Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-31 / 205. szám
KERÉKPÁR Jól küzdöttek n szekszárdi A Budapesti Előre rendezte az Országos Béke Kupa ötödik fordulóját, * Budapesti—Balassagyarmat—Budapest útvonalon. A balassagyarmati országút emelkedőin a szekszárdiak együtt kerekeztek Megyerdivel, Keserűvel és a többi „nagyokkal”, rengeteget vállaltak az élen a vezetésből, mely külön dicséretre méltó, hogy 40 kilométer, óra átlaggal fejezték be a versenyt. Említést érdemel a Csepelre elszármazott Schneider, ki nagyszerűen segített a Spartacus versenyzőinek. A pontszerzésben is jól sikerült a verseny, mert nemcsak minden versenyző végighajtotta a távot szintidőn belül értek célba. Részletes eredmények: I—II. osztály: . . . 4—5-ik holtversenyben Fejős Ferenc (Szekszárdi Spartacus) 4 óra 17 perc 05 (40 kilométer óra/átlag), ... 12-ik Vanitsek István (Szekszárdi Spartacus), . . . 18-ik Oláh László (Szekszárdi Spartacus). Versenykerekes ifjúságiak: ... 11-ik Duzsi Tamás (Sz. Spartacus). A leeresztett sorompón való „átszökésért” a versenybíróság több versenyzőt időhátránnyal sújtott, de Duzsi nem rí *>•»+ .r, Rvr^-^u^-ianságot, és így előkelő helyen végzett. Vaskerekes ifjúságiak: táv 50 kilométer . . . 24-ik Ranga András (Szekszárdi Spartacus) 1 óra 32 perc 06-tál. Ranga az utolsó hegyen bukott, leszakadt, majd felzárkózott, de hajrázni már nem volt ereje. — G — KÉZILABDA NB II. Tolna és Simontornya vereséget szenvedett A kézilabda NB II-ben mindkét csapatunk vereséget szenvedett. A Simontomyai BTC férficsapata Buda- dapesten a BEAC ellen lépett pályára. Az első félidő még szoros küzdelmet hozott, de a II. félidő közepén 15:15-ös mérkőzésállásnál a játékvezető a simontomyai csapatból Nagyot és Cserhátit kiállította, ekkor az egyetemisták elhúztak és a találkozót 21:16 arányban nyerték. Simontornya góljait Cserháti 10, Temesvári 3. Hólik, Dégi és VinczeLLér I. szerezte. A Tolnai Vörös Lobogó női csapata Tolnán fogadta a Győri ETO együttesét. A tolnai csapat még mindig hullámvölgyben van, így a jó képességű győri csapat a gyenge támadójátékot nyújtó hazaiak ellen 10:5 arányban győzött. Tizenkétezer ÖHV•versenyző legjobbjai Tolnán, a megyei döntőn Az MHS Tolna megyei elnöksége vasárnap Tolnán rendezte az összetett honvédelmi verseny megyei döntőjét. Tizenkétezer résztvevő közül kerültek ki azok, akik a járási bajnokságok után jutottak el a megyei döntőig. A csapatoknak a következő akadályokat kellett leküzdeni; az 1500 illetve 3000 méteres pályán: kötélen való átfüggeszkedés, gerendán áthaladás, sebesültszállítás, kézigránát cél- badobás, kúszás, gázálarcban futás és lövészet. Eredmények: Férfiak: I. korcsoport: (17 évig) 1. Mözs (Szilágyi, Bankos, Szeleczki), 2. Tamási, 3. Nak. II. korcsoport: (18—30 évig) 1. Paks (Magyar, Dächert, Niki), 2. Dombóvár, 3. Simontornya. III. korcsoport: (30 év felett) 1. Bonyhádi Zománcgyár (Gurzó, Bajkai, Krommer). 2. Dunaföldvár, 3. Dombóvári MÁV. Nők: I. Tolnai Selyem (Hudanek. Kalmár, Hoffman). 2. Pálfa, 3. Nagy- szokoly. MOTOROS ÖHV Távja 12 kilométer, melyből 3 kilométer nehéz terepszakasz. A menetvonalon a következő feladatokat kellett a versenyzőknek végrehajtani: első kerék ki- és beszerelése, a tömlő leengedése és felpumpálása, gyertyacsere. Kézi grá íiát célbadobás, 50 méteres ügyességi szakasz, lövészet, állóképességi szakasz, ahol 50 méteren a motort a verenyzőnek gázálarcban futva kell célbatolni. Ebben a versenyszámban a megyében mintegy kétezren vettek részt. Eredmények: 50 köbcentiméter: 1. Csongrádi (Mözs), 2. Bencze (Mözs), 3. Be- senczi (Madocsa), 125 köbcentiméter: 1. Hegedűs (Tolnai Textil), 2. Atkári (Mözs), 3. Sándor (Paks). 250 köbcentiméter: 1. Haraszti (Dombóvár), o p<r.+ér (Paks), 3. Rácz (Szálka). 350 köbcentiméter 1. Dallos (Bonyhádi, 2. Aiió (Döbrököz). Az MHS országos elnöksége szeptember 17-én Budapesten a Hármas- hat árhegyen rendezi ÖHV-s országos bajnokságát, melyen a megyei bajnokságok első helyezettjei vesznek részt. Kern sikerült a főpróba A Máza-Szászvári Bányász NB II-es csapata a vasárnapi Dombóvár elleni rangadóra készül. A főpróbára tegnap délután tkerült sor, amikor a Baranya megyei bajnokságban szereplő Má- gocsot fogadták. Az NB II-es csapat így állt fel: Sztoics (Süveges) — Hucker, Róth, Bocz. Németh, (Lahó), Bakó, (Nagy II.). Jónás, Rózsa, Nagy I. Szöllősi, Szegedi (Sipos). Bár a máza-szászvári csapat nyolc gólt rúgott, a csatársor mégis enerváltan játszott. Góllövőik: Szöllősi 4, Jónás 2, Nagy I.. Sípos. A bányászcsapatból csak Bocz, Németh és Szöllősi játéka dicsérhető. Ami a tudósításokból kimaradt IA mérkőzés előtt a dombóváriak —--------------------------------öltözőjében n agy volt a készülődés, elszánt hangulat uralkodott és valamennyi játékos fogadkozott, hogy legjobb tudása szerint, teljes erőbedobással fog küzdeni. Az akarással nem is volt baj, a 90-ből 80 percen át a győri térfélen folyt a játék, szép támadások futottak a pályán, de a 7—8 emberrel védekező vendégek sikeresen verték vissza a hazai rohamokat, több alkalommal is a szerencse mentette meg kapujukat a góltól. Két-három perccel a befejezés előtt, a győztes gólt is megszerezték. A mérkőzés után több száz szurkoló percekig állt és szinte nem tudott mozdulni helyéről, az öltözőben pedig a játékosok elkeseredésükben sírva fakadtak. A balszerencsés vereség után most az a legfontosabb feladata Albrecht edzőnek és a vezetőségnek, hogy az elkeseredett hangulatból felrázzák a csapatot és a következő mérkőzéseken a vasárnapihoz hasonló lelkes és ió játékkal eredményesebben szerepeljen az együttes. * I Az Sz. rózsa a Pécsi Volán----------------------------- ellen az első félidőben „gyengélkedett”. Sok támadás akadt el, mert a csatárok egy része nem élte bele magát a játékba, és a gyorsaság is mintha hiányzott volna. Szünet után megváltozott a helyzet. Végleg felülkerekedett a Dózsa. Rossi játéka is feljavult és magával ragadta az ötösfogatot. Ekkor helyenként sziporkázó volt a játék. Győré játékvezetőben jó szemű, higgadt bírót ismertünk meg, aki arra törekedett, hogy felesleges közbeavatkozásaival ne zavarja a játékot. * I Az Sz. Vasas vezetői amikor----------------------------- megtudták, hogy dr. Ásvány vezeti Bonyhádon mérkőzésüket, még nem gondoltak semmi „rosszra”. Csak később, amikor rájöttek, hogy Ásvány dr. azonos azzal az Ásvánnyal, aki az 1954—55-ös években a bonyhádi kaput védte. A bonyhádi csapatban a vasárnapi mérkőzés bírájának klubtársa volt Fláding, Péter, valamint a csapat ed- i zője, Losonczi. Ezért féltek a mérkőzés előtti percekben a játékvezetőtől a szekszárdiak. Alaptalan volt félelmük. Ásvány dr. mindvégig hibátlanul vezette a mérkőzést, volt klubtársainak, akikkel éveken át együtt játszott, éppúgy nem nézte el a szabálytalanságot, mint a szekszárdiaknak. A mérkőzés után nemcsak a szurkolók, hanem a szekszárdi és a bonyhádi vezetők is elismerték: ilyen jó, szinte hibátlan játékvezetést régen láttak. * | A máza-szászvári----------------------------------- reménykedve bizakodva utaztak Nagykanizsára, és legalább az egyik pont elhozásábfin bíztak. A játék alapján nem az egyik, hanem mindkét pontot Máza-Szászvár érdemelte volna. Lényegesen jobban játszottak, mint a hazaiak, sok helyzetet dolgoztak ki: de Hajdú, a Nagy- kanizsai Bányász kapuvédője remekül védett, nem lehetett bevenni hálóját. A n. félidő elején Szöllősi kétszer állt a kapussal szemben — egy percen beül —, de az erős, helyezett lövését Hajdú védte. A hazaiaknak nem volt komoly helyzetük, mégis két gólt értek el. míg Máza-Szászvár „ egVfNf tudott értékesíteni. A mérkőzés után a hazai közönség megtapsolta a mázar- kát ió játékukért, és a Nagykanizsai Bányász edzője is gratulált. Mindez azonban nem változtat a helyzeten, a két pont Nagykanizsán maradt. * IA kosárlabda MNK szekszárdi 1---------------------------------- elődöntője s portszerű mérkőzéseket hozott. Bar az NB I-es Pécsi VSK két tartalékkal vett részt, így is biztosan jutott tovább. A torna végeredménye az erőviszonyokat jól tükrözte. A Szekszárdi Vasas csapata az NB I-es és NB II-es csapatok mögött végzett, az együttes helyenként mégis jól játszott. Amennyiben az egy-két visszatérő játékos tovább erősíti a csapatot, remény van, hogy az osz- tályozókon sikerrel szerepeljen a csapat, és jövőre már az NB II-ben játszanak. A mérkőzésekre nem volt belépődíj, mégis alig volt érdeklődés, pedig akik végignézték a kétnapos küzdelmet, nem bánták meg. A rendező bizottság jó munkát végzett, mit bizonyít, hogy a fűzfői csapat kapitánya külön megköszönte a szekszárdiaknak a rendezést, a játékvezetők működését és meghívta a Szekszárdi Vasas csapatát Fűzfőre. * I Mohácson a hazai csapat hiá1----------------------ba volt nyomasztó f ölényben 85 percen át, a két pontot mégis Lábod vitte el. A mérkőzés sorsát eldöntő gól az első félidő 8. percében esett, egy partdobás után a labda a 16-osra szállt, ott az egyik iábodi játékos társához akarta a labdát továbbítani, de lecsúszott lábáról és védhetetlenül vágódott a felső sarokba. 1:0 Lábod javára. Ez az eredmény maradt. A gól után még 82 perc állt a mohácsiak rendelkezésére, hogy gólt lőjenek, de ez nem sikerült, mert a lábodiak kapuvédője Mohácsi mindent védett. A mérkőzés után a mohácsiak öltözőjében elkeseredett volt a hangulat, hiszen részükre a mérkőzés sorsdöntő volt. A Tolna megyei játékvezető-hármassal azonban elégedettek voltak és tárgyilagosan megállapították: a játékvezetők nem rúghatnak gólt. a mohácsi csatárok helyett. * I Bölcskén majdnem meglepe■— --------- tés született. A mérs ékelten szereplő nagydorogi csapat ezúttal javuló formát árult el, ugyanakkor a bölcskeiek kimondottan rosszul játszottak. A vezetést is a vendégcsapat szerezte meg, és a bölcskei szurkolóknak sok izgalmas percet jelentett, míg csapatuk kiegyenlített, majd a győzelmet jelentő gólt megszerezte. önkéntelenül felvetődik a kérdés; Szeder mégse alaptalanul bontott szerződést Bölcskén? I Heti munka után jólesik a pi---------------------- henés és esetleg e gy kellemes kirándulás is. Minden bizonnyal azért ment Tévéiről is népes társaság vasárnap kirándulni — köztük a labdarúgócsapat. Erről értesítették Aparhantot is, csak éppen a labdarúgó-szövetséget felejtették el tájékoztatni a mérkőzés elmaradásáról a teveliek. A játékvezető hiába kerekezett vasárnap negyven kilométert, mérkőzés nélkül maradt, pedig minden bizonnyal vasárnap délutánját kellemesebb szórakozással is el tudta volna tölteni. Kérdés, ha a teveli vezetők lettek volna a játékvezető helyében, ők mit szóltak volna az esethez? * I Az SBTC NB II-es kézilabdázói---------------------------------- panaszkodnak a játékvezető működésére. Azt mondják, nem a vereség miatt reklamálnak, hanem a bírói ítéletek miatt. A játékvezető kilenc esetben dobatott a BEAC-cal hétméterest, melyből hetet góllá értékesítettek. És ha a 21:16-os eredményt nézzük, akkor nem is volt a végeredmény kimenetele szempontjából közömbös, a hét gól. Tolna megyei turisták tanácskozása a Balatonnál Meglepetés nélküli forduló a megyei B-ben A megyei labdarúgó-bajnokság B- csoportjában izgalommentes forduló volt, az esélyesek győztek. Meglepetésnek egyedül talán az hatott, hogy Bölcske nehezen győzött Nagydorog ellen. A hét felnőttmérkőzésen 38 gól esett, ezzel szemben az ifjúságiak „ontották” a gólokat, 52-szer került a labda a hálóba. A Cikó—-Győré felnőttmérkőzés 3:1- es hazai győzelmet hozott. Az ifjúsági találkozón 2:2-es végredmény született, így pontosztozkodásra került sor. A Szekszárdi Vasas II—Dunaszent- györgy mérkőzésen a Vasas tartalékcsapata féltucat góllal terhelte a vendégcsapatot. Az ifjúsági mérkőzésen a Vasas hengerelt; 13:1 arányban győzött. A Szekszárdi Dózsa tartalékcsapata ezúttal jól szerepelt és megszerezte — a tizenhatodik mérkőzésén — második győzelmét, amikor Szakos ellen győzött 4:0-ra. A Dózsa ifjúsági csapata 13 góllal küldte |haza a szák- csiakat. A bölcsikei felnőtt csapat 2:1 arányban győzött, Nagydorog ellen. A hazai ifjúsági csapat viszont magabiztos játék után fölényes győzelmet aratott, 14:0 aranyban, Nagydologgal szemben. A Bonyhádi Petőfi—Ozora mérkőzés 3:l-es hazai győzelmet hozott. Az ifjúsági találkozón is a bonyhádiak bizonyultak jobbnak, 4:1 arányban. Dunaf öld váron a hazai csapat jó játékkal lepte meg a közönséget és Sióagárdot. 8:l-es vereséggel kellett a vendégcsapatnak levonulni. Az ifjúsági mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget. Szedresen Dalmand volt a vendégcsapat. Ezen a találkozón Szedres ollenáUhatattaíiul látszott és 8:0-as vereséggel küldte haza Dalmandot. Az ifjúsági mérkőzés l:l-es döntetlennel ért véget. A felnőttcsapatoknál Bölcske egy ponttal vezet, az őt követő Szedres és Cikó előtt. Az ifj úságiaknál a Szekszárdi Vasas áll az élen, 28 ponttal (egy mérkőzéssel kevesebbet játszott,) a 26 pontos Bölcske s a Bonyhádi Petőfi előtt. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Bölcslke 16 11 2 3 48:26 24 2. Szedres 16 10 3 3 57:28 23 3. Cikó 16 9 5 2 51:27 23 4. B. Petőfi 16 8 4 4 36:18 S0 5. Dunaföldvár 16 9 1 6 38:25 19 6. Sióagárd 16 8 3 5 36:30 19 7. Szakcs 16 6 5 5 23:25 17 8. Sz. Vasas II. 15 7 2 6 34:24 16 9. Dunaszentgy. 16 6 3 7 31:50 15 10. Ozora 16 5 3 8 29:38 13 11. Nagydorog 16 4 3 9 28:44 11 12. Dalmand 16 4 2 10 17:49 10 13. Győré 15 3 2 10 15:30 8 14. Sz. Dózsa n. 16 2 — 14 23:52 4 Ifjúságiak. 1. Sz. Vasas 15 14 1 90:12 28 2. Bölcsike 16 12 2 2 67:8 26 3. B. Petőfi 16 12 2 2 51:15 26 4. Sz. Dózsa 16 11 1 4 48:15 23 5. Sióagárd 16 7 5 4 37:20 19 6. Cikó 16 8 1 7 34:38 17 7. Dalmand 16 5 6 5 34:30 16 8. Szedres 16 6 2 8 34:46 11 9. Dunaföldvár 16 6 2 8 21:41 14 10. Ozora 16 4 2 10 29:52 10 11. Dunaszentgv. 16 3 3 10 28:61 9 12. Győré 15 2 3 10 16:40 7 13. Nagydorog 16 3 1 12 19:81 7 14. Szakcs 16 % 2 12 15 .*64 6 Különlegesen szép környezetben tartotta harmadik negyedévi megbeszélését és a szakosztályvezetők értekezletét augusztus utolsó vasárnapján a Tolna megyei Természetbarát Szakszövetség. A megye turistavezé- tői találkozójának színhelye ezúttal a Balaton mellett levő Kilián-telepi kempingben volt, a Tolna megyeiek altáborában, ahonnan pompás kilátás nyílt a tóra és az északi oldalon elterülő erdős hegyekre, gyümölcsösökre. A délelőtti verőfényben egy fa lombjai alatt, tábori székeken, vagy szikladarabokon, sőt a puha gyepen foglaltak helyet a színes sátorok szomszédságában, a résztvevők: a megyei szövetség, a szekszárdi, a tolnai, a dombóvári, a bonyhádi, a simontomyai, a máza-szászvári, a tamási szakosztályok vezetői, képviselői, a tanácskozásukon megjelent Steinbach Károlyné, a Magyar Természetbarát Szövetség képviselője és Liptai Károlyné, a Kilián-telepi turistatábor vezetője is. Berger Mihály, a Tolna megyei Természetbarát Szakszövetség elnöke beszámolójában elmondotta többek közt, hogy Tolna megyében jelenleg már 21 szakosztályban 1200 szervezett turistát tartanak számon, s két újabb szakosztály van alakulóban. A mennyiségi eredmény jó, a minőségi munka azonban egyes szakosztályokban még kifogásolható. A szakosztályok sokkal jobban ténykedhetnének, mint jelenleg. Szó van arról, hogy az OKISZ és a KIOSZ rendbehozatja a Szekszárdi Spartacus óbányai turistaházát. Ez már régi ígéret, s megvalósítása nagyon fontos a Tolna megyei természetjáró tömegmozgalom fejlesztése szempontjából. Ugyanakkor célszerűnek látszik, hogy a szekszárdi központi szakosztály vegye kezelésbe a gimnázium mecseki turistaházát, mivel azt felajánlották. Berger Mihály közölte, hogy a megyei turistatalálkozót az idén október 7—8-án, a Szekszárdi Szüreti Napokon rendezik meg, s erre az alkalomra 220 természetjárónak szállásról gondoskodhat a megyei Idegenforgalmi Hivatal. Az óbányai Spartacus turistaház megmentésére kérte az országos szövetség segítségét is. Ezután Leposa Béla, az MTS Tolna megyei gazdaságvezetője arról tartott előadást: hogyan alakul a sportszervezetek anyagi helyzete az új gazdasági mechanizmusban? Elmondotta, hogy a természetbarátmozgalom, mint jó hatású tömegsportmozgalom előbbre kerül jelentőségében. Ez, a dolgozók tömegeinek egészséges kikapcsolódást nyújtó sport, amely szélesedni fog. So- kasítani kell a turistalétesítmények, köztük a turistaházak mennyiségét, hogy minél több fiatal és idősebb üdüljön fel a természetben. Az új irányítási rendszerben nem lesz olyan megkötöttség, mint ezelőtt, így például a felszerelések vásárlásával kapcsolatban. Csodát azonban ne várjunk, a sportkörök szabadabb gazdálkodásában lehetőséget kell adni arra, hogy a turistaszakosztályok többet kapjanak, mint eddig. Ez azonban nem megy magától, s a szakosztályvezetőknek a felelőssége is nagyobb lesz. Leposa Béla bejelentette azt is, hogy a megyei turista-szakszövetség sátorkészletét, amely jelenleg száz személyre alkalmas, 150 fő befogadására bővítik újabb vásárlással. Eberling István, a megyei szak- szövetség titkára, aki a Kilián-telepi altábort vezette egy hónapon át az idén, beszámolt a tábor életéről. Augusztusban mintegy százötven Tolna megyei üdült a campingben: dombóvári, nagymányoki, simontornyai, szekszárdi fiatalok csoportosan, s néhány család is, azonkívül lengyelek és NDK-beli diákok is helyet kaptak a Tolna megyei altá- borban. Mindenki nagyon jól érezte magát, s általában az idő is kedvezett. Megszerették ezt a területet. Szóvá tette azonban azt. hogv a turisták csak „albérletbe” kapták meg az idegenforgalmi hivataltól a cam- pinget, s igazán megérdemelnék, hogy saját nyári táboruk legyen. Panaszolta azt is, hogy a turistaházakban — bár időben igénylik — gyakran nem kapnak szállást a megye természetjárói, főleg amióta az országos idegenforgalmi hivatal kezelésébe kerültek ezek a menedékházak. Az országos szövetség képviseletében Steinbach Károlyné válaszolt a kérdésekre, javasolta, hogy megyei mintakempinget hozzanak létre, s támogassák a motoros, a kerékpáros és a vízi túrasportot is. Liptai Károlyné, a camping gondnoknője megdicsérte a Tolna megyeieket azért, mert táborukban végig rendet tartottak. A szakosztályvezetők közül Mészáros József dombóvári, Ezer Ferenc és Tóth Istvánné tolnai, Szabó János máza-szászvári, Szentes Erzsébet bonyhádi szakosztályvezető szólalt fel, továbbá Ká- konyi Bertalan a motoros túraszakosztály vezetője számolt be a motoros turisták eddigi tevékenységéről és a többi szakosztály támogatását kérte. A Tolna megyei turistavezetők találkozójának kedves színfoltja vplt a szombat esti tábortűz, amely oda vonzott budapesti, más megyebeli, sőt külföldi turistákat is. A dalos, vidám műsorral színesített tábortűz a Tolna megyeiek búcsúja volt. Pár nap múlva felszedték a sátrakat, s véget ért az idei balatoni táborozás. Ballabás László