Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-03 / 233. szám
► \ S -C-- ,wi & o, SS Y Cl ö -Vt'' t ! /4s !>0. évforduló tiszteletére: mim MEGYEI* T •■AO^WOlETAaiAt EGVEaUUBIEit 1 NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam 233. szám ARA: 66 FIULEB Kedd, 1967. október 3. Múzeumi kiállítás és veterán- találkozó Szekszárdon A Nagy Októberi Szocialista 48-as honvédtiszt díszes kardja, Forradalom 50. évfordulója ün- valamint az ozorai győztes csa- nepségei és a múzeumi hónap tában zsákmányolt balkáni karmegnyitása keretében magyar dók és egy osztrák harci dob. A fegyvertörténeti kiállításra került fegyverek mellett látható Persor vasárnap délelőtt a szekszár- czel Mór 48-as honvédtábornok ) Szeptemberi veszteséglista: 87 amerikai repülőgépet lőtt le a VDK légvédelme A VNA egy összefogilaló jelentést közök, amely szerint szeptember folyamán 87 amerikai repülőgépet lőttek le Észak- Vietnam felett. Ugyanezen időszak alatt több amerikai pilótát megöltek, illetve foglyul ejtettek és öt amerikai hadihajót megrongáltak. Ugyancsak Hanoiban közölték, hogy szeptember 22 és 25 között a demilitarizált övezettől délre Can Thien térségében a DNFF fegyveres erői mintegy 500 amerikai katonát tetteik harcképtelenné. A saigoni amerikai főparancsnokság közlése szerint az amerikai légierő vasárnap a VDlibán Kép repülőterét, valamint közlekedési vonalakat bombázott. B—52-es óriásbombázók a fegyvermentes övezettől közvetlenül délre intéztek támadásokat, a szabadságharcosok tüzérJames Gavin amerikai tábornok, az Egyesült Államok volt párizsi nagykövete, akit az 1968. évi elnökválasztás egyik esetleges köztársaságpárti jelöltjének tekintenek, vasárnap kijelentette, véleménye szerint tárgyalások kezdődhetnének a vietnami békéről, ha az Egyesült Államok beszüntetné a VDK bombázását. Gavin tábornok a közeljövőben Westmoreland tábornok meghívására Vietnamba utazik. Ezzel kapcsolatban élesen bírálta Johnson elnöiköt, vietnami politikája miatt, s kijelentette, ha az Egyesült Államok üzleti vállalkozás lenne, akkor a részvényesek az igazgatóság leváltását követelnék. Mansfield szenátor írásos jelentést készített az amerikai szenátus külügyi bizottsága számára Ázsiában tett utazásáról. A többi között megállapította, hogy Ázsia nem kommunista országaiban nem túl nagy a lelkesedés a vietnami háborúért, ez alól csak Dél-Korea és Tajvan kivétel. A jelentések Kínával foglalkozó részében MansfieW. azt írja, a kínai vezetők biztosra veszik, hogy végül is sor kerül egy háborúra az Egyesült Államok és Kína között és erre felkészülnek. Tö meggyűlés Londonban Tömeggyűlést tartottak az angol munkásak vasárnap a londoni Hyde-parkban. Frank Stanley, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának elnöke felszólalásában elítélte az angol kormányt, amiért a közvélemény többségének felháborodása ellenére támogatja az Egyesült Államok vietnami agresszióját: Jack Dush, a kikötői munkások egyik vezetője beszédében a kormány gazdaságpolitikáját ostorozta. ségi állásai ellen. Katonai díszszemle Kijei ben dl Béri Balogh Adása múzeumban. A fegyvertörténeti kiállítást Rábóczki György honvédőmagy nyitotta meg, népes látogató közönség előtt. Aa érdekes kiállításon a honfoglalástól az 1848-as szabadságharcig terjedő időszak magyar és külföldi fegyverei láthatók. Külön érdekessége, hogy a bemutatott gyűjtemény valamennyi darabját a megyében gyűjtötték össze. A kiállítás érdekes darabjaiból csak néhány: Fördős István Kossufh-címereá tevéltárcája, s a váralapító Ozorai Pipó nemrégibenelőkerült portréja. A XVIII. századbeli metszetek fogalmat nyújtanak a dunaföldvári, simon- tornyai és tamási várak egykori képeiről is. A kiállítást megtekintették a múzeumban találkozó megyei 1917-es veteránok is, akiknek dr. Mészáros Gyula múzeumigazgató külön is bemutatta a kiállítás anyagát. Kijev (TASZSZ). Vasárnap Ki- jevben katonai díszszemle volt, amelyen a „Dnyepr” szovjet hadgyakorlaton részt vett csapatok vonultak fel. A szemlét Leonyid Brezsnyev, Myikolaj Podgomij, Alekszej Königin és más szovjet vezetők, va- .amint több katonai parancsnok tekintette meg. Jelen voltak a szocialista országok katonai kül- iöttségei is. Grecsko marsall, szovjet hon- »édelmi miniszter beszédet intéseit a csapatokhoz. Kijelentette: „A hadgyakolaton ■észt vett csapatok maradéktalanul teljesítették a kitűzött fel- Kia tokát. A hadgyakorlaton részt /ettek a fegyverzet és a technical hadfelszerelés legújabb fajúi is. — Az imperialista államok, elsősorban az Egyesült Államok tormánykörei hibájából a nemzetközi helyzet továbbra is bonyolult és feszült —, mondotta a ovábbiakhan Grecsko marsall, hangsúlyozta: a szovjet hadseregnek minden rendelkezésére áll, ami szükséges, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó országok és más szocialista országok hadseregeivel együtt megsemmisítő vereséget mérjenek arra, aki merényletet próbál elkövetni a szocialista közösséghez tartozó népek szabadsága és függetlensége ellen. Vasárnap Kijevben fogadást adtak a „Dnyepr” elnevezésű szovjet hadgyakorlat résztvevőinek a tiszteletére. A fogadáson E. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, P. J. Se- leszt, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, A. A. Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter és Bohumir Lomisky hadseregtábornak, csehszlovák honvédelmi miniszter pohárköszöntőt mondott. Vasárnap Kijevből visszautaztak hazájukba a baráti hadseregek küldötted, akik a szovjet fegyveres erők „Dnyepr” nevű hadgyakorlatán vettek részt. Közlemény a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság központi tervezőszerveinek megbeszéléséről Moszkvába érkezett Szeptember 25—30-a között a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság központi tervezőszerveinek delegációi Budapesten megbeszélést folytattak a két ország közötti, 1970 utáni együttműködéssel kapcsolatos tervezőtevékenység ösz- szehangolására. A tárgyalásokat magyar részről Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, román részről Maxim Berghianu, a Román Szocialista Köztársaság állami tervbizottságának elnöke vezette. Előzetes eszmecserét folytattak a magyar—román gazdasági együttműködés 1970 utáni fejlesztésének lehetőségeiről és megállapodtak a tervkoordináció menetének munkaprogramjában. A megbeszélések elvtársi légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folytak. Maxim Berghianu megtekintette a Magyar Optikai Műveket, a Székesfehérvári Könnyűfémmüvet és a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári mező- gazdasági kutatóintézetét. Szeptember 3T)-án Maxim Berghianut fogadta Tímár Mátyás, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese. A román küldöttség vasárnap este elutazott Budapestről (MTI) Husszein Husszein jordániai király hétfőn reggel Ammanból repülőgépen elindult Moszkvába. A király Podgomij szovjet államfő meghívására négy napot tölt a Szovjetunióban, tárgyalásokat folytat a szovjet vezetőiekéi a közel-keleti helyzetről. A királyt népes delegáció kíséri el útjára. Husszein király most először utazik Moszkvába. Husszein jordániai király hétfőn Moszkvába érkezett. A vnukovói repülőtéren Nyiko- laj Podgomij, a Szovjetunó" Legfelső T anácsa Elnökségének elnöke és több más hivatalos személyiség fogadta a királyt. Az arab külügyminiszterek tanácskozása Az Ahram tudósítója szerint az arab országok külügyminiszterei szerdán New Yorkban összeülnék, annak megvitatására, hogy Párizs (MTI) A járási választások vasárnap lezajlott második fordulója megerősítette az első forduló tanulságait: határozott baloldali előretörés, ezen belül a .kommunisták erősen növelték járási tanácsosaik számát, a megyei tanácsokban a demokrata-szocialista baloldali szövetség pedig nagyjából megtartotta a pozícióit. A centrum érzékeny veszteségeket szenvedett, a gaulleista pártok pedig némileg növelték ugyan járási tanácsosaik számát, egyes helyeken azonban visszaestek. Több ismert gaulleista politikai személyiség megbukott a választáson. Nem választották meg Maziol volt minisztert és a közel-keleti válság kérdésért továbbra is az ENSZ közgyűlésén vagy pedig inkább a Biztonsági Tanácsban kefll-e megtárgyalni. A tudósító úgy véli, hogy a delegációk inkább a Biztonsági Tanácsra gondolnak. A tanács október 16-án ül össze. A lap szerint az amerikai küldöttek jelenleg közvéleménykutatást végeznek az ENSZ-delegá- ció körében egy rugalmasnak mondott újabb terv ügyében. E terv négy fő pontja az Ahram szerint a következő: 1. Az izraeli csapatok kivonása a megszállt arab területekről. 2. A hadiállapot megszüntetése az arab államok és Izrael között. (A hadiállapot megszüntetésére csak utal a terv. Hivatkozva az ENSZ alapokmányának arra az előírására, hogy a nemzetközi viszályokat nem háborúval, hanem békés eszközökkel kell megoldani.) több gaulleista nemzetgyűlési képviselőt, közöttük Jacques Vendroux-t. De Gaulle tábornok sógorát. A járási választások megerősítették a baloldali egységirányzatot, úgyszólván mindenütt. Nehézség nélkül jöttek létre a megállapodások az egységjelölésről. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kudarcot vallattak azok a propagandamanőverek, amelyek a két forduló között nagy erővel igyekeztek a falra festeni a „vörös veszély” rémét és ezzel elriasztani a nem kommunista baloldali szavazókat a baloldal közös jelöltjeinek támogatásától. 3. A békés célzatú hajózás szabadsága a vízi utakon & tenger- szorosokon. 4. Az arab menekültek problémájának rendezése. Ali Szabri miniszterelnök-helyettes, akit Nasszer elnök a Szu- ezi-csatorna övezetének miniszteri biztosává nevezett ki, hétfőn elutazott új állomáshelyére. Tekintettel a Szuez, Izmaiba és Kantara térségében megújuló izraeli támadásokra, a miniszterelnök-helyettes új megbízatása igen fontos, feladatai közé tartozik a vidékkel kapcsolatos valamennyi probléma megoldásánál/ összehangolása. Hogy feladatát jobban elláthassa, Ali Szabri állandóan a Szuezi-csatorna övezetében tartózkodik majd és csupán a minisztertanács üléseire tér vissza esetenként Kairóba. Dayan nyilatkozata Dayan izraeli hadügyminiszter interjút adott egy izraeli katonai hetilapnak. Az interjúban kijelentette, hogy „Izrael jelenlegi határai stratégiai szempontból ideálisak”, majd hozzátette, abban az esetben, ha újabb háborúra kerülne sor, nincs kizárva, hogy Izrael átlépné ezeket a határokat is, „hogy elfoglaljon egy arab fővárost”. A megszállt területeken uralkodó helyzetről szólva a hadügyminiszter azt mondatta, hogy Izrael nem köteles gondoskodni e terület lakosságának jólétéről, és ha ezt mégis megteszi, ezzel azt akarja megakadályozni, hogy e területek „a terrorakciók tűzfészkévé váljanak”. A Tel Aviv-i amerikai nagy- követség vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy a hét végén sikertelen merényletet követtek el a nagykövetség épületében levő amerikai könyvtárban, Határozott baloldali előretörés a francia választásokon