Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-23 / 172. szám

i&őí. július 23. TOLNA MEGYEI NEPÍ JSAG 9 Palota betonból, acélból | Pár hónappal ellőtt amikor már áll­1 11------- vanyerdo emelkedett az é pítkezésen, az egyik járókelő megjegyezte; Tá­lén fából építik fel az új kultúrházait? Valóban, ma már különösnek hat a látvány; Lakóházak, középületek, üzemek készülnek elő­regyártóit betonelemekből és ritka kivétel, ami­kor ilyen nagy mennyiségű faanyagot kell fel­használni. Itt azonban szükség van rá. A hatal­mas vasbeton pillérek, tartógerendák helyszíni zsaluzással, betonozással készülnek. Az állvány és zsaluanyag pedig vándorol, hátrafelé. Amit az elején lebontanak, hátrább újra felállítják, ösz- szeszerelik. Majd amikor már áll az egész épü­let váza, nem lesz többé szükség rá. Legalábbis itt. Addig azonban nem lehet nélkülözni a fél­ezer köbméter dúcanyagot, gerendát, pallót, amit Trettner János ácsbrigádja szinte mérnöki preci­zitással szab le, szerel. össze. A fő építőanyag itt, a szekszárdi művelődési ház építésénél a beton, az acél és az üveg. Hoz­závetőlegesen háromezer köbméter betont, ötezer mázsa acélt és három- és fél ezer négyzetméter üveget építenek be. Vasbeton és acélszerkezetek tartják a tetőt, a födémeket, lépcsőket és körös­körül üvegfal burkolja majd az épületet. Az Orosházi Üveggyár most kezdi meg a profilüveg gyártását, amiből — acélkeretekbe helyezve — készülnek a falak. Hogy milyen lesz kívülről a művelődés palotája, egyelőre csak elképzelni le­het. illetve megnézni egy helyen: Kőbányán, a Pataki István téren. Az ott nemrég elkészült mozi falai vannak ilyen profilüvegből. És hogy miképpen illeszkedik majd bele a környezetbe, talán el lehet oszlatni az aggodalmat. Ma ugyan­is sokan attól tartanak, hogy az épület váratla­nul bukkan ki a sétakert fái mögül, nincs meg­felelő szabad tér előtte, ami kellő rálátást biz­tosit. Pár év múlva azonban megszűnik a város- központnak ezen a részén az utcás, zártsoros be­építés. a régi házak helyét lazán, pavilonszerűen beépített lakóházak, középületek foglalják el. A művelődési ház tehát látható lesz már messziről és minden oldalról, mintegy uralja a környeze­tet. Itt ugyanis nincs főhomlokzat, illetve mind a négy oldala főhomlokzatnak számít. Néhány adat az épület belsejéről: A déli ol­dalon hétszáz személyes színházterem, modern színpaddal. Az északi részen a hatszáz szemé­lyes mozi. tizenhat méter széles, enyhén homorú vetítővászonnal, a keleti oldalon a kétszázötven személyes kiállítási terem kiállítások, kisebb hangversenyek, előadások rendezésére és egy cukrászda. Ezenkívül szakkörhelyiségek, irodák. Egyidejűleg — zsúfoltság nélkül — ezerhatszáz- ezernyolcszáz személy vehet részt különféle kul­turális rendezvényeken. | Az impozáns épület tervezője, Tillai Er­-------------------------- nő nagyot alkotott, olyan m űvelődési házat tervezett Szekszárdra, ami — elkészülte után — sokat lendíthet a város és környéke kulturális életén. Az építőknek azon­ban még sok nehézséget kell leküzdeni, mire a tervből valóság lesz. Ezek egy része szükségszerű, hiszen az új meg­oldások új anyagokat, szerkezeti elemeket köve­telnek. Például a főtartókhoz — vasbeton keret- állványokhoz — húsz-huszonöt méter hosszú, 32 milliméter átmérőjű betonacélt terveztek. A ha­zai ipar azonban legfeljebb csak tizennégy mé­ter hosszú ilyen anyagot állít elő. Először im­portra gondoltak a kivitelezők, ez az út azonban nemigen járható. Majd tárgyalni kezdtek az óz­di hengerművel, hogy kőműveseket küldenek a hengermű falának kibontására, ha ez akadá­lyozza az ilyen hosszú betonacél legyártását. Közben azonban kísérleteztek a hegesztéssel is. Az első próbálkozások nem jártak sikerrel, vé­gül a vállalat kiváló hegesztője, Mándity Béla megoldotta a problémát. Úgy összetoldotta a 32- es vasakat, hogy azok a szakítópróbán fényesen helytálltak. A több. mint harminc tonnás meg­terhelésre — ennyi ennek az anyagnak a sza­kítószilárdsága — nem a varratoknál követke­zett be a szakadás, hanem maga a rúd szakadt el. Azóta már átszervezték a főtartók vasalását hegesztett acélrudakra. rendszeresen ellenőrzik röntgenvizsgálattal és szakítópróbával is a he­gesztést. Hibátlan acél kerül a betonba. Néhány tervezési hiba a részletekben azonban már komolyabb akadályt jelent és veszélyezte­ti a határidőik betartását. A pilléralapok betono­zását még az ősiszel elkezdték. Ekkor derült ki, hogy nem végezték el kellő gondossággal a ta­lajfeltárást. Több pillérnél nem lehetett beto­nozni, mert csak ekkor vették észre, hogy a pil­lérek helyén kút, vagy pince van. A „H” jelű pillér október óta rendszeres „szereplője” az építési naplónak. Október óta kérik az építők, hogy a tervezők adjanak megoldást a pillér ala­pozására. mert ott egy százhatvan centiméter átmérőjű kút van. Az első hónapokban az is akadályozta itt a munkát, hogy a kútban lő­szert találtak. Ezek kiszedéséig hatástalanításáig nem lehetett alapozni. Abban az időben azt mondták az építőknek, hogy majd ha odaérnek, addig megtaláljuk a megoldást. Most már a pil­léreket zsaluznák, betonoznák, valóban „odaér­tek” és — megálltak. Ha még az ősszel elkészítik ennek az alapnak a módosított tervét, viszony­lag egyszerűbb eljárással meg lehetett volna építeni. Most azonban már nem lehet a vizet szivattyúzni, mert az magával hozzá a folyó­homokot, kimosnák így az altalajt a már kész pillérek alól. Hosszú huzavona után végül is megszületett a megoldás, — sokkal bonyolultabb, minit az építkezés elején lehetett volna — a ké­sedelem azonban hónapokra veiti vissza az amúgy is szoros építkezési ütemet. Az 1969. decemberi befejezési határidő csak úgy tartható, ha az év vége előtt tető alá hozzák az épületet. így lehet csak téllesíteni, télen is dolgozni. I Egészen friss keletű az ácsbrigád bosz­■— --------------------- szúsága is. Az ácsok u gyanis kénytelenek vbltak napokon keresztül állványt bontani. A „G” jelű keretállás állvány­zata már kész volt, amikor kiderült, hogy a főtartó gerenda az ereieti tervhez képest közel három méterrel alacsonyabbra kerül. A tervezővállalat szakembere július 4-én járt az építkezésen és tapasztalhatta, hogy az ácsok a „G” keretállás­nál tartanak. Az építésvezetőség azonban tíz nappal később tudta meg, hogy erre a keret- állásra módosított terv készült, alacsonyabb lesz. Megszerezték a módosított rajzot A rajzon sze­replő dátum: június 28. Tehát ekkor már elké­szült a módosított tervrajz, egy héttel később járt itt a tervező és nem szólt, hogy álljanak meg az ácsok, ne állványozzanak, mert kárba- vész a munkájuk. Az építők azonban mindenképpen be akarják tartani a határidőt: 1969. végére átadni a har­mincmillió forintos beruházást. Ahogyan végül is megszületett a megoldás a „H” pillérre, más­nap már ott voltak a kútgyűrűk az építkezésen, — két kutat süllyesztenek az ingoványos talaj­ba és kibetonozzák — az ácsok ha nem halad­hatnak előre a keretállásokkal, addig egyéb munkát végeznek. Ha minden jól megy — per­sze, ehhez a te^vezővállalat hatékonyabb segít­sége is szükséges — két és fél év múlva birtokba veheti, a város az új művelődési házat. J. J. Skizofrénia Idézünk egy hozzánk intézett levélből: „Tisztelt Négyszemközt az Orvossal! Családunkban skizofrénlás elmebeteg van. Nagyon kérem el­met, szíveskedjék megírni: hogyan lehet megkapni? Orökölhető-e? azt hallottam, hogy ezt a betegséget nem lehet meggyógyítani. Igaz-e ez? A szives felvilágosításért fogadja cím hálás koszönetemet. Egy ol­vasójuk0. Kedves Olvasónk! A skizofrénia kezdődik, közel háromnegyede a (dementia praecox), a hasadásos el- harmincadik életév előtt. Vannak mezavar, a leggyakoribb elmebánta- azonban esetek, amelyek csak a lom. A betegség többnyire a pu- klimaktériumban, vagy még később bertás (serdülő) korban kezdődik, a bomlanak ki. A tünetek sokfélék, személyiség hasadását és különböző Neuraszténniás panaszok, alvás- súlyosságú, sajátos elbutulást okoz. zavar, a figyelem koncentrációkész- Jellemző sajátsága, hogy átérezni, ségének objektíve is megállapítható beleélni magunkat képtelenek va- csökkenése. Hamar feltűnik a szila­gyunk. A dementia, az elbutulás páthiaérzelemnek kialvása. A beteg nem mindig általános. Eltekintve a a serdülőt messze túlhaladóan, el- legsúlyosabb, előrehaladott esetek hidegül hozzátartozóitól, barátaitól mély butaságától, nem annyira az egyaránt. Szellemi fejlődésében sa- íntellektuális, mint Inkább a kedély- játos pangás áll be. A reális élettel életre vonatkozik, minek követkéz- szemben érzéketlen. Elvont problé- tében a betegség tengelyét nem az mákkal foglalkozik. Elvész mozdu- értelml tevékenység, de az érzelmi latainak sajátságos gráciája, s a megnyilvánulások fogyatékossága kamaszos esetlenség és szögletesség teszi. Az általános apáthia követ- túlzott mértékben kerül előtérbe, keztében szenved a szellemi frisse- Átalakul a beszéd- és írásstílus is. ség, az aktivitás, a spontaneitás, és Gyakran csak egyes szavakkal vá- az Inlciatív'a Is. A betegség, tüne- laszol, vagy fejezi ki magát. Arány- teiben nagyon változatos, bár a jel- lag korán jelentkeznek a közérzés- lemző lelki tünetek közös sajátossá- beli és látási zavarok, valamint az gok és a lefolyás lényegében az érzékcsalódások. Ezek a tünetek a esetek többségében hasonló. A be- tudat éberségének csökkenésével fo- tegség kórokát még nem Ismerjük, kozódnak. A betegek gondolkodá- Az öröklött terheltséget az esetek sát, cselekvését nem az értelem, vagy túlnyomó nagy százalékában feltalál- az érzelem vezeti, hanem azok meg­hatjuk. A közvetlen elődök között okolatlannak látszóan, az egészséges többnyire van elmebeteg. Tisztán ember előtt érthetetlen, bizarr mó- örökletes betegség. Az emberek egy dón viselkednek, bár tudatuk tiszta, százaléka skizofrénlás. Rüdin vizs- felfogásuk, észrevevésük, tájékozö- gálatal szerint, ha mindkét szülő dásuk, emlékezésük hibátlan. Gyó- sklzoírén, a gyermekek 53 száza- gyulás szempontjából a betegség léka is az lesz. A szülők között az prognózisa komoly. Enyhébb defek- alkohol és a luesz elég nagy száza- tusokkal gyógyulhat is a betegség lókban szerepel. A biztos öröklés (10—15 százalék), amikor a betegek menetét nem ismerjük. Általában a szociális életben hasznavehetőek Idősült betfígség, s az esetek túl- lehetnek. Többnyire azonban a be­nyomó többségében alig észrevehető tegség súlyos és teljes szellemi rok- lassúsággal kezdődik. Máskor, arány- kantságot okoz. Az életet illető lag ritkán, robbanásszerűen, heve- kórjóslat kevésbé rossz. Gyakran nyen tör ki, A megbetegedéseknek követnek el öncsonkítást és ön­több mint a fele a 25. életév előtt gyilkosságot, Aszthma, vagy tüdőtágulás Idézünk egy olvasónk leveléből: „Kedves Négyszemközt az OrvossaU Hatvanhat éves férfi vagyok, és nyolcvan kilós. Nehéz légzés fog élj különösen, ha gyorsabban járok, vagy cipelek valamit. Komolyabb testi munkát nem tudok végezni. Több aszthmás betegség fordult elő családomban. Öröklődik e baj? Több éve azt mondják az orvosok, tüdőtágulásom van. Nagyon kérem, írja meg rovatában, mi a különb­ség az aszthma és a tüdőtágulás között, vagy lényegileg ugyanaz-e? Tisztelettel és köszönettel egy olvasó”. Kedves Olvasónk! Aszthma alatt maxban és idősebb egyénéken is általában a rohamokban jelentkező keletkezhet. A rohamok kiváltásá- légzési nehézségeket értjük. A típu- ban gyakran van szerepe az idő- sos aszthmás rohaminger jellegzetes, járás változásának, nagyobb izgal- váratlanul, rohamszerűen fellépő" és maknak, a tivornyáaásoknak, stb. gyorsan fokozódó légszomj. Roham A fulladási rohamok ritkán táplá- alatt a tüdő ‘térfogata jelentékenyen lék eredetűek is lehetnek, tej, tojás, kitágul, a kilégzés rendkívül meg- eper, szeder, stb. Kiválthatja a be­nyúlt és hangos. Roham alatt a be- lélegzett állati szőr, és bizonyos vi- teg gyakran köhög, de váladékot rágok pora, malmokban úszkáló csak a roham végével szokott ürí- porfelhő, a túlzott evés folyadék- teni. Az ilyenkor ürülő köpet rend- felvétel, különösen sör és szódavíz kívül szívós, tapadós, üvegszerű és (puffaszt!) fogyasztása. Minden eset­és ^mennyiségű. Az ilyen köpe$ ben kiváltja a rohamot a megfázás, ürítésével a roham rendszeresen be- Bár előfordulnak teljes gyógyulások, fejeződik. Az aszthmás roham őrá- a veleszületett hajlam miatt gya- kig szokott tartani, de súlyos eset- kori a betegség, illetőleg a roham­ben napokig is elhúzódik. A roha- kŐszségVáillandósulás. Előbb-utóbb mot akárhányszor náthás érzés, tüdőtágulás társul hozzá. A .üdő- tüsszentés, néha köhögés vezeti be, tágulat (emphysema pulmonum) a amely a beteget rohamára előre fi- nehéz légzéssel járó betegségekhez gyelmezteti. A roham lezajlásával társul (torokgyík, idegén test a az összes tünetek hamarosan visz- légcsőben ,tüdőgyulladás, stb.), szafejlődnek. Idősebb korban és sok amely a légzési akadály megszűn- aszthmás roham után, a követkéz- tével nyomtalanul eltűnik. Ez a ményes tüdőtágulás maradandó. Az heveny alak. Ha az elveolusok közti aszthmások tüdőtágulása nem gyó- válaszfal tönkremegy, például aszth- gyul, mert -nem gyógyítható. A be- ma következtében, gyógyulás nem tegség létrejöttéhez szükséges a várható. Kedves Olvasónk! A le­vel eszületettj (pröklött) hajlam, az írtakból láthatja, hogy tüdőtágulása allergia. Gyakran kezdődik a fiatal van aszthma nélkül is. s az aszth- korban (kora gyermekkor), vagy a mának minden esetben következ- serdülés idején, sokszor a női kU- ménye a tüdőtágulás. Pattanások Kaptuk az alábbi levelet: „Tisztelt Négyszemközt az Orvossal! Ti­zenöt éves vagyok. A bőröm állandóan pattanásos. Különféle kezelé­sekben részesültem már, de ezek a gyógymódok eredménytelenek ma­radtak. Mitévő legyek? Nagyon kérem, válaszoljon kérésemre. Tisz­telettel egy bánkódó leány”. Kedves kis olvasónk! Szűkszavú leveléből, amelyben azt írja, hogy „bőröm állandóan pattanásos”, nem világlik ki, hogy a pattanások csak az arcbőrén vannak, vagy egész testén. Ha csak az arcán van, úgy ne „bánkódjöii”, mert a serdülő kornak ez’ igen sok esetben vele­járója, különösen zsíros arcbőrűek- nél. Valarhilyen hormonzavar is le­het az oka. A serdülő kor elmúl­tával a legtöbb esetben a pattaná­sok is eltűnnek. Tanácsunk: a pat­tanásokat nem szabad piszkálni. Ki­nyomkodásuk szigorúan tilos! Csak az orvos által előírt gyógyszert használjon. Szükség esetén bizonyos injekciókat is ad majd az orvos. A. gennyes pattanások jelenlétének más betegség is lehet az oka. . . Fordul­jon bőr-szakorvoshoz, vagy a bőn*, nemigondozóhoz, ahol szakszerűen kikezelik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom