Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-15 / 244. szám

1

é

\

%

lSöí. október 15.

TOI.NA MEGYEI NÉPÚJSÁG

5

VARIÁCIÓK ECV TÉMÁRA

iiiimiiiiiiiiifiiiimiiiiiiiiiiiHiiiiiiiimmiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

A szokás hatalma

/ Utazom a hajnali vonattal Bajára. Kora

# reggel ez itt a csúcsforgalom, öt és hat óra között négy vonat fut be a szekszárdi vasútállomásra és némi pihenő után indul tovább Budapestre. Bátaszékre, átszállással Pécsre, Bajára, Dombóvárra. Megérkeznek a bejáró dolgozók, többnyire fizikai munkások, akik hatkor kezdenek. A hivatalnokok többsége valamivel később, hét és nyolc óra között „fut” be,. Ebben a hajnali időpontban húsz perc leforgása alatt több száz ember fordul meg a vasútállomáson, s ehhez a nyüzsgéshez igazodik a söntés forgalma. Fogy a féldeci, mintha ingyen adnák. A szív- erősítő után sokan nyomban falatozni kezdenek, részben, hogy elüssék a pálinka szagát, részben meg azért, mert aki korán kel, korán megéhezik.

A reggeli féldeci beöntése egyszerűen szokás. De nem csupán a söntés bonyolít le igen nagy forgalmat. A hírlapárus is. Észre kell venni. Nyáron a peronon állítja fel az újságosasztalkát, télen, rossz időben bent a váróteremben. A munkások lelépnek a vonatokról, és nyomban a hírlapárust keresik. Első útjuk többnyire hozzá vezet. Ebből is szokás lett. Egyszer a nyáron valamilyen ok miatt a hírlapárus késett. Az emberek idegesen keresték: „hogy, hogy nem jön, miért nincs itt?”. Sokak számára már jobban hiányzik reggel az újság, mint a féldeci, még akkor is, ha szidják, hogy már megint nincs benne semmi olvasnivaló.

Valamelyik nap ballagok az utcán és benézek a régi ipariskola ablakán. Egy idő óta ebben a régi iskolában felnőttek oktatása is folyik. Melegcsákány-rendszerben, mert egymást váltják a különböző osztályok. Szóval benézek az ablakon, s látom: az egyik kiskocsma vezetője gáláns meghajlással csókot lehel a kolléganő kezére. Lóm-iám, már itt is. Fejcsóválás helyett csupán elgondolkodom. Kezdetben így köszöntünk: szabadság. Reggel is, délben is, este is. Megszoktuk és sokan meg is szerettük. Később a külsőségekben megnyilvánuló, látványos idetartozást kezdte felváltani valami más: a tartalom. Ebben az időben már nem azon mérték bárkinek az elvi szilárdságát, a rendszerhez való hűségét, hogy miként tudott szónokolni, hanem azt vették alapul, hogyan dolgozik. Lassan ismét, polgárjogot nyert a jó nap, a jó reggel, a jó este}, Sok elvtárs szája még nem állt rá ebben az időben1 a kezitcsókolomra, de a bátrabbak már próbál-' gatták. S a szocializmusnak eszébe se jutott a kezitcsókolomtól megrendülni.

Ma meg már hol tartunk? Reggel a tehenész kezitcsókolommal köszön a fejőnőnek, s a vendéglátóipar rugalmas dolgozója kezet csókol kolleganőjének. Űri szokás? Jó-jó, de ne feledjük, hogy ebben az országban tulajdonképpen a dolgozók az urak. Egy dolog bánt csupán: az épületben, ahol dolgozom, naponta megjelenik egy kis öreg. Kézbesítő valahol. Végigsiet a folyosókon, mindenkinek harsány szabadság felkiáltással köszön. Azt mondjuk: a szokás hatalma. És hogy mi bánt? Az, hogy örökké zavarba hoz, tanácstalan vagyok, mert nem tudom, hogyan köszönjek neki vissza.

m Fültanúja voltam egy elgondolkoztató be- szélgetésnek. K. Mihályról volt szó, akit ** * munkahelyén józan életű és kiváló szakembernek tartottak egészen a múlt hónap közepéig. Nyolc évvel ezelőtt került ide Tolnába, Bács-Kiskun megyéből. A majd egy évtized elegendő idő volt ahhoz, hogy kiismerjék. A megbecsülésre, az elismerésre rászolgált. Most mégis gyanakvás és szóbeszéd veszi körül, egyesek úgy vélik, talán nem is olyan rendes ember, mint amilyennek mutatja magát.

Mi történt?

Annyi csupán, hogy szeptemberben egy tapasztalatcsere során összetalálkozott két ember. Közös ismerősök után kutattak, hát itt van ez a K. Mihály. Az egyik itt ismerte meg Tolna ntegyébenm a másik meg ott ismerte őt Bács-Kiskun megyében.

— Nagyon meg vagyunk vele elégedve. Nyertünk, amikor felvettük — mondta a Tolna megyei.

— Vele? — csodálkozott a Bács megyei.

— Igen.

— Hát ez roppant érdekes. Akkor nem ismeritek. Megbízhatatlan, iszákos, nagyképű, szóval egy lump fráter.

így folyt a társalgás, s végül most az a meghökkentő, hogy nem a Bács megyei elvtársnak változott meg K. Mihályról a véleménye jó irányban, hanem a Tolna megyei elvtárs változtatta meg K. Mihályról a véleményét rossz irányba.

— Hát ez ilyen ember? — csóválta meg a fejét a Tolna megyei elvtárs.

Mondani akartam: nem. Nem, mert a múlt idő nem jelen idő. De hát egy olyan elvtársat okosítsak fel arról, hogy az emberek a közösség ■ segítségével nagyon megváltozhatnak, aki erről a témáról, a kollektíva jellem- és emberformáló erejéről előadásokat tart?

4 Csak tudnám, hol élnek ezek a parasztok? A tv színházi közvetítését nézem. * Paraszti tárgyú darabról van szó. Eszembe jut, ezek azok a darabok, amelyekről azt szokás mondani, hogy nem kasszasiker. Csak a legelszántabb színházigazgató meri manapság a paraszti tárgyú drámát repertoárbővítés címén műsorra tűzni. A bukást többnyire előre megjósolják. Vajon miért, hiszen még soha nem volt olyan gazdag, s konfliktusokban bővelkedő a paraszti élet, mint amilyen ma. Mégis eleve tele vagyunk olyan előítéletekkel, hogy a paraszti dráma csak rossz lehet.

De hát csoda ez?

Nézem a tv-t és felteszem magamnak a kérdést: hol élnek ezek a parasztok? Bár csak tudnám! De nem tudom. Illetőleg tudom. Ezek nem élnek, tovább élnek. Az író és a rendező a régi recept szerint dolgozik. Vágy egy parasztot, aki örökké begerjed és a szemét forgatja, végy egy másikat, aki furfangos, keverj hozzájuk egy harmadikat, aki bölcs és végül adj hozzá egy negyediket, aki konok. A többi már a rutin dolga. Nincs más hátra, mint ráültetni az egészet egy termelőszövetkezetre, s kerekíteni hozzá egy hatásosnak vélt konfliktust.

S utána már nem csodálkozunk rajta, hogy a paraszti tárgyú drámák sorra-rendre megbuknak. Nem csoda, hogy nincs közönség. Lenne közönség és biztos volna a siker, ha a szokás hatalmától megszabadulva nem előregyártóit és elbontatott konfliktusokkal bíbelődő, nyűglődő figurák idétlenkednének a színpadon, hanem élő, hús-vér emberek, akik csak mellékesen parasztok, de akik számára ma már nincs semmi jelentősége annak, hogy parasztok. Jó lenne őket látni, nem a tsz-talajba erőszakolt, múltból tovább élő, kitalált figurákat, hanem őket, a szövetkezeti gazdákat. Ok — rendezői utasítás nélkül — nem csupán a színészt gerjesztenék be, hanem a nézőteret is.

5 Fölment Szekszárdról Budapestre az egyik vállalat vezetője. Régi ismerősét kereste * fel a minisztériumban, akitől egy „rázós” ügyben a vállalat érdekében segítséget kért.

— Mit gondolsz, kérlek? Most, amikor folyik az átszervezés? Most ártsam én bele magam, most szerezzek haragosokat? Harminc esztendeje vagyok ennél az íróasztalnál, és kedves barátom, azért vagyok itt harminc esztendeje, mert mindig tudtam, hogy mikor legyek óvatos — mondta.

Hát érdemes ennek az embernek élni? A gyávák azt mondják: de még mennyire. A bátrak: kiköpnek. Ez is egy szokás. Ezzel fejezzük ki a legmélyebb megvetésünket.

SZEKULITY PÉTER

A földvári

konfekcióüzem

Az „üzem” nem más, mint egy kis üzlethelyiség a Fehérvári úton. Mégis, havonta háromezer-ötszáz- I égyezer bébi-, fiú- és leánykaruha kel útra innét, először Paksra, a szövetkezet központjába, onnét pedig a szélrózsa minden irányába. Még tengerentúlra is. Persze nem itt készül — el sem férnének a varrónők — hanem csak a kiszabott anyagért jönnek el és hozzák a kész ruhákat. A részlegvezető, Mészáros Györgyné kiadja az anyagot, ellátja útmutatással a varrónőket és átveszi, átvizsgálja a készet.

— Ahogy látom, jól megcsinálták. Csak itt tessék jobban vigyázni, az övrésznél. Az előállás kicsit rövidre sikerült. Aztán a zippzár is takarva legyen...

— A két bedolgozó, Hetényi Istvánná és Bankós Istvánná — bólint, helyesel. Hiszen a „mintadarabról" van szó, előfordulhat némi eltérés. Azért kapnak minden új munkából először egyet-kettőt próbaként, hogy ha kész, a többinél, a „szériánál” már ki lehessen küszöbölni a kisebb eltéréseket.

— Ez a mostani egyébként teljesen új munka. Nyári kiskosztümök, szovjet exportra. Eddig csak gyermekkonfekció készült nálunk, női ruhát most kaptunk először.

DR—50 típusú normál- és forgórakodós dömpereket — selejteset is —

könyvjóváírással

átveszünk

Ajánlatokat ÉM.' Tolna megyei ÁÉV. Szekszárd, Tar- esay V. u. gépészeti osztályra kérjük beküldeni.

Telefon: 127—37.

(108)

Hetényiné a határidő felől érdeklődik.

— Tizenhetedikéig kell leszállítanunk az ezerötszáz darabot. Tehát legkésőbb az előző nap hozza be mindenki amit elkészített.

— Mikor alakult a részleg?

— Decemberben lesz két éve. öten voltunk itt Földváron, akik azelőtt is bedolgozói voltunk a Tolna megyei Háziipari Szövetkezetnek — válaszol Mészárosné. — Kellemetlen volt rendszeresen bejárni Paksra, költség miatt is, az időveszteség miatt is. A szövetkezetnél úgy döntöttek, hogy létrehozzák itt a bedolgozó központot. Ma nyolcvan fővel dolgozunk, főképp helybeli asszonyok, de jönnek a környékből is.

— Milyenek a kereseti lehetőségek?

— Havi ötvenezer forint körül fizetünk ki munkabért. Van, aki hatszáz forintot keres, de akad ezerhatszáz forintos havi kereset is. ,

— Én rendszerint elérem az ezerhatot — egészíti ki Hetényiné.— Tavaly kaptam meg a „Kiváló dolgozó” oklevelet.

— Én meg prémiumot kaptam a múltkor. — mondja Bankósné.

Mint kiderül, erős, az ösztönzés a nagyobb teljesítményre. Aki havonta egy bizonyos meghatározott darabszámot felülmúl, 5—10 százalékkal megtetézik a norma szerint járó munkabérét. Ezenkívül külön, célprémiummal is jutalmazzák a legnagyobb teljesítményeket. És foglalkoztatnának még több bedolgozót is, ha lenne hely.

— Ez az üzlethelyiség már kicsi. Meg aztán a ház eladó, ha új gazdája lesz, ki kell költöznünk, így hát pár hónapra nem érdemes költeni a tatarozásra, úgysem marad a miénk. Ha egy kis segítséget kapnánk, még több dunaföld- vári háziasszonyt és leányt foglalkoztathatnánk. Talán sikerül

— bizakodik a részlegvezető.

Megérné. (J)

A Szekszárdi Szabály Testvérek Építőipari Ktsz négy hónappal ezelőtt betonéiomgyártó részleget létesített. A telepen a négy főből álló brigád kAtr

gyűrűket, hordókat és járdalapokat készít. A felvételen a brigád két tagja: Fábián István és Freitag József.

. é-F- Foto: Bakó Jenő.

A 11. sí. AKÖV a gázolaj házhoz fuvarozását október 16-tól kezdődően vállalja.

A HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS FUVARDÍJA;

1 kanna esetén 6,— Ft

2 kanna esetén 5.50,— Ft (kannánként)

3 kanna esetén 5,— Ft (kannánként)

4 vagy annál több kanna esetén 4,— Ft kannánként

Megrendelést felvesz a Tarcsay Vilmos utcában lévő forgalmi irodában, valamint a 129—00 telefonszámon.

(182)