Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-04 / 130. szám

TOLNA MEGYEI. mm pmtsruuu zmzsgwsai< NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LA PIA XVII. évfolyam, 130. szám ARA: 80 FILLER Vasárnap, 1967. június 4. ! „Te vezess, tanítónk99 megemlékezés a megyeszékhelyen Pedagógusnapi Június első vasárnapján immár 16. alkalommal köszöntötték or­szágszerte a pedagógusokat. Eb­ből az alkalomból szombaton a megyeszékhelyen is tartottak kü­lönböző ünnepségeket. A ■ közalkalmazottak klubhelvi- ségében fehér asztal mellett látta vendégül a megye ez évben ki­tüntetett pedagógusait a Pedagó­gus Szakszervezet területi bizott­sága és a megyei tanács műve­lődésügyi osztálya. A megyei ta­nács tanácstermében pedig a pénzjutalmakat vették át a meg­hívott pedagógusok. A megyei, központi ünnepségre délelőtt 11 órai kezdettel a régi megyeháza nagytermében, került sor. Uttörőruhába öltözött általá­nos iskolások sorfala fogadta a vendégeket, akik a szekszárdi út­törőzenekar vidám hangjai mel­lett foglalták el helyeiket. Az ünnepség elnökségében fog­lalt helyet Tolnai Ferenc, az MSZMP Tolna megyei bizottsá­gának titkára is. A megjelenteket Manói Gyula, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője fo­gadta. Ünnepi beszédében dr. Gyugyi János, a Tolna megyei Tanács vb. elnökhelyettese a jelenlévőkön keresztül a megye valamennyi óvónőjét, tanítóját és tanárát köszöntötte. Beszélt arról, hogy ezen a napon megkülönböztetett szeretettel gondolnak szülők és gyerekek a pedagógusokra. Né­hány mondatban megemlítette, hogy társadalmunk építésében milyen nagy feladat hárul azok­ra, akiknek hivatása az új nem­zedék felnevelése. S hogy a ma pedagógusai megfelelnek ennek a feladatnak azt a felnövekvő nem­zedék életszemlélete, gondolkodá­sa, világnézeti állásfoglalása iga­zolja. Ezek után dr. Gyugyi János át­adta a Művelődésügyi Miniszté­rium által kiadott kitüntetéseket. Az „Oktatásügy kiváló dolgozó­ja’’ kitüntetést kapta Ágoston Béla az ozorai általános iskola igazgatója, Bajor Anígl szakfel­ügyelő, a tolnai I-es számú álta­lános iskola tanára, Bucher Ven­del ne a tolnai II-es számú általá­nos iskola tanítónője, Deli György, a kölesdi általános iskola tanító­számú általános iskola igazgató­ja, Nádasi József a nagvmányoki általános iskola igazgatója, Rak- sányi Rózsa dombóvári vezető óvónő és Tóth István a bonyhádi járása központi politechnikai mű­hely vezetője. Kiváló dolgozó kitüntetésben és ezer forint pénzjutalomban része­sült Ferger János a szekszárdi Ill-as számú általános iskola fű­tője, Győríy József a hőgyészi Petőfi Sándor nevelőotthon kony- halánya, Gyugyi Gézáné a tamási általános iskolai napközi otthon élelmezésvezetője, Peri Lajosné, a paksi I-es számú óvoda szakács­nője, Tóth Jánosné a sióagárdi általános iskolai napközi otthon főzőnője, Zakar Mária a tamási gimnázium gondnoka. Miniszteri dicséretet és ezer fo­rint pénzjutalmat kapott Podrá- czky József né a dombóvári járás gyermekvédelmi felelőse, Révész! Etelka a bonyhádi I-es számú ál­talános iskola tanítónője, Sas Adám Bonyhádi járási Tanács VB művelődésüPvi osztályának gazdasági felügyelője és dr. Stá- del Jánosné a Dombóvár-Mász- lony általános iskola vezető ta­nítónője. zium igazgatóhelyettese. Szenczi László a tolnai gimnázium igaz­gatója és megosztva Koszter Jó­zsef szakfelügyelő — Szatori Já­nos műhelyvezető vettek át. Kiváló tah&-''c'dfr'mtetését Ágos­ton Lászlódé a dunaföldvári I-es számú általános iskola tanára és Márkus Béla az újdombóvári ál­talános Iskola igazgatóhelyettese, valamint kiváló tanító kitünteté­sét Végh Andorné a bonyhádi II­(Folytatás a 2. oldalon) Az építők napján ja, Glósz Lajos a paksi gimná- Wrt adták át a pedagógiai pá- zium tanára, Gyene István a pin- lyazatok első díjait is, amelyéket cehelyi általános iskola tanara,. König István a szekszárdi gimná- Lehoczky Béla a dombóvári Il-as JCö iz&íitftik íimdainkü ! Magyar párt* és kormányküldöttség látogat a Bolgár Népköztársaságba A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Bolgár Népköztársaság kormányának meghívására Kádár János­nak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével június első felében párt- és kormány­küldöttség látogat a Bolgár Népköztársaságba- (MTI) „Nagyra értékeljük a testvéri kapcsolatok minden formáját" A Népfront vietnami vendégeinek sajtókonferenciája Harcos munkássereget ün­nepelünk ma. Megyénk több mint kilencezer építőipari dol­gozóját köszöntjük, oá építők napján, akiknek áldozatos munkája nyomán, szemünk előtt alakul át megyénk arcu­lata. Az építőipar munkásai nagy­szerű alkotásokkal büszkélked­hetnek, olyanokkal, amelyek az utókornak is hirdetni fog­ják, hogy a mai építők dere­kasan dolgoztak. Megyénkben az elmúlt tíz évben olyan ha­talmas létesítményeket alkot­tak, amelyekhez a korábbi évtizedekben nem volt példa. Hogy csak a legjelentősebbe­ket említsem: a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, a tüdő- szanatórium, a dombóvári já­rási kórház, az évi több száz lakás és még sorolhatnám to­vább. A közelmúltban épült 60 lakás pedig már a legkor­szerűbb építkezési -technológiá­val épült. Megyénk építőipari munká­sai — híven a régi harcos ha­gyományokhoz —1 becsülettel helytállnak a mindennapi munkában. Az elmúlt évben a kongresszusi munkaversenyben, jelenleg pedig a jubileumi mun- kaversenyben vállalták, hogy meggyorsítják a szociális, kom­munális beruházásokat, vala­mint a lakásépítéseket. _ Ma, amikor az építőipari dolgozókat köszöntjük, egyúttal emlékezzünk a múltra is. Em­lékezzünk az építőipari dolgo­zók szakszervezeti mozgalmá­nak több mint hat évtizedes hagyományaira, sikereire. Az építőket az első sorokban lát­tuk harcolni jogaikért, a mun­káért és a nagyobb kenyérért. Az első sorokban meneteltek a nagy sztrájkok idején, s olyan hős mártírokat adtak■ a mun­kásmozgalomnak, akiknek ne­veit ma megbecsülés övezi. Nevükkel ma a szocialista bri­gádok százai versenyeznek az építő- és az építőanyagiparban a még jobb termelési eredmé­nyekért. Építeni, újat alkotni az egyik legszebb és legnemesebb em­beri feladat. Az ő tevékenysé­gük, munkájuk egyet jelent a békével, mert az építők azok, akiket a legközelebbről érint a háború, a rombolás. . Éppen ezért, a két kezük munkájára büszke építőipari dolgozók mindig az élen jártak a béké­ért vívott harcban. Munkájuk­kal alkotnak, gyarapítanak, szebbé teszik életünket. Uj üze­mek, gyárak, kórházak, lakó­házak fémjelzik az építők szor­gos tevékenységét. S ezért az újért mindenre készek. Megyénk építőipari dolgozói előtt nagyszerű távlati tervek vannak. S ők készek ezeket a terveket megvalósítani, életre kelteni. Ma, amikor kitüntetik, meg­jutalmazzák az építők legjobb­jait, érezniük kell, hogy ez a kitüntetés, jutalmazás az építő­ipari dolgozók népes táborának szól. Őket köszöntjük, s nekik kívánunk a ma ünnepléséhez és a holnap munkájához sok sikert, érőt és egészséget. KISS FERENC Építők Szakszervezete megyei titkára A Vietnami Demokratikus Köztársaság Hazafias Front­jának és a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front hazánkban tartózkodó kül­döttsége szombaton a Magyar Sajtó Házában magyarországi lá­togatásának élményeiről, a viet­nami nép mai életéről, harcáról tájékoztatta az újságírókat. Har­mati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára üd­vözölte a megjelenteket, majd a két delegáció vezetője válaszolt a tudósítók kérdéseire, Nguyen Thi Liu asszony, a VDK Haza­fias Frontjának főtitkárhelyettese egyebek között hangsúlyozta: — Bármerre jártunjf, ebben a gyönyörű, testvéri ' országban, örömmel láttuk, hogy a magyar nép méltó forradalmi hagyomá­nyaihoz, s nagy tehetséggel, szor­gos munkával építi szocialista hazáját. Meghatóttan tapasztal­tuk, hogy a városok és falvak lakói a magukénak érzik, támo­gatják harcunkat. Ezúton .is kö­szönjük segítőkészségüket, őszinte szolidaritásukat. — Mi békét akarunk, de igaz­ságos békét, amely elválasztha­tatlan szabadságunktól, függet­lenségünktől, Az amerikai impe­rialisták hábonít kezdtek és foly­tatnak, hazánk földjén, ugyanak­kor azonban mindent elkövetnek, hogy megtévesszék a világ köz­véleményét. Nyilatkozataikban a fehéret feketére festik, arróí be­szélnek, hogy készek tárgyalni, megegyezni, de olyan békét akar-, nak ránk kényszeríteni, amely megalázó számunkra. Ezért in­kább vállaljuk a harcot, a meg­próbáltatásokat. Dolgozunk, és fegyverrel védjük hazánkat, jo­gainkat. — Nagyra értékeljük a testvéri kapcsolatok minden formáját. Köszönjük a szolidaritás ed­digi magyarországi akcióit és örömmel üdvözöljük azokat áz új kezdeményezéseket, amelyek most bontakoznak ki a gyárakban, az üzemek­ben, a különböző oktatási intézményekben. Nguyen Van Than, a Dél-viet­nami Szakszervezetek Központi Bizottságának tagja elmondta, hogy a’ múlt év szeptemberében kezdődött száraz évszak hét hó­napja alatt — a dél-vietnami szabadságharcosok újabb súlyos csapásokat mértek az' imperia­lista zsoldosok csapataira. Ke­resztülhúzták az Egyesült Álla­mok stratégáinak számításait, és meghiúsították nagy hangon meg­hirdetett hadműveleteit. Minél nagyobb erőket vetnek be elle­nünk,- annál súlyosabb -vesztesé­geket szenvednek ellenségeink — állapította meg, majd hangsú­lyozta: ■— Szép emlékekkel, gazdag él­ményekkel búcsúzunk magyar vendéglátóinktól. Köszönjük, hogy testvérként, családként fogadtak bennünket. A sajtókonferencia után a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának vezetői, barátai összejö­vetelen látták vendégül a Viet­nami Demokratikus Köztársaság Hazafias Frontjának és a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttségét. Bugár János­né, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese a magyar nép adományaiból vásá­rolt tranzisztoros rádió adó-vevő berendezéseket, tájolókat és egyéb felszereléseket adott át a kát küldöttségnek. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom