Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-29 / 203. szám

4

TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG

1%?. augusztus 29.

VHág bajnokság Dunaújvárosban

Itt volt a szomszédban, Dunaújvárosban, a kikötői öbölben. Világbajnokság. A sporthorgászok nagy vetélkedője. Hazánkba először jöttek a vi-' lág legjobb horgászai, összemérni erejüket. A CIPS, a horgászok nemzetközi szövetsége, jó kezekbe adta a nagy vetélkedő megrendezését. Milyen volt ez a világbajnokság?

Több mint húszezer (!) dunaújvárosi lakos, az ország minden részéből gépkocsival, motorral, vonattal érkező sporthorgász szoros emberfala állt a versenyzők mögött, több mint két kilométer hosszan az öböl nemrég elkészült kőgátján.

A víz szélénél tizennyolc ország öt-öt versenyzője készült a nagy eseményre. Itt voltak a megfontoltan versenyző írek, a hevesen gesztikuláló olaszok, a nyolc méteres műanyag teleszkópbottal a luxemburgiak.

Fél tíz előtt néhány perccel „forrni” kezdett az öböl vize. Kilencven versenyző, csodá- sabbnál csodásabb csalival etetni kezdett. S a gombócok, darált vér, csotkukac, és még ki tudja mi nyomán nem, a halak ezrei jelentek meg a horgászok előtt. Az etetés megkezdéséig, a horgászok még a kezüket sem tehették a vízbe, ki tudja, nem valami különleges páccal kente be, s az odacsalja az összes halat.

Az olasz csapat legügyesebb versenyzője mögött fél órát töltöttem el. Csodálatos, ahogyan etetett és egyszerre ki is vette a halat. Percenként hármat fogott. De ez semmi. A tömeg Izenbaert belga versenyző mögé csoportosult: percenként öt' halat fogott. Azután az öböl elejéről jött a hír: az egyik angol versenyző kétkilós tükörpontyot fogott. Mindenki oda igyekezett. Érdemes is volt. Ezen a vízszakaszon fogták a nagy halakat: hatvan-hetven dekás dé- véreket, egyszerre 600—700 pontot. A belga versenyző még mindig, a verseny harmadik órájában is folyvást etetett és a kis fickándozó halakkal megtelt a szákja. A nyugatnémet versenyző huszonegy- néhány dévért szákolt három óra alatt. Az a bolgár versenyző, akinek Hepp József szekszárdi sporthorgász volt a versenybírója, csak 325 kishalat fogott, nagyon kevés, a belga bajnok 652 halához képest. Kevés volt a derekasan küzdő magyar csapat fogása is a dobogóra jutáshoz: csak nyolcadikak lettünk, pedig a hazai víz, környezet, a közönség bíztatása nem hiányzott.

Jól szervezett, sok tanulságot adó volt a világbajnokság. Ezt abból is le lehet mérni, hogy alig jöttek el a versenyzők a beetetett helyekről, a dunaújvárosi, a környékbeli sporthorgászok azonnal „beültek”, és sokkal kevesebb sikerrel áztatták zsinórjaikat mint a „nagyok”, a világ legjobb sporthorgászai.

*

A halfogási világbajnokság végeredménye: Csapat- versenyben: 1. Belgium, 2. Franciaország, 3. Anglia, 4. Olaszország, 5. Luxemburg— 8. Magyarország. Egyéni világbajnok: Izenbaert (Belgium) 9580 ponttal, 652 darab fogott hallal, 2. Handt (NSZK) 9400 ponttal, 23 darab fogott hallal, 3. Detry (Belgium) 9160 ponttal, 563 hallal, 4. Marlow (Anglia) 8830 pont, 100 hal, 5. Bona- cini (Olaszország) 8440 pont, 613 hal, 6. Kocsis Sándor (Magyarország) 7940 pont, 542 hal.

(Pálkovács)

Időérzék sötétségben

Olaszországban kísérleteket folytattak annak megállapítására, mennyire őrzik meg időérzéküket az emberek és állatok a teljes sötétségben. Több tudós egy hetet a föld alatt töltött, 100 m mélységben fekvő barlangban, és velük volt 5 tyúk, 5 kakas és 4

házinyúl. A kísérlet során kitűnt; az emberek már 160 óra alatt elvesztették időérzéküket a teljes sötétségben, míg a baromfiak és házinyulak mindvégig megtartották szokásos életritmusukat.

Rozs, vagy búza?

Szakái Lászlónak, a megyei tanács vb. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya termelésfejlesztési felügyelőjének tettük fel a kérdést.

— Rozsot, vagy búzát termeljenek a hagyományos rozstermesztő közös gazdaságok a paksi járásban?

— A kérdés időszerű. Megpróbáltuk több termelőszövetkezetben a rozsot búzával helyettesíteni. A tapasztalatok azt mutatják ugyanis, hogy a termelőszövetkezetek már a legrosszabb talajokon is tudnak olyan talajerőt biztosítani, hogy rozs helyett kifizetődik a búza. Ha nem kimondottan tökéletes búzatalajról van szó, akkor is jobb ebből a kenyérgabona-féleségből a rozshoz képest az átlagtermés.

— Valamennyi kísérlet ezt igazolja az érdekelt termelőszövetkezetekben?

— Kivétel nélkül valamennyi. Az összehasonlítási alap megvan. Azonos minőségű talajokon, amelyeket eddig a hagyományokhoz ragaszkodva, kizárólag rozstermesztésre tartottak alkalmasnak, három-négy métermázsával termett több búza holdanként, mint rozs. Hangsúlyozom, azonos minőségű talajokon, gyakran ugyanabban a táblában. Ezek egyébként idei tapasztalatok, Kajda- cson, Nagydorog környékén, Bi- kácson, Németkéren és a paksi körzetben, maguk a termelőszövetkezeti tagok is igazolhatják.

— Ezek után a megyei termelésfejlesztési felügyelő egyértelműen ki meri már jelenteni, hogy rozsot ne vessenek a termelő- szövetkezetek?

— Még nem. Csupán 75 százalék erejéig merem kijelenteni. Azoknak a területeknek a 75 százalékán, amelyeket eddig csak rozstérmesztésre tartottak alkalmasnak, sokkal kifizetődőbb a búza — mondotta Szakái László termelésfejlesztési felügyelő.

: ' sz. p.

Orosz Mihály:

TE

RÓ

—“MÜ

VE LET

Aki ide belépett, azt pillanatok alatt befonta a klub atmoszférája. Sajátos hangulat volt ez, férfiasán durva és gyerekesen bolondos. Ilyen csak a katonai laktanyákban létezik. Szüntelen zsongás töltötte be a termet, itt is, ott is nevetés harsant, és ez mosolyra késztette azokat isj akiknek a füléig el sem jutott a tréfa.

Néhány katona rexezett. A dákókat a mennyezeten krétázták, megannyi kis pontot hagyva a fehér meszelésen. Valaki lankadatlan szorgalommal ragasztotta a füstszűrös cigarettavégeket a mennyezetre, amíg a klubügyeletes ki nem zavarta a teremből. Egy nagyobb csoport az örökké nevető, gyerekképű Sárkány István hadnagyot vette körül. Mint annyiszor, most is Nagy Andris volt a téma.

— Milyen ember a Garai tizedes elvtárs? — tette fel a kérdést tanárosan a hadnagy.

— Garai tizedes nagy ember — jelentette komolyan Andris, és elégedett mosollyal hordozta körül tekintetét a kuncogó társaságon.

— Mit mondott Vásárhelyi elvtárs?! — folytatta tovább Sárkány a vizsgáztatást.

— Vásárhelyi elvtárs azt mondta, hogy... — azt mondta...

— Na, na!! — bíztatták türelmetlenül. Egyesek súgtak.

— ... hogy a katonai szolgálat nehéz szolgálat! — vágta ki’ boldogan Andris. A hangulat egyre emelkedett.

— Miben rejlik Janicsek elvtárs halhatatlansága? — csapott le újra a hadnagy kérdése. Valaki szűkölt a visszafojtott nevetéstől.

— Janicsek elvtárs halhatatlansága abban rejlik. hogy már a bevonulás napján megmondta: „isten szakramentuma, meg minden” — nyögte ki Andris nehezen, és nagyon komolyan.

— Megyek, vár a kisaranyos — ugrott fel egyszer csak Sárkány. Mindenki tudta, hogy a menyasseonyáról van szó.

— Nem árt hozzászoktatni, — jegyezte meg valaki.

— Most valami zűr van — komolyodott el a hadnagy. — Ma délben nem állt velem szóba. Csak végigmért és ott hagyott, Nna, viszlát! Reggel gázálarcban! — kiáltott vissza az ajtóból.

Garai tizedes a halálrémültet játszotta.

— 8 —

— Srácok, ha ezt a hadnagy megtudja!... Képzeljétek — mesélte lefojtott hangon — ma délelőtt telefonál a kapuhoz egy nő. Sárkány hadnagyot kérem! — próbálta utánozni a vékonyka hangot — Mondom neki, hogy most nem lehet. Miért? Mert meszel. Hol meszel? Kát a folyosót meszeli. Csak hüledezett. Nosza, várja délben a kapuban. Tudjátok, hogy minden délben elturbékolnak egy félórát. Egyszer csak tényleg jön a Sárkány, és lám, valahol rácsöp- pent a csizmájára néhány csepp mész. A kislány csak ránézett, és otthagyta. Elhitte, hogy a folyosót meszelte.

— Hülye vicceid vannak, — jegyezte meg valaki.

A terem sarkában Lábas honvéd — fel se nézve munkájáról — egy cigarettásdobozt politúrozott verejtékes gonddal. Faragóék eddig a beszélgetést hallgatták, de most az elmélyülten dolgozó Lábas mögé álltak.

Szép volt a doboz, tetején művészien vésett mahagóni intarziával. Igazi mestermunka.

Faragó ellenszenvvel nyugtázta: ügyes. Odaszólt szomszédjának:

— Menj, és készítsd elő a labort. Az elindult az ajtó felé, de még visszafordult.

— Most szólhatsz neki a pénzről — figyelmeztette suttogva. »

Faragó egy ideig még csendben nézelődött, majd indulat nélkül megjegyezte:

— Remélem, ha ezt piacra dobod, megadod a két Kossuthot, meg a Rákóczit.

— 9 —