Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-03 / 260. szám

<1 4 t 8 ÍOLNC WÉGtTÍÍ NBPŰJSAC Í96®. navemíier 9. t»uu Mtcr«^ NÉPÚJSÁG S^A ÍÍÜ.WK.tAÜ?AK 7 TOLNA NULGyE£,BlZQTT!S&GA É3-A- MfTGYÉWAN ACS*iÄP.JA.«í Kedvezményes színházi vonatok vidékről A fővárosi színházak előadá­sait színházi vonatokkal láto­gathatják hamarosan a vidékiek — jelentette be csütörtökön a Közlekedési Múzeum „vonat­presszójában” tartott sajtótájé­koztatóján dr. Székely György, a Színháztudományi Intézet helyet­tes igazgatója. Egyelőre kísérlet­képpen 500—500 személyes kü- lönvonatot indítanak Dunaújvá­rosból. Balassagyarmatról és Sal­gótarjánból Budapestre. A részt­vevők ugyanazért az árért, mint­ha az utat gyorsvonaton „saját zsebre” tennék meg kapnak egy színházjegyet az általuk kiválasz" tott színház vasárnap délutáni előadására, sőt az Utasellátó is rendelkezésükre bocsát egy ét­kezési szelvényt, amelyet a vál­lalat bármely üzemében, éttermé­ben ebédre, vacsorára válthatnak be. A nagyarányú kedvezményt a MÁV, az Utasellátó, a Központi Jegviroda és a Színháztudományi Intézet összefogása tette lehetővé (MTI) Ittas gépjárművezetőket ítéltek el Illetékesektől nyert értesülé­sünk szerint a baleseti statisztika „kényes pontja” változatlanul az ittas vezetéssel van kapcsolatban A felmérések azt mutatják, hogy az elmúlt évhez viszonyítva, nőtt az olyan gépjárművezetők száma, akik — minden szabályt felrúgva — szeszes ital fogyasztása után ülnek gépjárműre. Ezért figye­lemre méltóak — a megelőzés szempontjából — a szekszárdi járásbíróság legutóbbi ilyen irá­nyú ítéletei. Németh János szedresi lakos bort és pálinkát ivott ez év augusztus 25-én, mielőtt motor­ra ült. A rendőri ellenőrzés meg­állapította ittasságát. A vérvételi jegvzőkönyv közepes fokú 'ittas­ságát állapította meg. A bíróság 1700 forint pénzbüntetésre ítélte. Pallósi János ez év augusztus 12-án délelőtt és délután italo­zott, majd Dombóváron ilyen ál­lapotban motorozott. A rendőri szervek leleplezték, s a bíróság 1400 forint pénzbüntetéssel súj­totta. Gulácsi László németkéri lakos az 1967. augusztus 22-i napon kü­lönböző helyeken italozott. Ilyen állapotban motorozott ezután Gyapa-pusztán. Az ellenőrzés so­rán kiderült ittassága. A járás- bíróság ezért 1500 forint pénz- büntetésre ítélte Gulácsi Lászlót. Kiss József Szekszárd, Rózsa Ferenc utcai lakos ez év augusz­tus 2-án szeszes ital fogyasztása után motorozott. Ezért a 6-os úton a tolnai bekötőútnál egy álló járműnek ütközött. Szemé­lyi sérülés nem volt, az anyagi kár is csekély. A bíróság 2000 forint pénzbüntetésre ítélte a figyelmetlen ittas motorost. Érdekességek, furcsaságok a feltalálók nürnbergi kiállításán Tizenhat ország amatőr felta­lálóinak kiállítását nyitották meg Niirnbergben, akik között házi­asszonyok, tanítók, orvosok, írók is akadnak, sőt az egyik amatőr feltaláló foglalkozását tekintve, főpolgármester. A jelek szerint a feltalálók el­sősorban a háziasszonyokat és a gépkocsi-tulajdonosokat kedvelik, a legtöbb találmány ugyanis ezek­nek munkáját igyekszik meg­könnyíteni. XJj fajta ködlámpák szerepelnek például a kiállításon, az egyik feltaláló pedig olyan szerkezetet mutatott be, amely tolvajok ellen védi meg az autót. A motorházban elhelyezett szer­kezet az autódudát és a világí­tóberendezést kapcsolja össze, s amikor a tolvaj el akarja vinni a gépkocsit, az fényjeleket ad s megszólal a dudája is. A háziasszonyok munkáját könnyíti meg az automatikus lábtörlő, amely tökéletesen le­tisztítja a vendégek cipőjét. Egy feltaláló fordítható gombokat eszelt ki: a régi ruhán egyszerű­en meg kell fordítani a gombokat, s ezzel az öreg ruhadarab egy új ruha benyomását kelti. Az egyik kozmetikai gyár olyan kö­römlakkot mutatott be, amelyet nem rákenni kell a körömre, ha­nem felhúzni, mint egy kesztyűt. A feltalálók a madárkedvelőkről sem feledkeztek meg: olyan fur­fangos kalitkát szerkesztettek, mely a madár ugrálását használja fel arra, hogy vizet szivattyúz­zon'. A bemutatott találmányok között mini-bagger is szerepel, amellyel például gépesíteni lehet a. sírásást... A feltalálók, hiába, leleménye­sek. Kár, hogy a mi Karinthynk ötletét nem használta fel senki a nűrn bergt, kiállításra, pedig # lábmosólavór betörők ellen nyil­ván sikerre számíthatott volna. Karinthy találmánya rendkívül egyszerű: a szoba közepén he­lyezzük el a riasztócsengővel felszerelt mosdótálat. Ha a be­törő, miután kifosztotta a lakást, lábat akar mosni, a csengő meg­szólal és riasztja a szomszédo­kat ... Karinthy ötletét ezúttal ajánljuk a nürnbergi feltalálók figyelmébe... A dombóvári táncegyüttes ma utazik Franciaországba A dombóvári táncegyüttes ma délelőtt utazik repülőgéppel Fran­ciaországba. Ezzel viszonozza a francia néptáncosok nyári Tolna megyei vendégszereplését. A 32 tagú küldöttség Kálmán Gyulá­nak, a MÉSZÖV elnökének veze­tésével utazik, a szakvezető sze­repét pedig Bodai József tanár látja el, aki megteremtette az immár Európa-hírű együttest. A küldöttség ma este már fel is lép Párizs egyik külvárosában, a Francia Kommunista Párt ün­nepi rendezvényén. Kazaltűz Kocsolán Tegnap éjfél után egy óra táj­ban Kocsolán tűz ütött ki. A Vörös Csillag Tsz Kossuth-major" jában egy Vámosi-féle hidegleve­gős szénakazal gyulladt ki. A helyi, a szakcai önkéntes, a dom­bóvári és kaposvári állami tűz­oltók munkáját nehezítette, hogy a tüzet elég későn vették észre. Mindez ellenére a megyében ki­kísérletezett kézi fűrészgépes megoldás nagy hasznára volt az oltóknak. Ennek tudható be, hogy a kazalban lévő széna nagy ré­szét és a többi körülötte lévő kazlakat is sikerült megmenteni. A tűzkitörés okának kiderítésére és a kár, valamint a felelősség megállapítására a vizsgálat meg­indult. Bonyhádi Stan és Pan, a nagy ne­vettetek (amerikai film), Dombóvár: IJáború és béke I. (szovjet film), Dunaföldvár: Ünnepnapok (magyar fűm), Paks: Szüzet a hercegnek (olasz film), Szekszárd: Harlekin és szerelmese (magyar film), Tamási Don Quijote fiai (szovjet film). TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanáes lapja Főszerkesztő- PÉTRITS FERENC Szerkesztőség Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd Béla tér 1. Felelős kiadó KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069 A pénzverés története elevenedik meg azon a kiállítá- - on, amelyet az Országos Takarékpénztár a világtakaré- ossági nap tiszteletére rendezett Budapesten. A kiállí­tás legérdekesebb látványossága a középkori pénzverde, ahol korhű jelmezben „verik” a viiágtakarékesságj oénz­— A szülőföld szeretetével köszöntjük 65. születésnap­ján Illyés Gyulát, aki a Puszták népében örök em­léket állított a Tolna megyei zselléreknek, cselédek­nek, .szegényparasztoknak. Bakó Jenő felvétele. I NOVEMBER Névnap: Győző. A Nap kél 6.30 órakor, 3 nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 8.09 órakor, PÉNTEK nyugszik 16.54 órakor. — Ezer forint pénz- büntetésre ítélte a szekszárdi járásbíró­ság tárgyalás mellő­zésével — Sági ‘ György bonyhádi la­kost, mert ez év augusztus 18 ón, pót­kocsis vontatóval a 6-os úton Kakasd fe­lé haladva balesetet okozott. Sérü'és nem történt, de jelentős anyagi kár' keletke­zett. — A szekszárdi Elő­hegyen épülő víztáro­lóhoz megkezdték a vezetékek lerekteté- sét. Az előhegyi víz­tároló elsősorban a város magasabban fekvő részein javítja meg a Vízellátást. — Figyelmetlenül fordult a bonyhádi bekötőútnál ez év augusztus 23-án nyer­ges vontatóval Pálfi József budapesti la­kos. így ütközött ösz- sze egy szemben sza­bályosan közlekedő személykocsival. A baleset során egy sze­mély könnyebben megsérült. A szek­szárdi járásbíróság 2000 forint pénzbün­tetésre ítélte Pálfi Józsefet. — A szovjet űrku­tatás legújabb sikeré­ről bélyegen emléke­zik meg a Magyar Posta. Abból az alka­lomból, hogy. a szov­jet űrállomás leszállt x Vénuszra november 6-án „Vénusz—4” el­nevezésű 5 forintos emlékbélyeget hoz forgalomba. A Tolna—Bara­nya megyei Halgazda­ság korszerűen újjá­építi a már csaknem fél évszázados majsai 300 holdas halastavát. A rekonstrukció hét­millió forintba kerül. — A Tolna megyei Növényvédő Állomás dig mintegy 900 vagon őszi gabona ve­tőmagot csávázott. Az Miami -gazdaságokban körülbelül 400 vagon vetőmagot készítenek elő. — Csütörtökön a Semmelweis terem­ben megkezdődött a Magyar Üzemegész­ségügyi Tudományos Társaság háromnapos nagygyűlése. A kong­resszuson nagy fi­gyelmet szentelnek a mezőgazdasági lakos­ság, a mezőgazdasági üzemek dolgozói meg­betegedéseinek is. Elemzik ezek okait és megelőzésük lehetősé­geit. Vezető helyei, fog­lalnak el a tanácsko­záson a mezőgazdaság kemlzációjával kap­csolatos munka- és élelmezés-egészség­ügyi kérdések. — A dán pedagó­gusok szakszervezeté­nek küldöttsége, amely Stinus Nielsen elnök vezetésével egy hetet töltött hazánk­ban, csütörtökön el­utazott Budapestről. A dán vendegek több oktatási intézményt felkerestek. — A torinói nem­zetközi autószalon legnagyobb újdonsá­ga az elektromos meghajtású autók megjelenése. Három olasz cég állított ki ilyen autókat: a Mo- retti, a De Totnaso- Ghia és az Urbanina. Az Urbanina áiial ki­állított autó kétülé­ses, telepcsere nélkül 145 kilométer megté­telére képes, órán- kinti legnagyobb se­bessége 60 kilométer. — A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszteletére a konzerv­ipar dolgozói vállal­ták, hogy idei 4,3 mil­liárd forintos, éves tervüket november 7- ig befejezik. A Kon­zervipari Tröszt csü­törtökön jelentette, hogy a jubileumi ver­seny eredményeként i vállalást határidő előtt teljesítették. — Két éve nem volt olyan kevés víz a Du­nában, mint jelenleg. A magyar szakaszon 22, a Duna teljes hosszában pedig 28 gázló nehezíti a ha­józást. A Tiszán kereken 50 gázló keletkezett. A rendkívül alacsony vízállás miatt be kel­lett szüntetni a Ti­szán a teherhajózást. Csupán néhány ki­sebb hajó szállít Ti­szai ok felett követ. — Csütörtökön a Déli pályaudvar üveg­csarnokában -epre- zentatív fotókiállítás nyílt a Nagy Októbe­ri Szocialista Forra­dalom tiszteletére. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás péntek estig: változó­an felhős idő, inkább csak nyugaton szór­ványosan előforduló esővel. Helyenként köd, ködszitálás. A Dunántúlon megélén­külő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom