Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-03 / 181. szám
jiiv • Szcikűzárd* • KB "rtár TOLNA MEGYEI» VttAC mOUTASUU. GBSCSOBtES • NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIL évfolyam, 181. szám ÁRA: 60 FILLÉR Csütörtök. 1967. augusztus 3. Jó a búzatermés r 7| • a rr rr • rr r rr es kitűnő minőségű A megye felvásárlása ezer vagonnal több a tavalyinál Most már kétséget kizáróan megállapítható, hogy Tolna megyében rendkívül jó az idei búzatermés, minden várakozást felülmúl. Ehhez az örvendetes tényhez járul még. hogy a minősége is kiváló. Tegnap, délután tájékoztatást adott az eredményekről, az eddigi felvásárlásról és a minőségi tapasztalatokról Farkas László, a Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat igazgatója. Mint mondotta, az előző évi mennyiségnél hozzávetőlegesen ezer vagonnal több kenyérgabonát vásárolnak fel az idén a megye termelőszövetkezeteitől és állami gazdaságaitól. Igen nagy eredmény ez, hiszen az 1966-os gabonatermés is kimondottan jó volt. Jelenleg 6500 vagonnál tart a vállalat a felvásárlásban és a számítások szerint túlhaladja majd a 11 ezer vagont. Takarmánygabonából ez ideig 700 vagonnal adtak el a gazdaságok a megye felvásárló vállalatának. Érdekes fejlődést tud dokumentálni a Tolna megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat A megye közös gazdaságai 1958- ban még csak 1866 vagon kenyér- gabonát adtak él az államnak, de ez a szám egyre emelkedett: 1960-ban 2758 vagon, 1962-ben 4815 vagon. Az idén előreláthatólag 8600 vagon kenyérgabona felvásárlása várható a közös gazda- ságokbóL Annak ellenére, hogy két héttel később kezdődött a kenyérgabona betakarítása, mint tavaly, 1500 vagonnal nagyobb a felvásárlás az elmúlt év azonos időszakánál. Az átvételt gyorsította a vállalat is azáltal, hogy a 4500 vagon tervezett „natúr- átvételt” körülbelül 5000 vagonra emeli. Tehát közvetlenül a kombájnoktól igen sokat szállítanak a vállalat telephelyeire. A búza kimondottan jó minőségű, ezt bizonyítja egyebek között, hogy a Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat ez ideig 2 millió 104 ezer forint minőségi térítést fizetett ki, de ez a szám valószínűleg 4 millióig emelkedik. Tanácskoznak az arab külügyminiszterek Khartoum (MTI) Megérkezett Húszpontos javaslatot terjesz- telezettségek maradéktalan telje- a szudáni fővárosba Buteflika tett az értekezlet elé Sukeiri a sítésére. 20. A megszállt Palesz- algériai külügyminiszter is és ez- Palesztinái Felszabadítás! Szerve- tína területén népi ellenállási zel lehetővé vált a külügyminisz- zet elnöke. 1. A politikai gazda- mozgalom szervezése, téri értekezlet érdemi munkájá- sági és kulturális kapcsolatok Javaslatokat intéztek az •értenak megkezdése. Szerda délelőtt megszakítása az Egyesült Álla- kezlethez szudáni politikai pártok a Nílus-parti mokkád, Angliával, Nyugat-Né- és személyiségek is. így például köztársasági palotában, az arab metországgal és javaik államosí- Szadik El Mahdi, az Umma párt elnökök és királyok arcképeivel tása az agresszió támogatása elnöke, volt miniszterelnök, jelendíszített tanácsteremben megkez- miatt 2. Az arab országok kap- leg az ellenzék vezére javasolta, dődött a szudáni javaslatra elő- csolatainak fejlesztése a baráti hogy az arab országok szervezze- terjesztett napirendi javaslat 10 országokkal, különösen az isz- nek gerillaháborút a megszállt pontjának megvitatása, lám országokkal. 3. Az arab car- területeken, számolják fel a külA napirendi kérdések között szágok külkapcsolatainak mégha- földi katonai támaszpontokat, szerepel: Az arab országok katonai pa tározása azon az alapon, hogy a vonják ki letéteiket az amerikai külföldi országok hogyan viszo- és angol bankokból, hangolják rancsnokságának egyesítése; az nyúlnak a Palesztinái kérdéshez, össze politikai terveiket és külö- ................................. ’ 4. A Német Demokratikus Köz- nősen felderítő szolgálataik műtársaság elismerése. 5. Az arab ködését. Szadik Bl Mahdi javaországok tegyenek javaslatot az solta, hogy az arab országok sür____ ENSZ szeptemberi közgyűlésén a gessék az ENSZ székhelyének átp ontjának meghatározása minden világszervezet székhelyének áthe- helyezését egy semleges fővárosmás országgal kapcsolatban, lyezésére New Yorkból Párizsba, ba. aszerint, hogyan viszonyultak az Arab egyesült államok létre- olajszállítás hozása a jelenlegi arab országok részvételével. 7. Az Arab Liga arab letétek kivonása az agresz- sziót támogató országok bankjából és befektetésük arab országokban; az arab országok állásKállai Gyula fogadta a belga parlament elnökeit A belga parlamenti elnökök — Paul Struye, a szenátus és Ac- hille van Acker, a képviselőház elnöke — szerdán feleségükkel együtt dr. Beresztóczy Miklósnak, az országgyűlés alelnökének kalauzolásával megtekintették a Parlament épületét Ezt követően Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke az Országház delegá- ciós termében fogadta Paul Struye-t és Achille van Acker-t. A magyar és a belga parlamenti elnökök mintegy kétórás tárgyalásán véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről, a békés egymás mellett élés és a leszerelés kérdéseiről. Kölcsönösen kifejtették véleményüket a belga —magyar kapcsolatok alakulásáról, a parlamentek együttműködéséről és szerepéről az európai és más nemzetközi kérdések rendezésében. A vendégek élénk érdeklődést tanúsítottak és sokoldalú tájékoztatást kaptak a magyar belpolitikai életről, hazánk társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődéséről. (MTI) Elutazott hazánkból a Dán KP küldöttsége Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására július 25— augusztus 1 között látogatást tett Magyarországon a Dán Kommunista Párt küldöttsége Knud Jes~ perseimek. a párt elnökének vezetésével. A delegáció eszmecserét folytatott Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és Biszku Bélává!, a Poliikai Bizottság tagjával, a KB titkárával és a párt vezetőivel. A két párt képviselői megállapították. hogy pártjaik álláspontja valamennyi érintett kérdésben teljesen azonos, hangsúlyozták a testvérpártok szoros együttműködésének szükségességét az imperializmus növekvő agresszivitásával és különösen az amerikai imperialisták vietnami agressziójával szemben. Ugyanígy egyetértés mutatkozott abban, hogy szükséges az európai biztonság erősítése, a német kérdés békés megoldása. Mindkét párt úgy ítéli meg, hogy a kommunista és munkáspártok gondosan előkészített tanácskozása fontos és szükséges az akcióegység elősegítése érdekében. A két párt minden lehetőt megtesz e cél érdekében, A küldöttség kedden elutazott hazánkból. A dán elvtársakat Púja Frigyes, a párt Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. (MTI) Liu Sao-csi ragaszkodik álláspontjához Mint a CTK tudósítója jelenő natkozó döntést a Központi Bi- Pekingből, Liu Sao-csi az utóbbi zottság hagyta jóvá. Ugyancsak napokban újra utalt arra, hogy visszautasítja azt az állítást, hogy nem fogadja el az ellene fel- a felszabadulás után ellenezte a hozott vádakat és kész a jövő- mezőgazdaság kollektivizálását, ben is védelmezni álláspontját. Kijelenti Liu Sao-csi, hogy min* A pekingi diákok augusztus 5-én denkor támogatta a kínai gazakarják Liu Sao-csi-t kitelepíteni dasági életben a szocialista ár- abból a negyedből, ahol a Kínai alakulásokat Népköztársaság vezetői laknak, Ami azt a vádat illeti, hogy hogy „össznépi biróság” elé ál- 1956-ban a párt VIII. kongresz- lítsák. szusán revizionista vonalat képA tudósító ielentése ’szerint ,viselt’ Liu Sao-csi megállapítja, Liu Sao-csi „a déli tenger fel- ^ megMllp^olmt^a ^kone* kelő hadseregének” írt legutóbbi zott m6-ffi!3 - , ok:at ® kong levelében válaszolt néhány ellene felhozott vádra. A „vörös- j tartalmazza. ^ gárdisták” szerint ez a levél f Í|IU Sao-csi levele végén azt újabb „ellentámadás” Mao Ce- ’ hogyan kovettung-gal szemben, hiszen azután h«t®“ eA bunyós hibákat a íródott, hogy Liu Sao-csi június £“““*£ irdalom” kezdet. 7-én állítólag megbánta hibáit. ’ .ff- ®, 3 hlba' kát elismeri. Valószínűleg ez azLiu Sao-csi visszautasítja azt zal magyarázható, hogy még nem a vádat, hogy 1936-ban utasítást tanulmányozta kellőképpen Mao adott a letartóztatott kommunis- Ce-tung műveit. Liu Sao-csi ezért iáknak, írjanak alá egy kommu- kifejezi azt a reményét, hogy nista-ellenes nyilatkozatot, mert Mao Ce-tung műveinek gondo- így kijuthatnak a börtönből, sabb tanulmányozásával minden Hangsúlyozza, hogy az erre vo- világosabbá válik számára. agresszióhoz; az megszüntetése azokba az orszá gokba, amelyek támogatták az megerősítése. 8. Arab olaj peri.' tika agresszort; szankciók amerikai 32 arab nemzet javára, az olaj és angol . szervezetek ellen; a fegyverének felhasználása az el- külföldi katonai támaszpontok ion séges országok ellen. 9. Az felszámolása az arab országok arab pénzletetek visszavonása a területén; arab pénzalap létesíté- külföldi bankokból és arab kóz- se a katonai erőfeszítések támo- ponti bank létrehozása. 10. Arab gatására; az arab államközi kap- nemzeti építési és felszabadítási csolatok normalizálása; az arab pénzalap létesítése. 11. Egyesült országok gazdasági tevékenységé- n^ah tájékoztatási szerv létrehonek összehangolása; az arab szó- zása az Arab Liga keletében. 12. 1 . , . . /■ 1 I / • 4 1 . -I r r A »7 ŰíTxmfoTYl» Cvlr+OÍtClO T/\l 1-11 rt’n'OC'T.Í'O hdantás chartajanak megvalósítása. Az egyetemi oktatás felfüggesztése egy évre, hogy végre lehessen .................. .... . hajtani a diákok katonai kiképzéA külügyminiszteri értekezlet sének tervét. 13. Népi szervezne- tehát teljes: valamennyi arab tek felállítása az arab kormányok ország részt vesz rajta, sőt, töb- nemzeti felelősségvállalásának tá- ben is, mint a liga tagjai, mert mogatására. 14. Az arab államfők kedd este megérkezett Khartoum- deklarációja Palesztina felszaba- ba Szomália küldöttsége is, dításáról. 15. A Palesztinái FéLAz Arab Liga szóvivője szerint A^eStínll Hasszuna, a liga főtitkára fontos f , ,? V?. ff',ib’ „ Palesztinái javaslatot terjesztett a tanácsko- feis^bad.tol^s^meger^.te- zás elé. Ennek egyik fő pontja 17- Kakepzoteborok felalhtása az arab országik nemzetközi ^ kapcsolatainak felülvizsgálására szSse ?z vonatkozik. Eszerint az arab or2S&Ä“*ÄSWSlLi!S: SSÄSSSrÄSSÄ csolataikat a külföldi országokkal, hogyan viszonyultak az izraeli agresszióhoz. határozat a Palesztinái Felszabadítás; Front iránti pénzügyi köTöbb amerikai városban folytatódnak a négertüntetések New York (MTI). Szerdán reg- Államok néger lakosságát, hogy sajtóértekezletet tartott Havan- gel a Rhode Island-beli Provi- tömörüljön a fehérek ellen, nában. Carmichael a néger pol- dence városka négernegyedében szervezze meg saját rendszerét, gárjogi harcok jelenlegi szakatüntetés, verekedés és szórvá- a polgárjogi tüntetésekkel fog- száról számolt be és felszólí- nyos lövöldözés kezdődött. lalkozó elnöki tanácsadó bízott- t«tta a latin-amerikai országoFolytatódott a lövöldözés szer- ság kedden bejelentette: Hoover, kát; teremtsék meg az összhan- dan reggel Milwaukee neger ^ szövetségi nyomozóiroda (FBI) §ot a latin-amerikai nepek és a gettójában is. A rendőrség és a jgazgatója a testülethez jelentést négerek imperializmus-ellenes nemzett gárda egységei próbál- juttatott él. Eszerint semmilyen harca között. zelőáHásaikból & negereket értesülés nem támasztja alá azt _ Nincs más választásunk, a‘ feltételezést, hogy az ameri- mint a fegyveres harc — hangoz. Chicago négemegyedében egy kai városokban lezajlott tűnte- tatta Carmichael. — Az ameri- fehér ember szerdán hajnalban tés-hullám mögött összeesküvés kai négerek elegendő mennyiagyonlőtt egy színesbőrűt. Rög- állna. ségű és minőségű fegyverrel tön néger tüntetők verődtek , rendelkeznek a szabadságukért össze, megkísérelték felgyújtani v; , választásunk vívott harc folytatásához, a egy üzletet. Negyvennyolc sze- inas vdiaezidsuuiv, Vietnamban harcoló négerek mélyt letartóztattak. mint a fegyveres harc“ megfelelő tapasztalatokat szerezDetroitban már feloldották a tok — fűzte hozzá, rendkívüli intézkedéseket. A vá- Stokely Caflmichael néger ve- Nguyen Van Tien a vietnami rost kedden este elhagytak a zető, aki meghívott vendégként szabadságharcosok képviselője zzo- felszólította , IM„-„merikal egy röpirat másolatát közölte. A lidaritási szervezet hétfőn meg- forradalmárokat, hogy mérjenek cőpirat felszólítja az Egyesült nyílt konferenciáján. kedden csapást az Egyesült Államikra,