Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

' fnT.frA STEGTEI KTEPÜJSÁG 1967. szeptember KJ­Az üzlet üzlet Immár ott tartunk, hogy * senki nem tud semmi­ről véleményt alkotni anélkül, hogy valahogyan ne csúszna a mondatok közé az új me­chanizmus. Többnyire csak így kurtítva mondják, de van aki nem restelli, végig ki­mondja: „Uj gazdasági me­chanizmus”. Gyakori a „gaz­dasági reform”, vagy a „gaz­dasági életünk korszerűsítése” meghatározás is. A dunaföld- vári tsz-közi társulás vezetői gyakran használják így szimp­lán: „Mechanizmus”. — Azt hallottuk, hogy az új telepítésű szőlő értékesítésé­vel baj van. — Hja igen, a mechaniz­mus ... — így az igazgató, Nagy Zoltán. — Tulajdonkép­pen nincs baj, nem is volt, csak az történt, amire a me­chanizmusban nagyon is kell számítani. A piac szeszélyes, mi pedig igyekszünk alkal­mazkodni a körülményekhez, mert manapság nemcsak az áru megtermelésénél, hanem értékesítésénél is nagyon kell ügyelni. — Vagyis a megélhetéshez az üzlet is hozzátartozik — toldom hozzá. — Pontosan. Telepítéseink most fordulnak termőre. Jel­lemző, hogy tavaly 25 vagon szőlőt szüreteltünk, az idén 40-et terveztünk, de körülbelül 50 vagonnal lesz. A többség csemegeszőlő, mert a mi vidé­künkön főként ezzel érdemes foglalkozni. A termés értéke­sítésére nem kötöttünk annak idején szerződést, mert nem tudtak árat mondani, márpe­dig ez a lényeg, és az üzlet üzlet — másnak is, de nekünk is. Előlegre nem volt szüksé­günk, mert pénzügyi helyze­tünk ezt különösebben nem tette szükségessé. Ezért nem is tettük ki magunkat annak, hogy a termést olyan áron vi­gyék el tőlünk, ami nekik tet­szik. Vállaltuk az értékesítés gondjait. Igen ám, csakhogy az idén dömping van gyü­mölcsből, főként a szőlővel egy időben érőkből. Dinnyé­ből talán még sosem volt ilyen jó termés, mint az idén. A szőlőtermés ugyancsak ki­váló. A kedvező időjárás kö­vetkeztében már július végén megkezdhettük a korai éré- sűek szedését, viszont minde­nütt sok volt a korai érésű- ékből. Ráadásul olyán hírek jutottak el hozzánk, hogy je­lentős mennyiségű csemege- szőlőt hoznak be külföldről, így aztán láttuk, hogy ennek fele sem tréfa. Kezdetben az exportlehetőségek is remény­telenek voltak. De ha ez nem megy, vagy az nem sikerül, kell keresni egy következő megoldást. Egy kisebb tétel csemegeszőlőt nem tudtunk ugyan csemegeszőlőként érté­kesíteni, de feldolgozzuk, és .a levét értékesítjük. Budapes­ten van egyébként mustkimé­résünk, ami nagy forgalmat bonyolít le, és üzleti szem­pontból is kiváló. De közben sikerült más értékesítési lehe­tőségeket is találnunk. Végül is nem bánjuk, hogy nem kö­töttünk szerződést Nem kell félni a piac szeszélyeitől, a fáradságtól — ennyi az egész. A dunaföldvári négy terme­lőszövetkezet vállalkozása kö­rülbelül 22 millió forintot fordított szőlőtelepítésre. Köz­ben felvetődött, hogy ehhez kellene egy korszerű feldol­gozó- és tárolókombinát is. De nem volt hozzá pénz. Nagy utánjárással végül is elintéző­dött a „keret”. Közben jó né­hány hónap elmúlt, s az ille­tékesek legnagyobb meglepe­tésére azt mondta Nagy Zol­tán: — Köszönjük, de nem vesz- szük igénybe. — Azért kilincseltél, hogy most meg visszautasítod? — Vissza... A mechaniz­C supán az történt, hogy a hónapok múltával egyre többet emésztettek meg az új gazdasági mechanizmus téziseiből. Egyre többet vet­ték elő a papírt és ceruzát is. Kikalkulálták, hogy ha igény­be veszik ezt a bizonyos 8 milliós keretet, az a borárat literenként hét-három forinttal megdrágítja, márpedig a pia­con ez nagy hátrányt jelente­ne. Csináltak saját erőből egy kisebb, de a célnak megfelelő feldolgozót, a tárolási gondo­kat is hasonló módon oldják meg, s mindez a nyolcmillió­hoz képest elenyésző összegbe kerül. Hiába, az üzlet üzlet. BODA FERENC to ff/1 A Ni • KEPREGENYYALTOZAT: SARLÓS ENDRE • ,IAAÉ RÁD TO* RÖK, AZT AAOND^ JA A SEREGEK ;VRA, És, FÜSTTé ;égete/v\ szeke­W REIT.OROSZLÁN-« KÖLYKEIDET KAM) ; E/AÉSZTI /v\eg.. _________ f eev fiévy \SZEAAHéJA'fíA ESET \ ETTŐL FELé&REOT. I ÉGŐS PAtZFÖAA -> \S2AG T&Z7ENGeiT AZ éjS2A*CA Ké- i PEJ V/B/Z/KCTAKL A \S2EAA£B ELÜT. A BUNDA, A tcéTNŐ, I Az EZPEíPes, AKJ \HA DNAG'fOTT AKAfí. BECÖCE CS/NA’CNI, i a icér ktg'/ózva *ÖSSZEFONÓDÓ PÁK /FÖAAÖS TEST— ÖF- TEKE.S PEPSJERZJ­ítAs*~ rJÓReGGeLX i7v\e, A. ^i/weßviT /WA iS EL' HOZ2A/W ELOiSET f *HÄr PEEGSZE. f\A(é/ZT NE ? I Rágyújtok egy cigarettára, ki­fújom a füstöt, aztán méla te­kintettel szemlélgetem, hogyan viselkedik a hamutartóban a hamvadó cigarettavég, mely, mint a hajdani sláger mondta, lassan végig ég. De milyen las­san! Persze, ki tudhatja e las­súság okát? Talán túl kemény ez a cigaretta, talán túl puha netán a megengedettnél nagyobb a nedvességtartalma, esetleg rosszul ragasztották, vagy egy megátalkodott fináncláb makacs- kodik benne... ki lát bele egyet­len szivarkába? Azért figyelem ilyen mélabú- val a füstrudacskát, mert e szem­lélődés búcsú is egyben... búcsú a nem szélei ő, a széteső, a do- hánythullató, a degeszretömött, a magát csillagszórónak képzelő cigarettától. Október 1-től ugyan­is. mint olvasom, a hazai füst­szűrös cigaretták csak az új 'szabványelőírás szerinti minő­ségben készülhetnek. Ami azt jelenti, hogy a füstszűrő a ci­garettában lévő kátránynak és nikotinnak legalább húsz száza­lékát nem engedheti át, maga a szivarka pedig nem lehet sem túl kemény, sem túl puha. sem kocsányos, sem hibásan ragasz­tott... azaz csak olyan lehet, ami­lyennek egy jó cigarettának len­nie kell. Hogy illetékesek mi­lyen komolyan gondolják a dol­got, azt csak aláhúzza a szab­ványrendeletnek az az utasítása, miszerint ezután minden ciga­rettán fel keli tüntetni a gyár­tási adatokat. A szenvedélyes dohányosok és kíváncsiak tehát a pofonegyszerű számséma alap­ján gyorsan kódolhatják, hogy amit oly tűzzel szívnak, azt melyik dohánygyárban, melyik termelőgépen, melyik műszak­ban, mely évben, melyik hónap hányadik napján »kerítették olyan tökéletessé. Hát ezért búcsúzom most a megszokás némi nosztalgiájával a sok-sok selejt-cigitől, elmúlt ez is, és ha hinni lehet a szigo­rú szabványnak októbertől kény­telen leszek jó minőségű cigaret­tát szívni Ejnye, el ne felejtsem megem­líteni: szabványelőírás eddig is volt, s ha emlékezetem nem csal. az is előírta, hogy a cigaretta .nem lehet finánclábas, se túl ke­mény, se túl puha, se rosszul ra­gasztott, és a többi... Na, gyújtsunk rá! Ne várjunk holnapig. (h.—gy.) — Kizavartam mindenkit az étkezdéből és gondolkozni kezdtem. Nem telt bele fél óra, és a következőket állapítottam meg: Hajzer a lövést állva adta le, a fegyvert függőleges helyzetben tartotta, féloldalával a falnak dőlt, a lábujja tövére célzott, és figyelmen kívül hagyta, hogy ilyen rövid távolságon nincs röppályája a löve­déknek. Így aztán a lábfej középcsontját lőtte szét. Egyszóval öncsonkítás történt. Kocsira ül­tem, és meglátogattam Hajzert a kórházban. Természetes hangon üdvözöltem, mielőbbi gyó­gyulást kívántam neki, majd minden apropó nél­kül megkérdeztem tőle: — Miért tette ezt, Hajzer? Elkapta a tekintetét, befordult a fal felé és zokogni kezdett. Valami Jutkát emlegetett. — 55 — Az őrnagy mélyeket szívott a cigarettából, többször egymásután. Látszott, hogy lényegében elmondta, amit akart Amit ezután mondott, az csak kikerekítette, lezárta a történetet. — Nyolc hónapot kapott, én viszont azóta is csak egyszer jutottam el üdülőbe. No, mindegy. A feleségem meg van győződve, hogyha elkövet­kezik az általános és teljes leszerelés, legrosz- szabb esetben mozigépész leszek — nevetett fel kesernyésen. Felállt, megroppantotta derekát, és néhány lépést tett az ablak felé. Háttal állva mondta: — Sohase baj, ha számolunk a variációkkal. Ázásét koránt sincs egyértelműen tisztázva. Egy dolgot azonban ne felejtsen, — fordult vissza hirtelen a hadnagy fele, — nevezetesen azt, hogy a feltevések akármilyen valószínüek, egyál­talán nem tények. Ezt nem hagyhatjuk figyel­men kívül. Egy megalapozatlan, de éreztetett feltevés évekre, vagy netán örökre visszavághat egy embert. Remélem, ért engemet? — Lépett egészen közel a hadnagyhoz. Sárkány tiltakozni próbált. — Őrnagy elvtársi En nem is azért jelentet­tem, csakhát... — Én meg nem azt mondtam — vágott a szavába a parancsnok — hogy azért jelentette volna. A lényeg, hogy megértettük egymást. Furcsa volt ez az elvont, rejtett értelmű egyesség. Néhány pillanatig rebbenés nélkül néztek egymás szemébe, majd a hadnagy enge­délyt kért a távozásra. — 56 — Az őrnagy mozdulatlanul állt az ablak előtt. Valter Vince honvéd elmélyülten tanulmá­nyozta a vonatablak jégvirágait. Fenn az ablak sarkában a fagy érdekes egzotikus növényeket formázott. Az ablak alsó részén viszont szabá­lyos karácsonyra alakult ki a parányi kristá­lyokból. Valter éles körmével szaloncukrokat és gömbalakú függőket rajzolt a furcsa fenyőfára Az utasok mosolyogtak. Úgy elröppent az idő, hogy maga is meglepő­dött, amikor a kalauz beszólt a fülkébe: — Nyugati pályaudvar, végállomás. Betért a restibe. Féldeci pálinkát kért, aztán egyhajtásra kiitta. Nyomott hangulata némiképp megenyhült, és mire kilépett a Körút járdájára, mar Jókedvű embernek vélhették volna. A resti kávésnője csodálkozva tapasztalta, hogy egy harmincöt év körüli férfi a pulton hagyta a gőzölgő kávéját, olyan hirtelen sietett a távozó katona után. Valter honvéd minden lépését figyelték. A Wesselényi utca sarkán szállt le a villamos­ról, és nyomban be is fordult az utcába. Néhány perc múlva eltűnt egy régi, kopott, jellegzetes hetedik kerületi ház kapujában. Az udvaron, ahol nagy kupacokba halmozva állt a hó, az öreg házmester serénykedett, még magasabbra tornyozta a hóbuckát. — No, nézd csak, a Vince gyerek! — és az emelet felé kiáltott: — Valtemé! Katika! Megjött a vitéz úr! — 57 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom