Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-26 / 253. szám
1 1 1967. október 26. TOLVA MPCYFI VFf»m«4C , ;V’\ BONYHÁDRÓL jelentették Két évvel ezelőtt csak ábránd volt, hogy a bonyhádi KISZ-lakótelepen új bolt nyíljon. Akkor a lakók felajánlották, hogy 100 forintos célrészjegygyei járulnának hozzá egy új fmsz- onkiszolgáló bolt létesítéséhez. Az új, korszerű élelmiszer- és háztartási boltot október 21-én átadták rendeltetésének. A létesítmény közel félmillió forintba került. F. — V. • Hangulatos klubdélutánt rendezett Bonyhádan a Percael Mór Közgazda- sági Technikum két első osztálya, „A szovjet zene ötvé<n éve” címmel. A hangversenyt szellemi vetélkedő egészítette ki. A három első jutalmazott Gubicza Mária, Bús László és Kiszler Ferenc tanulók lettek. A vetélkedőt tánc követte. A klubestet még három másik követi majd, a szovjet tudomány és technika, valamint a szovjet sport 50 évéről. (Szabó József) * Vietnami tiltakozó napot tartottak a napokban a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tanulói. Gyűlésükön Steib Károly tanuló beszélt. Vietnam helyzetéről, majd a tanári karral közösen táviratot intézett a KISZ-szervezet a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti irodájához. Táviratukban felháborodásukat fejezik ki az USA agressziójának újabb kiszélesítése miatt, biztosítják a hős népet anyagi és erkölcsi támogatásukról. A helyi tsz-ben végzett munkájukért kapott keresetüknek egy részét — 4800 forintot — elküldték a vietnamiak megsegítésére — tudósít Pámer Jakab. # Neumüller Márta esapatkrónlkás a bonyhádi II. sz. Általános Iskola úttörőinek teljesítményéről számol be: A jubileumi évforduló jegyében szovjet pioníroknak készített emléktárgyakat két héttel a kijelölt határidő előtt készítették el. ízléses kalocsai térítők, a Lenin jégtörő hajó és az Auróra cirkáló kicsinyített mása, albumok, űrhajós emléktárgyak és számtalan magyaros tárgy közül válogatták ösz- sze a tíz legsikerültebb ajándékot, melyet a Forradalmi Ifjúsági Expressz visz a Szovjetunióba. Nagy megtiszteltetés a csaoat számára, hogy az exp- resszel utazó küldöttség egyik tagja Dobler Péter VII. osztályos pajtásuk is. A SZOVJET HŐSÖK EMLÉKÉRE Komoly, a jubileumi évfordulóhoz méltó emlékműsor-sorozatot rendez a szovjet hősök emlékére Dombóvárott a zenei általános iskola. Elsőként a úttörőcsapat Olympia és Gyöngyvirág őrse tartotta meg emlékműsorát a szovjet hősök emlékművénél, majd egy szovjet katona sírját koszorúzták meg; egyperces néma vigyázzállással rótták le tiszteletüket. Az elkövetkező napokban még 19 őrs keresi fel 19 hősi halott katona sírját. Az ünnepségek záró aktusa november 7-én Monostori Marianna KULTURÁLIS HÍRCSOKOR Gaál István levelezőnk így tudósít: Disznótoros vacsorával egybekötött magyarnótaestet rendez Dombóvárott az fmsz a Vörös Csillag étteremben. Ez alkalommal a rádióból és a televízióból mór közismert népdalénekesek vendégszerepeitek: Gaál Gabriellát, Bojtor Imfét és Madarász Katalint Horváth Imre népi zenekara kíséri. * A vasutas kultúr otthonban minifesztivál címmel rendez november 1- én Dombóvárott táncdalestet az Országos Rendező Iroda. Máris nagy érdeklődés kíséri Poór Péter, Máté Péter, Farkas Gabi, Szócsi Pál és az Expressz zenekar műsorát. * Szinte minden igényi kielégít a jövő évi kulturális munkaterv Izmény- ben. Feladataik között szerepel a lakáskultúra és a modern lakberendezés fejlesztése' is. Az elmúlt évben három társadalmi névadó ünnepséget bonyolítottunk le, a jövőben pedig igyekezünk még közkedveltebbé tenni — mondja Tarr Gyuláné. a kultúrotthon igazgatója. Fiataljainknak KISZ-klubot szerveznek, a kisebb gyermekek részére vasárnap délelőtti gyermek foglalkozó sokat rendeznek. A község felnőtt lakosságának ismeretterjesztő előadásokat tartanak, melyeket filmvetítés kísér. Népművészeti hagyományaik ápolására hímzőszakkört létesítettek. KISZ-fia táljaik Tamási Áron: Énekes madár című színművének előadására készülődnek. A jubileumi évforduló méltó megünneplésére műsorsorozatot állítottak össze. Vetélkedőt tartanak, Ki tud többet a Szovjetunióról címmel, novemberben pedig széles témakört felölelő kiállítást nyitnak a Szovjetunióról. (L. L.) * Megbeszélést, tartottak Bátaszéken Tolna megye úttörő-fúvószenekarai- nak vezetői, a tavasszal megrendezésre kerülő megyei fúvóstalálkozóról. A jelenlevő karnagyok úgy döntöttek, hogy a második fúvóstalálkozót Tamásiban rendezik. — írja Deme József karnagy. Október 22-én rendezték meg a szekszárdi járás három körzetében a Ki mit tud a Szovjetunióról vetélkedő körzeti selejtezőjét, nyolc csapat részvételével. A selejtezők alapján Bála- szék, Kötesd, Tolna, a tolnai gimnázium és Decs csapata mérkőzik a járási elsőségért az október 29-én. Deesen megrendezésre kerülő járási döntőn, (czs.) ; ^ • *1 AZ AKÖV FIATALJAINAK ÉLETÉBŐL Klubdélutánnal kötötték egybe Szoksz ár dón a 11. sz. AKÖV KlSZ-fiatal- jai. Ki mit tud a Szovjetunióról című vetélkedőjüket. A versenyző 4 csapatból a forgalmi dolgozók kerültek ki győztesen. Ez évi programjukban szerepel még egy tanulmányi kirándulás lebonyolítása, Veszprém—Tihany—Siófok útvonalon, Andorka Sándor PÁLFAI eredmények Minden reménye meg lehet Pálfán az Egyetértés Termelőszövetkezet szocialista brigádjának a kitüntető cím elnyerésére. Még a tavaszi munkák Idején rögzítették tíz pontban vállalásaikat a pálfai I. számú és a rácegresi II. számú növénytermelő brigád tagjai. A dohány betakarítását terven felül teljesítették. Munkájukat balesetmentesen látják el, melyben része van ® rendszeres baleseti oktatásnak. A téli munka mellett sor kerül kulturális és oktatási tervük megvalósítására is. Molnár Istvánná A rádió és a televízió műsora KOSSUTH BAD1Ö 8.22: Tánczene. 9.00: Iskolarádió. Magyar századok. A kiskirályoktól Nagy Lajos királyig. Irta: Hegedűs Géza. 9.40: Bert Claus orgonái. Könnyűzene. 10.10: Zenekari muzsika. 10.V): Neveti Csehszlovákia. (Ism.) 12.15* Népek zenéjéből. 13.03: Operarészletek. 14.05: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 14.20: Zenés játékokból. 15.15: Zengjen dalunk! A Rádió énekkari híradója. 15.45: Könnyűzene. 1G.07: Pröhle Henrik fuvolázik, Peskó György zongorázik. 16.37: Puszták népe. Illyés Gyula műve folytatásokban — XVIII. (befejező) rész. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 17.40: Operabarátoknak. Kertész Iván műsora. 18.20: Mikrofó- rum. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.35: Hajniin: D-dűr szimfónia. (Phiiharmo- nia zkr. vez. Thomas Beecham.) 19.30: A zongoránál Kőrössy János. 20.12: Találkozások. Barabás Tibor írása. TI. 20.22: Sybill. Részletek Jacobi—Martos operettjéből. 20.45: Nótacsokor. 21.18: Fenyő István könyvszemléje. 21.26: Mozart: Figaro házassága. Négvfelvo- násos opera. 0.10: Sanzonok. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Dunajevszkij műveiből, i 1.08: Kamjén István elbeszélée. 11.18: A Cseh filharmonikus zenekar felvételeiből. 13.00: Gyermekrádió. 13.20: Kodály: Pünkösdölő. (Kanizsai Dorottya Gimnázium kórusa, vezényel Vásárhelyi Zoltán.) 13.30: Híres tájak, érdekes emberek: Sárköz. 14.00: Kettőtől— hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. IS.10: Cigánydalok, csárdások. I8.3í: A tölgyfa levelei. Beszélgetés Kassák Lajos művészetéről. 19.00: Lehár-opi- rettekből. 19.35: Budapesti Zenei Hetek 1967. Zara Doluhanova dalestje. Közvetítés a Zeneakadémia nagyterméből. Közben: kb. 20.15—20.35: Esti Krónika — It. Kb. 21.15: Táncmelódiák. 21.50: Pszichológiai tanulmányok —1967. Só* Yiimosné könyvismertetése. 22.00: Népszerű szórakoztató zenekari muzsika. URH 18.10: Könnyűzene. 19.00: Donizetti operáiból. 19.45 í Zenekari muzsika. 20.54: A dzsessz kedvelőinek. Lionel Hampton együttese játszik. 21.10: Maros Rudolf kórusműveibŐl. 21.35: Bach: A fúga művészete. (Helmut Walchn — orgona.) TELEVÍZIÓ 8.10—9.20: Iskola-tévé. 9.26: Elsőszámú közellenség. Magyarul beszélő francia film. (Ism.) 11.05: Iskola-tévé. 11.30—12.10: Kisfílmek. 13.40—16.25: Iskola-tévé. 18.00: Hírek. 18.05: Évi terv. A Magyar Hirdető kisfilmje. 18.20: Hajrá, egyedül! Kisfilm Schirilla Györgyről. 18.35: A könyv. Csehszlovák kisfilm. 18.50: Telesport. 19.15: Mai vendégünk: Mihályi! Ernő, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság elnöke. 19.30: Esti mese. 19.40: Nótaszó. 20.00: Tv- híradó. 20.20: A harmadik koncert. Magyarul beszélő francia film. 21.4o: Parabola. 22.00: Tv-hífadó — 2. kiadás. 22.20—22.50: Pedagógus*továbbképzés. JUGOSZLÁV TV 9.40: Iskola-tv. 14.50: lskola-tv. 17.05: Hírek. 17.10: Tom Sawyer. Sorozatiam* 18.001 Tv-űjdonságok. 18.15: Ifjúsági tribün. 18.35: Zenés műsor. 19.00: Ügyeletes utca. Sorozatműsor. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Időszerű beszélgetések. 21.20: Braner: Éjjeli káyéház. 22.20: Tv-híradó. 1 DB 300 LITERES SZÉNTÜZELÉSŰ boyler eladó Ár megegyezés szerint. Tolna megyei Népbolt Központ, Szekszárd. (291) Kőműves, ács, vízszerelő. villanyszerelő, asztalos, lakatos, vb-szerelő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat azonnal felveszünk Lakást biztosítunk, vidéki munkahelyen ktilszolgálati költséget térítünk. Cím: Élelmiszeripari Javító, Szerelő és Szolgáltató,, Vállalat, 6. sz. Gyáregység. Bp. IX. Soroksári út 48. (288) Tsz-ek, állami gazdaságok, vállalatok figyelem! Mg. erő- és munkagép (MTZ, DE—28, SZK-kom- bájn stb.) alkatrészeinek értékesítésére 1967. október 27-én börzenapot tartunk A megvásárolt alkatrészek után 10 százalékos kedvezményt, biztosítunk. Tamási Gépjavító Állomás _______ (272) A megyei kórház. Szekszárd, szakképzett szakácsot, gyakorlott gépírót, valamint alkalmi takarítási munkára női dolgozókat felvesz. Jelentkezés ''a kórház személyzeti irodáján. (252) Széltszárd: Hűtlenség olasz mód- (Olasz film). I Ezúton mondunk hálás kö- j szünetet mindazoknak, akik mély gyászunkat őszinte | részvéttel, virággal enyhíteni Igyekeztek és fájdalmunkban melee szívvel osztoztak, drága halottunk búcsúztatásán. temetésén részt vettek. Pálföldi István l (284) és gyermekei A Budapesti Kőolajipari Gépgyár, Budapest XVIII., Gyömró út 79/83. azonnali belépésre keres központi telephelyre lemezkonstrukciók szerkesztésében, kivitelezésében, valamint for gácsölási munkában jártas gépésztechnikusokat, szaktechnikusokat, huzalozási munkákban, vezérléstechnikai tervezésben jártas elektrotechnikusokat, szaktechnikusokat és mű- szer-automatika technikusokat, szaktechnikusokat, esztergályos, köszörűs, marós, géplakatos, csőszerelő-hegesztő, hőszige telő, hegesztő, elektroműszerész szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön szükség esetén munkásszállást is biztosítunk. Műszer és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgála- tos munkakörbe csőszerelő, hegesztő, központifűtés-szerelő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen 5 napos munkahét van, munkásszállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (191) Állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, szekérfuvarozók! Eladunk: azonnal üzemeltethető, továbbá kis javítással üzembe helyezhető, 30—50 mázsa teherbírású, gumikerekes, rögzített rakterületű LOVAS KOCSIKAT vételáruk darabonként 2500 forinttól 4000 fór in ti« valamint fél- és háromnegyed köbméter beltartalmú KORDELYOKAT vételáruk darabonként 500 forinttól 1000 forintig Nagy választék! Megtekinthetők a 21. sz. AKÖV telephelyein: Budapest, XV., Külső-Váci út 114, Nyíregyháza, Pazonyi út Mecsekjánosi (Baranya megye) Vevőinket várjuk a 21. sz. AKÖV műszaki osztályán. Budapest, V., Haris-köz 6. (261) ...Apróhirdetések... Kí apró hirdeti» dijat «svanként hétköznap L— Ft, vasárnap* is ünnepnap Ft. Az elzó és minden tovább) vastagon szedett szó két szónak számit. Pályázatot hirdetek az 5/1966, Eü. M. számú rendelet szerinti E. 404. kulcsszáma jogtanácsos. intézeti jogász állásra. Az állás javadalmazása a kulcsszám szerinti alapbér, Blőfeltétel: jog- tanácsosi, ügyvédi vizsga, vagy jogtudományi egyetemi végzettség és legalább 8 éves szakmai gyakorlat. A meghirdetett állásra a kellő okmányokkal és részletes önéletrajzzal felszerelt pályázati kérvényeket 1967. november 20-ig kell benyújtani a következő címnek: Tolna megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás Szekszárd, Vörösmarty u. 5. szám. Igazgató-főorvos. _________________.__________ (X) E ladó G—35 gumikerekű vontató, kitűnő állapotban, a rajta lévő nagy teljesítményű tűzifavágó körfűrésszel, esetleg kisebb . teljesítményűért érték szerint cserélhető. 1 db 16 kalapácsos MAVAG, 1 db 8 kalapácsos Vészeli, 1 db. 46 cm kövekkel. francia vasburkölatos, golyóscsapágyas daráló. Darálók Is kitűnő állapotban, kipróbálhatók. Kandi János, Tol- ftanémedi. ' (276) Bútorozott szoba férfiak részére kiadó. Szekszárd, Szakály T. U. 23/b. (289) Két szoba fűtésére ah kalmas, beépíthető cserépkályhát vennék. Ajánlatokat „Ármegjelöléssel” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. (282) A Szekszárdi Vasipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz hegesztő, lakatos, présbeállító, szerszámkészítő szakmunkásokat. Továbbá művezetői gyakorlattal rendelkező, lakatosszakmában és több éves gyakorlattal rendelkező, legalább technikusi végzettségű munkaerőt lakatosszakma üzemvezetői munkakörbe. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. 13, munkaügy. (250) Ágyneműtartós, modern, világos farészű. új rekamié költözés miatt eladó. „Újszerű állapotban” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. ___ (270) A Szekszárdi Vasipari Vállalat (Szekszárd, Rákóczi u. 13) felhívja azon vevőket, akik 1967 év május 31-ig vásároltak H—65 típusú olajkályhát, hogy pontos címüket folyó év október hó 31-ig írásban, vagy a 127—24-es telefonszámon jelentsék be vállalatunknak, mert 3 kályhákat kicseréljük. _____________.________(266) H őgyészen készíttesse, javíttassa kárpitozott, bútörait. Rekamié, fotel, szék, heverő, seziert, hangfogóajtó, függöny, roletta, porvédőhuzat és mindennemű kárpitosmunka készítését, javítását vállalom. Bieláhradszkv János kárpitos, Hőgyész. Rákóczi u. 512. (264) Családi ház eladó azonnal beköltözhető. Vásárosdombó, Béke u. 6. Vasútállomás 5 nerc. (259)