Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-23 / 277. szám

TOLNA MECfEly mm pro let ah ju enssouETEx > NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVLL évfolyam, 277. szám ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1967. november 23. Tovább folyik a csata Dak To környékén A Dák To-i amerikai támasz­pont környékén fekvő 875-ös magaslat, birtoklásáért szerdán hajnalban a megfogy atkozott amerikai ejtőernyősök döntő tá­madást indítottak. Az UPI ame­rikai hírügynökség tudósítója, aki egy helikopter fedélzetéről figyelte az ütközetet, a hajnali órákban arról számolt be, hogy a tengerészgyalogság egységei már csak körülbelül 25 méter­nyire vannak a csúcstól, a hát­ralévő távolság azonban „kí- nosan nagynak tűnik*. Dak To, a közép-vietnami fennsík egyik megerősített ame­rikai táborának színhelye. A had­műveletek körülbelül három hét­tel ezelőtt kezdődtek meg ezen a területen. A tábortól 19 kilo­méternyire délnyugatra fekszik a 875-ös magaslat, amelyről a környéket ellenőrizni lehet. Az amerikai tudósító, Thomas Cheatham madártávlatból látta, hogy a 173. amerikai légideszant- dandár közkatonái lángszóróval rohamozzák a dombtetőn létesí­tett partizánfedezéket. A geril­lák— jelentette rádión Cheatham —- változatlanul kezükben tar­tották a dombtetőt, és a domb­oldalt. Az ostromlók légitámogatást is kapnak. A domb fölött félper­cenként, süvöltve száguldanak el a fedélzeti fegyverekkel lövöl­döző amerikai hőiégsugaras gé­pek. A magaslatot ostromló ka­tonák közé is esett egy repesz­bomba, amely megölte az ame­rikaiak harminc emberét. „Lé­gitámadás légitámadást ért, nem tudnám elmondani, hányat haj­tottak végre a magaslat felett, de legalább százszor, vagy még többször húztak el és napalm­mal, repeszbombával, láncos­bombával támadták az álláso­kat” — jelentette az UPI mun­katársa. Véget ért a haditanács Johnson elnök, családjával együtt, kedden este texasi birto­kára utazott, a „hálaadás ünne­pére” miután befejezte tanács­kozásait a vietnami háborúról a kormány többi vezetőjével, va­lamint Westmoreland tábornok­kal, a Vietnamban lévő amerikai csapatok főparancsnokával és Bunker saigoni nagykövettel. A haditanácsról a Fehér Ház sajtó­főnöke csupán azt mondta, hogy a megbeszéléseken „általában át­tekintették” a hadihelyzetet, drámai döntést nem hoztak. Ezzel egy időben bejelentették, hogy a Pentagon januárban 34 000 újoncot hív be a hadseregbe, ami 14 hónapja a legnagyobb létszám. Westmoreland tábornok — a Fehér Házban elköltött „munka­reggeli” után — az országos saj­tóklubba hajtatott. A megje­lent újságírók előtt bizakodással beszélt az amerikai kilátásokról. Azt mondta, hogy jövőre bekö­szönt a háború negyedik, „utol­só” szakasza, ahol már lehetővé válik, hogy az amerikai katona- fokozzák hatékonyságát. Jövőre ságra nehezedő terhekben a dél- — Westmoreland szerint — a vietnami hadsereg is nagyobb dél-vietnami katonákat nagyobb mértékben osztozzék. Kijelentet- • számban küldik a közvetlen te: a dél-vietnami hadsereg új frontvonalba & a demilitarizált felszerelést kap, hogy ezzel is övezetbe. Tárgyal a Russel-bíróság Vu Ngoc Thu, dél-vietnami orvos egy amerikai repesz­bomba áldozatainak szétroncsolt agyát mutatja be az amerikaiak vietnami háborús bűneit kivizsgáló nemzet­közi Russel-bíróság dániai ülésén. Balról a bíróság egyik tagja. Alexander Miskovsky, párizsi professzor. Tudósok, jogászok, történészek tettek tanúvallomást kedden az amerikaiak vietnami háborús bű­neit tárgyaló úgynevezett Russel- bíróság előtt. Kedden, a tárgyalás második napján, főként francia tudósok fejezték ki az ítélőszék előtt azt a véleményüket, hogy az Amerikai Egyesült Államok Vietnamban olyan háborús bűnö­ket követ el, amilyenekért a második világháború után éppen az amerikaiak vontak felelősség­re másokat. A New York-i Stanley Faulk­ner ügyvéd többek között elmon­dotta, hogy a washingtoni kor­mány megszeg csaknem minden nemzetközi egyezményt, beleért­ve az ENSZ alapokmányát és az Egyesült Államok alkotmányát. Chaliand francia történész el­mondta: látta Dai Lai községet, amelyet az amerikai gépek föl­dig leromboltak. A falu közelé­ben semmiféle , katonai célpont nincs. 'Jean Chesneaux párizsi törté­nészprofesszor megállapította: a japán háborús bűnösök tokiói törvényszékét egyedül az Egye­sült Államok állította fel, s meg­állapította a háborús bűncselek­mények jogi elveit. Ezek az el­vek az Egyesült Államokra is szükségszerűen vonatkoznak. A bíróság szerdán folytatta munkáját. A VNA hírügynökség jelentése szerint Pham Van Dong, a Viet­nami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke levelet intézett Jean Paul Sartre francia filozó­fus-íróhoz, a Dániában ülésező bíróság elnökéhez. Pham Van Dong a vietnami nép köszönetét fejezte ki a bíróság tevékenységé­ért és kilátásba helyezte a VDK kormányának együttműködését a bírósággal, a második ülésszak teljes sikere érdekében. Ralph Schoenmann, lord Bert­rand Russel magántitkára még mindig nem érkezett meg a tár­gyalás színhelyére. Schoenman amerikai állampolgár s a wa­shingtoni belügyminisztérium út­levelét ideiglenes útiokmánnyal helyettesítette, amelyet a dán hatóságok nem fogadtak el. Dá­niából Amszterdamba küldték, onnan Helsinkibe repült. A finn repülőtéri rendőrség papírjait nem fogadta el. Schoenman az egyik rendőrőrszobában töltötte az éjszakát, majd szerdán reggel feltették az Amszterdam felé in­duló első gépre. Valószínű, hogy Svédország érintésével kísérli meg ismét a Dániába való beutazást. Megbecsülést a törzsgárdának A sérelmektől eltelve, tó akar lépni az egyik szekszárdi üzemben egy 12 éve ott dolgo­zó munkásasszony. Háborgá­sában azzal indokol, hogy fő­mérnökük kijelentette, mehet az utcára, akinek nem tetszik, mert válogathatnak a jelent­kezőkben. Nem dől össze a világ. A munkásasszony sze­rint ezt a kategorikus kijelen­tést akkor hallották, mikor néhányan szóvá tették, bár az igényes munkát nekik, a ré­gi dolgozóknak adják, nem tesznek különbséget a bére­zésben és a megbecsülésben. Panaszkodásában ki is mond­ta, hogy nem annyira az egyenlő bérezés zavarja (hi­szen az korrigálható), mint in­kább a kurta, furcsa elinté­zés, a jogtalan méltánytalan­Nemrégiben egy magas szin­tű megyei értekezleten ketten is szóvá tették (Dombóvárról és Szekszárdról). hogy náluk elcsalogatják a kész szakem­bereket. Aggodalommal sür­gették, hogy ez ellen felsőbb szinten is tegyenek valamit. Van kapcsolat a két, eltérő­nek látszó probléma között. Mit lehet tenni? Alapvető se­gítséget elsősorban a nagyobb helyi differenciálás és megbe­csülés jelenthet. A munkaerő- csábítás fogalma kezd már a légi. elavult szótárba tartoz­ni. Ha leszámítjuk a be nem váltott, felelőtlen ígérgetést, joguk és lehetőségük nyílik a jövő esztendőtől kezdve a dol­gozóknak, hogy hátrányoktól mentesen változtassanak mun­kahelyet. Az erkölcsi elismeréssel erő­södhetnek a kedvel tté vált munkahelyhez kötő szálak. A létektelenséggel viszont el vág­hatják még a kötéllé erősö­dött köldökzsinórt is. Amikor biztosítják a megfelelő mun­kafeltételeket és elismerésük­kel is tartósabbá fűzik a szá­lakat, okosan, előrelátóan cse­lekszenek a helyi vezetők. Nem azonosak viszont az előbbiek a mindenkit mindenáron ott­tartani akarással és az elvte­len kedvezményekkel. De nem pótolhatják az anya­gi elismerést az erkölcsiek. Erőteljesen készülődünk az új üzemi kollektiv szerződések megkötésére. A törzsgárda tagjainak, a munkahelyhez hű dolgozók megtartásának jelen­tős lehetőségei adódnak. Az előretekintő, perspektívában gondolkozó vezetők, üzemi, szakszervezeti bizottságok gon­dolnak is a lehetőségek ki­aknázására. A Dalmandi Ál­lami Gazdaságban már egy hónappal ezelőtt működött a dolgozók javaslatait gyűjtő társadalmi bizottság. Náluk szívükön viselik, úgy dolgoz­zák ki anyagiakban is a törzs­gárda megbecsülését, hogy az maradásra késztesse minden régi, jó dolgozójukat. Ismerünk megyénkben olyan üzemeket — a ragaszkodás szép példái —, ahol a nyugdí­jasok naponta bejárnak kise­gítő munkára és az üzemi kol­lektívához tartozónak számíta­nak. Érthető, mért minden embernél számolni kell azzal, hogy ha hosszabb ideje egy helyen dolgozik, szorossá vál­nak a jóban-rosszban eltöltött esztendők és a közös műnk-; kötelékei. Az új helyzetben sokféle változata adódhat a törzsgár­da megkülönböztetett elisme­résének. Még abban is lehet­nek jelentős eltérések, hogy melyik helyen mik a feltételei a törzsgárdához tartozásnak. Nem lehet pél­dául azonos időtartamot szab­ni a még fiatal üzemnek tekinthető dombóvári kesztyű­gyárban és a nagy múltú si- montomyai bőrgyárban. Az üzemi sajátosságok szerint egyik helyen a jutalomsza­badsággal, másutt a magasabb nyereségrészesedéssel, esetleg mindkettővel és egyéb kedvez­ményekkel juttathatják kife­jezésre a régi dolgozók foko­zottabb megbecsülését. A dol­gozók szerteágazó javaslatai bizonyítják, hogy sokféle va­riációja és kapcsolása lehet ennek. Csodaszer, biztos recept nincs és még kevésbé lesz, olyan, mellyel eleve garantál­ható a régi munkahelyhez ra­gaszkodás. Viszont minden üzemi vezetőnek és testület­nek elsőrangú érdeke, hogy az erkölcsi és anyagi elisme­rést együttesen alkalmazza, ne válassza el egymástól. Sokat tehetnek és tesznek is ennek érdekében az üzemek és vál­lalatok társadalmi szervei. Máris sürgető feladatnak tart­ják, hogy az eddiginél alapo­sabban megfontolják, mit le­hetne, és mit kell tenni a törzsgárda megbecsüléséért és az utánpótlás neveléséért. Ügyelnek a túlzások elkerü­lésére is. Csalogatásra számíthatunk, de megeshet a csalódás is. Egyik tolnai üzemünkben a TMK 15 éve ott dolgozó laka­tosa minden áron el akart menni a számára jobbnak lát­szó lehetőségek miatt a fej­lődő fémipari ktsz-be. Bár az üzemben jól bedolgozta ma­gát, becsülték, mégis, a meg- gondoltságra intő beszélgetés ellenére elment tőlük. Fél év múltán hírül vitték az üzem vezetőinek, hogy lakatosuk az új munkahelyen nem bírja a szokatlan beosztást és munka­tempót, puhatolózik, vissza­vennék-e. A régi üzemben addigra túljutottak az utód betanításán. Az ő esete pél­dázza, hogy sem az üzemnek, sem a dolgozónak nem kö­zömbös a begyakorlottság. Egyéni meggondolatlansá­gokkal, a tapasztalt, jól dol­gozó szakmunkások és közép­vezetők más üzembe szolgá­sával számolni lehet. Ennek ellenére többnyire maradásra késztet a valódi üzemi de­mokrácia, a törzsgárda által konkrétan lemérhető erkölcsi és anyagi elismerés együttes alkalmazása. Igaz, hogy nem dől össze a világ és találnak a felvételre jelentkezők közül utánpótlást. De ne feledjék, hogy a tanulópénzt az üzem­nek is meg kell fizetni. A nagy munkaerő-vándorlás minden esetben kárral jár. A gyógyírt elsősorban önmaguknak kell megtalálni és alkalmazni, bár segíthetnek a felsőbb szervek is. Üzemeink többsége számol ezzel és a készülő új kollek­tív szerződésekben kézzel fog­hatóbban is kifejezésre juttat­ják a törzsgárda megkülön­böztetett megbecsülését. SOMI BENJAM1NNÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom