Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-14 / 243. szám

I I 9 fÖLNX MEGYEI NEPŰJSAG 1967. október 14. „...nagy dobozzal mérik a semmit...“ Bláthy doktor öröké — Export negyven országba —Az egyetemi veterán — A Góliátból törpe lett Brazíliában, a Sao Paolo-i doktor útmutatását: a jobbért a egyetem laboratóriumában ma is meglévőt nem kár feláldozná. közmegelégedésre szolgai egy öt­venöt esztendős Ganz-generátor. Szomszédságában szerényen meg­húzódik egy nagyobb doboz; muzeális érték ez is. Fél év­százada készült „Ganz watt- számláló”, azaz köznapi nyelven: villanyóra. A távoli dél-amerikai ország nem csupán muzeális tárgyként, nagyon is gyakorlati eszközként ismeri a magyar elektromos mérőműszereket; évente átlag ötvenezer fogyasz­tásmérő órát vásárol a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárá­tól. A bejegyzés éve : 1889 1897-ben dr. Bláthy Ottó Ti­tusz, a magyar elektrotechnika nagy alakja mindössze huszonöt esztendős, amikor két társával együtt megalkotja a transzfor­mátort, s huszonkilenc, amikor — 1889-ben —, szabadalomként bejegyezteti „wattszámlálóját”, a róla elnevezett, s a világon min­denütt elterjedt váltakozó áramú fogyasztásmérő órát. A Villám utcai Ganz-üzem a huszas évek­ben már naponta négyszáz da­rabot készít belőle. Pedig meg­születésekor így parentálta el a techniká t ól idegenkedő toll for­gató: „addig jutottunk, hogy már nagy dobozzal mérik a semmit, a drótokban folyó villamos ára­mot. Egyszer tán megadatik, hogy bekukucskálhatunk e for­gó-morgó valamibe: hogyan is tudja, menny; a semmi?”. Bláthy doktor találmányából iparág lett, a Villám utcai üze- mecskéből pedig Gödöllőn, erdők övezte gyártelep. 1966-ban 373 ezer fogyasztásmérő készült itt, s eb­ből negyven országba 240 ezer darab került exportra. A vásár­lók között Chile, Venezuela, Brazília és más dél-amerikai or­szágok mellett ott vannak az afrikai államok éppúgy, mint a szomszédos országok. A jobbért nem kár feláldozni Peredi Lajos, a gyár főkonst­ruktőre egyike dr. Bláthy Ottó tanítványainak, már negyven év óta részese az árammérő­gyártásnak, s az iparágban ma is alapvetőnek tartja Bláthy Mit „áldoztak” fel évtizedek so­rán? Az első wattszámlálók sú­lya 30—35 kilogramm volt; ma mindössze két kiló, s a törpévé lett Góliát teljesítménye ugyan­akkor többszöröse a réginek. 1945-ig mindössze három típus készült, ma a termékcsalád tag­jainak száma húsz, közöttük a vi­lágszínvonalat jelentő, hatszorosan túlterhelhető egyfázisú, és öt­szörösen túlterhelhető három­fázisú mérők. Az árammérőnek a „villany­órához”, az elektromos mano- méterhez nem sok köze van. A házi árammérőt havonta, két­havonta egyszer leolvassák, meny­nyit mutat, s fizetjük a számlát. Olykor gyanakszunk: nem csal ez az óra? Csalhat-e, vagy pontosan méri mindig, mennyi is az a „sem­mi”? Bizonyítvány Chilében A gyárban „bevizsgálási jegy- zőkönyv”-eket mutatnak. Talá­lomra húzom ki az egyiket: a chilei szabványügyi hivatal mi­nősítése a gyár egyik mérőtípu­sáról. A több tucatnyi követel­ményszint mindegyike mellett a vizsgálati minősítés: „megfelelő”, „jó”. A közelmúltban húsz or­szág 24 egyfázisú mérőtípusát vették tüzetes összehasonlító vizsgálat alá; a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárának fo­gyasztásmérője az élmezőnyben foglal helyet. Mégis: csalhat a műszer? A próbaterem falából tenyérnyi sem látszik; eltakarják a titok­zatosabbnál titokzatosabb mű­szerek. Minden fogyasztásmérő hosszú tortúrán megy itt át, s ha valamit el is mulasztottak a hatalmas szereldei csarnokban, a patikatisztaságú szerelőszalagok mellett, hiba itt „nem megy át a szűrőn”: a próbateremből már csak tökéletesen működő órák kerülhetnek tovább. Mert Bláthy doktor szerkezete már akkor is, s ma még inkább nagyon pon­tosan tudja-mutatja, „mennyi a semmi”.., MÉSZÁROS OTTÓ „Igazolást kérek“ bOHNSOlsj... /vnaCsok vé Réécx KlAÍLT, /wert bsv /WASlK FÖLDRéSZSV» OüoszlXnk^nt kúz - DEN EK. AZ OROSZOK.... és £2. NEVE2I TEStvé RÉNEK. az oroszo­% Idős asszony kopogtat be a du- naszentgyörgyi tanácstitkárhoz, Kovács Lajoshoz. Az idős asz- szony Tóth Lajosné. — Titkár kartárs, igazolást kérnék — mondja. — Milyen igazolást? — Hát olyan házassági kivona­tot. — Házassági anyakönyvi kivo­natot — igazítja ki a tanács tit­kára, — Azt, azt. Tetszik tudni, a lányom nem régen ment férjhez, és a gazdaságban dolgozik az urá­val együtt, de addig nem adják meg neki a segélyt, amíg nem mutatjuk fel az anyakönyvi ki­vonatot. — De hiszen be van írva a. személyi igazolványukba is, hogy házasságot kötöttek. — Én nem tudhatom ezeket. Nekem meghagyták, hogy kérjek ilyet, mert addig nincs pénz. Ok dolgozni vannak, nem jöhettek személyesen. A titkár most hozzám fordul: — Ez az, ami régi problémánk. Ott van a személyi igazolvány, abban pontosan megtalálhatók ezek az adatok, pontosan be van jegyezve. hogy mikor kötött há­zasságot, de az nem elég, külön kérik a házassági anyakönyvi ki­vonatot még az ilyen viszonylag apró ügyben is. Tóth Lajosné közben izgatot­tan vár, magába fojtja még a lélegzetet is: vajon megkapja-e a kivonatot, mert azon múliki hogy lesz-e pénz, vagy nem. Meg­kapja, miért ne kapná meg. — Tudjuk, hogy egyszerűbben is lehetne, mert ott a személyi igazolvány, dehát előírták, mit te­hetünk egyebet — így a titkár. Naponta kopogtatnak a duna- szentgyörgyi tanácsnál olyan iga­zolásokért, amit lehetne igazolni a személyi igazolvánnyal is. Az is megesik, hogy hivatalos pa­píron megidéznek valakit, a munkahelyen a távoliét igazolá­sára nem elég azonban az idé­zés, külön igazolás kell. Ugye, miért ne- bonyolítsuk, ka lehet. B. F. Joós, aki eltávozást kért, furcsállta ezt a vá­laszt, idegesítette a két kurta szó. De fegyel­mezte arcvonásait és késedelem nélkül, a töb­biekkel egyszerre hajtotta végre a balraát-ot. Nyugtalanította az is, hogy a parancsnok ez­úttal nem érdeklődött az eltávozás szükséges­sége felől, nem kérdezte, hogy hová? Miért? Miért most? Csak annyit mondott: „Igen, vi­lágos”. Jobban szerette volna, ha felteszi a szokásos kérdéseket, hiszen körültekintően fel­készült a válaszra. A mosdóban még hangosain is begyakorolta a kihallgatás előtt. A válasz így hangzott volna: — 127 — *A nagynéném beteg. A szüleim halála óta ő nevelt.. Nagyon aggódom... Rákja van... A kórházból hazaküldtek, ahogy az ilyenkor lenn; szokott... Dehát a kérdés nem hangzott el, így a válasz is kimondatlan maradt. Az eltávozási engedélyt megkapta, és borot­válkozás közben akaratlanul is kiszökött a szá­ján a szó. — Rák...! — Mi bajod? — kérdezte egy mellette mo­sakodó katona. — Hagyj borotválkozni. Elvágom a pofámat — vetette oda válasz helyett Az ügyeletes tiszt előtt folyékonyan mondta el a szabadságolt katona magatartásának sza­bályait és bemutatta az utazáshoz szükséges pénzt. Csaknem végigfutotta az állomáshoz ve­zető utat, és idejében meg tudta váltani a je­gyet A vonaton kifújta magát, elszívott egy cigarettát, majd behunyt szemmel kedvenc gondolataiba mélyedt. Nyolcsoros autósztrádák népesedtek be előtte hosszú, lapos gépkocsikkal. Amint a vonat fékezett, ő gondolatban beleta­posott egy Jaguár pedáljába. A kocsi rugózva állt meg, végigradírozta öt—hat méteren az út­testet. Kilépett a kocsiból és néhány lépcső­fokot átugrálva, magas teraszra jutott A teraszt átláthatatlan, buja növények övezték minden — J28 — oldalról, hosszú fürtökben csüngött le róluk a gyümölcs és a virág. A teraszba kék-fekete csempézésű tágas fürdő volt süllyesztve, és a fekete villogású kristálytiszta vízben egy lány fürdött, aranyhalak között — Helló! — kiáltott fel a lány felé. — Horn nan vetted a halakat? A lány kimászott a vízből, és felé szökdé­cselt. Pikkelyes fürdőruháján csillogtak a víz- cseppek. — Csak addig hozattam őket, amíg fürdőit Szeretek halakkal fürödni — kacagta félé, és ölelésre tárta a karját. — Nem bírom a pikkelyeidet. Vesd Te a pikkelyeidet — utasította ő tettetett szigorral. A lány kigombolta fürdőruháját, és hagyta, hogy ölelkezés közben lassan a földre csúsz- szon, Joós teniszcdpőjének talpa alatt élesen csikorogtak a parányi, színes kagylóhéjak... A vonat megállt és ő felébredt. Sebtében begombolkozott, rendbe hozta ru­házatát és kisietett az utca forgatagába. A leg­közelebbi trafikban néhány érmét vásárolt, az­tán sokáig sétált egy kettős telefonfülke mel­lett, amíg mindkettő meg nem üresedett. Ma­gára zárta az ajtót, és tárcsázott. A hallgatóból a hívás berregése hallatszott. Joós mély léleg­zetet vett és hogy nyugalmat erőszakoljon ma­gára beleböngészett a fülke falára firkált jegy­zetekbe. Nem vette észre a közelben álldogáló Pikó századost... — 129 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom