Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-01 / 127. szám

TOLNA megyei. VDAS PRÖI£IA9ML EGYEaOUEÍEE i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS-A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 127. szám ÁRA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1967. június 1. Ezer holdat borít belvíz Szekszárd határában A termelőszövetkezetek tevékenységét vizsgálta a városi tanács végrehajtó bizottsága Szekszárd Végrehajtó Város Tanácsának tavaszi képe? (Kaposi István pékét jelöljék ki és fogjanak hoz- Bizottsága a négy osztályvezető elmondotta, hogy a zá fejlesztésükhöz, termelőszövetkezet munkáját sok belvíz miatt a határ nem , ... vizsgálta tegnapi ülésén. A vb- mutat szép képet. A kapás nővé- „A végrehajtó bizottság a me- ülésen részt vett Horváth József, nyék gyomosak. gazosak. A ma- zogazdasági termelőszövetkezetek a megyei tanács vb-elnökénék gasabb területeken a kalászosok tevékenységével kapcsolatban helyettese is. A Béri Balogh szépek, jó termést ígérnek. Ezt Ádám, a Garay János, a Jóre- erősítették meg a város vezetői is, akik tegnapelőtt határszemlét tartottak a négy termelőszövet­kezet területén.) Megállapították a vb résztvevői és a meghívott termelőszövetke­ménység és a Szabadság Terme­lőszövetkezetek múlt évi és idei tavaszi munkájáról Kaposi Ist­ván osztályvezető terjesztett elő beszámolót. töuu határozatot hozott. Számos kérdésben javaslatot tett a szö­vetkezetek vezetőinek. A város vezetősége bízik abban, hogy a jelenleg tapasztalható fejlődés a négy termelőszövetkezetben foly. tatódik. •' A jelentés alapján vita alakult zeti vezetők, hogy a közgazdasá- a végrehajtó bizottság ügy­gi elemzésnek gyorsabban kell a rencji kérdésekben és be jelen­hozott határo­— PJ. — \ ki. Megállapította a vb, hogy a szövetkezeteknél fejlődés fi­gyelhető meg. Három terme­lőszövetkezet közepes, egy pedig a jók között van. inden termelőszövetkezetre Szekszárd határában a belvíz. Ezen a tavaszon ezer holdat öntött el a belvíz. Külö­nösen a Garay Tsz-t érinti, ugyanis e szövetkezetnek földjei főleg a Sió jobb, illetve bal ol­dalán terülnek el. “Ä tsk-ek gazdálkodásával kap­' HaI víi szövetkezetekben tért hódítani. Élénk vitát váltott ki Császár József vb-elnöknek az a kérdése, hogy a termelőszövetkezeteknek milyen tervei vannak a város zöldség-, gyümölcsellátásával kapcsolatban. A válaszokból nem kapott a vb megnyugtató hírt. Ezért tárgyalások folynak más, járásbeli termelőszövet­kezetekkel a szekszárdi piac ellátásáról. így, miután a város vezetői több alkalommal is szóba hozták már tósek tárgyában zatoikat. A Szovjetunió kész az atomsorompó-egyezmény aláírására Genf (MTI). A Szovjetunió a kon. Ugyanakkor legutóbb, mi­jelenlegi, igen kedvezőtlen nem- után Anglia bejelentette a közös zetközi helyzetben is az atomso- piachoz való csatlakozási szándé- rompó-egyezmény kidolgozására kát, genfi álláspontja a atomso- és aláírására törekszik — mondot- rompó-szerződés ellenőrzésének ta Alekszej Roscsin nagykövet, az kérdésében a korábbinál „hajlé- ENSZ leszerelési bizottságának konyább” lett — az Euratom-el- muníkájában részt vevő szovjet képzelés javára. küldöttség vezetője Heltai And­rásnak, az MTI genfi különtudó- sítójának adott nyilatkozatában. A szovjet diplomata, aki ez év februárjában óvatos derűlátással ítélte meg a genfi konferencia ki­Bizonyos további nehézségeket jelentenek egyéb nézetek, például a héten kifejtett svéd álláspont, amely az atomsorompó-szerződést más, az atomhatalmakat érintő le­szerelési intézkedésekkel kívánja látásait, ezúttal hangsúlyozta, összekapcsolni. Nézetem szerint hogy a nyugati nagyhatalmak ré- eddig éppen az atomhatalmak tet- széről időközben igen sok újabb tek önként a fegyverkezést csök- nehézséget támasztottak. Az kentő intézkedéseket a moszkvai NSZK — mondotta — továbbra is atomcsend-szerződés aláírásával, ragaszkodik ahhoz, hogy ne egye- „A Szovjetunió — mondotta a dűl az ENSZ bécsi nemzetközi továbbiakban Alekszej Roscsin — atomenergia-ügynöksége ellenőriz- kész biztosítékokat adni a nuk- ze a szerződés végrehajtását, ha- leáris fegyverrel nem rendelkező nem párhuzamosan a nyugat- országok részére. Olyan szakaszt európai államok szervezete, az javasolunk a szerződésbe, amely- Euratom is. Ez nyilvánvaló meg- ben az atomhatalmak kötelezik különböztetést jelentene a szer- magukat: nem alkalmaznak atom- ződés aláírói között. fegyvert olyan országok ellen, E kérdésekről egyébként idő- amelyek azzal nem rendelkeznek, közben tanácskoztunk szövetsége- s ilyet területükön nem is tárol- seinkkel, így a Magyar Népköz- nak. E javaslatunkat amerikai társasággal is. A nyugati hatal- részről erősen ellenzik. Az ok ká­rnak részéről — folytatta — eddig zenfekvő: az NSZK területén nem tapasztalhattunk készséget nagy mennyiségben tárolnak ame- arra, hogy mindannyiunk számára rikai nukleáris fegyvereket. A tár­elfogadható ellenőrzési módszert gyalások a következő időszakban dolgozzunk ki. Az adott nemzet- is tovább folynak. Nézetünk sze- közi helyzetben, amikor Washing- rint az atomsorompó-egyezmény ton és Bonn viszonyát több vitás megalkotásával enyhíthetünk a kérdés is terheli, úgy tűnik, hogy nemzetközi feszültségen, s erre amerikai részről továbbra is szűk- éppen most rendkívül nagy szük­ségesnek tartják a bonni álláspont ség van — mondotta Roscsin támogatását a genfi tárgyaláso- nagykövet. csolatban a következő jelentő- a termelőszövetkezeteknél a sebb kérdések hangzottak el: szekszárdi piacozás ügyét, a la­— Miért sok a termelőszövet- kosság érdekében várni már nem kezetekben az alkalmazott, az al- lehet. Egy lehetőséget még ha- kalmazottaknak kifizetett bér? gyott a vb a szekszárdi szövet­(Munkaerőhiány, a gépesítés el­maradása és egyes esetekben a vegyszerektől való idegenkedés az oka.) — Miért volt ráfizetéses a múlt évben a Garay Tsz kertészete? (Legfőképpen a hozzá nem értés következtében volt csaknem ne­gyedmilliós bevételkimaradás. Az idén e kérdés megfelelő szakem­ber beállításával megoldódott.) — Miért kevés a gép a Sza­badság Tsz-ben? (A szövetkezet­nek most még kifizetődőbb — kevés földön gazdálkodik — a gépállomása erő- és munkagépek igénybevétele.) — A vegyszerezésben kizárólag a belvizek miatt következett a múlt évhez viszonyítva lemara­dás? (A terv magas, tavaly ezer holdon, idén kétezren kellett volna gyomirtani vegyszerekkel. A vegyszerek minősége nem egy­forma. Az idei tavaszon az időjá­rás a vegyszerek használatához nem volt kedvező.) — Milyennek értékeli a mező- gazdasági »sztály a termelőszö­vetkezetek szakember-ellátását? (Miután a Garay Tsz-ben is az elmúlt hetekben sikerült megfe­lelő embereket vezető posztokra állítani, a város szövetkezeteinek vezetői alkalmasak munkájuk ellátására. Feladat a brigádve­zetők „minőségi erősítése”.) Rúzsa János vb-tag, a városi pártbizottság első titkára hozzá­szólásában elmondotta: — Az elmúlt években túlságosan is sokat beszéltek a szekszárdi bel­víz kérdésről, tettekre nemigen került sor. A vb úgy határozott, hogy ta­nulmánytervet készíttetnek a Sió-menti földterületek meg­felelő hasznosítására. Ugyanis várható, hogy a Sió­zsilip elkészültével még növek­szik a talajvíz. Rétgazdálkodás fejlesztését, halastavak énítését, víztűrő erdők telepítését java­solják. — Milyen a város határának kezeteknek: A közeljövőben megbeszélik, van-e lehetőség és akarat a szövetkezetekben be­kapcsolódni a szekszárdi ellátás javításába. Számos érdekes javaslatot is elfogadott a vb: — Javasolj ák a szövetkezeti parasztságnak, a részes szolŐKben is alkalmazzon gyomirtó szere­ket. Mintegy negyven százalékos munkaerő-szaporodás várható ezáltal. A szőlőterület után járó részt ne becsléssel, hanem mér­legeléssel állapítsák meg, mint más terményeknél. Heimann Ferenc tsz-elnök el­mondotta. hogy a termelőszövet­kezetek alakulása előtt a szek­szárdi belvízkérdéssel a vízügyi szervek foglalkoztak. A szövet­kezetek megalakulása után, az első száraz években nem volt idő, sem erő a vízelvezetők kar­bantartására. így most már katasztrofálisnak mondható a helyzet. Javasolta, hogy a szekszárdi szövetkezetek ne csak fizessenek a Lajvér- menti Vízgazdálkodási Tár­sulatnak, hanem beleszólá­suk is legyen, hogy a pénzt mire fordítsák. Érdekes megállapítósokat tett a szekszárdi szövetkezetek mű­ködéséről Horváth József, a me­gyei tanács vb-elnökének helyet­tese: A város tsz-ei nem alkal­mazzák úgy a korszerű módsze­reket, mint a megye más szö­vetkezetei. A vizes területeken e miatt nem használtak repülő­gépet gyomirtásra, műtrágya­szórásra. Ajánlatos a szövetkezeteknek úgy berendezkedni, hogy le­hetőleg minden gépi munkát maguk végezzenek el. A jövő évben már nem valószí­nű, hogy a gépállomások minden munkára vállalkozni tudnak. Ja­vasolta Horváth elvtáns, hogy a szekszárdi állattenyésztési tele­Irak csapatokat küld A bagdadi rádió kedd esti je­lentése szerint Areí iraki elnök annak a telefonbeszélgetésnek so­rán, amelyet Husszien királlyal annak kairói látogatása idején folytatott. ígéretet tett, hogy az iraki csapatok a közeljövőben harci állásokat foglalnak el a jordániai—izraeli határon. Jor­dánia örömmel fogadja az iraki csapatokat területén — mondta Husszein király Aref elnöknek. A közel-keleti válság kezdetén — emlékeztetnek a hírügynökségek — Irak nem volt hajlandó csa­patokat küldeni a jordániai— izraeli határra. Az AFP kommentárja rámutat, hogy Husszein király „drámai helyzetet fordított a maga javá­ra”. Jordánia, amely teljesen el volt szigetelve a közel-keleti vál­ság fejleményei során, vissza­nyerte helyét az arab frontban. Ha az EAK elnöke nem lett vol­na hajlandó fogadni Husszeint — írja a francia hírügynökség — a jordán trón összeomlott volna. Az EAK a közelmúltban is több ízben élesen bírálta Jordá­nia és Szaud-Arábia politikáját. Sukeiri, a Palesztinái Felszabadí­tása Szervezet vezetője már ré­gebben szakított Husszein ki­rállyal. A keddi egyezmény után Husszein király Sukeirivel együtt tért vissza Jordániába. Az Al Ahram jelentése sze­rint Mohieddin, az EAK alelnö- ke, a népi ellenálló erők újonnan kinevezett parancsnoka, szerdán Bagdadba utazott, s onnan Da­maszkuszba repül. A Reuter azt írja: lehetséges, hogy Mohieddin kísérletet tesz majd a szíriai— jordániai konfliktus elsimításá­ra. A damaszkuszi rádió kedden nem tett említést a jordániai— egyiptomi védelmi szerződésről. Rabati jelentés szerint II. Hasszán marokkói király kedden levelet intézett az összes arab államfőkhöz, és arab csúcsérte­kezlet összehívását javasolta. Az Al Ahram jelentése szerint Törökország kairói nagykövete tájékoztatta az EAK hatóságait, hogy a Törökország területén fek­vő támaszpontokat nem fogják felhasználni az arab országok el­len. Az Al Akhbar jelentése sze­rint az amerikai hatóságok enge­délyt kértek az Intrepid repülő- gép-anyahajónak a Szuezi-csator­nán való áthaladására a Vörös­tenger irányába. A nyugati hír- ügynökségek tudósítói az America amerikai repülőgép-anyahajó fe­délzetéről jelentik, hogy hétfőn látótávolságra felzárkózott egy­máshoz a Saratoga és az Ame­rica repülőgép-anyahajó. Az Int- repidről azt írják, hogy 70 gép állomásozik fedélzetén. A nyuga­ti tudósítók arról is beszámolnak, hogy az amerikai flottaerőket a Földközi-tenger térségében szov­jet hadihajók követik. Az ame­rikai parancsnok szerint az el­múlt hét vége óta szovjet rom­bolók kísérik figyelemmel a 6. flotta mozdulatait. Husszein jordániai király ked­di kairói villámlátogatásának eredményei örömmel töltötték el mind az EAK, mind Jordánia (Folytatás a 2. oldalon) Az 1948-as arab—izraeli háború, valamint az 1956. őszén Egyiptom ellen végrehajtott brit—francia—iz­raeli közös támadás után Közel- Keleten ismét fegyveres összecsapás veszélye kísért. Az ENSZ 3393 főnyi erejének a Földközi-tenger mentén lévő gazai Övezetből, valamint a Sinai-félszigetről történt kivonása után Izrael, az Egyesült Arab Köz­társaság és Szíria csapatai közvet­lenül is szembe kerültek egymással, így az Arab Liga által meghirdetett szolidaritás alapján végeredményben kb. 87 millió arab áll szemben Iz­rael 2 650 000 lakosával. A fegyve­rek pedig, amelyek most farkas- szemet néznek, 2,5 milliárd dollár értéket képviselnek. Csak a lakosság számának szembe­állítása azonban még nem ad helyes képet arról az erőről, amelyet egy fegyveres konfliktus esetén az ese­mények alakítására felhasználhat­nak. A katonai erőviszonyokat i. célszerű figyelembe venni. Izrael reguláris haderejének létszáma 71 070 fő. A közvetlenül érintett két arab állam, az EAK és Szíria ezzel az erővel szemben együttesen 190 000 sorkatonát tud kiállítani, ha a je­lenleg Jemenben harcoló 55 000 főnyi erőt nem vesszük figyelembe. Meg­közelítően kiegyenlítődnek az erő­viszonyok azonban akkor, ba a tar­talékosokat is számba vesszük. Iz­rael 230 000 főnyi, két-három napon belül mozgósítható tartalékossal rendelkezik, a két arab állam 170 0 J0 főt tud harcba állítani. Lényegesen kedvezőtlenebb kép alakul ki Izrael számára, ba a hadi­technikát Is bevonjuk elemzésünkbe. Izrael ugyanis az AP-hírügj-nökség értesülése szerint 800 harckocsival és 350 repülőgéppel rendelkezik, míg az EAK és Szíria együttesen 1800 harc­kocsit és 709 repülőgépet mondhat magáénak. Nyilvánvaló ezek után, hogy Izrael külső tényezők támo­gatására számít, amikor agresszív politikát folytat Közel-Keleten. Ezt látszik alátámasztani a Földközi­tenger medencéjében cirkáló 6. amerikai flotta, a 25 090 főnyi ka­tona, 59 hadihajó és a különleges légikötelékek nagy száma te.

Next

/
Oldalképek
Tartalom