Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-29 / 203. szám
t&lha megyei'w «Rita phcietawal EGYEsauro* • NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZpCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI.TANÁCS LAPJA. XVII. évfolyam, 203. szám ÁRA: 60 FILLÉR Kedd, 1967. augusztus 29. 11 727 vagon gabona elhelyezéséről kell gondoskodni Ülést tartott a megyei tanács vb Tegnap délelőtt dr. Vígh Dezső kell gondoskodnia. Elhelyezési le- növelhető, mert adottságaik csak elnökletével ülést tartott a me- hetősége a saját és bérelt raktá- a tavalyi mennyiség megtermelé- gyei tanács végrehajtó bizottsága, rakban 8389 vagon, így 3338 va- sét teszik lehetővé, melyen megjelent és felszólalt gon raktárhiány mutatkozik. Ezt f Tolnai Ferenc, a párt megyei bi- a vállalat úgy tudja csökkenteni, így éves szinten 140—145 vazottságának titkára is. A jelentés hogy a vb feladatkörben történt .intézkedésekről és a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról szóló napirendi pont után az 1967. első félévi felvásárlási előirányzatok tejesítését, a gabonafelvásárlás helyzetét és a további feladatokat vitatták meg. a harmadik negyedévben 2750 vagon árut szállít ki a megyéből. Ezután körülbelül 600 vagon gabona szabadtéri tárolását kell megoldani. gonos felvásárlással számolnak, a 165 vagonos előirányzattal szemben. Tojásból jelenleg országosan túltelítettség mutatkozik, amit az ipar többek között azzal igyekszik levezetni, hogy ragaszkodik a szabvány és a szerződéses fel- A jobb felvásárlási eredmények tételek betartásához: csak tiszta, A tanácsi szektorban a tsz- elérését a sertésfelvásárlás ked- ép és 45 grammnál nagyobb to- eknél az elmúlt négy évben mind vezőtlen tényszámai befolyásol- jást vesz át. Ez több tsz esetében a termelés, mind az értékesítés ják. A tsz-ek állománya ez év zavart jelent, mert a technológiai vonalán, egyenletes fejlődés álla- március elsejei állatszámlálás feltételek hiányosak, sok az apró, pítható meg. Todor Zsivkov beszéde a közös hadgyakorlatok díszszemléj én Szófia (BTA). A Varsói Szerző- Tudjuk, hogy Nyugaton bízó- déshez tartozó országok f egy ve- nyos körök megkísérlik, hogy a rés erőinek egyesített parancs- szocialista rendszer, egész politi- noksága által kidolgozott tervek- kánk, a Varsói Szerződés céljaikéi összhangban 1967. augusztus nak megrágalmazására használ- 20—27 között megtartották a Bol- ják fel a most véget ért hadgya- gár Népköztársaság, a Román korlatokat. A haladó emberiség Szocialista Köztársaság és a azonban jól tudja, hogy nem Szovjetunió hadseregeinek és fegyvercsörtetésről van szó. Tisz- flottájának közös gyakorlatát a tában van azzal, hogy fegyveres Bolgár Népköztársaság területén erőink az egyetemes béke fenn- és a Fekete-tenger nyugati körze- maradását, az imperialisták ag- tében. resszív terveinek meghiúsítását A hadgyakorlat résztvevői au- szolgálják. Todor Zsivkov emlé- gusztus 27-én vasárnap Plovdiv- keltetett arra hogy a hadgyakor- ban díszszemlét tartottak. at<*at„ az októberi forradalom kozelgo 50. évfordulójának jegye- A díszszemlével egybekötött ben tartották, majd hangsúlyoz- nagygyűlésen beszédet mondott ta, hogy az októberi forradalom Todor Zsivkov, a Bolgár Kom- vívmányainak megvédése a Var- munista Párt első titkára, a Bol- sóí Szerződéshez tartozó országok gár Népköztársaság miniszterta- fegyveres erőinek legszentebb kö- nácsának elnöke. Kijelentette, hogy a hadgyakorlatok a baráti hadseregek és népek együttmű- Jakubovszk'r marsall,' kodeset, a szocializmus és a kommunizmus ügyéhez való hűségüket demonstrálták. < telessége. A nagygyűlésen felszólalt Ivan a Varsói Szerződés egyesített- fegyveres erőinek főparancsnoka. adatai szerint csak látszólag ki- szennyezett tojás. Ennek ellenéelégítő. Az összállomány 21,3 szá- re a felvásárlási előirányzat túl- zalékkal több, mint a tavalyi év teljesítése várható, hasonló időszakában, a meghíz- A harmadik napirendi pontban lalható állomány azonban 5300-zal az 1968—70. évi tanácsi tervja- kevesebb. Vágómarhából jobbak vaslatot tárgyalták meg, majd a Nem történt visszaesés annak el- az eredmények, mint sertésből, bejelentésekre "került sor. Az 1963. évhez viszonyítva a felvásárlás a főbb cikkeknél 37,6 százalékkal emelkedett. lenére sem, hogy a termelőüze- mégsem kielégítő a helyzet. Alap- mek a kenyérgabona kivételével anyaghiány miatt az éves elő- nem kaptak kötelező tervelő- irányzatot csak a nőivarú állo- irányzatokat — állapította meg a mány csökkenése árán lehetne végrehajtó bizottság. teljesíteni. Ezt figyelembe véve, Az 1967. évi felvásárlás alakú- a 18 700 darabos vállalati elő- lása a sertés és baromfi kivételé- irányzatot feszítettnek tartják, vei, kedvezőnek ígérkezik. Az el- csupán 18 000 vágómarha felvá- ső félévi teljesítéseket vizsgálva, sárlása volna reális, e kettőnél van időarányosan le- A baromfifelvásárlás az elmúlt maradas. Vágósertésnél a 132 ez- évhez képest csökkent, mert eb- rés eves előirányzatból 34 szazaleF. M. A rhodesiai és a dél-afrikai kormány összefogása Dar Es Salaam (TASZSZ). A Afrikai Népi Unió helyettes ve- i dél-afrikai biztonsági szolgálat zetője szerint az utóbbi két hétvezetője hétfőn bejelentette, hogy ben súlyos harcok folytak a a Dél-Afrikai Köztársaság rend- Smith-kormány csapatai ellen és' őrsége szoros kapcsolatot tart fenn a rhodesiai biztonsági erőkkel a Rhodesiában ismét fellángolt harcok megfékezésére. A Zimbabwe Afrikai Népi Unió és a Déli-Afrikai Nemzeti Kongresz- szus felszabadító erői ugyanis újra megkezdték a harcukat a Smith-rezsim ellen. James Chikerema, a Zimbabwe e harcokban, mint megjegyezte, a felszabadító erőknek jelentős segítséget nyújt a helyi lakosság is. Lusakai jelentések szerint a zambiai kormány tiltakozott azok ellen az alaptalan állítások ellen, amelyek szerint Zambiából irányítják a rhodesiai néger lakosság harcát. ben az évben az ipar, illetve az kos, baromfiból a 165 vagonos f “z^k'háítáj~ tyúkfélére" nem éves előirányzatból 20,4 százalékos a féléves teljesítés. kötöttek szerződést. Ez a körülkedvező A gabona felvásárlását és táró- mény a szabadpiacon lását a Gabonafelvásárló és -Fel- hatást váltott ki, mert javult a dolgozó Vállalat a tervezett időfelhozatal, valamint az árak is ben megkezdte. Az előzetes fel- „ , , ,, mérések alapján 11 727 vagon áru kedvezően alakultak. A tsz-eknel felvásárlásáról és elhelyezéséről az árubaromfi előállítása nem Pótválasztás Korzikán Párizs (MTI). Korzika második elnök. Viszont a megkérdezettek- választókerületében vasárnap nek csak kisebbik fele, 49 szá- pótválasztást tartottak. A szava- zalék akarja, hogy az elnök zás 'első fordulójában újra meg- megbízatási időszakának végéig, választották De Rocca-Sera 1972-ig maradjon hivatalában, gaulleista képviselőt, akinek 16 százalék még egy-két évig mandátumát az alkotmányos ta- tartja ezt kívánatosnak, 23 ^zá- nács a levelezés útján történt zalék pedig az elnök azonnali szavazásokkal való nagyarányú távozását szeretné. visszaélések miatt semmisítette . . _.... m eg. A gaulleista jelölt most ' Ami az ^ *' 21 601 szavazatot kapott a bal- kajat illeta, külpolitikáját a meg- oldali szövetség jelöltjének 14 300 kérdezettek 56 százaléka helyesés a kommunista jelölt 3 745 sza- es 24 százaléka ellenzi: gaz- vazatával szemben. Ezúttal je- dasagi es sziocial/s politikáját vi- lentősen kisebb volt a levelezés szont 38 százaléka helyesli es 4 útján szavazók száma. A képvi- százalék ellenzi. Ez az adat on- selő több mint 2 000 szavazattal magaban i? megcáfolja a jobb- kapott kevesebbet, mint márci- °lclali s.a,.tonak azt a P^Pag™- usban, újraválaszása azonban da-allitasat, hogy a tábornok népszerűségének csökkenését legutóbbi külpolitikái lépései, a közel- keleti válságban elfoglalt semleges magatartása és kanadai útján tett kijelentésed idézték elő. most lenne elnökválasznem volt kétséges. A franciák De Gaulle-ról A Francé Soir nyilvánosságra Ha hozta az IFOP francia közvéle-, tás, az IFOP szerint a megkér- mény-kutató intézet legutóbbi dezettek 42 százaléka szavazna vizsgálatának eredményét. Esze- De Gaullena, 34 százaléka pedig : 6 , ... 1YIitterrandra. Két hettel ezelőtt xSnt a franciak 56 százalék^ 34 százalék foglalt csak állást elégedett azzal, hogy jelenleg De p>e Gaulle mellett, 35 százalék Semite tábornok a köztársasági pedig Mitterrand-t támogatta. Országszerte megemlékeznek a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepéről Nagyszabásúnak ígérkező ese- kon és más eseményeken mélmenysorozat köszönti hazánkban tátják a Vietnami Demokratikus a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepét, a függetlenség kikiáltásának szeptember 2-i évfordulóját. A városokKöztársaság eredményeit. Sokhelyütt kiállításokon mutatják be a demokratikus Vietnam szocialista fejlődésének, a szabadságuból és falvakból érkező hírek' kért és függetlenségükért harcotanúsága szerint a legkülönbözőbb társadalmi és tömegszervezetek kezdeményezésére újabb százezrek foglalnak állást az Egyesült Államok barbár agresz- sziójának kiterjesztése ellen és biztosítják együttérzésükről a szabadságukért, függetlenségükért harcoló hazafiakat. A demonstrációk fórumán egész népünk véleményének adnak majd hangot. Megbélyegzik a mind elvetemül- tebb kalóztámadásokat, a Hanoi belvárosát, a Vörös-folyó hídját, a kórházakat, az iskolákat romba döntő légitámadásokat, a Johnson-kormány képmutatását, amellyel semmibe veszi a békeszerető emberiség követeléseit és a Dél-Vietnamban állomásozó csapatok létszámának növelésével, a konfliktus elmélyítésével súlyosan veszélyezteti a viftg békéjét. Szeptember 1-én Újpesten — az MSZMP budapesti bizottságának, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának, és a szak- szervezetek budapesti tanácsának rendezésében — a főváros dolgozóinak képviselői nyitják meg az évfordulóhoz kapcsolódó megmozdulások sorozatát. Nagyobb demonstrációt terveznek szeptember 5-én Sátoraljaújhelyen és szeptember 7-én Kaposvárott. Ezzel egyidejűleg hazánk szólván valamennyi városában és ló hazafiak sikereinek dokumentumait. Békemozgalmunk aktivistái országszerte csoportos beszélgetéseken és tájékoztatókon ismertetik az Egyesült Államok vietnami agressziójának okait, s szólnak arról, hogy Vietnam és a világ békéje elválaszthatatlan egymástól. Az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezések egy részén megjelennek majd a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetségének, valamint a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének tagjai is. Számos gyárban, üzemben elhatározták, hogy folytatják a vietrfemi műszakok sorozatát, különböző feladatok megoldására vállalkoznak szabad idejükben és munkabérüket a vietnami nép megsegítésére, a háború okozta károk enyhítésére fizetik be. A szabadságharcosok támadása egy amerikai támaszpont ellen A dél-vietnami szabadságharcosok tüzérsége hétfőn a kora reggeli órákban heves aknatüzet zúdított az amerikaiak Dong Ha-i támaszpontjára, Da Nang közelében. Az első támadás tíz amerikai katonát megölt és 106-ot megsebesített. Az első ágyútüzet két hullámban újabb támadás követte, amelyek alatt mintegy száz lövedék érte a tábort, 11 olajtank felrobbant és körülbelül 500 000 liter üzemanyag égett el. A szabadságharcosok katonai műveleteinek célja Dél-Vietnam más területein az országúti közlekedés megakadályozása volt. Az AP egyik tudósítójának jelentése szerint Da Nang közelében csütörtök óta a szabadságharco- . sok körülbelül egy tucat hidat u robbantottak fel. Az amerikai képviselőháznak községében gyűléseken, találkozó- az amerikaiak külföldre irányuló tevékenységével foglalkozó albizottsága egy most kiadott jelentésében a többi között azt állapítja meg, hogy a Dél-Vietnam- nak nyújtott amerikai segély- program nagyon kevés eredményt mutathat fel. Sem a segélyprogram végrehajtásában közreműködő felelős személyek, sem a délvietnami kormány nem tudott bizonyos problémákat megoldani és ha lényeges reformokat nem tudnak megvalósítani, szükség lehet az Egyesült Államok álláspontjának felülvizsgálatára a Vietnamnak nyújtott támogatás kérdésében. A beszámoló a hiányosságok között megemlíti, hogy nem tudnak jelentős haladást felmutatni a pacifikáclós program területén, a menekültek problémáját, az inflációt, a földreformot, a választások lebonyolítását és a bürokráciát illetően.