Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-12 / 215. szám

ibtä*. szeptember 12. TOLNA MEGYEI NÉPtiJSAG 7 Tanácskozás a lucernatermesztésről Lucernamag-termesztési és -be­takarítási tanácskozást rendez­nek szeptember 14-én Bátaszé- lcen, a művelődési házban. Báli Zoltánnak, a helyi Búzakalász Tsz elnökének megnyitója után a vendégek megtekintik a közös gazdaság lucernaföldjét, majd két előadáson vesznek részt: dr. Manninger Adolf „A lucerna növényvédelmi munkálatai, és a megporzás összefüggései”-ről, dr. Virányi Sándor pedig „Termesz­tési adottságok, és a korszerű agrotechnika szerepe a lucerna- mag-termesztésben” címmel tart előadást. G. I. Dombóvárról jelentették <1 Szeptember második felében műsorral egybekötött munkavé­delmi vetélkedőt rendeznek „Ki miben tudós” címmel, Dombó- várott a vasutas-kultúrotthon- b&n — tudósít Gaál István. „A tettes ismerős" zenés, szatirikus munkavédelmi oknyomozásban ismert budapesti színművészek­kel találkoznak a résztvevők. A játék vezetője: Romhányi Ru­dolf. Közreműködnek: Feleki Ka­mill, Szuhay Balázs, Végvári Ta­más, Balázs János, Kállai Ilona. Csikós Rózsa és Vay Ilus. * Megtartotta eLső ülését — összeállította az egész évi mun­katervet — a Dombóvári Ének KOSSUTH RADIO 8.22: Jónás Mátyás népi zenekara játszik a Könnyűipari Minisztérium Bartók-kórusa énekel. Vezényel: Sap- szon Ferenc. 8.50: Rendkívüli volt-e a nyár? Dr. Zách Alfréd írása. 9.00: A Gyermekrádió műsora. (Ism.) 9.40: Mozart: C-dúr fuvolanégyes. 10.10: János vitéz. Kacsóh Pongrác daljáté­ka. 12.45: Vallomás. Nicolas Guillén kubai költő versei. 13.03: Zenekari mu­zsika. 14.34: Egymás kezét fogva. Az Ifjúsági Rádió dokumentumműsora. 15.15: Elisabeth Rethberg és Giacomo Lauri-Volpi énekek 15.50: Gazdasági újságíróké a szó! 15.55: Kóruspódium. A kecskeméti közalkalmazottak Bar­tók Béla kamarakórusa énekel, vezé­nyel: Nemesszeghy Lajos. 16.05: Uta­zás a holnapba. Látogatás a szovjet tudomány műhelyében. 16.35: Tfj. Ma­gyar! Imre népi zenekara játszik. 17.05: Uj vonások a tegnapi gyarma­tokon. Kié a hatalom? Dr. Kende István írásai. 17.18: Ernest Ansermei vezényel, közreműködik: a Suisse Romande zenekar. 17.47: Közvetítés A tudomány és technika 50 éve C. jubileumi kiállításról. 17.59: Köny- nyűzenei híradó. 18.29: Énekóra. Vi­dám kisopera. 19.20: Jelentés az öt tusa-világbajnokságrót, Jönköpingből. 19.30: A Szabó család. 20.00: Ismerke­dés neves külföldi előadókkal, a Táncdalfesztivál 67 nemzetközi gála­estjének résztvevőivel. 21.00: Jelentés az öttusa-világbajnokságról, Jönkö­pingből. 21.08: Szolgák országa. Bíró Lajos elbeszélését rádióra alkalmazta Zeke Gyula. 22.20: Ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik, id. Burka Sán­dor klarinétozik. 22.50: Meditációk. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: Legrand: Cherbourgi esernyők — részletek. PETŐFI R4DIÖ 10.00—12.15:' Zenés műsor üdülők­nek. 12.15: Barokk kamarazene. 13.00: Házunk, tája. A Falurádió műsora. 13.20: Tánczene. 14.00: Kettőtől—ifetig. A Petőfi-rádió zenés délutánja. 18.10: Sárai Tibor kórusműveiből. 18.28: Rá­dió-szabadegyetem. A kőzetek át­alakítása laboratóriumban. 18.53: Ma­gyar nóták. 19.14: Verdi: Otelló. Négy- felvonásos opera. Közben: 19.52: Jó Felvételre keres ün k férfi segédmunkásokat Jelentkezés a kórház sze mélyzeti irodáján, minden nap 9 órától 11 óráig. Me­gyei Kórház, Szekszárd. (1S5) es Zenetagozatú Általános Iskola úttörőcsapatának iskolatanácsa, Első és legnagyobb megmozdulá­suk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplése lesz. Szeptember 16-án nagyszabású műsoros est-. teL egybekötve, tábortüzet gyúj­tanak. Ünnepségsorozatuk ke­retében, szovjet pionírokat lát­nak vendégül a pajtások. Prog­ramjukhoz tartozik természete­sen tanulmányi eredményük, és a fegyelem javítása is. Az emlék­ünnepség megrendezésének elő­készítését máris nagy lelkese­déssel megkezdték — küldi a hírt Monostori Marianna, úttörő­tanácstag. „Tánc és ritmus" Augusztus hónapban tárlaton mutatkozott be Bonyhádon, Ma­jor Kamill, 19 éves, tehetséges képzőművész. Eddigi szép ered­ményei után, szeptember 10-én Szegeden került falna négy képe, a képzőművészeti körök országos kiállításán. A „Tánc és ritmus” című képét a zsűri díjazta. (Er«) Véradónapok Simontornyán Lezárultak Simontornyán a térítésmentes véradás napjai. Ez alkalommal 105,7 liter vért adott a község lakossága, melyből 61 litert a bőrgyár dolgozói. A vér­adáson 306 simontomyai lakos­tól vettek vért — írja Dél czeg József. MVK járási titkár. éjszakát, gyerekek! 20.00—20.30: Esti Krónika II. 21.11—21.2«: Hónapról — hónapra. Illés Lajos folyóiratszemléje. 22.17—22.23: Ofélia. Carlos de Radzitz- ky verse. URH 18.05: Magnósok, figyelem! 18.50: Kó- 6a György: V. szimfónia. CM RT szimf. zkra, vez. Kemény Endre.) 19.21: Lisa della Casa énekel. 19.46: Az Ifjú Ze­nebarátok magyarországi szervezeté­nek I. pécsi nemzetközi ifjúsági tá­bora. 21.06: Zenélő nagyvilág. Az Uj Zenei Újság negyedévi melléklete. 21.50: Prágai Tavasz, 1967. Közvetítés a Dvorzsák-teremből. A Sebastian- zenekar hangversenye, vezényel: Libor Pesek. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.05:—10.25: Iskola-tv. 13.35—15.55: Is- kola-tv. 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.15: A nyáron kerestem . . . 18.35: Uj könyvek. 18.40: Laboratórium az óceánban. Szovjet tudományos kisfilm. 19.00: Monitor. Mibe kerülnek a háborúk? Irta: Pethő Tibor. Ren­dező: Kígyós Sándor. 19.30: Esti me­se. 19.40: Nótaszó. 20.00: Tv-httadó. 20.20: Demeter Imre színházi jegyzete. 20.30: Felkai Ferenc: Nero. Dráma 3 felvonásban. A győri Kisfaludy Szín­ház előadása felvételről. 22.25: Tv- híradó — 2. kiadás. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.30: Heti szemle albán nyelven. 18.00: Hí­rek. 18.10: A Zágrábi Nemzetközi Vá­sár hírei. 18.30: Telesport. 19.10: Éb­resztőtől takaródéig. 19.54: Jó éjsza­kát gyerekek. 20.00: Tv-híradó. 20.40: Dokumentumfilm. 20.55: Játékfilm. 22.25: Hírek. 22.30: Földközi-tengeri játékok közvetítése Tuniszból. Nagydolog és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet nagy gyakorlattal rendelkező, vasműszaki szakmában jártas boltvezetőt, valamint élelmiszer­szakmában jártas bolt­vezetőt és vasmőszaki boltba eladót keres azonnali belépéssel Fizetés: kollektív szerint. Hatósági erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Továbbá fmsz-i ■ gyakorlattal rendel­kező JOGÁSZT KERES jogtanácsosi munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a nagydo­rogi fmsz központi irodájá­ban. (169) Gyár- és Gépszerelő Válla­lat keres vidéki szerelési te­rületeire lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szakmunkásokat és segédmunkásokat A külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosít­juk. (Munkahelyeink: Szé­kesfehérvár, Balatonfűzfő, Dunaújváros. Almásfüzitő.) Jelentkezés: “személyesen, vagy írásban Budapest. VI., Paulay Ede utca 52. Sze­mélyzeti osztály. (111) Baranya—Tolna megyei Tég­laipari Vállalat felhívja azo­kat a vevőket, akik hőgyé- szi, kurdi, gyönki és zonibai fmsz TÜZÉP téglautalvá- nyokkal rendelkeznek, azokat haladéktalanul váltsák be a hőgyészi téglagyárban és a téglát szállítsák el. (100) Nagydorog és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet, a házi­lagos építőrészilegének veze­tésére gyakorlattal rendel­kező építésztechnikust azon­nal alkalmaz. Fizetés: megegyezés szerint. Jelenkezni lehet a nagydo­rogi fmsz központi irodájá­ban. (168) Mun kárfelvétel: 10 százalékos kiemelt többletbérez ' Azonnali belépéssel felveszünk:-öműveseket, kubikosokat, kiszolgáló férfi és női segédmun­kásokat szekszárdi építkezéseinkre. Továbbá: ácsokat, vasbetonszerelőket, útépítő munkásokat lidegburkolókat. Munkásfez lilás. étkezés biztosítva. telentkezés: Tanácsi Építőipari Vállalat, Szekszárd, Kese- •űsi út 6. (162) A rádió és televízió mai műsora Felhívás! Felhívjuk a kézi tűzoltó készülékekkel rendelkező vállalatok közületek kórházak és egészségügyi intézmények figyelmét, hogy szövetkezetünk 1968. január 1-től változatlanul végzi — minden korlátozás nélkül — a kézi tűzoltó készülékek szabvány szerinti helyszíni ellenőrzését és központi műhelyünkben azok javítását, rövid határidővel. Vállaljuk textíliák, valamint fafelületek szabvány szerinti LÁNGMENTESÍTÉSÉT, fali tűzcsapok ellen­őrzését. kendertömlők nyomáspróbáját és javítását. Kérjük megkeresésükkel bennünket írásban, vagy telefonon értesíteni, mely esetben felvilágosítással, illetve részletes ár­ajánlattal szolgálunk. Tűzoltókészülék Karbantartó és Javító Ktsz Bp. VIII., Szigetvári u. 10. Telefon: 138—819, 342—692 Az OVF Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat kaposvári építésvezetősége kaposvári dombóvári, szigetvári munkahelyeire felvesz : mélyépítésben jártas ácsokat, kőműveseket, szerkezeti lakatosokat, hegesztőket, gépkezelőket, kubikosokat, művezetőket és munkavezetőket. lelentkezés: Kaposvár, Jókai-liget (vasútállomás mellett). Kiemelt kereseti lehetőség, munkásszállás, étkezés, esetleges hazaszállítás, (131) róbirdetések A Magyar Viscosa Gyár (Nyergesújfalu, Komárom megye), be­ruházói munkakörbe építészmérnököket és építésztechnikusokat ke­res felvételre, a mű­szálfejlesztési program megvalósításához. Je­lentkezés személyesen, vagy írásban, a gyár személyzeti osztályán. (64) A Bátaszéki Épület­karbantartó Ktsz fel­vesz fiatal építőipari technikust előkészítő munkakörbe. Jelentkezni lehet írásbart, vagy személyesen a szövet­kezet székházában, Bá- taszék, Budai u. 46. sz. alatt. (48) A 21. sz. AKÖV sió­foki főnöksége. Siófok. Széchenyi u. 4. sz. fel­vesz dömpervezetőket, váltakozó munkahelyre, főlég dunántúli mun­kákra, teljesítmény­bérezéssel. Azonkívül napi 30 Ft kiküldetési átalányt is fizetünk. Munkahelyeink egy ré­sze nem közúton fuva­roz, ezért kezdő gép­kocsivezetők is jelent­kezhetnek. (81) Az 5-ös ÉPFU rakodó­képkezelői vizsgával ren­delkező gépkocsivezető­ket vesz fel. Egy sze­mélyt szekszárdi, két személyt pécsi telephely­iek (113) MÉH Vállalat azonna­li belépéssel segédmun­kásokat felvesz. Jelent­kezés: Szekszárd, Bo­gyiszlói út 6. (159) Szekszárd és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet egész műszakos takarítónőt azonnali be­lépésre felvesz. Jelent­kezés: Szekszárd, Jókai U. 2. , (161) A 11. sz. Autóközle­kedési Vállalat Szek­szárd, azonnali belépés­sé! alkalmaz kalauzo­kat, takarítónőket és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. (163) CG rendszámú, na­gyon jól karbantartott Trabant 600-as eladó. Dr. Rajcsánvi, Siófok. ____________ (167) C ezeta 175 om3-es mo­torkerékpár, burkolt Pannónia eladó. Alsó­nyék, Fő tér 38. (147) Jó állapotban »evő Duna típusú oldalkocsi eladó. Érdeklődni ezen a címen: Rab József, Magyarkeszi, Bem u. 2, (134) Nádpalló, köles, mu­harmag, hideg- és me­legvérű lovak eladók, a szálkai Fejlődés Tsz- nél. (164) Szövetkezeti, vagy OTP társaslakást vennék, vagy társasház-építés- be betársulnék. „Szek­szárdi 108 502” jeligére, a hirdetőbe. (174) 14 ooo km-t futott IZS eladó 18 000 Ft-ért, vagy elcserélném ’ kisautóért, részletfizetésre. Ajánla­tot: Szekszárd, Tarcsay u. F/l. Takács János. (173) Házhely, építési anyag­gal, vagy külön is. sürgősen eladó. Tolna. Marx K. u. 115. (172)

Next

/
Oldalképek
Tartalom