai, az én helyemre viszont Mé­száros jött hátra. Mi „meg­erősítettük” jól a csatársort. Ettől kezdve egyetlen gólt sem tudtunk lőni, viszont fokoza­tosan feljöttek a hazaiak és Kurdinak több esetben bra­vúrral kellett tisztázni. A vé­delmünk átjáróház volt, hi­szen olyanok játszottak ott. akik máskor mindig a csatár sorban kaptak helyet. A második félidő harmadik percében kaptuk az első gólt, nem sokkal később a. másodi­kat és befejezés előtt 15 perc­cel már 3:3 volt az eredmény. A közönség óriási bíztatásba kezdett, és ez szárnyakat adott a csibrákiaknak. Az egész ta­mási csapat a 16-oson belülre tömörült és védekezett. Na- n-yon nehéz tizenöt perc volt. és amikor r játékvezetői síp­szó a mérkőzés végét jelezte, mi talán még a csibrákiaknál is jobban örültünk, hogy megúsztuk döntetlennel. Mosolygott és gratulált, amikor társai közölték vele, itt van az a magyar, aki megelőzte a finn gerelyhajítókat. — A karikatúra a sportolók szeme előtt készül. Hogyan fo­gadják a ..modellek", hogy a raj­zoló arcvonásaik közül éppen a nevetségest emeli ki, erre hívja föl a nézők figyelmét? — Minél jobb és hiresebb a sportoló, annál könnyedébben viseli el a karikatúrát. A szov­jet Zsabotyinszkij, a világbajnok súlyemelő csak annyit kér­dezett, amikor a rajzomat elé tel­tem, hogy aláírja: ..Gondolja, hogy egyszer .ilyen erős leszek, hogy a Földgt is elbírom. Én 650 kilóval is megelégednék." Azt ta­pasztaltam; hogy minden igazán nagy versenyzőnek van valami jellegzetessége, amelyet könnyű megrajzolni. — Mit tapasztalt, a mosthni magyar sportolók rajzolása köz­ben? — Albert Flóriánnal még ti­zenhat esztendős korában talál­koztam, amikor ifjúsági váloga­tott volt. Társai lámpaiázasan, izgatottan várták, hogy mikor kerül rájuk sor, Albert viszont olyan természetesen ült modellt, mintha ez nem is az első, hanem már a századik alkalom lett vol­na. — Milyen tervek megvalósítá­sára készül? — Régóta foglalkoztat, hogy a versenyeken a győztesek miért csaknem mindig serlegeket, ku­pákat kapnak. Mit csináljanak vele? Igyanak belőle bort? In­kább sporttémájú szobrokat kel­lene kapniok a győzteseknek. Az egyesületek vitrinjeiben és ott­hon is jobban mutatnának az ilyen tiszteletdíjak. Próbaképpen, eleinte csak • szórakozásképpen, ezután már módszeresen csak­nem minden sportágból elkészí­tettem néhány szobrot. A leg­drámaibb pillanatot választottam, így például a sprinteméi a cél- baérkezést, n távolugrónál a holt­pontot, amikor az atléta éppen a a legmagasabbra emelkedik föl a levegőben... M. K. A labdarúgás alapján tájékozódik Egy osztrák városka bírósága előtt megjelent egy házaspár, — válni akart. Az asszony lelki ke­gyetlenség alapján kérte a válás kimondását. „A futballon kívül nem érdek­li semmi, nem törődik velem” — panaszkod ott az uszony a bíró­nak. — Ismeri minden mérkőzés adatait és eredményeit, de még az esküvőnk napjára sem tud visszaemlékezni”. A férj sértődötten felugrott: „Hazugság az egész — kiáltotta, — aznap vettelek feleségül, ami­kor a Dinamó azt az emlékeze­tes mérkőzését játszotta”. A bíró félbeszakította és ki­mondta a válást. Ökölvívás Az Sz. Dózsa nyerte a pontversenyt a megyei serí!nió- és ifjúsági bajnokságban A megyei ökölvívó-szövetség elkészítette az idei év serdülő- és ifjúsági bajnokság értékelését, melyet három helyen, Mázán, • Szekszárdon és Dunaíöldvárott tartottak. A mázai körmérkőzé­sen 29, a szekszárdin 38. míg a dunaföldvárin 42 ökölvívó lépett szorítóba. Az összesített pont­versenyt a Szekszárdi Dózsa csa­pata nyerte 222 ponttal. További sorrend: Dunaföldvár 120, Tolna 95, Máza-Szászvár 47. Az egyéni bajnokság összesített végeredmé­nye: Úttörők: 35 kilogrammig: 1. Eszenyi (Sz. Dózsa), 2. Horváth (Tolna). 38 kilogrammig: 1. Mór (Tolna), 2. Somlóhegyi (Sz. Dózsa). 40 kilogrammig: 1. Berecz (Sz. Dózsa), 2. Szeri (Tolna), 3. Má- csik (Tolna). 48. kilogrammig: 1. Kiss (Sz, Dózsa). 2. Kacsándi (Tolna). 3. Junger (Dunaföldvár). 51 kilogrammig: 1. Suszter (Sz. Dózsa), 2. Csap (Tolna), 3. Tor­ma (Sz. Dózsa). 54 kilogrammig: 1. Mihá’y (Sz. Dózsa). 2. Bajor (Sz. Dózsa). Serdülők: 48 kilogrammig: 1, Szalók (Sz. Dózsa), 2. Orosz (Dunaföldvár), 3. Deli' (Sz. Dózsa). 51 kilogrammig: 1. Torma (Sz. Dózsa). 54 kilogrammig: 1. Rikker (Sz. Dózsa), 2. Virágh (Máza). 57 kilogrammig: 1. Sumicz (Du­naföldvár), 2—3. Szeri (Tolna) és Dömös (Sz. Dózsa). 60 kilogrammig: 1. Vecsei (Sz. Dózsa). 2. Boros (Máza). 63 kilogrammig: 1. Mészáros (Sz. Dózsa). 2. Mészáros (Duna­földvár). 67 kilogrammig: T. Baksa (Sz. Dózsa), 2—3. Folk (Sz. Dózsa) és Mécsek (Tolna). 85 kilogrammig: 1, Bucher (Tolna). Ifjúságiak: 51 kilogrammig: 1, Kónya (Sz. Dózsa), 2. Tóth (Máza). 54 .kilogrammig: 1. Csötönyi (Sz. Dózsa), 2. Babits (Dunaföldvár). 57 kilogrammig: 1, Sumicz (Öu- r.aföldvár), 2. Mayer (Sz. Dózsa). 3. Vereczkei (Sz. Dózisa). 60 kilogrammig: 1. Orbán (Sz. Dózsa), 2. Kiszii (Dunaföldvár), 3. Ágrier (Tolna). 63 kilogrammig: 1. Berki (Du- noföldvár), 2. Kovács (Dunaföld- vúr), 3. Kasler (Máza). 67 kilogrammig: 1. Bólyás (Du­naföldvár), 2. Sárközi (Sz. Dó­zsa), 3. Vadász (Dunaföldvár). 71 kilogrammig: 1. Bányai (Du­naföldvár), 2. Fazekas (Dunaföld­vár), ’3. Fekete (Tolna). 81 kilogrammig: 1. Mihály (Sz. Dózsa). 2. Kajtár (Máza), 3. Földi (Sz. Dózsa). Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvétel­re keres építőipari tteliéz- és könnyűgép- kezclőket, motor- szerelők el, gép­lakatost és hegesztőt valamint építész­mérnököt irányító-tervező munkakörbe. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Keselyűsi út 6. (258) Mindenütt, mindenkor, az egész megye területén rendszeresen vegye igénybe a Tolna megyei Szolgáltató Ktsz női, férfifodrász és kozmetikai szalonjainak szolgáltatásait! A Tolna megyei kisipari szövetkezetek és a KISZÖV elnöksége valamennyi dolgozójának és minden kedves ügyfelének kellemes kaeáei&mp iinnefieket k'wán! 1252)

Next

/
Oldalképek
Tartalom