Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-04 / 155. szám
196'?. július 4. TOLNA MEGYEI NÉPf JSÄG 7 Nagy sikert aratott a becsei kamarakórus Szekszárdon és Iregszemcsén Vasárnapi számunkban már beszámoltunk arról, hogy a becsei kamarakórus szombat—vasárnap —hétfőn viszonozta a Szekszárdi Szövetkezeti Kamarakórus májusi jugoszláviai vendégszereplését. *4 jugoszláv kórus magyar- országi bemutatkozására szombaton este 8 órai kezdettel került sor a volt megyeháza nagytermében, amelyet erre az alkalomra az érdeklődők a fülledt nyári meleg ■ ellenére is megtöltöttek. A hangverseny előtt dr. Partos János, a Szövetkezeti Kamarakórus karnagya köszöntötte a vendégeket, majd Iván Piroska, a becsei zeneiskola igazgatónője mutatta be a szereplőket a jelenlevőknek és ismertette az est műsorát. A négyrészes műsorban először a szólisták és a női kar mutatkoztak be, majd a műsor második felében a női kart basszuskísérettel hallottuk, végül pedig a teljes vegyeskar műsorának bemutatására került sor. A szólisták közül a tömör hanganyaggal rendelkező Ricz József kapta a legtöbb tapsot, aki áriát adott elő Verdi: Simone Boccanegra című operájából. Branskov Leposava, az első szereplő rendkívül kulturált hangjával és csiszolt előadásmóddal hívta fel magára a figyelmet. A másik két szereplő lényegesen erősebb, bársonyosabb hanganyaggal rendelkezett, de náluk intonálásbeli hibákat fedeztünk fel. Rácz Attila alkalmazkodó zongorakísérőnek bizonyult. Már a női kar bemutatkozása egyszeriben meghódította a szekszárdi közönséget. Sustran Milenkó szug- gesztív karmesternek bizonyult, aki úgy játszott a kórussal, mint egy orgonaművész az orgonán. Bucar: Altatódal című szerzeménye szűnni nem akaró vastapsot váltott ki a hallgatóságból és innen kezdve a hangverseny végéig ünneplés volt a javából. A kórus hol magyarul, hol szerbül, hol németül énekelt, de mindannyiszor elhitette velünk, hogy a megszólaltatott nyelv anyanyelve a kórus tagjainak. Nagyszerű teljesítmény volt Bartók Jószágigéző című művének frappáns bemutatása is. Nagy várakozás előzte meg a kórus műsorának második részét. Ebben Sustran két művel is szerepelt és mint szerző is sikerrel mutatkozott be. De talán még nagyobb sikere volt Bárdos: Tiszai dallamok című szerzeményének. A műsor csattanójára maradt a teljes vegyeskor öt műsorszáma. Ugyan Bach második és harmadik koráljának egyéni hangvételű előadása eltért a megszokottól, de a műsor befejező része, beleértve a Bach-műveket is, alkalmas volt arra, hogy az együttes bemutassa széles skálájú kifejezőkészségét: a leheletszerű pianótól a dübörgő fortéig. Köz- pedig különösen Petrovic: Tréfás lakodalmas c. művének előadásával olyan előadói erényeket csillogtatott az együttes is és karnagya is, amely csak élvonalbeli kórusnak lehet sajátja. A lelkes kórusrajongók szűnni nem akaró tapsait a jugoszláv vendégek ráadással igyekeztek lecsillapítani. A hangverseny után a szekszárdi és a becsei kórus tagjai a késő éjszakai órákig maradtak együtt, ápolva a jugoszláv—magyar barátságot. Vasárnap este a jugoszláv kórus az iregszemcsei Bartók Béla művelődési házban hasonló sikerrel mutatkozott be az iregszemcsei érdeklődőknek. Közvetítés Békéscsabáról F. Schiller: Stuart Mária (Kedd, 19.20). ... háromfelvonásos dráma közvetítése a békéscsabai Jókai Színházból. A klasszikus darabról a közvetítés előtt rendezőjével, Miszlay Istvánnal beszélget a televízió riportere. Schillernek ezt a darabját az utóbbi tíz évben szinte csak vidéki társulatok mutatták be — szinte valameny- nyi vidéki színház. Schiller ezt a művét a XVIII. század végén írta, akkor, amikor Napóleon az első határozottabb lépést tette a hatalom birtoklása félé. A darabban — Schiller általánosított erkölcsi vélekedése szerint — az ő szükségszerű bukása is előre sejlik. A skót királynő, Mária és az Erzsébet királynő közötti vetélkedés tragikus története a darab, és Mária halála a vérpadon. Schiller, Máriának Erzsébet felett aratott erkölcsi diadalát írta meg, noha a történelem ma már másként látja kettejük viszályát, hiszen az áldozat, Mária előzőleg maga is zsarnok volt. Egy-egy schillert mű — a Haramiák, a Teli Vilmos, a Don Carlos, vagy a Stuart Mária — előadása a színházaknak mindig a legnagyobb feladatai közé tartozik, a romantikus korban gyökerező, emelkedett hangvételű, túlfűtött indulatokkal telített drámák minden társulattól a legnagyobb művészi erőfeszítést igényli. Ezúttal ma a békéscsabai színészek vizsgáját is láthatjuk ezzel a közvetítéssel. Iparitanuló-felvétel kőműves, ács, burkoló és bádogos szakmában. Jelentkezés iskolai jelentkezési lappal személyesen vagy postán. Budapesti lakás, vagy napi bejárás szükséges. Foglalkoztatás tancsoportokban. Munkaruhát, étkezést, szabad szombatot biztosítunk. Jelentkezés „Április 1" Ktsz Bp. VIII. Auróra u. 23. (4) Mezőgazdasági üzemek, állami vállalatok, intézmények, ktsz-ek FIGYELEM ! UE—28 erőgépet pótkocsival, raktárral vizsgáztatva, szállítást vállalunk, a megrendelések sorrendjében. AGROKER. Szekszárd <9) Bonyhádi Vasipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező tekercselő szakmunkást Jelentkezés: Bonyhádi Vasipari Ktsz munkaügyi osztály. Bonyhád, Rákóczi u. 20. (51) MIT MOND A § ? A gyermekgondozási segélyről Már megkezdődtek a gyermek- gondozási segélyek kifizetései. Tapasztalható azonban még mindig ezen a téren a gyermekes anyák részéről bizonyos meg nem értés. Több hozzánk intézett kérdésre éppen ezért közöljük a rendelettel kapcsolatos tudnivalókat. Pártunk IX. kongresszusának javaslata alapján a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meghozta a 3/1967. számú rendeletét a gyermekgondozási segélyről. A kormányrendelet értelmében a dolgozó nőt gyermekgondozási segély illeti meg. A segély a gyermek két és fél éves koráig jár, folyósításának tartama azonban a szülési szabadság idejével együtt a 30 hónapot nem haladhatja meg. Annáik a dolgozó nőnek állapítható meg gyermekgondozási segély, aki a szülést közvetlenül megelőző 12 hónapig folyamatos munkaviszonyban, vagy másfél éven belül, összesen 12 hónapig munkaviszonyban állt és munkakörére megállapított teljes munkaidővel dolgozott, továbbá a gyermek gondozása céljából fizetés- nélküli szabadságot vesz igénybe, A gyermekgondozási segély a dolgozó nőt örökbe fogadott, mostoha és nevelt gyermeke után is megilleti. Gyermekgondozási segélyre jogosult az a nő is, aki a fegyveres erők, fegyveres és rendészeti testületek hivatásos, illetőleg továbbszolgáló állományú tagja, illetőleg kisipari szövetkezetnél, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetnél tagsági viszonyban áll. A mezőgazdasági termelőszövetkezet nő tagja gyermekgondozási segélyre abban az esetben jogosult, ha a szülést megelőző naptári évben vagy a szülést megelőző tizenkét hónapban termelőszövetkezeti tagként legalább százhúsz napon át részt vett a közös munkában. A gyermekgondozási segély összege havi 600 forint Több gyermekgondozási segélyre igényt adó gyermek után a segély gyermekenként jár. A mezőgazdasági termelőszövetkezet nő tagja, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezettel munka- viszonyban álló nő részére járó gyermekgondozási segély ös-szege havi 500 forint. A gyermekgondozási segélyt a tápnénz folyósítására illetékes szerv, a fegyveres erők, fegyveres és rendészeti testületek tagjai esetében az illetékes miniszter által kijelölt szerv, a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek tagjai esetében pedig a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának a termelőszövetkezet helye szerinti illetékes ügyviteli szerv folyósítja. A gyermekgondozási segélyt e z 1967. év január hó 1. napján, vagy azt követően született gyermekek után kell folyósí tani Dr. Szigeth Ferenc szekszárdi járásbírósági elnök .„Ap róhirdelések Az apró hirdet é* dija: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap is ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szú két szónak számit. A Szekszárdi Építőipari Ktsz (Rákóczi u. 15.) rövid határidővel vállal cserépkályha-lcészí- tést és -átrakást, parkettázási munkát. Felvételre keres, szekszárdi munkahelyre ács szakmunkásokat. (9) Vennék 1 db olaj- tüz érésű fürdőszobakályhát. Schneider János, Bonyhád, Szabadság tér 14. (60) Komár 50 cm 3-es kismotorkerékpár garanciálisan eladó. Székszárd, Táncsics Mihály u. 4. „(56) Keveset használt cserépkályha és. fehér zománcozott tűzhely eladó, Szekszárd, Csaba u. ao. (57) Feltöltéshez díjtalanul elszállítható 10 m3 föld Szekszárd, Tompa 24 c. (58) Gázpalackot mennék, rezsóval, vagy tűzhellyel. Szekszárd, Mátyás kir. 2. (59) A Szekszárdi Vasipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz, esztergályos és szerszámkészítő szakmunkást. Jelentkezés Szekszárd, Rákóczi u. 13., munka- ügy. * ______________(38) K iemelt budapesti állandó munkára, jó kereseti lehetőséggel, kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat felveszünk. Szállást, étkezést, különélést biztosítunk. Ugyanezen szakmákban iparitanuló-felvétel is. Jelentkezés: „Április 4” Ktsz. munkaügyi osztály. Budapest, VIII, Auróra u. 23. (3) Szakképzett szakácsot azonnali hatállyal felveszünk. Jelentkezés a gazdaság központjában, Középhldvégen, személyesen. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Kísérleti Gazdaság, Alsótengelic. (19) Figyelem! Gépkocsi- vezetői felvétel! Gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőknek jó kereseti lehetőség, Al- győn. Felvétel: Szeged, ősz u. 4. 5. ÉPFU. Információ : Szekszárd, Keselyűsi u. 6., 5. ÉPFU. (42) Felvennénk: érettségivel rendelkező fiatalt forgalmi szolgálati munkára, lakatost (hegesztővizsgával rendelkezőt), szekszárdi munkahelyre. Jelentkezés: Szekszárd, Keselyűsi u. 6., 5. ÉPFU. (43) 200 n-öl házhely Tolnán, az új iskola közelében eladó. Érdek- lődni: Bikács, posta-: hivatalban, telefonon, 8—16 óráig. (20) 1 db teherautó-gumit találtunk, igazolt tulajdonosa átveheti. Szekszárd, „G-aray János” Mg Tsz irodájában. (50) Szekszárd és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet értesíti Szekszárd város ’ lakosságát, hogy a meggy felvásárlását beindítot-, ta. Felvásárlás piaci napokon 12 óráig a piactéren lévő fmsz-i feivásárlóhelyen, egyéb napokon reggel 7—9-ig Széchenyi u. 58., Róth- féle ház udvarában történik. Felvásárlási árak: Uvegmeggy: L oszt. 12 Ft kg-ként, II. oszt. 10 Ft kg-ként. Cigány- meggy I. oszt. 6 Ft kg- ként, II. oszt. 5 Ft kg- ként. (45) Középkorú jómódú férfi, házasság céljából megismerkedne korban és anyagiakban hozzáillő nővel. * „Jómódú” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (46) A lottó-jutalomsorsolás nyereményei A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn Nádor utcai székházában tartotta a lottó júliusi jutalomsorosolását. A húzáson a 23. játékhét szelvényeit sorsolták ki. Az alábbiakban a pécsi körzet nyertes szelvényeinek számait közöljük. 060 718 varrógép, 079 339 tv, 081 459 tv, 083 239 tv,. 083 679 utalvány, 557 079 óra, 560 947 lak-tex, 563 377 rádió, 563 895 méteráru, 568 433 háztartási gép, 572 560 bútor, 579 412 hűtőgép, 581 989 utalvány, 587 282 porszívógép, 616 916 hűtőgép, 2 225 341 háztartási gép, 2 227 547 éléskamra utalvány, 2 234 115 utalvány, 2 234 126 fényképezőgép, 2 234 666 rádió, 2 412 931 utalvány, 2 414 092 írógép, 2 426 529 tv, 2 432 683 ruházati cikk, 2 433 089 utalvány, 2 438 078 óra, 2 440 456 éléskamra utalvány, 2 442 518 zenegép, 2 446 092 fényképezőgép. 2 447 366 lak-tex, 2 447 386 lak-tex, 4 431 743 fényképezőgép, 4 446 141 hűtőgép, 4 446 430 OFOTÉRT-utalvány, 4 446 444 OFOTÉRT-utalvány, 4 446 452 OFOTÉRT-utalvány, 5 080 139 tv, 5 083 132 OFOTÉRTutalvány, 5 038 825 óra, 5 084 813 óra, 5 099 084 varrógép, 5 100 405 rádió, 5111341 ruházati cikk, 5112 578 fényképezőgép, 5 117 785 óra, 5 124 382 zenegépek, 5 127 277 magnó. 5 144 241 ki mit választ, 5 153 333 utalvány,' 5166 800 írógép, 5 167 611 óra, 5 183 807 ki mit választ, 5 185 482 utalvány, 5 187 909 bútor-lakberendezési utalvány, 5 194 094 bútor-lakberendezési utalvány, 5 209 792 méteráru, 5 211 925 ruházati cikkek, 5 220 463 mosógép. 5 225 602 ruházati cikk, % 226 787 élésMagyar Pamutipar, Budapest, IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányokat gépen betanuló dolgozónak. Felvétel azonnal. (12) kamra-utalvány, 5 232 159 utalvány, 5 242 149 zenegépek, — 5 244 878 hűtőgép, 5 246 614 ruházata cikk, 5 251 006 háztartási gépek, 5 259 412 fényképező- . gépek, 5 263 656 éléskamra- utalvány, 5 263 964 ki mit választ, 5 264 983 rriosógép, — a 272 772 utalvány, 5 287 684 utalvány, 5 288 000 utalvány, — 5 296 266 utalvány, 5 303 300 ruházati cikk, 5 320 708 ruházati cikk, 5 321 814 magnó, 5 324 582 írógép, 5 335 797 magnó, 5 350 747 óra, -5 351470 háztartási gépek, 5 360 582 utalvány, 5 364 268 ki mit választ, 5 376 816 utalvány, 5 381 548 fényképezőgép, 5 381 614 5 384 827 tv, 5 391 575 rádió, — 5 392 797 porszívógép, 5 394 520 írógép, 5 399 338 varrógép, — 5 408 375 rádió, 5 418 358 utalvány, 5 425 122 háztartási gépek, 5 433 127 zenegépek, 5 436 751 zenegépek, 5 436 751 zenegépek, 5 469 510 utalvány, 5 491 114 utalvány, 14 224 099 ruházati cikk, 14 224 112 utalvány, 14 224 156 háza ti cikk, 14 224 179 ki mit választ, 14 224 267 óra, 14 224 269 óra, 14 224 275 mosógép, — 14 224 316 ruházati cikk, — 14 224 518 ruházati cikk. — 14 224 577 varrógép. A nyertes szelvényeket 1967. július 20rtg kell bejuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V. Nádor u. 15). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN