Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-24 / 199. szám
4 jUOOUOUUUÜUUUÖUUUUUUUUUUaüUXJUUUUUliUUOUWOÜUCUüüOU^^ AXJUÜUÜiXJÜlXXXXAJ § Q O o o TÁTRÁI ANZIX Négynapos társasutazáson vettünk részt a Tátrában. A rohant» idővel versenyre kelve végigjártuk Kassa, Eperjes, Lőcse, Tátra-Lomnic, a Csorba-tő, Dobsina Rozsnyó és Losonc nevezetességeit, műemlékeit. Most már ez is műemlék. » « elveivel Steindl szerint ugyanis „mit értettek a régiek a gótikához!” — s ennek alapján nem restaurált, hanem az áltála eszményinek vélt gótikát valósította meg- így lett a kassai dóm valami egészen más, mint ami volt: az eredeti háromhajós templom öthajóssá változott, a tetőre pedig egy huszártorony került, ami soha nem volt ott. Állunk a kivételesen szép, középkori téren: előttünk a Mihály- kápolna és az Orbán-torony közé ékelt dóm, s idelátszik a premontreiek pazar barokk temploma, s a franciskánusok gótikus templomának szép tornya, melynek ívei alatt Rákóczi Ferenc lépkedett. A történelem áll előttünk, századok Ízlése, kultúrája fonódik maradandó egységbe. Csak a dóm suta huszártornya zavar, mint egy felkiáltójel mered a levegőbe, idegenül, oda nem illően, mintha arra akarna figyelmeztetni, hogy a csaknem száz év előtti helyreállítási vitában végül is a tökéletes félreértés diadalmaskodott. De aztán ezt is megszokjuk. Elvégre csaknem száz év múlt el azóta. Ami akkor a gótika brutális félreértése volt, bevonta az idő patinája, s nem is csak képletesen. Most már ez is műemlék, ha nem is válik a restaurátor dicsőségére. De a múltat mindig így látjuk, erényei és hibái egységében, lezártan, véglegesen. S ami félreértés volt, lassan az is műemlékké válik. „ CSÁNYI LÁSZLÓ Gyakuj em a yarazsszo Lomnici táj Az egymillión felül A busz nyeli a kilométereket. Sorra mögöttünk maradnak a csehszlovák falvak, városok. A volánnál Gosztonyi Imre, a Tolna megyei Autóközlekedési Vállalat gépkocsivezetője ÜL — Már jártam ezen a vidéken. Turistákat vittem akkor is. Tessék csak figyelni, szép vidék következik. Rövid pihenő, a busz ismét siklik az országúton. — Nemsokára rátérünk a krakkói útra. Utána balra elfordulunk, és fél órán belül Tátra- Lomnicon leszünk. Amikor erre jártam, ezt az útszakaszt sötétben tettük meg. Nem sokat láthattunk, csak amit a reflektor megvilágított. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna a tájra. Most látom, hogy ez a vidék mennyire elüt az Adria partján húzódó hegységtől. Ott jóformán mindenütt csak szikla és szikla, de itt sok az erdő, a zöld lomb. Egy tájat tulajdonképpen ez teszi széppé. — Az Adrián is járt? — Hogyne. Sokfelé elvetődik az ember. Oda is turistákat vittem. Amikor mentünk Dubrovnikba, azt hittem, hogy sosem lesz vége a nehéz hegyi terepnek. Sokszor olyan lélekvesztő helyen vezetett az út, hogy az utasok szédültek. De menni kellett... Az ember jár erre is, arra is, hol Sopronban, vagy a Mecsek nevezetességeinél fordul meg, hol pedig külföldön és annyi mindent lát. Az Alacsony-Tátra hajmeresztő útjain már az utasok is belefáradnak a sok kanyargásba, hegy-völgybe. — Mikor érünk már Dobsiná- ra? — kérdezgetik türelmetlenül. Rég leszállt az est, mindenki pihenésre vágyik. Tőle senki sem kérdi, hogy bírja-e. Egyszer hangosan énekelni kezd. Megjegyzik: — Micsoda jókedvű ember a vezetőnk! Csak az nem tűnik fel, hogy fáradtságát próbálja ellensúlyozni az erőltetett vidámsággal. Aznap már száz kilométereket nyomott a pedálba, de ő mégsem o o o 8 « anrwTnnnrRVVVVTrtfv^rvvvvTrii-ir>irvv-vrinrvTnnr>rgvv^rinnnnnrynir>riOOnooOQOOOQQOOf^ IQOOOOOOOQOOOODCOQQQOQ Fennsíkokon és cirkuszvölgyekben 1 Kárpátok hegyvonulatáJS “■ fenségesen pompás megjelenése miatt joggal nevezhetjük a világ egyik legszebb hegyvidékének. Gerince keskeny szikláéi* számtalan szirtre szakadozva. Magasan fekvő völgyei patkóala- kúak. Cirkuszvölgyeknek is nevezik őket, mivel elhelyezkedésük olyannyira hasonlatos az ókori anfiteátrum alaprajzával. Köröttük meredeken méltóságot árasztó hegycsúcsok. Amerre az autóbusz eihaladts — a jól gondozott széles országutak, a keskenyre szorult hágók* az ezernyi kanyarral megtűzdelt műutak mentén szemet gyönyörködtető táj, élénken zöld, dúsan burjánzó növényzet. Lucfenyők* vörösfenyők és fehérfenyők rengetege hatalmas erdőséget alkot. Elszórtan nyírfa, meg fűz. A fák aljában a sárga, a lila minden árnyalatában pompázó, előttünk ismeretlen nevű virágok, terebélyesedő áfonyabokrok. Minden szabadon nő — s mégis olyan az egész Tátra, mintha egy sok fáradsággal, féltőn gondozott park lenne. Védett terület. 4 lanovka. Közel 1700 méter magasságig száll utasaival, egészen a Lomnici-csúcs lábáig. A 2632 méter magas Lomnici- csúcs magasan őrködik a vidék fölött. Lent napsütésben fürdőzik a csoport, odafenn fenyegetőn, sötéten gomolygó felhőkbe veszik a csúcs. Hófoltok tarkítják a komoran meredező sziklafalak mélyedéseit, fekete moha húzódik meg a repedésekben. Szilárdságuk, magabiztosságuk, feketeségük — templomi áhítatot árasat és kelt. A sziklákban a jégkorban lezúduló gleccserek szabdaltak mélyedéseket. A túlmélyedésekben azután a víz gyűlt össze — s így alakultak ki a kristálytiszta, hidegvízű tengerszemek, Fennsíkokon és cirkuszvöt- 1 gyekben jártunk. Siklottunk a lanovkával a magasba, és volt aki augusztusban megmosdott a hóban. Csónakázókat néztünk, örömmel fedeztünk fel egy- egy csevegve siető, hirtelen felbukkanó patakot. Virágot csentünk és parányinak éreztük magunkat a sudárrá nőtt fenyők tövében. A szabad természetben jártunk, de mintha a világ egyik legnagyobb és legszebb parkjában jártunk volna. Szlovákiában utaztunk néhány napot, a Tátra- ban. MÉRY ÉVA Á műemlékek bővületében élünk. Műemlék a római Colosseum, a firenzei Santa Croce, de műemlék a szántód! csapszék, a bakonyi betyárcsárdákról nem is beszélve. Természetesen műemlék a kassai dóm is, melyről minden művészettörténet az áhitat hangján mondja el, hogy a felvidéki gótika legpompásabb emléke, s egész sor kiemelkedő gótikus emléknek lett példaképe. Tudjuk, hogy a kassai dóm építését a XV. században fejezték be, de alig készült el, restaurálásra is szorult. IL Ulászló ellenlábasa, János Albert lengyel herceg 1490-ben a Felvidékre tört, s Kassát is ostromolta. A háborúskodás jelentős károkat okozott, s a hadak elvonultával restaurálni kellett a nevezetes dómot, a kassaiak büszkeségét is. A mester nevét is ismerjük, Krompholtz Miklós volt, akit a tanács megbízott, s aki 2000 forintot vett fel a munkáért. A múlt század végén minden korábbinál nagyobb arányú restaurálásra került sor, ami nagy viharokat kavart: a legtöbben nem értettek egyet Steindl Imre lehet fáradt Ä legkisebb kihagyás, egy hajszálnyi rossz mozdulat, és valamelyik sziklának vágódik a busz, vagy a mélybe zuhan. És harmincöt ember ül benne. — Már a millión felül vagyok kilométerekben. Balesetmentesen. Ehhez most hozzájött ennek az útnak a több mint ezer kilométere — ugyancsak balesetmentesen. BODA FERENC Leleményesség — Ml újat láttál Csehszlovákiában, amit nálunk is lehetne hasznosítani? Ezzel a kérdéssel fogadtak a kollégák, amikor a négynapos kirándulásról megérkeztem. A kérdésre könnyű volt válaszolni annál is inkább, mivel egy számomra új, s rendkívül hasznos kezdeményezéssel ütünk első napi végállomásán, Kassán találkoztam. AZ új városrész legszélső házában, egy nagy építőipari vállalat korszerű, minden igényt kielégítő munkásszállójában, két- háromágyas szobákban töltöttük az első éjszakát. Vacsora után a hallban várakozva a portással beszélgettem. Ekkor tudtam meg, bogy a csehszlovák gazdasági reform adta lehetőséget a vállalat ügyesen gyümölcsöztetl. A munkásszállót kisebb átalakításokkal, alkalmassá tették hétvégi külföldi turista- csoportok fogadására. A csehszlovák IBUSZ, a Cedok, örömmel kötött szerződést a vállalattal, mivel elég sok gondot okoz a nagyszámú külföldi turista elhelyezése. S mivel a vállalat dogozői döntő többségükben minden bét végét családjuk körében töltenek, ezért pár hónapja ezeken a napokon külföldi turista-csoportok népesítik be a munkásszállót. Rajtunk kívül lengyel, német és egy másik magyar turistacsoport töltötte ezt az éjszakát itt. Egyöntetű volt a vélemény: kirándulásunk legkellemesebb éjszakáját ezen a munkásszálláson töltöttük. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ Egyetlen szlovák szót sem ismertem, szótárt sem vittem magammal, mégis kitűnően megértették a más nyelvű országban kéréseimet. Kifejezően mutogattam, és ehhez a nemzetközi nyelvhez még egyetlen szót tanultam meg az első napon: „gyakujem”. Vagyis: köszönöm. Köszöntem az ebédet, vacsorát, útbaigazítást, szállást, vásárlásnál a kiszolgálást, azt is megköszöntem, ha valamit nem tudtak elémtenni. Ezzel az ügyetlen, fülsértőén kerékbetört szóval, amely szlovák nyelvtudásomat képezte. Figyeltem az arcokat: egytől egyig felderültek, amikor. kipötyögtettem: „gya-ku-jom”. Vagy: jem. Az utolsó hang mindvégig tisztázatlan volt bennem. Lassan azonban rájöttem: nem is szükséges, hogy tökéletesen ejtsem. Az én köszönöm szómból bárki azonnal megértette, idegen vagyok. Ezért-e, vagy udvariasságomért, de én mindig kaptam, amit venni akartam. Az egyik üzletben még arra is felhívta a figyelmem a boltvezető, hogy ne mulasszam el megnézni a frissen leárazott hálóingeket: most jutányos áron hozzájuthatok. Hazaérkezésem óta mégis úgy érzem, adósa vagyok ennek a baráti, vendéglátó országnak. Voltak olyan időpontok, amikor senkinek nem hálálkodtam. Csak ültem szó nélkül, a lanovka finoman ringó kocsijában, lélegzetvisszafojtva lestem az alattam tátongó mélységet, kezemet az ablakon kinyújtva megpróbáltam elérni a harmincméteres tűlevelű fenyők csúcsát. Vagy álltam a kassai dóm felső emeletén, az óriási, fából faragott szobor lábainál, a színes üvegablakokon beszűrődő fényben, és szédültem. Szédültem akkor is, amikor egészen mélyen, a kriptában, életemben először megpillantottam II. Rákóczi Ferenc hamvait őrző márványkoporsót. Tátra-Lomnicon, kétezer méter felett, csak a dobhártyám pattogását figyeltem, a mohos sziklákon kúszva a fehérlő hófolt felé, nem szóltam egyetlen szót sem. Most pótolom, így utólag: Köszönöm. Azaz bocsánat: gyakujem. _______________________________MOLDOVÁN IBOLYA Hoz tam egy koronát __ lékbe, de a ribizlinek nem lehet ™ ellenállni. Na, akkor csak vigyem. Tátra-Lomnicon nem kaptunk Ö. fizetett nekem, a pénztárosszállást, sajnos nem szervezték nomeg. Sokáig vártunk az intézkedésre, végül késő este elindultunk (persze busszal) megkeresni azt a falut, ahol — mondták — lehet aludni. Éjfél előtt alig egy órával még a falu fölött várakoztunk az országúton, amíg a csoport vezetője előkeríti a „falufelelőst”. Jó hűvös volt, toporogtunk a busz mellett. Jóságos ég, hol fogunk aludni? Hol lehet itt aludni? Egyszercsak horkolást hallunk. Az útszéli árokban szépen összekuporodva, mint a gyerekek, szunyókált egy részeg ember. De nem követtük a példáját. Faházaikban aludtunk, ahol úgy fogadtak bennünket, mintha már várnának. Egy koronát akartam hazahozni emléknek. Szép érme, egyik oldalán virágot ültet egy nő. Utolsó állomáshelyünkön, Losoncon, amikor már csak egyetlen korona volt a zsebemben, azt mondja egyik útitársam, ribizliszörpöt ivott egy koronáért. Ribizliszörpöt? Azt Helyes. Itt marad az egykoronás csehszlovák földön. Megyek a büfébe, kérem a szörpöt. Mondom a pénztárnál, haza akartam vinni ezt a pénzt em-1 GEMENCZI JÓZSEF A lőcsei városháza Foto: Csányi Lászlón#
