Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-04 / 103. szám
T * 2 TOI,NA MEGYEI NErUjSAG 1967. május 4. (Folytatás az 1. oldalról) és eleget tettünk a proletár internacionalizmusból fakadó kötelezettségeinknek. A szakszervezetek munkájának megítéléséhez az is hozzátartozik: tömegbefolyásunkat nem tudtuk mindig kellő mértékben felhasználni. Erőfteszitébeink nem mindig feleltek meg a követelményeknek, a tagság igényeinek, és ez éreztette hatását a szakszervezeti munka egészében. Most arra kell törekedni, hogy az e felismerésből fakadó követelményeket mindennapi tevékenységünkben realizáljuk. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszus®, a közelmúltban részletesen elemezte egész társadalmunk helyzetét, meghatározta a feladatokat. A továbbiakban a harmadik ötéves terv főbb céljait, előirányzatait ismertette, majd hangoztatta: A feladat most az, hogy még hatékonyabban segítsük és karoljuk fel, támogassuk azt, ami a társadalom, az egyén javára van; támogassuk a szépet, a jót, az igazat. Lépjünk fel még határozottabban minden ellen, ami visszahúz. A szocializmus teljes felépítése bonyolult, sokrétű folyamat. Ma az osztályharcban a feladatok jobb és eredményesebb elvégzése a legigazibb hazafias és forradalmi cselekedet. A referátum ezután három kérdéscsoport beható elemzésére tért ki: A szakszervezetek faladatai a gazdaságirányítási rendszer reformjának megvalósításában A szakszervezetek részt vettek a gazdaságirányítási rendszer reformjának kidolgozásában és annak céljával egyetértenek. A reform alapelvei széles körben ismertté váltak és a dolgozók között növekvő egyetértést váltottak ki. Mivel azonban a részletek kidolgozása még folyamatban van, nem mindenki számára világos minden összefüggés. Ezért helyenként még vannak félreértések a reform célját, lényegét illetően. Ez minden új megjelenésének természetes velejárója. A referátum a továbbiakban a szakszervezetek szemszögéből áttekintést adott a reform céljairól, legfőbb vonásairól, utalt arra, hogy a reform: eszköz szocialista rendszerünk gazdasági erejének növelésére, az élet- és munkakörülmények javítására. — A gazdasági reform a dolgozók számára közvetlenül azt ÍS jelenti, hogy nagyobb beleszólási jogot kapnak az üzem életének alakításába. Megnövekednek tehát az üzemi demokrácia érvényesülésének lehetőségei, ami tovább növeli a szakszervezetek felelősségét és feladatait. Gáspár Sándor vitába szállt azzal a helytelen szemlélettel, amely szerint ellentmondás van az egyszemélyi felelős vezetés és az üzemi demokrácia erősítése között, majd hangsúlyozta: A reform lehetővé és egyben szükségessé teszi, hogy a dolgozók a jövőben nagyobb áttekintést kapjanak a vállalat tevékenységéről. Hangsúlyozni kell: a dolgozók megnövekedett felelőssége azt is jelenti, hogy élniük kell az üzemi demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. A dolgozók aktivitásának kibontakoztatásában változatlanul nagy jelentősége van a szocialista munkaversenynek. A vállalati önállóságnak érvényesülnie kell a verseny irányításában, céljaink megjelölésében, értékelésében is. Az a tény, hogy a vállalati és közvetlen munkahelyi célok minden dolgozó számára világos feladatot jelölnek meg, megnöveli a gazdálkodás hatásosságát. Ehhez közvetlenül és szorosan kapcsolódik a kollektíva és az egyén anyagi érdekeltsége is. A tudati és érdekeltségi tényezők így egyidőben hatnak serkentőleg minden dolgozóra. A verseny így közvetlenül központi előírások korlátái nélkül szolgálja az eredményes vállalati tevékenységet. Ha a kollektívák és az egyén jutalmazása, megbecsülése az elért eredménnyel áll arányban még inkább egybeesik majd a „Jó munkás” és a „jól kereső munkás” fogalma. Mindez a dolgozók társadalmi aktivitásának növekedéséhez is vezet. A társadalmi aktivitás legjobb példáit a szocialista brigádmozgalom adja. Ezért a szocialista brigádverseny továbbfejlesztése jelenleg a szocialista tudatformálásnak, a kollektív erőfeszítés kibontakoztatásának és a szocialista erkölcs kialakításának Is alapvető feltétele. A szakszervezetek feladatai az életszínvonal, az élet- és munka- körülmények javításában, az érdek- védelmi tevékenység fejlesztésében Az életszínvonal alakulásának legdöntőbb eleme: a bérek, a jövedelmek. A következő években még határozottabban akarjuk érvényesíteni azt az elvet, hogy a bérek és pénzjövedelmek a munka társadalmi hasznosságától, az egyén teljesítményétől, a kollektíva eredményétől függjenek. Ennek alapján a jövedelmek differenciáltabbak lesznek, ami törvényszerű is. Ismeretes, hogy bérrendszerünk magán viseli eddigi fejlődésünk jeleit. A gazdaságfejlesztés extenzív módszere az életszínvonal-politikára is hatott. Terveinkben kitűzött reálbér-, reáljövedelem-emelési céljainkat valóra váltottuk. Bizonyos munkáskategóriák keresete azonban éveken keresztül alig változott. A harmadik ötéves tervben a fogyasztásra szánt összeg felhasználásánál már nagyobb hangsúlyt kap a reálbér növelése, tehát a munka szerinti elosztás elvének jobb érvényesítése. A Szakszervezetek Országos Tanácsának nagy gondot kell fordítania az iparági arányok helyes kialakítására, a szakszervezetek központi vezetőségeinek pedig a szakmán belüli arányokra. A vállalati hatáskör megnövekedése folytán az üzemi, gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek hatáskörébe kerül a helyi bérpolitika továbbfejlesztése, általános központi irányelvek alapján. Az üzemeknek és vállalatoknak több lehetőségük lesz, hogy az ügyet jobban szolgáló, a dolgozók érdekeinek és igazságérzetének a mainál jobban megfelelő bérpolitikát valósítsanak meg. Számolni kell azzal, hogy a munka szerinti elosztás elvének fokozottabb érvényesítése folytán kisebb mértékben érvényesülnek a bérek alakításánál a szociális tényezők. A jövőben a szociális tényezőknek főleg a társadalmi és üzemi juttatásokban kell realizálódni. A bérekben jobban kifejezésre kell jutnia a szakképzettségnek, a szorgalomnak, a munkaártalmaknak, a nehéz fizikai munkának. A vállalati önállóság növelésével a dolgozók személyi jövedelme attól függ, milyen az egyén teljesítménye, hogyan alakult a vállalat jövedelmezősége. A részesedési alap felhasználható bérekre, jutalmakra, prémiumokra, év végi részesedésre. Az 1968. január 1-én hatályba lépő gazdaságirányítási rendszer lehetővé teszi, hogy a gazdasági vezetők jövedelme eredményes gazdálkodás esetén nagyobb ütemben emelkedjék. Ha azonban a vállalat nem jövedelmező, a vezetőknek még az alapbére is csökkenni fog. A munkásoknak és az alacsony beosztású alkalmazottaknak az elért teljesítmény után járó teljes munkabérét viszont — a vállalati munka eredményességétől függetlenül — szavatolni kell. Az elmondottak is érzékeltetik felelősségünket az ösztönzőbb bérpolitika kialakításában. Ezért úgy véljük indokolt, ha a kongresszus felhívja az újonnan megválasztandó Szakszervezetek Országos Tanácsának és a szak- szervezetek központi vezetőségeinek a figyelmét arra, hogy nagyon gondosan kísérjék figyelemmel — különösen 1968. január 1-e után — a vállalati önállóság következtében, a vállalati jövedelmezőség alakulása nyomán előállt helyzetet. Mint már említettem, a jövőben fokozatosan arra törekszünk, hogy a munkabér jobban függjön a munka társadalmi hasznosságától. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jövedelem fogyasztásra szánt részéből a jövőben többet fordítunk a bérekre. Ennek következtében a bérek gyorsabban növekednek majd, mint a juttatások. Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és üzemi juttatásokra fordított összegek csökkenni fognak. Sőt a népgazdaság, a vállalatok helyzetének javításával, amint erre lehetőség van, a juttatásokat tovább kell fejleszteni. A szakszervezetek egyetértenek azzal, hogy egyes juttatások helyi hatáskörbe kerüljenek. A szolgáltatásokról szólva Gáspár Sándor rámutatott: az ipari szolgáltatásoknak az a része, amely a lakosság olyan igényeit elégíti ki, mint a karbantartás, javítás, mosás, vegytisztítás, nem fejlődik kielégítően, mert az illetékes állami szervek eddig kevés figyelmet és anyagi erőt fordítottak rá. Különösen nehéz helyzetben vannak az állami és tanácsi szolgáltató vállalatok. Javaslatot készülünk tenni a kormánynak, hogy az illetékes állami szervek dolgozzanak ki megfelelő intézkedéseket e szolgáltatások fejlesztésére és lépjenek fel az árakat túllépő kisiparosokkal, szövetkezetekkel szemben. A szakszervezetek véleménye szerint az állami szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy — különösen egyes ipari szolgáltatási árak kialakítása során — messzemenően vegyék figyelembe a szociális, egészségügyi és politikai meggondolásokat. A jelenlegi szolgáltatási árak — bár gyakran önköltség alatt vannak, mégis — elég magasak. Ha az álami szervek fokozottabban gondoskodnak e területen a műszaki fejlesztésről, az önköltség csökkentéséről, az a szolgáltatási árak csökkentését fogja eredményezni. Az árszínvonal alakulása jelentős befolyást gyakorol az életszínvonalra. Az árak ellenőrzésében való részvétel ezért fontos érdekvédelmi feladat. Köztudott, hogy jelenlegi árrendszerünk nem ösztönöz eléggé a fogyasztása szerkezet korszerűsítésére, nem gyakorol kedvező hatást a termelésre. A szakszervezetek ezért egyetértenek azzal, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében a termelői, a fogyasztói és a szolgáltatási árakat fokozatosan az értékükhöz kell közelíteni. Nyilvánvaló, hr— ez hosszabb idő kérdése, mert a helyes arányokat az életszínvonal rendszeres emelésével párhuzamosan kell kialakítani. A sza*. ,zervezetőknek is feladata, hogy állandóan figyelemmel kísérjék az árszínvonal alakulását, elősegítsék, hogy az ármódosítások összhangban legyenek a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítására vonatkozó politikai célkitűzésekkel. Következetesen kell érvényesíteni azt az elvet, hogy az esetleges hatósági áremelést olyan áruk árának a leszállításával kell ellensúlyozni, amelyeket az áremelés által érintett rétegek fogyasztanak. A fogyasztói árak egy részének szabadabbá tételét is ezeknek az elveknek megfelelően, fokozatosan kell bevezetni. A piac, a kereslet és kínálat hullámzása, a szabadpiaci árak és némely, nem alapvető fogyasztási cikk árának mozgását eredményezheti. Rendszerünkben minden eszköz rendelkezésre áll, hogy ezt szabályozzuk. A szakszervezeteknek is feladatuk őrködni afölött, hogy az árpolitika elősegítse a dolgozók életszínvonalának megalapozott rendszeres emelését. A harmadik ötéves tervben kitűzött életszínvonal-emelési programot teljesíteni kell. A IX. pártkongresszus felkérte a szakszervezeteket és a kormányt, hogy dolgozzák ki a munkaidő-csökkentésre a részletes elképzeléseket. A szakszervezetek örömmel teljesítik ezt a feladatot, a tárgyalások már előrehaladtak. A kialakplt elképzelések a következők: A bérből és fizetésből élő dolgozók munkaidejét fokozatosan heti 48 óráról 44 órára kell csökkenteni. Először — 1970. végéig — az iparban dolgozók munkaidejének csökkentését kell végrehajtani. A rövidebb munkaidőt a vállalatok belső tartalékainak felhasználásával, önerőből változatlan keresetek mellett, termeléskiesés, önköltségnövekedés nélkül kell bevezetni. A munkaidő-csökkentést, mivel lehetőségeink korlátozottak, nem tudjuk egyszerre a népgazdaság valamennyi ágában végrehajtani. Első lépésként az ipari dolgozókra kerül sor. Ezt a lépést indokolják a munkaerő-ellátási gondok és az. hogy ezzel is vonzóbbá kell tenni az ipari munkahelyeket. Jelenleg egyes területeken — például a közlekedésben — a munkaidő meghaladja a havi 210 órát. Itt is törekedni kell a jelenleginél rövidebb munkaidő bevezetésére. Tovább rövidítjük a munkaidőt azokban az iparágakban is, ahol az már jelenleg is kevesebb 48 óránál. Ilyen például a textilipar, Azt hiszem ha figyelembe vesszük a munkaintenzitást, a munkakörülményeket és azt a legjelentősebb érvet, hogy itt túlnyomó töbi'ségében nők dolgoznak három műszakban, senki sem vitatja annak jogosságát, hogy a munkaidő legalább olyan mértékben csökkenjen, mint az ipar egyéb területein. A munkaidő-csökkentés módjáról — hogy a heti, vagy a napi munkaidőt szállítsák-e le — a helyi gazdasági és szakszervezeti szervek, a dolgozók véleményét figyelembe véve döntsenek. A dolgozók számára hasznosabb a heti munkaidő csökkentése. A munkaidő-csökkentés helyes végrehajtásáért a minisztériumok felelősek, de a szakszervezetek is fogjanak hozzá javaslataik előkészítéséhez. Legjelentősebb szocialista vívmányaink egyike a munkanélküliség megszüntetése. Ennek belpolitikai és nemzetközi hatása egyaránt jelentős. A szakszervezetek ezért szükségesnek tartják, hogy a kormány a népgazdaság fejlesztésének ütemét és irányát oly módon határozza meg, hogy továbbra is biztosítva legyen a teljes foglalkoztatottság. A foglalkoztatottság jelenlegi színvonalát fenn kell tartani, de a jövőben ez csak a vállalatok közötti és iparágak közötti munkaerő-átcsoportosítás mellett lehetséges. Bizonyos vállalatok a kelleténél több munkaerőt alkalmaznak, mint amennyit a gadzaságos termelés indokol. Más vállalatoknál pedig munkaerőhiány van. A szakszervezetek is úgy ítélik meg, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Amelyik üzemben, vagy iparágban ugyanis munkaerőgondokkal küzdenek, ott bizonyos társadalmi igényeket nem tudunk kielégíteni. Ugyanakkor ezeken a területeken a dolgozókat megengedhetetlenül sokat túl- óráztatják. Ahol pedig munkaerőfelesleg van, ott romlik a gazdasági eredmény és káros erkölcsi jelenségek is keletkeznek. A jelenlegi helyzet tehát sok rendellenesség forrása. Ezen változtatni kell, ezzel mi is egyetértünk. Helyeseljük a vállalatok, az iparágak közötti munkaerőátcsoportosítást. A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezésével falun is jobbak lettek az élet- és munkakörülmények. A kormány idevonatkozó intézkedései kedvezően hatottak. A faluról azonban még tart — főleg a férfi munkaerő — városokba áramlása. Ez növeli a nehézségeket a városban, de falun is. Szükségesnek tartjuk, hogy az illetékes állami szervek nagyobb figyelmet fordítsanak a munkaerő városba áramlásának megakadályozására. A szakszervezetek javasolják: a kormány kötelezze a minisztériumokat, tanácsokat, hogy dolgozzák ki a racionális foglalkoztatásra való áttérés tervét. Az öitéves terv lehetőséget ad a felszabaduló munkaerő hasznos foglalkoztatására, elhelyezésére. Javasoljuk azt is, hogy ameny- nyiben valamely vállalat, intézmény, gazdasági egység olyan mértékű létszámcsökkentést kíván végrehajtani, amely az adott területen a foglalkoztatási viszonyokat erősen érinti, akkor ehhez a szakszervezet engedélye, vagy egyetértése legyen szükséges. — Ismeretes, hogy egyre több lakás épül hazánkban. Számtalan új lakótelep, városrész, sőt új város teszi kényelmesebbé, szebbé dolgozóink életét. A lakáshelyzet azonban változatlanul nagyon nehéz. Szükségesnek tartjuk, hogy a kormány a lakásépítési program megvalósítása érdekében az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket tegyen, mert a távlati lakásépítési program teljesítésében némi elmaradás mutatkozik. Bár évr ől évre nagyobb összeget fordítunk lakásépítésre, mégis a nemzeti jövedelemnek erre a célra — különösen az állami lakásokra — fordított része nem növekszik úgy, ahogy ez szükséges lenne. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a korszerű technika általános alkalmazására, a rendelkezésre álló kapacitás teljes kihasználásara. A lakásépítéshez szükséges anyagok és felszerelési tárgyak gyártásának gyorsítására átfogó intézkedések szükségesek. Ez a tálcások építési önköltségének csökkentését fogja eredményezni Ily módon újabb tartalékok tárulnak fel a lakások építésére. Szóvá kell tenni, hogy bár az újonnan épült lakások száma állandóan emelkedik, mégis általában a munkásoknak, de különösen azoknak az Ipari munkásoknak és alkalmazottaiknak az igényét, akiknél az egy családtagra jutó jövedelem a legalacsonyabb, még az épülő lakások arányában sem tudjuk kielégíteni. Ennek különböző akadályai vannak, s ezek a következők: — Ma sokféle lakás épül. Van állami lakás, öröklakás, szövetkezeti és társasház. Ez a széles (Folytatás a 3. oldalon.)
