Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-24 / 226. szám

* Várnai Ferenc: A szovjet zene útja í. A z emberiség történetének nagy jelentőségű eseménye, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, alapvető változást és igen intenzív mozgást eredmé­nyezett az orosz és az egyetemes zeneművészetben egyaránt, A fiatal szovjet állam — a kezdeti gazdasági nehézségek ellenére és a polgárháború küz­delmei közepette is —, komoly hangsúlyt fektetett a zenei élet megindítására, a zenei szak­emberek (alkotók és előadók) se­gítségére és a zene embert ne­velő szerepének felhasználására. Első ízben vállalta egy állam magára népe zenei kultúrájának ápolását és továbbfejlesztését. Már az első hónapokban ha­talmas lendületet vett a zene- művészeti propaganda. Ennek nyomán a Vörös Hadsereg ka­tonái, a Vörös Hadiflotta ten­gerészei, munkások és parasztok százezrei lépték át a színházak és hangversenytermek küszöbét. Művészbrigádok alakultak és indultak „agitációs vagonokban” a harcterekre, a katonák közé és szólaltatták meg a példa­mutató elődökről, Pugacsovról, Razinról szóló . énekeket a szebb­nél szebb népdalokat és az egy­kori illegális forradalmi induló­kat. A frontokon új dalok is születtek, a Vörös Hadsereg ka­tonáinak alkotókedvéből, ame­lyek a forradalmi néphadsereg törhete tlen optimizmusát-fejezték ki. A nép éneklési, zenélési vá­gyából széles körű mozgalom nőtt ki. Művészeti együttesek sora alakult katonai egységeknél és nagyobb üzemekben. Ennek a mozgalomnak a hatása alól nem vonhatták k,i magukat a hivatá­sos zeneszerzők sem. Uj szovjet dalok. lát tak, napvilágot. És ez­zel új fejezete kezdődött az orosz—szovjet zenetörténetnek. jtyl ielőtt azonban rátérnénk i'JL a szovjet zene útjára, pil­lantsunk vissza a múltba. Mi­lyen népzenén nevelkedett az a nép, amely harcának, építő­munkájának zenében való ki­fejezését várta 1917. után a zenezerzőktől? Két nagy csoportba osztható az orosz népzene. Az egyikbe a jobbágy-paraszti dalok tartoz­nak, melyeknek fő típusai: az elbeszélő énekek, a bilinák és a szélesen ívelő protjazsndj- dalok; a másikba a polgári da­lok, az ún. románcok tartoznak. A muzsikokból lett munkások sokáig megőrizték falusi dalai­kat, a népi többszólamúság cso­dálatos gyöngyszemeit. A ro­máncok, amelyek a múlt század második felének demokratikus mozgalmaiban vertek mély gyö­keret, elevenen éltek még a szá­zad elején a nép körében. A munkások jól ismerték a nem­zetközi munkásmozgalom neve­zetes dalait is. A városokban keletkezett szatirikus dalok, a csasztusikák szintén elterjedtek lassan országszerte. A hivatásos zenében az orosz Ötök csoportjának, elsősorban Muszorgszkijnak a művészete világított példaként a • szovjet zeneszerzők előtt. Népiség és realizmus — e két vonás állt Muszorgszkij és társai munkás­ságának középpontjában; a való­ságos történelmi mozgást, a nép igaz életét törekedtek feltárni. A múlt hagyományaira ' és' az akkori zenei gyakorlatra kon­centrálva láttak munkához az első szocialista állam zeneszer­zői, hogy teljesítsék a nép kí­vánságát és olyan dalokat írja­nak, amelyek megfelelnek a tö­megek mindennapi szükségleté­nek. A szovjet-korszak zenetörté- netének első szakasza 1932-ig tartott. Az események sorát Pokrassz és V. Buglaj si­keres dalszerző kísérletei nyi­tották meg. 1920. körül ún. agi- tációs-felvilágosító zenei tevé­kenység indult meg V. Buglaj, Kasztalszkij, Lobacsev, stb. mun­kássága és példája nyomán. 1924-ben, ebből a csoportosulás­ból alakult meg a Forradalmi Zeneszerzők és Zenészek Szö­vetsége. Ekkortájt két másik szervezet is alakult, amely maga köré gyűjtötte a zeneszerzőket: a Proletár Zenészek Egyesülete (APM — Aszociacia ProÜetarsz- kih Muzikantov) és a Modern Zene Egyesülete (ASZM — Aszociacia Szovremennoj Muzi- ki). A Proletár Zenészek Egye­sülete célul tűzte ki, hogy küz­delmet folytat a nem követke­zetes forradalmi zenészek ellen és vállalta a művészetben a pontos és világos marxista állás­pont elméletének megalapozását. A szavakat tettek azonban nem követték és a harc megvívásához alkotások nem születtek. A Modern Zene Egyesülete tagjai az „Uj partok felé” című folyóiratban fejtették ki elmé­letüket. Az egyesület tulajdon­képpen a Modem Zene Nemzet­közi Társaságának egyik osztá­lya volt és ez meghatározta tö­rekvését, amely főképp arra irányult, hogy terjessze és meg­ismertesse a „modernisták”, Sztravinszkij, Krenek, Berg, Schönberg művészetét. A mo­dem zene egyik fellegvára a Le­ningrad! Kis Opera volt, ahol rendszeresen mutatták be — Krenéktől Hindernd thig — a leg­újabb alkotásokat. Ehhez a cso­porthoz tartozott a fiatal Soszta- kovics, Hacsaturján, Kabalevsz- klj, Knyipper, Moszolov és Se- balim is. A zenei nyelvújítók zö­me a leningrádl Scserbacsov- iskodából került ki. Az idősebb zeneszerzők mun­kásságán is nyomot hagyott a fiatalok tevékenysége. Az egyik legjelentősebb szovjet szimfo­nikus, Mjaszkovszkij (1881—1950) életművén is felfedezhető a régi és az új harca. A forradalom előidézte nagy történelmi válto­zás útkeresésre késztette őt is A VIII. és a VII. (Kolhoz) szim­fóniájában a hagyományos ele­mek dominálnak, a X. és XI szimfóniájában expressionista hatások uralkodnak. 1925. után a Proletár Zenészek Egyesülete vette át a „modernis­táktól” a vezetőszerepet. Moz­galmat indítottak új tömegdalok érdekében. Elfelejtkeztek ugyan­akkor arról, hogy a hangszeres zene és az opera nagyot fejlő­dött és a szovjet nép zenei ér­deklődése erősen differenciáló­dik. A forradalmi operák sikerét (Zolotarjev; Dekabristák, Pás- csenko: A sas lázadása, Sisov: Az üstökös művész) nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyniok és lépten-nyomori az opera, illet­ve a hangszeres zene helyett a tömegdal fejlesztését indítvá nyozniok. A balett is új határkőhöz ér­kezett, 1927-ben Glier (1876— 1956) Vörös pipacs című balett­je, korszerű mondanivalójával nagy sikert aratott Később Aszafjev (1884—1943) 1932-ben bemutatott, Párizs lángjai című balettje vívott ki elismerést. A 30-as évek: vége felé a Mo­dem Zene Egyesülete bomlásnak indult. Elhagyta a szervezetet Mjaszkovszkij. Kabalevszkij és Sebalin. Ezzel egyidőben, a Proletár Zenészek Egyesülete (APM) mel lett egy fiatal zeneszerzőkből álló csoport alakult, amelynek magvát a „prokoll isták” (Proiz- vodsztvaja Kollektíva), a Moszk­vai Konzervatórium zeneszerzés­tudományi kara növendékeinek alkotó kollektívája alkotta, „A Protokoll tagjai arra törekedtek, hogy alkotásaikban a szovjet emberek alakjait, érzelmeit, a szovjet élet témáit dolgozzák fel, s igyekeztek új, természetes, de nem vérszegény és kezdetleges népi stílust teremteni”. Kollektív alkotásukkal az „Október útja’1 című dal- és kórusművél (Davi- gyenko, Koval, Belij, Csemberd- zsi és mások munkája) vonták magukra a figyelmet. Ehhez a csoporthoz csatlakozott Hacsa­turján és Kabalevszkij is. A fia­tal protokollisták a Proletár Ze­nészek Egyesületének hibáitól (tömegdal-koncepció, helytelen hagyományápolás, túlzott admi­nisztrálás) nem tudtak szabadul­ni. Nemcsak a „modernisták” gátolták tehát a sokrétű, de azonos törekvésű szovjet zene kialakulását, hanem az APM- isták is. A kedvezőtlen helyzet­nek, a széthúzásnak a párt Köz­ponti Bizottságának 1932-ben megjelent rendelete vetett vé­(Folytatjuk) GALAMBOST LÁSZLÓ: ZENE Szakadt a húr, már nem köthetik össze, nincs dallam, amely fodrában fürössze. A város tükör-pillangója repked, mint nők vállán a téphetetlen selymek. A hegedűk, az ólmos klarinétok, halottak mind. A kanyarban dőlt célok puha-testű tört fényei megállnak. Sarkantyúja csattog csak a halálnak. Lovagolja a táltosnyakú fákat, feszít a szélbe szénfekete sátrat. Az alvó bokrot egymásra dobálja, mint hüllőbe, a torét belevágja. Szeme odvábán megfullad a hangya, pilla-nélküli szemfedő takarja. Csecsemő sír a csontváz-lakta éjbe, pólyája hamu, döglött ló sörénye. A néma városok füsttel üzennek, bénán guborgó kihűlt égitestek. Ha fölsuhanhat sugár-hang az égre. halat kínál a folyamok köténye. Nagy madár-rózsák forognak, suhognak halált taposó paripák dobognak, nyergükben békét kiáltó királyok. Emelkednek és lerogynak a sáncok, a városok tornyában hegedülnek, oboák búgnak, hang-gyermeket szülnek. Szilárdan mered Jákob kőlétrája, ha megszólal az Űr. hű papagája. Míg vendégelnek emberarcú bércek, máglyán a kardok, vascsizmák, csontkések. TESZLEK ELLA RAJZA KARLA KÖNIG: Kilences szélerősség A düna előtt zúg a tenger. A düna mögött nyög az erdő. tires a strand. Morc az idő. Setteng az éj, mint sunyi betörő. Mért vonulsz gyáván a házba? Maradj s köszöntsd a vihart! Várd a nagyszerű percet: Nézd a hullámzó távolt, tajtéklovait kísérteteknek. Idd magadba ragyogását, hullámok vakító varázsát, kebledbe acélt lélegezz!, 1967. Németből fordította: Palkó István. AZ OLVASÓ f . A számadatok lenyűgözők: csak az új kiadás példányszáma száz­ezer körül van, a könyvtári pél­dányokat országszerte ronggyá ol­vassák s abban sem kételkedik senki, hogy még mindig, Jókai a legjobb bevezető az irodalorr/ja, afféle csalétek, vele lehet meg­szerettetni az olvasást. Mi a tit­ka? Tulajdonképpen nem is köny- nyen olvasható; áradó prózáját elárasztják régies kifejezések, la­tin citátumok, francia,' német sza­vak. Amikor ezt írja: A diskur­zust félbeszakítá a kalauz közbe­jötté, aki a meneti jegyeket jött hitelesíteni, — mosolygunk ne­hézkes ódonságán, de az ilyen mondatoknál, melyeken a kora­beli olvasó nem akadt fenn, bű­nös germanizmust érzünk: Ez a kívánsága teljesítve lett; A tisz­teletdíjból százezer frank, lett fo- lyóvá téve. Ilyenkor érezzük, hogy nyelvünk e nem egészen száz év alatt mennyit finomodott, tisztult, de Jókainak ez sem árt, ahogy a kötetek végére csatolt tengernyi jegyzetet, szómagyará­zatot is megbocsátja az egyéb­ként rendszerint türelmetlen oí- vasó. Mi hát a titka? Mi diákkorunk­ban még Gyulai és Péterfy szigo­rú szemével néztük, s Dumas-t emlegettük neve hallatára, vagy őt sem. Pedig mennyivel nagyobb író Dumas-nál! — de könnyel­műen vállat vontunk: megírta Péterfy! S idéztük szavait, me­lyekből kiérzett a beteljesült jós­lat; Móricz váltotta valóra, amit Jókai nem tudott megcsinálni. „Várjuk azt a regényírót, ki a magyar embernek, a nemzet tö­rekvéseinek, társadalmunk fejlő­désének realistikus mértékét ve­szi." Móricz valóban ez a típusú regényíró volt, de végeredmény­ben ő sem tudta megingatni Jó­kai trónusát, s ma is és talán még nagyon sokáig, Jókai a leg­olvasottabb, a legnépszerűbb, aki­nek szava egyformán szól min­denkihez. , Pedig nincs is titka. Hosszú életén ál megőrizte a hangod amit meg Petőfi es a 48-asok hallottak, s fáradhatatlan kedv­vel mesélt élete végéig. Közben Európa változott, amit Jókai leg­feljebb tudomásul vett. Pálya­kezdését a romantika fémjelzi, Victor Hugo zajos sikere, s a század második felében látja a realizmus, Balzac, Flaubert di­csőségét, s látja még a századvég útkeresését is, az új nemzedék harci indulását. De ezt a fél év­százados pályát semmi sem térí­tette ki útjából. Hangja a Hét­köznapokban még mutál, de a következő regények már tisztán csengnek, hibátlanul, mindig ér­dekesen. S az olvasók álmélkod- va kapták föl fejüket: még ezt is tudja! Mert mindent tudott és semmitől sem jött zavarba. Egy­formán otthonos volt a termé­szetrajzban, történelemben, föld­rajzban ismerte a madarak és fák titkát, a francia örökösödési törvényt, az angol lóverseny sza­bályait, a párizsi opera beosztását, tudta, hogy milyen a befagyott Néva, milyen szokások uralkod­nak a tatár kán udvarában, mi­lyen csalárd tulajdonságai van­nak a formózai szilvának, — vagy legalábbis úgy csinált, mint akinek minden a kisujjában van. Mert tudott jnesélni, könnyedén, vidáman. Asztalához ült az or­szág, kicsinyek és nagyók. s ö mesélt, fáradhatatlanul, hét év­tizeden át. Valójában ma is az ő asztalá­nál ülünk. A mese forrásai — úgy tűnik — elapadtak, a modem regény az elmélet hálójában ver­gődik, aggódva keressük szabá­lyait, útját, jövőjét. Az olvasó pedig, aki ma is a mesét keresi, mert ezen át akar bepillantani idegen sorsok ablakán, odaül Jó­kai asztalához, s kerek szemmel figyeli ajkát. S Jókai kifogyha­tatlanul mesél. Ma is épp oly friss, mint száz éve, épp oly ér­dekes, lebilincselő. Túlélt diva­tokat, lesújtó kritikát, vállvono- gató lekicsinylést. Százezer pél­dányszámnál ma sem adja alább. v CSÁNYI LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom