Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-17 / 141. szám

1967. június 17. TOLNA MEGYEI NEPÜ.TSAG 7 Tizenkilenc megye MHS polgári védelmi főelőadói Szekszárdim Az MHS Országos Elnöksége Szekszárdon rendezett kétnapos' továbbképzést a megyei elnöksé­gek polgári védelmi főelőadói ré­szére, amely már az új polgári védelmi kiképzési év egyik elő­készítő mozzanatának számítható. Az első napon beszámolók hangzottak el, amelyekben helyet kapott az elmúlt év értékelése. Ami Tolna megyére vonatkozik az elhangzottakból; A három éves kiképzési programnak megfele­lő ütemben, _ az érintett lakosság fele részesült polgári védelmi ki­Csikkdobálók a kertmoziban Rendkívül kellemetlen dolgok történnek nap mint nap a szek­szárdi kertmoziban. A nézőtér el­ső részéből parázsló csikkeket do­bálnak, plöckölnek különböző irányba, a nézők fejére, vállára, ölébe, mikor hova esik a csikk. Megtörtént már, hogy égett haj­jal, kiégett orkánkabáttal vagy éppen szövetruhában — ugyan­csak kilyukasztva — távozott a nézők bizonyos százaléka. Nem­csak vendégek mondják ezt, de maga a mozi vezetője is megerő­síti a hallottakat. Sajnos tehetet­lenek ezzel a több mint kellemet­len ténnyel szemben, mert sem a rendőrség, sem a tűzoltóság ügyeletese nem intézkedik arrukor a nézőtéren felkiált valaki, vagy átkozódik. Sőt,, mint a mozi veze­tője mondja, kérésük ellenére sem tesz semmit az éppen ott lé­vő tűzoltó, rendőr pedig sokszor nincs is a nézőtéren. Szigorú intézkedés szükséges, vagy méginkább az. hogy tiltsák meg a dohányzást a kertmoziban. G. J. képzésben. A tizénöt órás okta­tást megelőzően, az elmúlt évben 50 községben hangzott el — film­vetítéssel kiegészített ismertető előadás, amelyen összesen kétez­ren vettek részt. A kiképzésben a számba vett lakosság 97,7 száza­léka vett részt. A jó előkészítést, a szervezést igazolja az is, hogy az egy fő kiképzésére fordított összeget 60 fillérrel -sikerült csök­kenteni. Az oktatásban részt vevő polgári védelmi előadók közül heten kapták meg az MHS kiváló munkáért. jelvényt, hárman kaptak országos elnökségi elisme­rő oklevelet, többen kapták a me­gyei elnökség oklevelét, vagy ju­talmat. A polgári védelmi kikép­zéshez hathatós segítséget adtak a járási pártbizottságok, a taná­csok a Vöröskereszt-szervezetek. Az ősszel induló új kiképzési évben a megye 48 községében sa­játíthatja el a lakosság a véde­kezés ismereteit. A továbbképzés részvevői az el­ső napot a Vízügyi Igazgatóság dombori telepén fejezték be, igen hangulatosan. Voltak, akik pecá- zással töltötték el az időt, amíg el nem készült a vacsora — ter­mészetesen halászlé. Másnap már öt órakor ébresz­tő volt a szállodában, mert a programban terepen való gyakor­lás szerepelt, egy honvédségi ala­kulat közreműködésével. A to­vábbképzés részvevőit jól előké­szített tanpálya várta, amelyen a vegyi harcanyaggal szennyezett személyek, illetve technika men­tesítését tanulmányozhatták, il­letve gyakorolhatták, egyben a mentesítéshez rendszeresített te­chnikai eszközök használatát. Az MHS Országos Elnökség polgári védelmi osztályvezetője elismeréssel nyilatkozott a két­napos program előkészítéséről, megrendezéséről, amellyel a me­gyei elnökség jó feltételeket' te­remtett a polgári védelmi oktatás következő évéhez. .»A p róhirdetések... Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap l,— Ft, vasárnap ás ünnepnap 2.— Ft. Az eláö és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számit. Kifüeüliurhold szeksusinkást felvesz a Paksi Járási Építőipari Ktsz. ,i70) Kombinált „ (szobabútor kisipari, jó állapotban lévő eladó Szekszárd Polláck u. 46. Megte­kinthető 16 órától. (x) Felveszünk 1 villany- szerelő, 1 lakatos és l asztalos szakmunkást. Jelentkezés karbantar­tó üzemünk Keselyűs! úti telephelyén. Gabo­nafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat. (212) 2 db süldő eladó. Szekszárd, Kiss János utca 5. sz. (L7Í) Kettőszobás, kertes családi. ház beköltözhe­tőén eladó. Szekszárd, Bartina u. 63. Érdek­lődni szombat. vasár­nap. (133) Négyszemélyes sikló­test 170 cm3-es, Buda­motorral eladó. Szék­szárd, Tarcsay V. u. 2/D fszt. 1. (132) Harkány, Petőfi u. 2.5. számon, 320-as telek eladó. Mészáros kér­t-ész, Gyöngyös. (105' 1 db 12 kalapácsos nagy teljesítményű da­ráló, 1 db 400 mm-es egyengető gyalugép ol­csón eladó. Hatala, Sár- szentlőrinc. (193) 20 q csöves kukorica eladó. Szekszárd-Szőlő- hegy, iskola. (200) I Pusztahencsén a Po­zsonyi u. 34. szám alatt, kovácsműhely-felszere- lés eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen, min­dennap. (204) Trabant 601-es és Simson Stár motor .el­adó. Sióvölgyi, Vár- domb-Ujberek. Érdek­lődni vasárnap. (203) Teljesen felújított P70-es személykocsi ki­tűnő állapotban sürgő­sen eladó. Tolna, Ga­ray u. 48. (199) A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára felvesz 16— 30 éves korig NŐI "ÁTKÉPZÖS TANULÓKAT ÉS FÉRFI SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Naponta háromszori étkezést térítés elle­nében biztosítunk, nők részére leány­otthoni elhelyezést is. Felvételhez: mun­kakönyv, személy­azonossági igazol-, vány, férfiak részéi re munkaerő-irá­nyítólap. (152) 250 cm3 kis kerekű Jáwa motorkerékpár eladó. Tolna. Rákóczi utca 21. (198) Világosszürke 601-es Trabant 15 000 km-rel eladó. Tolna, Szekszárdi a. 5. (Pataki). (194) Uj állapotban lévő fekete Pannónia motor- kerékpár eladó. Zomba, József Attila u. 49. (192) Családos házaspár üres, vagy bútorozott szobát keres, Szekszár­don albérletbe. Értesí­tést kérjük Öcsény, Bé­ke u. 3. alá megküldeni. (191) Tolnán főút melleit ház eladó. Érdeklődni: Tolna, Deák F. u. 32. (223) Hőgyészi egyszoba- konyhás lakásomat el­cserélném Szekszárdon hasonlóra. Érdeklődni: Tinódi u. 4. (222) Sötét diófa háló sür­gősen eladó, részletre is. Szekszárd, Munkácsy u. 22. Szombaton 2-től. vasárnap egész nap. (224) 10 db betonoszlop el­adó, Szekszárd, Honvéd u. 49. (219) Duna oldalkocsit ven­nék. Ajánlatot kerek öcsény, Jókai u. 30. Kátai. (213) É. M. Budapesti Betonáru- gyár, Budapest, XXI., Rá­kóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel felvesz mozaiklap és betonelem- gyártói munkára férfi és női segéd­munkásokat. A bérezés teljesítménycen történik 100 százalékos nor­ma kiteljesítése esetén 8.50 —12 Ft/ó. alapbér. Azonkí­vül nagy gyakorlattal és ki­váló képességgel rendelkező villanyszerelő, gépla­katos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmunká­sokat. A bérezés időbérben törté­••k a gyakorlati évtől füg­gően 6—10.50 Ft-ig. Munkás- szállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés elle­nében biztosítunk. Felvétel­re jelentkezés a gyár mun­kaügyi csoportjánál. (4) A Tolna megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat lemezlakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat te­lephelyén Szekszárd, Kese- lyűsi út. (146) Állami f Termelő­szövetkezetek! FIGYELEM ! Másod tarló-vetésekhez, belvíztől felszabadult területek hasz­nosításához . * fehérmustár, köles, muhar, szójabab zöldtrágyázáshoz napraforgó vetőmag hivatalos áron korlátlan mennyiségben megrendel­hetők. Gyűjtsön hársfavirágot, hasznos foglalkozás! A nagy és kis levelű hársfa fajták virágai kőhársiként, az ezüsthársfék virágai ezüsthársként kerülnek forgalomba. Gyűjtése -jövedelmező! A kőhársvirágért nyers kg-ként 5­Ft Ezüsthársvirágért 4­Ft Eredeti színben szárított kőhársvirágért 22,­Ft ezüsthársvirágért 15,­Ft-ot fizetnek a földművesszövet-tezetek. Kérjen szaktanácsot és gyűjtőszerszámot a földművesszövet­kezet gyógynövény-felvásárlój ától. _______________________________________________________(208) Szeged a fiataloké! Július 29—30-án e két napra az ország különböző megyéi­ből különvonatokat és autó­buszokat indít az Express az I. Szegedi Ifjúsági Napokra Program: Ifjúsági karnevál. Hamilet- előadás, városnézés szakmai vezetővel stb. Szolgáltatás: Ebéd — vacsora — ebéd. Szál­lás turistaelhelyezés 2 napon át díjtalan városi közlekedés. Jelentkezés: Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda. Bp. V.. Szabadság tér 16., varmint a megyei KISZ-bizojjtságok mellett mű­ködő ExpúeSs kirendeltségei­nél . (211) Tolna megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat azonnali be- lénéssel felvesz műszaki elő­készítő munkára 5 éves ki­vitelezési gyakorlattal ren­delkező építészés gépész- mérnököket. összkomfortos lakás bizto­sítva. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szekszárd. Keselyűsi út 6. (184) Felvételre keresünk általá­nos vasszerkezeti lakájo­sokat, ívhegesztőket, valamint betanított segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a Solt! Gépjayító Állomás főmér­nökénél. Útiköltséget felvé­tel esetén megtérítjük. tl6' %

Next

/
Oldalképek
Tartalom