Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-08 / 159. szám
TOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG 1067. július 8. a TOLNA MCGVtljp •mg Mtoumua*. aarzsauea* NÉPÚJSÁG lí*.ÍÖW*y*RT TOL»* MEGYEI BIZOTTSÁGA 6** MÍGVE1.TANAOS Jelentés az NDK-ban történt vasúti szerencsétlenségről Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársaság egész lakosságát mélyen megrendítette a csütörtök reggeli vasúti szerencsétlenség, amelynek eddig 79 halálos és 54 sebesült áldozata van. A sebesültek közül többnek életveszélyes az állapota. A tragikus szerencsétlenség áldozatai között sok a gyermek. Az NDK minisztertanácsának elnöksége által életre hívott miniszteri bizottság a szerencsétlenség színhelyére utazott és szakértői csoportok bevonásával megkezdte a vizsgálatot. Az eddigi megállapítások szerint a vasúti szerencsétlenség oka az volt, hogy csak félig engedték le a langenweddingeni állomás közelében levő vasúti átjáró sorompóját. így történhetett meg, hogy a magdeburgi „Veb Minői" tartály-tehergépkocsija, amely 15 000 liter könnyűbenzint szállított, ráhajthatott a sínekre és összeütközött a Magdeburg felől érkező személyvonattal. A szerelvény emeletes vasúti kocsikból állt. A szerencsétlenséghez azonnal nagy erőkkel vonult ki a magdeburgi tűzoltóság, a mentők és a rendőrség. Igen sok önkéntes segítő is akadt, A mentőcsapatok még égő kocsikból mentették ki a sebesülteket, több könnyű sérült is bekapcsolódott a mentési munkálatokba. Gyors és önfeláldozó beavatkozásnak köszönhető számos emberélet megmentése és a tűz továbbterjedésének megakadályozása, A vasúti kocsik közül kettő teljesen, kettő részben kiégett. Az állomás épülete teljesen elpusztult. A vasúti átjárónál szolgálatot teljesítő sorompóőrt őrizetbe vették. A szerencsétlenség körülményeinek teljes tisztázására tovább folyik a vizsgálat. A miniszteri bizottság csütörtökön a magdeburgi kórházban meglátogatta a sérülteket. Az NSZEP Központi Bizottsága és az NDK minisztertanácsa kifejezésre juttatta mély megrendülését és részvétét, együttérzését nyilvánította az áldozatok családtagjaival. Biztosította őket, hogy minden szükséges segítséget és támogatást meg fognak kapni. CIKKÜNKRE VÁLASZOLNAK 4z ajánlatok még nem érkeztek be Június 9-i számunkban „Árajánlatot kértek'’ című cikkünkben ’foglalkoztunk a tejporgyár- tással. A cikkre többek között a következőket válaszolta a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi- nisztériiim mezőgazdasági műszaki fejlesztési főosztályának főmérnöke. Hidas Sándor: „Előzetes tárgyalások és az Ipari Vásáron kiállított berendezések megtekintése után — még májusban — főosztályunk is programjába vette a mezőgazdasági üzemi tejporkészítés lehetőségeink vizsgálatát. Az e tárgyban folytatott előzetes vizsgálatok alapján feltételeztük, hogy mintegy napi 5 —10 ezer liter tejfeldolgozó kapacitás mellett már gazdaságos a tej por készítés. Ezek után — az elképzelések igazolására és a gazdaságossági számítások megalapozott elkészítésére — tervbe vettük egy kísérleti jellegű mezőgazda- sági tejporkészítő üzem létesítését valamelyik erre legalkalmasabbnak tűnő állami gazdaságban. Illetékes kereskedelmi és külkereskedelmi szervek bekapcsolásával kértünk már ajánlatokat megfelelő gépi berendezésre. Az ajánlatok még nem érkeztek be. Ha a gépeket megkapjuk, akkor az említett kísérleti üzemet igyekszünk minél előbb megvalósítani. Ha a kísérleti üzem dolgozni kezd, szívesen adunk tájékoztatást az eredményeiről.” 4 Mona Lisa Az új restaurátor-segéd. Vincent feladata, hogy biztonsági keretet készítsen Mona Lisa számára. Itt kezdődik a nagyon kedves, mulatságos bűnügyi víg iáték, amely egy kicsit paródiája is a műfajnak. Szépek a színei, számtalan helyzetkomikum tarkítja és kitűnő szereplőgárda játssza a magyarul beszélő, színes olasz—francia filmet. A főszerepben Marina Vladyt és George Chakirist láthatja a közönség. lOIOIOIOIOIOIOIO Film... Film... Film... ■ CD ■ O ■ CD ■ O ■ O ■<=>■ CDi CD JÜLIUS Névnap: Ellák. 3 A Nap kél 3.55 órakor, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 4.01 órakor. SZOMBAT nyugszik 20.55 órakor. — Ügyeletes orvos július 9-én dr. Bagi Emilia körzeti orvos Szekszárd, Pollack u. 55. Telefon: 12— 864. Rendel: szombaton délután 5—6-ig és vasárnap délelőtt 9— 11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán található. — Ügyeletes állatorvos: július 8-án 12 órától július 10-én reggel hat óráig dr. Ma gyári Jenő Szekszárd, állatkórház. Az ügyelet Szek- szárdra, Öcsényre, Sióagárdra, Szálkára vonatkozik. — A gabona felvásárlásáról részletes tájékoztatást közöl a Magyar Mező- gazdaság e heti számának tanácsadó melléklete. — A „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés ezüstfokozatát kapta Simon György, a bátaszéki vasútállomás szak- szervezeti bizottságának titkára munkája elismeréséül. — A Belügyminisztérium szervei tiltott határátlépés kísérletéhez idegen állampolgár részére nyújtott segítség alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Dieter Stallmann, Dietrich Jeschke és Annama- rie Jeschke NSZK állampolgárságú zürichi lakosokat. Stallmann és társai hamisított NSZK- útlevéllel és egyéb hamisított okmányokkal kíséreltek meg szöktetést. Ügyükben a vizsgálat folyik. — A tolnai községi könyvtár a nyári szünidőben gyermek- foglalkozást rendez minden szerdán délelőtt 10—12 óráig. — Öt ifjúsági amatőr-rádióállomással bővül a Tolna megyei rádióamatőrök tábora. Az ifiállomások vezetői részére Lengyelben tartott tanfolyam eredményeként öten tettek eredményes vizsgát. Az állomások a szekszárdi Babits-iskolá- ban, a bonyhádi úttörőházban, a bonyhádi járási MHS-el- nökségnél, a dombóvári gimnáziumban, illetve az általános iskolában működnek. — Tartósabb és esztétikusabb. Préselt műanyag lemez borítóval látják el a gyönki középiskolai fiúkollégium ebédlőjét, a könyvtárhelyiséget és a klubszobát. A 25 000 forintnyi burkolásra költött összeg három év alatt megtérül a renováláshoz és festéshez szükséges költség megtakarításával. — A munkaerő- szükségletnek megfelelően az idén is 41 ipari tanulót iskoláz be a Tolna megyei Népbolt Vállalat. Ezzel 111-re emelkedik a kereskedelmi ipari tanulók száma. Jövőre közel 30 fiatal kap szakmunkásbizonyítványt. — A csiga után indul a kecskebéka. A dunaföldvári földművesszövetkezet az idei szezonban több mint ötven mázsa éticsigát vásárolt fel a tervezett 35 helyett. Most kezdődik a másik külföldi inyencfalat, a kecskebéka felvásárlása. A MAGYAR TV MŰSORA: 15.45: A Magyar Hirdető műsora. 15.55: Szeged. A magyar tv Ws- filmje. 16.05: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. 16.20: A képzőművészet története. 18.00: Hírek. 18.05: Mágnesség (IV). 18.45: Riportműsor. 19.05: A tv jelenti. 19.50: Cicavízió... 20.00: Tv-hír- adó. 20.20: Rajzos ritmusok. Francia film- összeállítás. 20.40: „Thá- lia-kabaré”. 22.10: A nyár költészete. 22.30; Tv-h£radó 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA; 13.35: Hírek. 14.00: Nemzetközi teniszverseny. 19.00: Mikor kicsi voltam. 19.15: Időgép. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: A nyár dala. 20.41: A kettes villamos. 21.41: Egy kis új, egy kis régi. 21.56: Gedeon a Scotland Yardból. Sorozatiam.' 22.46; Tv-híradó. FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, többfelé eső, zivatar. Mérsékelt szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 21 —26 fok között. Megölte, baltával támadó, volt férjét V ízáilásj elentés A Duna vízállása július 7-én Dunaíöldvárnál 332 cm, Paksnál 449, Bajánál 570, Bátánál 366, Mohácsnál 594 cm. ' A Sió vízállása Palánknál 255 cm, Simon tornyánál 120 cm. A Nádor Sióagárdnál 164 cm. A Duna vízállása július 8-án Budapestnél 450 cm, 9-én 440, Mohácsnál 8-án 595, 9-én 600 cm. Piaci árak július 8-án Szekszárd: Ujburgonya 3,— Ft/ kg, zöldpaprika tv. 32,—, uborka 2,20—10,—, fejes káposzta 1,20, főzőtök 1,60, őszibarack 5—12,— Ft/kg. Bonyhád: Ujburgonya 2,20—3,60 Ft/kg, zöldpaprika tv. 1,30 Ft/db, uborka 4,50, fejes káposzta 1,50, főzőtök 1,50, őszibarack 3,50—13,— Ft/'kg. Dombóvár: Ujburgonya 2,80 Ft/ kg, zöldpaprika tv. 1,50 Ft/db, uborka 2,50—3,40, fejes káposzta 1,—, főző tök 2,— Ft/kg. Anyakönyvi hírek (Dombóvár) A dombóvári anyakönyvi kerületben június hónapban 15 születést, 9 házasságkötést és 13 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Kató Róbert, Csuti Sarolta, Böröczfi Éva, Bilecz Agnes, Salacz Norbert Zsolt, Börcsök Zsuzsanna, Papp Irma, Vörös István, Tadler István, Szabó Béla, Beles Csilla Beáta, Gál Gábor, Marosi Csaba, Nemes Judit, Szabó Erika. Házasságkötések: Jánosi Béla— Esküdt Márai, Ramecz János—Kum Margit. Tóth János—Magyarosi Rózsa Piroska, Nagy György—Szekeres Anna, Gáspár János István— Radnai Edit Mária, Borsi István— Bódogh Klára, Komáromi Sándor— Pokorni Ilona, Tóth László—Riba Gizella, Kiss Gyula—Vörös Mária. Halálesetek: Kalocsa Imréné, Gul- ner Pál, Lakatos Istvánná, Tóth Sándorné, Bayer Vanda, Kogl Ala- josné, Vörös Sándor, Gerber János, Németi? Lajosné, Thomas Mik- lósné, Lehőcz István, Németh Mi- hálynéi Földi István. Á lottó nyerőszámai: 2, 36, 46, 49, 56 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETR1TS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 1—20—11, l—S0—10. Felelős lüadó: KATONA JÓZSEF KésztU a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: SzéU István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 13 Ft Index-szám • 25 009 A Fővárosi Bíróság pénteken délelőtt hirdetett ítéletet Szabó Ferencné Erdélyi Gizella 38 éves takarítónő, budapesti lakos emberölési bűnügyében. Az asszony és férje között,’ annak italozó életmódja miatt, elmérgesedett a viszony. Elválásuk után is együtt laktak szoba- konyhás lakásukban. Szabó egy áprilisi éjszaka ittasan tért haza, betörte a szoba ajtaját, s baltával támadt az asszonyra. Sza- bóné szintén baltát ragadott, a férje kezében levőt pedig kicsavarta, majd a férfit a fekvőhelyre lökte, s a fejszével több csapást mért rá. Szabó az ütések következtében életét vesztette. A bíróság Szabó Ferencnét erős felindulásban elkövetett emberölésért négyévi szabadságvesztésre ítélte. (MTI) TÉVES INFORMÁCIÓ (Quick karikatúrája)