Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-09 / 265. szám

' fOtffS WPFfTl IvéKWsífl 'Tsff, B5?e5hSef $ MEGÉRTÉS Hf inden mozdonyszin ko­szos. Ez a nagymányo- ki is. Amikor beállítják a ki- vénhedt 370-est, s ez tetífüs- tüli az épületet, még a belső kicsi helyiségben is alig látni. Pedig ez a pihenő, meg a műhely, az étkező és az öl­töző. Minden itt van. Van ebbén a pihenőben egy faliújság is. Valamikor ez a tábla fontos célt szolgált: ez volt a márka-tartó. A táblán most szénporos papírok van­nak. Jobboldalt egy piros go­lyóstollat írt faliújságcikk, a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat méltatja. Ez alatt egy Népszabadságból kivágott cikk, amely komlói tolvajok­ról szól. Középen egy régeb­ben kiakasztott írás. Három sorból áll a közlemény: „Én, Beke István úgy határoztam, hegy versenyt kezdeménye­zek. Szocialista brigád címért versenyző brigádot kellene alakítani. Aki részt akar eb­ben venni, az írja ide a ne­vei”. A papíron hat név áll. Kettőt feltehetően más időben írtak fel. — Egészen később. Amikor a mozdonyvezetők megtértek — mondja Faragó Jenő, a szállítási és egyéb, ezzel kap­csolatos nagymányoki ügyek intézője. — Amikor Beke elvtárs megalakította a bri­gádot, volt két ember — K. J. és K. F. —, akik fásultak voltak. Nem érdekelte ezeket az embereket a munkán kí­vül semmi. A mozdonyon példásan dolgoztak. Ilyen kol­lektívában pedig szinte egyet is kell gondolni... Az egyik „fiú” még a szakszervezetnek sem volt tagja. Amikor a töb­biek itt maradtak, beszélget­ni, vagy egyik mozdonysze­mélyzet segített a másiknak, ők fogták a cókmókot, aztán hazaballagtak... Először viccelődtek a két eltévedttel. Azután komolyan beszéltek velük. Nem múlott el nap, hogy közösségi kérdé­sekről, politikáról, más ha­sonló dologról ne beszélt 'vol­na a brigád valamelyik tagja. Aztán egy reggel, amikor a váltás megérkezett, és K. J. meg K. F. már a fürdőben mosta magáról az éjszakai műszak porát, Beke örömmel vette észre, hogy ők is oda­írták a nevüket — Sokszor voltunk az utób­bi hetekben igen nehéz hely­zetben. A „megtért” mozdony- vezetők, szinte nagyobb lel­kesedéssel, önfeláldozással dolgoztak, s vettek részt a kü­lönböző megbízatások teljesí­téséből, mint a brigád régi tagjai — mondja a főmérnök. A márka-tábla közepén ott hagyják az írást. Az a háromsoros írás doku­mentum. A mozdcmyosok szocia- lista brigádjának első és legfontosabb ma. dokumentu­— Pj RÁDIÓ­ID RÖK, AZT MONO; í, JA A SEREGEK ‘ura, és FÜSTTé ^ÉGETEAA szeke­I REIT. OROSZLÁN f KÖLYKEIDET l<AW) • KtPREGENYVALTOZAT: SARLÓS ENDRE 'NOAH, ORAG ÄM. ■ AZONNAL EÍ.KÖ.L aaennCnk. A TU­. LAJOONOSNÖ AZT í MONDJA, HOGV ZSIDÓKNAK NEM ADHAT... Bmmmgaá AAAOO ELMONOOAA A HA'ßOßV t/T/itU­NEM.NEAA AKAfiONi, HOGY ITT légy eaee/v a vAizox&aaí. E0&EN A VA'ßOSSAN ÉN NEM TOOLAK JZerZETNt. FEL tzjo- a/a'aa GYÚcrm/v/ ezt A YA'eosr, fzér TUC>/uA!n\ BOAABA'ZN!.. LBYN voltaic az crr­S- /VO AH A VCUZK-t a­UTÓBUSZHOZ­Kj'sÉiZTE ASZ­A könyvárus Pakson a járási könyvesbolt a kultúrközpont. Piaci napokon több ember megfordul benne, mint a presszóban. Jönnek ide még az Alföldről is: Ordasról, Géderlakról, Dunapatajról, sőt Kalocsáról. Dunapatajról például Juhász István tanár kerékpárral jön át a Dunán, persze kompon. A könyvesbolt vezetőjét, Hor­váth Jánosnét rengetegen isme­rik. Tizenharmadik éve dolgo­zik itt, ezalatt eladtak ott hely­ben és a paksi járásban csak­nem kilencmillió forint értékű könyvet. — Mik voltak a kapós köny­vek 1955-ben? — Jókai, Gárdonyi. Ezek min­dig futó könyvek voltak. Aztán az ellenforradalom után megje­lentek Berkesi első regényei, az Októberi vihar és a Vihar után, s ezek lettek a slágerek. Berke­sivei ma sem vetekedhet senki. Egyedül talán Rejtő Jenő. A for­galmi rekordot a Rejtő-könyvek tartják nálunk, egy-egy kötetből több mint háromszáz példányt eladtunk. — Tehát változott az ízlés, il­letve az érdeklődés a mai ma­gyar irodalom javára? — Igen. De kicsit egyoldalúan, mert például a „Húsz órából” mindössze harmincat tudtunk eladni. Úgy kopogatott el. Ber­kesin kívül Szilvási Lajos köny­veit viszik legtöbben és Molnár Gáborét, meg Fekete Istvánét. És még van egy mai magyar író, Fekete Gyula, akinek A hű asz- szony és A rossz nő című köny­ve nagyon kapós volt — A történelmi és politikai könyveket veszik-e? — A zuglói nyilasper-ből kap­tunk kétszázat, és már csak há­rom van belőle. A Magyarország és a második világháború című­ből eladtunk huszonötöt. Több mint negyven kötet elfogyott a „Kik voltak és mit akartak?”- ból. — Mi lehet az oka, hogy az igazán jó mai magyar irodalmi alkotásokból aránylag kevés fogy? — Sokan mondják, hogy könnyű könyvet kémek. Elsősor­ban szórakoztatást várnak. — Mekkora volt az évi forga­lom 13 évvel ezelőtt? — Kétszáznyolcvanezer forint. — És mekkora a tavalyi? ■— Egymillió 150 ezer. Az idén körülbelül egymillió 300 ezer fo­rint lesz. Paks és a járás 15 köz­sége tartozik hozzánk. 1955-ben, amikor idekerültem, csupán két könyvbizományos tartozott az üzlethez, most hatvanöt 'bizOrhá- nybsunk van. Minden* faluban árusítanak könyveket a járás te­rületén. Volt már olyan nap, hogy harminc csomag könyvet állítottam össze. — Ezek szerint nem is olyan könnyű könyvesbolt-vezetőnek lenni. — Nem, de ennél jobb mun­kát nem tudok elképzelni ma­gamnak. — Olvasni szeret? — Igen, csak az időm kevés. Régebben még itt is tudtunk egy kicsit olvasgatni munka közben, ma már ez elképzelhetetlen. Ott­hon sokkal többet olvas a fér­jem, és elmondja egy-egy könyv tartalmát. — Ki a legrégibb állandó ve­vő? — Ilyen sok van. Nem tudnék kiemelni senkit. Jönnek hozzánk vevők rendszeresen, hosszú évek "óta. v:.,. *•.: , , rj — Van-e rossz vevő*? — Tulajdonképpen nincs, mert csak akkor méltatlankodnak, ha egy könyv már elfogyott, és nem kaphatják meg. Előfordul, hogy olyan könyveket kémek, amiket már nem is adnak ki, például a Tizenöt éves feleséget* meg az Egy pár selyemharisnyát. De megértik, hogy nincs. — Mindent egybevetve, mivel tudja lemérni, hogy a nagy for­galomnövekedés szellemi, mű­veltségbeli gyarapodást is je­lent? — Talán abból, hogy aki az­előtt Jókait vett, most a mai könyveket keresi. G. X Újra keresztet hintett ránk. össze voltunk adva. Ásó és kapa, tűz és víz, többé nem állha­tott közénk. Átéreztem a pillanat horderejét. De a szertartás kissé feszélyezett, égies hangulata után vágytam a világi oldottságra. Tulipán Artúr­ra kiáltottam: — Lant Hercege! Ettél, ittál, mulattál, most dolgozz is valamit! Artúr is átérezte a pillanat horderejét. Le­térdelt arám elé, zseniális homlokát Karola li­liomkezéhez érintette. Aztán, visszaélve megha­tottságunkkal, erőteljes lelki borzongást akart bennünk előidézni. Karját szétvetve szavalta: Ó, Te delnők fénye, Karóla, Neved édesded barkaróla, Gondolások zengenek róla, Szíved finom arany karóra, , Ketyeg a szép szerelmes szóra, Illés büszkén beléd karóla, Tárt kapukkal vár díszes óla, Forró vágyaid váltja valóra* Ne tiltakozz, üde Karóla! Több kifogást emelhettem volna a költemény ellen, például azt, hogy miért emlegeti hosszú ó-val az én egyetlenem nevét, de nem akartam kicsinyeskedni, inkább biztosítottam Artúrt a halhatatlanságról. Már nem tudtam másra gon­dolni, csak a nászra. Karolán is észrevettem, hogy boldog aléltság gyengíti pillantásaimtól. Gyorsan eszméletlenre itattam mindenkit, és ne­kivágtam a nászéjszakának. Nem volt lelkiismeretfurdalásom. Noha tud­tam, hogy Karola még épp olyan ártatlan, mint első áldozó korában, bátran vállalkoztam a szív­rablásra, mert feleségnek akartam. — Ugye, vigyázol rám?... — kérdezte a kapu­ban, a sorsdöntő lépés előtt. Erősebb támaszod leszek, minit egy egész hadsereg — feleltem és megcsókoltam a szem­pilláit. Néminemű meglepetés ért. Almaim másképp festették a beteljesülést. Sőt ahhoz képest, hogy Karola alig múlt 18 éves, leleményét egyáltalán nem szárnyalta túl az én tapasztaltságom. De le­győztem magamban a hiúság haragját. Eszembe jutott, hogy vannak olyan bennszülött törzsek, ahol semmire sem becsülik az ártatlan lányokat, mert azt mondják a férfiak: értéktelen az olyan nő, aki másnak nem kell. Ez a példa kedvezően hatott értelmemre, ugyanakkor megint fellángolt szerelmi harciasságom. Éppen az örömökbe akar­tam feledkezni, amikor Karola fontosnak tartot­ta tudomásomra hozni: — 50 — — Ó. Illés, Illés, te vagy az éjszaka fejedel­me! Te vagy a szerelem Napóleonja! Ha tud­nád, mióta vágyom ilyen éjszakára... Sok férfi volt az életemben, de azok együttvéve sem ér­nek annyit, mint te, így dicsért meg a szűzi Karola. Beletörődve sorsomba, újra az ölelés viga­szához menekültem. Reggel felé engem is kínzott az igazmondás vágya. Simogattam Karolát, fölé­je hajoltam, a szadizmus förtelmes vigyorával,- és az életemről meséltem neki. — Hihetetlen csoda, hogy megtaláltalak. Mel­letted nem fogok rettegni a bűnhődéstől. Több embert megöltem, de eddig még nem jöttek rá. Egy férfinak elvágtam a torkát féltékenységből. Egy nőt megfojtottam, egy másikat a Dunába löktem. Féltékenységből. Semmi okot nem adtak rá, de én mégis megöltem őket. És érzem, hogy néhány nővel még végezni fogok. Neked nem kell félni, majd úgy csinálom, hogy ne érezz sem­mit. Mondjuk, amikor aiszol. Vagy valami gyor­san ölő mérget szerzek. Neked be merem valla­ni, mert a végzetem vagy: szakasztott mása va­gyok annak a cinkotai bádogosnak, aki tizenhat nőt forrasztott a vashordóba. De én szeretném őt túlszárnyalni. — 51 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom