Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-02 / 259. szám

1867. november 2. TOLNA MEGYEI NBpOJSAG 7 A Legfelsőbb Bíróságon A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekkel és tagjaikkal kap­csolatban az utóbbi időben több fontos törvényességi határozat hangzott el a Legfelsőbb Bírósá­gon. Ezekből ismertetünk néhá­nyat Miért nem üzemi baleset ? Egy asszony, a helybeli tsz tagja, munkából hazafelé menet, háza udvarán elesett, és hosszabb ideig beteg volt. Baleseti kárta­lanítási kérelmét a SZOT eluta­sította, mert úgy ítélte meg, hogy nem üzemi baleset történt. Ezek után az asszony a baleset üzemi jellegének . megállapításáért pert indított a SZOT ellen. A járás- bíróság megállapította: az asz- szony aznap a szövetkezeti közös, munkában részt vett, s amikor este háza udvarába érkezett, a csúszós talajon elesett, tehát üze­mi baleset történt. Az ítélet jog­erőre emelkedett, de a legfőbb ügyész törvényességi óvással tá­madta meg. A Legfelsőbb Bíró­ság az ügyet letárgyalta, s a já­rásbíróság ítéletét hatályon kí­vül helyezte, egyben a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a mezőgazdasági termelőszövet­kezet tagját, ha munkába vagy onnan lakására tart s közben baleset éri, azt üzemi balesetnek lehet tekinteni. Nem állapítható meg az üzemi jelleg akkor, ha a fez tagja már eléri lakását és a baleset ott következik be. Az asszony már a lakásához tartozó udvaron esett el. Az asszony bal­esetét tehát emiatt nem lehet üzemi balesetnek deklarálni, és így kártalanítási segélyre nem jogosult Rászálltak a méhek Tsz-tagok gyülmöcsösében Pa- nathion és Wofatox elnevezésű foszfátésater tartalmú növény­védő szerrel permetezték a virág­zó fákat. Egy kilométeres körze­ten belül lakó méhész szomszé­daik állatkái rászálltak a perme­tezett fák virágaira és rövidesen tömegesen elpusztultak: Az Or­szágos Állategészségügyi Intézet' a méhtetemekben a mérgező tar­talmú növényvédő szer jelenlétét mutatta ki. A méhészek kárté­rítési pere törvényességi óvással a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a következőket mondta ki: dőlt el — A mérget tartalmazó anyag­gal történő permetezés fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül. Az ebből eredő kárért a kárt okozók felelősek. A mér­gező növényvédő szerrel kezelt területen a termelő megelőző in­tézkedéseket köteles tenni. Gyü­mölcsfákat — a virágzás tartama alatt — méhekre veszélyes nö­vényvédő szerekkel kezelni álta­lában tilos. A gyümölcsöstulaj­donosok a permetezést előzetesen a tanácsnak nem jelentették be. Mindezek alapján a kárért fele­lősek. Az összegszerűség tisztá­zására a Legfelsőbb Bíróság az iratokat megküldte a megyei ta­nácsnak. 550 juh és az oltás Egy tsz szerződésileg kötelezte magát, hogy egy textilnyersanyag­gal foglalkozó vállalat részére export céljaira 550 bárányt hiz­lal és ad át. A megállapodásban kikötötték, hogy a tsz 21 nappal az átadás előtt — az állategész­ségügyi előírásoknak megfelelő — védőoltási munkálatokat végeztet a saját költségére és veszélyére. A vállalat a szükséges AOC vac- cinát a tsz rendelkezésére bocsá­totta, hogy az oltás időben tör­ténjék, ugyanakkor azonban a vaccina árának megtérítését kér­te. A tsz nem volt hajlandó fi­zetni. Az emiatt megindult per törvényességi óvásra szintén a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a termelőszövetkezetet el­marasztalta. A határozat indokolása szerint a vállalat együttműködési köte­lezettségének tett eleget, amikor a szövetkezet szerződésszerű tel­jesítésének elősegítése érdekében az export rendeltetésű állatok beoltásához . szükséges vaccina- anyagot beszerezte és a szövet­kezet rendelkezésére bocsátotta. Az oltóanyagnak ingyenes szol­gáltatására azonban a vállalat szerződésben kötelezettséget nem vállalt, így tehát a szövetkezet az oltóanyag ellenértékét meg­téríteni köteles. Rejtett hiba Egy tanácsi építőipari vállalat­tal az egyik tsz szerződést kö­tött, amelyben a vállalat két­millió forintért tízezer férőhelyes tojóház építésére kötelezte ma­gát. Az átadás után több mint egy évvel a szövetkezet panaszt tett mind a járási tanács vb mezőgazdasági osztályánál, mind a vállalatnál, hogy az épület csatornázása teljesen rossz és szakszerűtlenül készült Emiatt a tojóházat benépesíteni nem tudja és a tojás termelés ben mu­tatkozó kiesés miatt félmilliós kártérítési pert indított az építő­ipari vállalat ellen. A megyei bíróság előtt a vál­lalat elsősorban azzal védekezett, hogy a kereset elévült. A szövet­kezet sem a műszaki átadáskor, sem a garanciális szemle alkal­mával, amely az átadás után egy évvel később történt, nem tá­masztott kártérítési igényt. A szövetkezet csak akkor léphetne fel vele szemben, ha csalárd mó­don jártak volna el, ezt azonban a tsz sem állítja. A megyei bíró­ság szakértőt hallgatott meg, majd ítéletében megállapította, hogy a hibás teljesítés miatt a vállalat felelősséggel tartozik. Ugyanis ebben az esetben rejtett hibáról van szó, amelyet a tsz csak a garanciális vizsgálat után ismert fel. Egyébként is adatok vannak arra, hogy az átadás nem szabályszerűen történt. A tojó­házban kialakult kedvezőtlen te- nyészfeltételekhez azonban a tsz fogyatékos terve is hozzájárult. Ezért a vállalatot csak az okozott kár fele összegének megfizetésére kötelezte. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bí­róság úgy látta: nincs pontosan eldöntve, mikor volt a szövetke­zet abban a helyzetben, hogy a hibát felismerhette. Ha kiderül­ne, hogy a tsz a szavatossági ha­táridőt elkéste, tisztázni kell: nincs-e csalárd eljárás a vállalat magatartásában. Adat van arra is, hogy a kísérleti terv is hibás volt, ezért pedig nem a válla­lat felelős, mert nem ő készítet­te el. Mindezek miatt a Legfel-, sőbb Bíróság az iratokat új el­járás lefolytatására visszaküldte a megyei bíróságnak. HAJDÚ ENDRE Az üzletek ünnep előtti nyitva tartása November 4., szombat: Kiskereske­delmi és vendéglátóipari egységek rendes hétköznapi nyitva tartás sze­rint üzemelnek. November 5., vasárnap: Kiskereske­delmi és vendéglátóipari egységek szombati nyitva tartás szerint üzemel­nek. November 6., hétfő: Kiskereskedelmi egységek vasárnapi, vendéglátóipari egységek szombati nyitva tartas szerint üzemelnek. November 7., kedd: Kiskereskedelmi egységek zárva tartanak, vendéglátó- egységek vasárnapi nyitva tartás sze­rint üzemelnek. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Is­kolarádió. Magyar századoké A siklósi fogoly. Irta: Hegedűs Géza. 9.40: Puc­cini: Manón Lescaut — Jelenet és az I. felv. fináléja. 10.10: Tánczene. IC.36: Zöngoraművek. 11.27: Néró, a legjobb £iú. Hubay Miklós rádiójátéka.. (Ism.) 12.15: Gyöngyösi Rác/ Géza népi .e- nekara játszik, Körössy Marianne és Angyal Sándor énekel, Fátyol József klarinétozik. 13.03: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. Kény­szerpihenő nélkül. Eck Gyula írása. 13.18: Az MRT szimfonikus zenekará­nak felvételeiből. 14,07: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.22: Rózsa Miklós—Hárs íjászló: A dzsungel köny­ve. (Szirmay Márta, az MRT esztrád- zkra, vez.: Donáth Jenő, mesélő: Rá­day Imre.) 15.15: Tamara Milaskina és Georg Hanu énekel. 15.45: Melis György népdalokat énekel, Béres Já­nos kamaraegyüttese játszik. 16.U: Kamarazene. 16.37: Oly korban éltem én. . . Hidas Antal emlékezése. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Brahms: D-dúr hegedűverseny. vFritz Kreisler.) 17.54: Mikrofórum. Az Ifjú­sági Rádió műsora. 18.09: Az MRT né- jl zenekara játszik, Madarász Kata­lin és dr. Kiss Lajos kamarakórusa énekel. 19.30: Színészek énekelnek. IS.51: Szép magyar vers. 20.02: Szoko- lay Sándor: Vérnász. Háromfelvoná- sos opera. 22.20: Könnyűzene — tánc­zene — dzsessz. 23.00: Zenekari muzsi­ka. 23.40: Operettrészletek. PETŐFI RADIO 10.00Ű Barokk muzsika. 10.40: Köz­gazdasági lapszemle. 10.50: Az örök Pygmalion. A mondától a musicalig érs a filmig. 11.53: Magyar fúvósátira­tok. 12.11: Mindenki kedvére. 14.00: Kettőtől—hatig. . . A Petőfi Rádió ze­nés délutánja. 18.10: Patacitich Iván: Hat madrigál. (Tóth Lajos kamarakiő- rusa.) 18.21: Tánczene. 18.45: Sík End­re Próbaévek c. könyvének ismerte­tése. 18.55: Fültörő. Zenei rejtvénymű­sor. 20.25: Közvetítés az ökölvívó olimpiai reménységek tornájáról. 20.30: A verstől a kabaréig. . . Mozaikok Hei- tai Jenő műveiből. (Ism.) 21.18: Ver­bunkosok, magyar nóták. 22.00: Kreis­ler karmester muzikális klubjában. Színes epizódok a zenehistóriából. Al­bert István összeállítása. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Nyíl vános Bartók-hangverseny a stúdió­ban. 20.23: Bruno Walter vezényel. 22.08: A dzsessz kedvelőinek. Jimmie Giuffre és Pee Wee Russel együttese játszik. 22.28: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. TELEVÍZIÓ 9.00—10.15: Iskola-tévé. KM«: Tiszta tavak. Magyarul beszélő szovjet film, (Ism.) 11.30—11.50: A változó Zselic. Riportfilm. (Ism.) 14.30—15.45: Iskola­tévé. 18.00: Hírek. 18.05: Érintesvéi e- lem. A Magyar Hirdető kisfilmje, 18.15: A vapitik országában. Lengyel kisfilm. 18.35: Telesport. 19.00: Kap­csoljuk. . . Helyszíni közvetít4«. 19.30: Esti mese. 10.40: Nótaszó. 20.00: Tv- híradó. 20.20: Halló, fiúk! Halló, lá­nyok! 21.20; Illyés Gyula köszöntése. 21.40: Az üzbég Bahor-együtte? műso­rából. 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.30—23.00: Pedagógusok fóruma. JUGOSZLÁV TV 17.10: Gyermekműsor. 18.15: Ripoit- filro. Szarajevóból. 19.00: Ügyeletes ut­ca. 20.30: Aktuális beszélgetés. 21.30: Mus Tszkij: Babcsiszeráji szökőkút. Opera. Az 1966-os ív-fesztivál nyertesei 1967. november 4-én 19 órakor a Sió-csárdában! tánedalénekesek Műsoron az I. és II. táncdalfesztivál díjnyertes és legnép­szerűbb számai. Csárdához buszjáratot indítunk a Garay térről 18 órakor. Hideg, meleg ételek speciális csirkekészít- wek, hűsítők, presszó ;ávék, cukrászsütemények. Szek­szárdi Állami Gazdaság, Szőlészeti Kutató Intézet tájjelle­gű borai. Hangulatos zene. figyelmes kiszolgálás. Belépődíj: 10,— Ft Asztalfoglalás 129—89 telefonszámon Mindenkit szeretettel várunk! _________________________________________________________ (330) Fellépnek: Virág Róbert Tassy Viktória Konferál: Farkas József EVM. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kőműves, ács, kövező, lűtésszerelő IV-es láng­hegesztőket, vasszerkezeti lakatos szakmun­kásokat, kubikosokat, betanított kövezöket, segédmunkásokat Termelőszövetkezeti tagokat szerződéssel alkalmazunk. Faelemekből összeszerelhető (raktárnak, kisebb átalakítással víkend- háznak is használható) 18 m‘ alapterületű garázs 11600 Ft-os árban kapható a TÜZÉP Vállalat, szekszárdi Keselyűsi úti telepén (25) Hirdessen a Tolna megyei Bérezés teljesítménybér — szállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés: Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. (11) NÉPÚJSÁGBAN Apróhirdetések-» Az apróhirdetés díja: «savanként hétköznap l*~ Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden tovább) vastagon sze­dett szó két szónak számít. Házaspár, 14 évi gya­korlattal kisvendéglő­ben, vagy melegkony­hás presszóban el­helyezkedne. Magyar János, Nagy dörög, Le­nin/ tér 1. (19) Rczsavásár! 200 faj­ta legújabb, bokor-, fu­tó-, babarózsa nemzet­közi újdonságokból, postán szállít 8—10 fo­rintos áron. Díjtalan árjegyzéket küld. Szál­kái Béla rózsakertésze­te, Pusztaszabolcs. (4) MÉH Vállalat szek­szárdi telepe segéd­munkásokat keres, azonnali felvételre. Je­lentkezés: Bogyiszlói úti telepen. (22) Pannónia motorkerék­pár eladó. Szekszárd, Bartina u. 26. (18 óra után). (23) Különleges fajta szőlő­oltványok, csemege- és borfajták termelőtől, őszi szállításra be­szerezhetők. Cím: „Mus- kát” jeligén, a gyön­gyösi Magyar Hirdető­ben. (31) Egyéves kisfiam mel­lé nyugdíjas szekszárdi asszonyt keresek. Cím: dr. Daradics Ferencné, Szekszárd. Mészáros I». u. C/2, E/2 Hl. lépcső­ház, II. em. 6. Érdek­lődni lehet reggel és este 7-től fél 8-ig. (29) Délután 15 órától ház­tartási munkát/ vagy gyermek gondozását vállalom. ..Szorgalmas” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. (28) Elcserélném kétszo­bás bérházi lakásomat, hasonló állami lakásért. „Vasút kornyéke” jel­igére, a szekszárdi hir­detőbe. (27) Eladó egy szamár. Szekszárd. Bocskai u, 1. SZ. (30)

Next

/
Oldalképek
Tartalom