Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

r f 2 tnt*r\ wmnm wnfr.ts«*> 196“. december í. Dél-Arábia független Ünnepi hangulat Adenben — A fiatal államnak sok nehézséggel kell szembenéznie Szerdán éjfélkor szilveszteri hangulat uralkodott a Dél-jemeni Népi Köztársaság néven függet­lenné vált Dél-Arábia fővárosa. Aden utcáin. Az emberek éne­keltek, . táncoltak, petárdákkal, sípokkal, autótülköléssel fogadták az éjfélt, amely ezúttal nem új év kezdetét, hanem új korszak beköszöntőt jelentette: 128 évi an­gol uralom után függetlenné vált Dél-Arábia. A függetlenné vált új államot, az arab országok családjának 14. tagját elsőnek az EAK ismerte el, majd Algéria. Jemen és Irak. A dél-jemeni kormány meg­alakulása egyelőre várat magára. A korábbi hírekkel ellentétben, a kormánynévsort szerdán este nem hozták nyilvánosságra. Ez nyilván annak tulajdonítható, hogy az NLF Kahtan El-Sabi ve­zette küldöttsége az angolokkal folytatott genfi tárgyalások elhú­zódása miatt csak a csütörtök reggeli órákban érkezett vissza Adenbe, ahol a repülőtéren a karhatalomnak csak nehezen si­került visszatartania a kifutópá­lyára érkező géptől a vörös-fe- hér-fekete dél-jemeni nemzeti . zászlókat lengető több tízezres ujjongó tömeget. El-Sabi Adenbe történt vissza- ' érkezésekor adott nyilatkozatá­ban azzal vádolta Angliát, hogy a genfi tárgyalásokon nyomást gyakorolt az NLF küldöttségére és a fenyegetésektől sem riadt vissza. Az angol küldöttség Géni­ben még arra is kísérletet tett,- hogy angol katonai missziót erő­szakoljon a függetlenné váló Dél­iemen hadseregére, de az NLF- küldöttsége ezt visszautasította. El-Sabi szerint a 128 éves gyar­mati uralom fejében jóvátétel­ként százmillió fontot követelnek az angoloktól, amit azok öt éven •keresztül folyósítanának. „Ez . azonban csak egy részét képezi követeléseinknek. Jelentős sikert értünk el és a tárgyalások foly-“ tatódni fognak” — jelentette ki. Az új független arab állam megalakulásával foglalkozik a moszkvai Pravda csütörtöki szá­mának egyik cikke, amely meg­A genfi tárgyalások befejezéseként Kahtan El-Sabi, az NLF főtitkára és Lord Shackleton, a brit küldöttség vezetője kézfo­gással pecsételi meg á megállapodást, amelynek alapján az adeni brit gyarmat megszűnt és létrejött a független Dél-Jemeni Köztársaság. Dél-Arábia népének függetlenségi harca győzelem­re vezetett. (Teléfoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) állapítja, hogy a fiatal államnak sok nehézséggél .kell megküzde­nie. Az országból kivonult an­golok is mindent elkövetnek, hogy befolyásukat fenntartsák e térségben. Erre mutat az is, hogy az ade­ni támaszpont feladása után a Perzsa-öbölben levő Bahrein-szi- geteket fejlesztik ki hatalmas lé­gi- és haditengerészeti támasz­ponttá. Dél-Jemen belpolitikai problémái sem kicsinyek: az or­szág életében döntő lehet; hogy az NLF milyen együttműködésre Csütörtökön délelőtt megkezdte kétnapos tanácskozását a cseh­szlovák nemzetgyűlés. A tanácskozás középpontjában a nemzetgyűlésbe és a nemzeti bizottságokba történő képviselő- választásokról szóló törvényter­vezet, valamint a szövetkezeti parasztság szociális biztosítását módosító javaslat áll. * Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára csütör­tökön bemutatkozó látogatáson fogadta Martin J. Hillcnbrand- ot, az Amerikai Egyesült Álla­mok rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki a közel­múltban adta át megbízólevelét. * A nemzetközi valutaalap szer­dán este Washingtonban hivata­losan közölte, hogy 1400 millió dolláros kölcsönnel járul hozzá a font sterling megingott bizal­mának helyreállításához. A ki­adott közlemény hangoztatja: „A hitelkölcsön-megállapodás segíti Nagy-Britannia hivatalos szerveit abban, hogy megteremtsék a font sterling új árfolyamába ve­tett bizalmat és ugyanakkor hozzájárul a nemzetközi pénz- rendszer szilárdságának megőr­zéséhez”. * Losonczi Pál, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön fogadta Benjámin Franklin Perera rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Cey­lon első magyarországi nagykö­vetét, aki átadta megbízólevelét. • Csütörtökön a Kremlben szov­jet—szíriai tárgyalások kezdőd­tek. A szovjet küldöttséget Koszi­gin, a minisztertanács elnöke, a szíriai küldöttséget Zuajen mi­niszterelnök vezeti. A megbeszé­lésen részt vesz még Novikov szovjet miniszterelnök-helyettes, Gromiko külügyminiszter és Grecsko marsall, honvédelmi mi­niszter. * Csütörtökre virradóan kiújul­tak a harcok a kambodzsai ha­tárvidék mellett fekvő dél-viet­nami katonai körzetparancsnok­ság és a hozzátartozó amerikai— dél-vietnami táborrendszer kö­rül és a partizánok újabb akciót indítottak a Dak To körüli he­gyekben. * Cyrus Vance amerikai utazó nagykövet csütörtökön Pipinelisz külügyminiszterrel vitatta meg nicosiai útjának tapasztalatait. Megbeszéléseiről nem nyilatko­zott, viszont egy vezető görög tisztviselő jelezte, hogy Vance végeredményben sikeresen fejez­te be békéltető akcióját és való­színűleg nemsokára hazautazik Washingtonba. tud majd jutni más hazafias szer­vezetekkel, elsősorban a meg­szállt Dél-Jemen Felszabadítási Frontjával (FLOSY): Csak helye­selni lehet az NLF vezetőjének, El-Sabi-nak kijelentését, hogy az új kormánynak szüksége lesz minden déJTjemeni hazafi támo­gatására. Hogy a FLOSY hajlandó lesz-e megadni ezt a támogatást, az egy­előre nagyon is kétséges. Al- Asznag FLOSY-vezető után a szervezet másik vezetője, Makka- vi főtitkár is nyilatkozott. Kije- lentetté: „A hatalomnak az angol kormány részéről az általa be­ültetett és csakis önmagukat kép­viselő személyek számára történt átadása csak újabb halottakat és mártírokat jelent, s ezért az an­golokat és az NLF-et terheli a felelősség”. Makkavi szerint a FLOSY nem tartja magára nézve kötelezőnek az NLF és az ango­lok között Genfben létrejött meg­állapodást. •• Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa A Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa csütörtökön ülést tartott. Az ülésen részt vett Dobi István, az Elnöki Tanács nyugal­mazott elnöke, dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának fő- titikára, valamint a gazdasági irányító szervek számos veze­tője. Szabó István, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsá­nak elnöke beszámolt az orszá­gos elnökség és titkárság eddigi munkájáról, a területi szövetsé­gek megalakulásáról, az elmúlt hónapokban végzett munkájuk tapasztala tairÓL A termelőszövetkezeti mozga­lom nagy jelentőségű eseménye, hogy országiszerte megalakultak a területi szövetségek. A szövet­kezeti parasztság a közgyűlése­ken, alakuló küldöttgyűléseken közvetlenül, vagy küldöttei ré­vén helyeselte a területi képvise­leti szervek megalakítását, egyet­értését- fejezte ki a párt és a kormány agrárpolitikai céljai, il­letve legutóbbi gazdaságpolitikai intézkedései iránt. A területi szö­vetségeket létrehozó küldött- gyűlések a szövetkezeti paraszt­ság politikai érettségének erőtel­jes fejlődéséről tanúskodtak. Az elnök megállapította: a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és választott szervei ed­digi tevékenységük során hasz­nosansegítették a termelőszövet­kezetek önálló, vállalatszerű gaz­dálkodásának kialakítását, de a most következő időszakban még többet tehetnek és még többet is kell tenniük a kongresszusi ha­tározatban megfogalmazott cé­lok valóra váltásáért, elsősorban a termelőszövetkezetek szocia­lista jellegének" erősítéséért, va­lamint a szövetkezeti demokrá­cia elveinek teljesebb érvénye­sítéséért. ' A szövetkezetek első kongresszu­sán is megtárgyalt szövetkezeti törvény és -földtörvény kifejezi a szövetkezeti tagság érdekeit. Mpst e törvények gyakorlati megvalósításán van á sor, s eb­ben nem nélkülözhető a szövet­kezeti vezetők. aktív közreműkö­désé, a szövetkezeti tagok meg­értése és fedelőtsségérzete. Külö­nösen sok gonddal és felelősség­gel jár a szövetkezeti törvény előírásainak- ~ konkretizálása a termelőszövetkezetek mellék­üzemági és kiegészítő tevékeny­ségét illetően. A kedvező lehető­ségek üzemileg jövedelmező és ugyanakkor országos szinten is gazdaságos kihasználása ezen a McNamara távozik Washington (MTI). Kétnapos huzavona után végre hivatalo­san is bejelentették, hogy Ro­bert McNamara megválik had- ügyminiszteri tisztétől. McNa­mara maga jelentette be ezt a tényt nyilatkozatában, s ugyan­csak nyilatkozatot tett Johnson elnök is, aki haladéktalanul szükségesnek tartotta leszögez­ni, hogy a kormány vietnami politikájában nem lesz változás. Az elnök kijelentette, hogy „egyik legközelebbi munkatár­sát" veszíti el a hadügyminisz­ter távozásával, McNamara pe­dig azt hangoztatta, „megtisztel­tetésnek tartotta a Johnsonnal együtt végzett munkát”. Mindezek ellenére az ameri­kai sajtóban változatlanul tart­ja magát az a vélemény, hogy az elnök és hadügyminisztere között véleményeltérés mutat­kozott a vietnami háborút ille­tően, s McNamara távozása újabb eszkaláció előjele lehet. A nemzetközi újjáépítési és feílesztési bank, az úgynevezett Világbank igazgatótanácsa egyébként a szerdai ülésen elfo­gadta Robert McNamara jelölt­ségét az elnöki tisztre. Bár az igazgatótanácsnak még formáli­san is el kell fogadnia a javas­latot, nem fér kétség ahhoz, hogy a volt hadügyminisztert megválasztják. A szerdai tanács­kozás során egyébként a francia képviselő tartózkodott a véle­ménynyilvánítástól, Párizs inst­rukcióira várva. Egyelőre teljes a bizonytalan^ ság Washingtonban McNamara utódát Illetően. Az esélyes je­löltek közül John Conally texa­si kormányzó és Cyrus Vance volt hadügyminiszter-helyettes cáfolta, hogy az elnök felaján­lotta volna nekik a hadügy­minisztert tárcát. Robert McNamara amerikai hadügyminiszter kijelentette, Johnson elnök felkérte, hogy 1968-ig maradjon hadügyminisz- teri tisztségében. McNamara hozzáfűzte, hogy a rendelkezé­sére álló idő alatt befejezi az amerikai hadügyminisztérium munkatervének kidolgozását és összeállítja a jövő évi hadügyi költségvetést. területen nemcsak a szövetke­zeti termelés körének bővülését jelenti, hanem a gazdálkodás vállalati jellegének erősödését is. A gazdaságirányítási reform a valóban korszerű termelőszövet­kezeti üzemvezetés térhódítását kívánja meg és mozdítja elő. Az elnöki beszámoló után dr. Nagy Sándor, a TOT főtitkára beterjesztette a termelőszövetke­zetek információs rendszerére vo­natkozó javaslatot. Kifejtette, hogy az új gazdaságirányítási rendszer viszonyai között, a ter­melőszövetkezetek önálló válla­lati gazdálkodásának és önigaz­gatásának erősödésével számot­tevően növekszik majd a szövet­kezeti gazdaságok információ- igénye. Ezért szükségesnek lát­szik, hogy ne csupán az irányító és képviseleti szervek, hanem az egyes gazdaságokon belül a kü­lönböző szintű vezetők is időben megkapják a munkakörüknek megfelelő információkat A tsz- ek az információk alapján ki­alakított elképzeléseiket a tudo­mányos intézményekkel ellenőriz­tethetik, a döntés joga azonban — az ismeretek birtokában —, mind a gazdasági termelés szer­kezetét mind új beruházásait illetően kizárólag magukra a termelőszövetkezetekre tartozik. A főtitkári előterjesztés után az országos tanács tagjai szólal­tak fel. A felszólalók többsége javasolta, hogy az országos ta­nács keretében külön is szervez­zék meg az információs appa­rátust. Hangsúlyozták, hogy to­vább kell javítani a termelő- szövetkezetek vezetését, gyorsí­tani a termelőszövetkezeti zár­számadások, valamint a jövő évi tervek előkészítéséhez szük­séges rendelkezések eljuttatását a termelőüzemekhez. Többen fölvetették, hogy a gazdaság- irányítás új rendjében a terme­lőszövetkezeteknek az eddiginél szélesebb körűen kell táiékozód- niok az árakról, az áruértékésí- tés lehetőségeiről. Dr. Soós Gábor mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter- helyettes néhány felszólalásra válaszolva elmondotta, hogy a jelenlegi információs rendszer további kimunkálásra szorul. Mindenekelőtt pontosan meg kell majd határozni, hogy ki kitől milyen információkat kap­jon, nehogy az esetleges infor­mációáradat végül akadálya le­gyen a célszerű és hasznos tá­jékozódásnak. Közölte továbbá, hogy a jövedelemszabályozással, a zárszámadással és a tervkészí­téssel kapcsolatos utasításokat, illetve intézkedéseket rövide­sen, valószínűleg még december 10-e előtt kiadják. Ugyancsak a közeljövőben döntenek a gyen­ge termelőszövetkezetek állami támogatását célzó konkrét in­tézkedésekről is. Felszólalt többek között dr. Kovács Sándor, a Magyar Nem- " zeti Bank ügyvezető igazgatója, Oki hangsúlyozta, hogy az álla­mi vállalatok és szövetkezetek gazdálkodásában egyaránt rend­kívül fontosak a tartalékok. Megállapította, hogy rangso­rolni kell a beruházásokat, és csak a legjobb, a leggyorsabban megtérülő befektetésekre lehet majd állami dotációt, vagy hi­telt biztosítani. Ugyanakkor szükségesnek látszik, hogy a gyenge termelőszövetkezetek) be­ruházásait külön kezeljék. A tanácskozás első két napi­rendi pontjának megtárgyalása után Virág István, a TOT főtit­kár-helyettese terjesztette elő a termelőszövetkezetek szocialista munkaversenyéről szóló beszá­molót. Közölte, hogy a szövetke­zetek szocialista brigádjainak száma meghaladja már az 1500- at. s a közös gazdaságok csak­nem kétharmadában van szocia­lista brigád-

Next

/
Oldalképek
Tartalom