Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-10 / 108. szám

Országos bajnokságot nyert az Sz. Dózsa ifjúsági ököivívócsapata Kónya, Csötönyi és Orbán országos bajnok Kézilabda NB II Tolnai VL — Keszthelyi Haladás 8:7 (3:3) Tolnán 250 néző előtt a követ­kező játékosokat szerepeltette a hazai csapat: Pestiné — Pohál, Bfeiucz, Tóthné, Rüll, Wiede­mann, Ágh. Csere: Tunczinger, Soponyai, Simon. A negyedik és a hatodik percben szerzett gól­jaikkal a vendégek elhúztak. Ne­hezen talált magára a nazal csa­pat. csak a 11. percben Belucz révén értek el gólt, 1:2. A gól fellelkesítette a tolnai lányokat, s a 13. percben Ágh, majd Wiedemann remek bejátszásából Riill szerzett gólt. 3:2. Ezután a hazaiak kissé engedtek az iram­ból és a vendégek kiegyenlítet­tek. 3:3. A második félidőben tovább fokozódott a küzdelem. A har­madik percben rothné lövésé ta­lált a felső sarokba. 4:3. Két perc múlva Belucz két védői is kicselezve, bevetődésből lőtt gólt. 5:3. Ezekben a percekben a tol­nai csapat ellenállhatatlanul ját­szott és Pohál góljával már 6:3- ra alakult az eredmény. A 11. percben büntetőből ért el a ven­dégcsapat gólt, de nem sokkal utána újabb gól került a tolnai kapuba. 6:5. A jo. percben 7:5-re alakult az eredmény Wiedemann lövése után. Emberhátrányba ke­rült a hazai csapat, és a vendé­gek ezt kihasználták. 7:6. Wie­demann góljával ismét. H:6-ra alakult az eredmény, a vendé­gek mig tovább fokozták az ira­mot és a 22. percben lőtt gól­jukkal kialakult a végeredmény. Simonfornyai BTC— Székesfehérvári VT 15:14 (10:7) Simontornyan került »or a mérkőzísre, mely során a követ­kező játékosok szerepeltek a ha­zai csapatban: Napv, Vin ellér II., Vincellér I.. Szabó, Sándor, Hólik Temesvári, Vida, Cserhá­ti, Dégl, Tóth. Végig a bőrö6 csapat irányította a játékot, azonban a vendégek az első félidőben két esetben is vezetéshez jutottak. A félidő végére feljött a simon- tornyai csapat és az utolsó per­cekben dobott góljaival I0:7-es vezetésre tettek szert. A második félidő elején a szé­kesfehérváriak lendültek tárna-1 dásba és a nyolcadik percben I2:12-re alakult a mérkőzés ál­lása. Tovább erősödött az iram és 14:14-es mérkőzésállásnál a mérkőzásvezető büntetőt ítélt Si- montornya ellen. A felső sarokba tartó éles lövést a simontomyaiak kapusa, Nagy kitűnően védte, majd gyors Indítás után Temes­várihoz került a labda, aki meg­szerezte a győzelmet jelentő ólt. 15:14. A hátralévő három perc­ben a simontornyat csapat már nem adta el a labdát és így nem volt alkalmuk a vendégeknek az egven'ítésre. A hazai csapat gól­jait Temesvári (4), Cserháti (41 Szabó (3). Vida (3) és Hólik sze­rezte. A Magyar ökölvívó Szövetség Bu­dapesten rendezte az országos Hiú­sági ökölvívó egyéni- és csapatbaj­nokságot, melyen a Vidék Bajnok­ság, a Budapest Bajnokság első há­rom helyezettje és két meghívott ver­senyző: súlycsoportonként nyolc ökölvívó vett részt. Részletes ered­mények: Légsúly Selejtező: Kónya a második menet­ben döntő fölénnyel győzött a buda­pesti Völosin ellen. Az elődöntőben Kónya ellen Szedlák (Nyíregyháza) az első menetben feladta. A döntőben Kónya pontozással győzött Nagy (Zalka HSE) ellen. A döntő mérkő­zés nagy küzdelmet hozott. Kónya azonban végig irányított és mindhá­rom menetben jobb volt. Országos bajnok: Kónya József (Szekszárdi Dózsa), 2. Nagy (Zalka HSE), 3. Gál (Csepel) és Szedlák (Nyíregyháza). Harmatsúly Selejtező: Csötönyi a második me­netben döntő fölénnyel győzött Ko­Gyenge játék Szombathelyen Nem várt súlyos, de megérdemelt vereséget szenvedett a vasutascsapat az újonc szombathelyi együttestől. A mérkőzésen látottakról Besennyei Lászlót, a labdarúgó-szakosztály vezetőjét kérdeztük meg: — Dombóvári támadásokkal indult a mérkőzés. Egy Tassi—Kőműves ak­ció után vezetést is szerezhettünk volna. Ezt követően azonban egy ár­tatlannak látszó ellentámadás során, egy beívelt labdát Bancsi könnye­dén fogott és olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az kapunk felé perdült és a kétségbeesetten men­teni akaró Fotó már csak a gól­vonalon túlról tudta kirúgni. A kilencedik percben szerzett gól felrázta a hazaiakat, akik ezt kö­vetően lelkesen, odaadóan és helyen­ként jól is játszottak. A Vasút já­tékosai bár nehezen találtak maguk­ra. mégis több gólhelyzetet kidolgoz­tak, a befejezések azonban ezúttal nem sikerültek — annál jobban ki­használták adódó helyzeteiket a ci­pőgyár! csatárok, tizenegyesből még növelhették volna győzelmük ará­nyát is. A vereség okát elsősorban Bancsi gyenge védésében látom, bár ez­úttal a védelem sem■ tudta meg­ismételni korábbi játékát és a csa­tárok is elügyetlenkedtek néhány helyzetet fejezte be nyilatkozatát a szakosztály- vezető. Szöllösi hiányzott ? Váratlanul jött a Máza-Szászvári Bányász vasárnapi veresége. A Győ- i rl Dózsa kemény ellenfélnek bizo­nyult. Az első félidőben a vendég­csapat támadó játékot folytatott, így nyílt volt a küzdelem. A balszeren­csés gól azonban a vendégeket fel­lelkesítette, a hazaiakat elkedvetle­nítette. A második félidőben már megváltozott a játék képe, Győr be­állt védekezésre, és a kaputól 20 méterre olyan védőfalat alkottak, hogy nem boldogultak velük a ha­zai csatárok. Ennek ellenére Jónásr- nak, Gyorsoknak és Róthnak volt helyzete, de idegességükben kihasz­nálatlanul hagyták. A hatalmas me­zőnyfölényt nem tudta a hazai csa­pat góllá értékesíteni, mert a Gi­tárok enerváltan játszottak. A játék képe alapján legalább a döntetlent megérdemelték volna a, lompár (Magyar Pamut) ellen. Az elődöntőben Csötönyi. ellen Puporka (Eger) a második menetben feladta. A döntőben Csötönyi pontozással győzött Kovács (Szegedi Dózsa) el­len. Két meneten át kemény küzde­lem volt a szorltóban, közben Ko­vács fogott és szabálytalankodott. Ezért kétszer intést kapott. A har­madik menetben Csötönyi még to­vább erősített és biztosan nyert. Or­szágos bajnok: Csötönyi Sándor (Szekszárdi Dózsa), 2. Kovács (Szege­di Dózsa), 3. Puporka (Egri Dózsa) és Rácz (Vasas Dinamó). Pehelysúly Selejtező: Orbán pontozással győ­zött Deutsch (Dorog) ellen. Az elő­döntőben Orbán a második menetben döntő fölénnyel győzött Kelemen (Vasas Dinamó) ellen. A nap leg­szebb mérkőzése volt. A döntőben Orbán pontozással győzött Juhász (Miskolc) ellen. Az erős ütésű Ju­hász ellen ragyogó elhajlásokkal és ellentámadásokkal harcolt Orbán, aki többször tapsot kapott a közönség­től. Jó öklözésének eredménye: egy­hangú győzelem. Országos bajnok: Orbán László (Szekszárdi Dózsa) 2. Juhász (Nyíregyháza), 3. Kelemen (Vasas Dinamó) és Posztós (Vasas Dinamó). Nehézsúly Selejtező: Földi döntő fölénnyel győzött Soós (Debrecen) ellen. Az újonc Földi már az első menetben háromszor padlóra küldte ellenfelét és biztosan győzött. Az elődöntőben Földi döntő fölény miatt vesztett Cserháti (FTC) ellen. Földi a ruti­nosabb Cserháti ellen bátran öklözött, azonban Cserháti kétszer megfogta, és a mérkőzésvezető leléptette Föl­dit. Országos bajnok: Varga (Buda­pesti Beloiannisz), 2. Cserháti (FTC), 3. Földi (Szekszárdi Dózsa) és Csil­léi! (Egri Dózsa). kimaradt Ami a tudósításokból A hét tizenegye nb in Greifenstrin (Sz. Vasas) Garamvölgyí K14b Kálmán (Sz. Vasas) (Sz, Vasas) (Sz. Dózsa) Boinyák (Sz. Vasas) Budimácz (Sz. Dózsa) Schuszter (Fadd) Barabás (Bonyhád) Bencze (Fadd) Farkas (Fadd) Wágner II. (Bonyhád) Makk (Bátaszék) Megyebajnokság Szulics (Bogyiszlói Zanyi vlimányl (Gyönk) (Paks) Sallal (Tengelle) Pintér (Hőgyész) Varga (Sz. Alpári) Kerekes 'Kisdorog; Nagy (Nagymányok) László Kovács II (Simontomya) (Fomád) hazaiak. A vesztett mérkőzésről tá­vozó szurkolók véleménye szerint Szöllösi hiányzott a csapatból. A szurkolók szerint ö legalább két- három gólt lőtt volna. Valószínű a szurkolóknak van Iga­zuk. Izgalmas második félidő Szekszárdon Az NB III-as helyi rangadó Szek­szárdion sok izgalmat hozott, ll-es rúgással kezdődött, amikor a Vasas­játékosok és szurkolók szerint a já­tékvezető ítélete túl szigorú volt, mert nem volt szándékosság a labda érintésénél. A játékvezető azonban következetes volt, mert a Dózsa el­len megítélt büntetőrúgásnál is ugyanez volt a helyzet: nem volt szándékosság. A Dózsa a tőle meg­szokott 4—2—4-es rendszert játszotta, míg a Vasasban Garamvölgyí, Tur- gonyi, Bosnyák, Kisérdi alkotta a hátvédnégyest, és mögöttük Kláb volt a söprögető. Bosnyák hosszú labdák­kal indította a csatárokat, a gyors Lobodát, Rózsát és Rostásit. Lizák sokat volt játékban és ezúttal a csa­pat számára hasznosabb volt, mint az elmúlt időszakban. A Dózsa csapata ezúttal gyengél­kedett, nem ment nekik úgy a já­ték, mint például Pécsett a PEAC ellen, vagy a bajnokság elején. A gyors Vasas-csatárok a védelmet többször hozták zavarba, ugyantkkor a Dózsa csatárai nem bírtak a Va­sas-védelemmel. A Dózsa csatársorá­ból Kormos volt sokat játékban, de sokáig tartotta a labdát és időben közbeléptek a Vasas-védők. Rosei nagyon igyekezett, de pontatlan lab­dákat kapott, na meg szorosan is Őrizték. .......,.... A Dózsa elleni büntetőrúgás váltott ki nagy izgalmat a mérkőzésen. Először Turgonyi lőtte a labdát a Dózsa ka­pujára. de Bencze védett. A játékve­zető megismételtet­te a büntetőrúgást, mivel — szerinte — Bencze nem az alap­vonalon, hanem elő­rébb állt. Másod­szorra már nem _____ v állalkozott Turgo- nyi a büntetőrúgás büntetőrúgást elvégzésére. így Li- ,cétszer isfa ki_ zák lőtte a labdát fogta az ellenkező sarok­ba. Bencze ezt a lövést is kivédte. Amikor Fomád a második félidő­ben a negyedik gólját is a tolnai kapuba lőtte, a közönség elindult haza. A mérkőzés végére mind­össze ötvenen maradtak. Mi történt Faddon ? A labdarúgó-szurkolók örömmel fogadták a hírt: Faddon a hazai csapatnak sikerült győzni — két pon­tot szerezni. A mérkőzésnek azon­ban van szépséghibája is: három já­tékost kellett a játékvezetőnek ki­állítani. Először Fenyvesi II. került erre a sorsra. A kaputól 25 méterre állt Fenyvesi XI., a labda már az ellenfél 16-osánál pattogott, amikor ezért is nem ment úgy a játék, törlesztett a . néhány másodperccel előbbi szabálytalanság miatt. Termé­szetesen a játékvezető Fenyvesi U.-t leküldte a pályáról. A szünetben játékostársai még az öltözőben talál­ták, mezben ült és szemeit töröl- gette. Nagyon bántotta, hogy elha­markodott, meggondolatlan tettével játékostársait hozta hátrányos hely­zetbe. A második kiállításnak érdekes az előzménye: Kisst a pécsiek állandó­an „faragták”, öt-hat esetben sza­bálytalankodtak vele szemben, de ő nem törlesztett. Egy összecsapásnál mindkét játékos a földre került, Kiss felugrott, és megütötte a pécsi játékost, aki ezt viszonozta. A kö­zönség nem lepődött meg az ítéle­ten, mindkettőt kiállították. A mér­kőzésről még annyit: a hatodik perc­ben kapott szerencsétlen gól ideges hangulatot teremtett a játékosok kö­zött, ezúttal nagyon akartak, és talán azért is nem ment úgy a játék, ahogy szerették volna. A csatárok sok helyzetet hagytak ki idegessé­gükben, kapkodásaikban. A közönség örömmel nyugtázta a győzelmet, csak azt sajnálták — joggal hogy vasárnap Pécsett az egyetemisták ellen a kiállítások miatt felforgatott csapattal kell pá­lyára lépni. Légy szorgalmas aki A gyors Vasas- csatárokkal szemben a Dózsa lestaktikát alkalmazott, ami többé-kevésbé be­vált. Ennek ellenére mindkét gólt a Va­sas ,,kabala” játéko­sa, Loboda szerezte. MM Loboda, a két gól szerzője Nem várták meg a mérkőzés végét Tolnán már a harmadik percben gólt hozott össze a hazai védelem. Ez még nem törte le a csapatot, tá­madásba lendültek, de Pata és So- morjai is kihagyta az egyenlítési le­hetőséget. A 15. percben a tolnai ka­pus hibájából már 2:0 volt Fomád javára és a félidő végéig háromra növelte a vendégcsapat a gólok szá­mát. 3:0 után Tolna támadásba len­dült, nem adta fel a küzdelmet, de kétszer a kapufát találták el, majd fölé-, vagy mell észálltak a lövések. Somorjai korholta társait: — Szé- gyellhetjük magunké. nemcsak hogy kikapunk, de még e^y becsületgólt sem tudunk itthon rúgni. A Szekszárdi Bőrdíszmű—Mözs női és a Szekszárdi Kórház—Mözs férfi- mérkőzést a dombóvári Farkas Ist­ván vezette. A mérkőzés szünetében Farkashoz odament Rózsa, a Szek­szárdi Dózsa ökölvívója, aki Dombó- várott Farkas keze alatt kezdte az ökölvívást, örömmel üdvözölte egy­mást az edző és volt versenyzője. Érdeklődött, hogy megy az ököl­vívás, mi van Eigenbróttal. aki szin­tén Dombóvárról került Szekszárdra. Búcsúzásnál Farkas István néhány tanácsot adott Rózsának: most is csak azt tudom mondani, mint ami­kor eljöttél tőlem; Jó *helyre kerültél, szeretnek, légy szorgalmas. Meglátod, az eredmé­nyek nem maradnak el. Három országos bajnokság A szekszárdi ifjúsági ökölvívók az országos bajnokságon olyan ered­ményt értek el, amire még Szek- szárd ökölvívósportj ában nincs pél­da. Felkészültségük, technikai tudá­suk és küzdőképességük biztosította a sikert. Három szekszárdi fiú ke­rült a dobogó legmagasabb fokára, ezenkívül nehézsúlyban egy harma­dik helyet is szereztek. A csapat- verseny nagy izgalmakat hozott, hi­szen a Szekszárdi Dózsának és a Ferencvárosnak is egyaránt 16 pont­ja volt. A versenykiírás szerint egyenlő pontszám esetén azé a csa­paté az első hely, amely több bajnok­ságot nyert. így a szekszárdi csapat került az élre, és nyerte az országos csapatbajnokságot, megelőzve a Fe­rencvárost és olyan nagy múltú egye­sületeket, mint Budapesti Honvéd. Csepel, Tatabánya, Székesfehérvár stb, A legeredményesebb edzői címet a MOSZ a Szekszárdi Dózsa ifjúsági csapat edzőjének, Leposa Ferenc­nek ítélte. A hét jobbösszekötője Varga József, a Szekszárdi Alpá­ri Gyula csapa­tának jobbössze­kötője hétről hétre jó teljesít­ményt nyújt. A megyebajnokság góllövőlistáján az élen áll. Vasár­nap Dombóvár tartalékcsapata ellen öt gólt lőtt. A mérkőzés után azonban mégis kesergett: — Ma minden sikerült, de nem így Fornádon. Ha ott csak fele annyira ment volna a góllövés, mint ma, elhozzuk a két bajnoki pontot. Ökölvívó NB II Pécsi Helyőrségi Klub- Bonyhádi Spartacus 16:4 Pécsett került sor az NB Il-es mér­kőzésre, melyen a bonyhádi csapat súlyos vereséget szenvedett. Ezúttal még a játékvezetők is jól működtek, mlndösszie egy mérkőzésen született fordított Ítélet. Részletes eredmények: (elől a bonyhádi versenyzők), Kromerenszki—Kovács. A bonyhádi fiú meglepően jól öklözött, az első és a második menetben nagy pont­előnyre tett szert. Lesorozta ellen­felét, majd ellépkedett a támadás elől. A harmadik menetben a pécsi versenyző feljavult és a pontozók Kovács győzelmét látták. (Ez volt az egyetlen pontozói tévedés a mérkő­7Áe bl Q++ \ O »A Andó—Tatai." A két technikás ver­senyző három meneten át szép ököl­vívást mutatott be, melyben Andó volt a kezdeményező és mindhárom menetben valamivel jobbnak bizo­nyult ellenfelénél. A pontozók egy­hangúlag Andó győzelmét látták. 2:2. Tordai—Horváth. Tordai első ízben öklözött Bonyhád színeiben, és ve­resége ellenére is jól mutatkozott be, hiszen amíg erővel bírta — a máso­dik menet közepéig — fölényben volt. Amikor ereje elfogyott — ami az edzéshiányra vezethető vissza —, fo­kozatosan visszaesett, és végül fel­adni kényszerült a mérkőzést. 4:2. Máté#—Rákosi. A bonyhádi verseny­ző az első menetben kiütésre ment és ezért több szabálytalanságot vétett, melyért megintették. Mivel a kiütés nem sikerült, a második menetben taktikát változtatott, nyugodtan ök­lözött, de ekkor már az ellenfele fel­jött és azzal szenvedett Máté veresé­get, hogy intést kapott. 6:2. Dénes—Sárdi. Az első menetben Dé­nes iskola játékot mutatott be. A má­sodik menetben a pécsi versenyző menekült előLe, alig tudta Dénes meg­ütni. Közben egy pillanatnyi bel- harcnál Sárdi Dénest lefejelte, így a bonyhádi versenyzőnek fei kellett adni a küzdelmet. 8:2. Tóparti—Horváth. Az első menetben itt is a bonyhádi versenyző bizo­nyult lényegesen jobbnak és a má­sodik menet közepéig Tóparti nagy fölényt harcolt ki, de ekkor teljesen érthetetlenül leállt. Horváth feljött,- fölénybe került, és Tóparti a harma­dik menetben feladta a mérkőzést. 10:2. Lukács-—Győri. Az első és a máso­dik menet sok ütésváltást hozott. Mindkét versenyző aktívan öklözött, de ebben Lukács valamivel jobb volt, biztosan vezetett, amikor a har­madik menet közepén, minden ok nélkül, feladta a mérkőzést. 12:2. Molnár1—Kovács. Az első menetben Molnár hatalmas ütésekkel támadta ellenfelét, különösen jobbegyenesei találtak be rendre. A második me­netben Kovács egy jobb horoggal „megfogta” Molnárt, akinek edzője feladta q mérkőzést. Győz: Kovács. 14:2. Oláh—Pusztai. A bonyhádi ver­senyző kitűnő formában öklözött, ellenfele állandóan fogásban keresett menedéket. A második menetben a vezetőbíró megintette, majd a har­madik menetben sorozatos szabály­talanság miatt leléptette a pécsi fiút. 14:4. Félnehézsúlyban Borda sérülése miatt nem indulhatott, a sportorvos nem engedte, így Pécs nyerte a mér­kőzést. 16:4. Nehézsúlyban Tatai Beckkel öklö­zött, Mindkét versenyző sokat sza­bálytalankodott, minden megmozdu­lásukat meg kellett inteni a mérkő­zésvezetőnek, végül mindkét verseny­ző a leléptetés sorsára jutott, így egyik csapat sem kapott pontot. Mai sportműsor A Bonyhádi Vasas 16.30-kor a Plesi Dózsa NB I-es labdarúgócsapatát fo­gadja edzőmérkőzésre. A Szekszárdi Vasas ifjúsági labda­rúgócsapata a Pécsi Gépipari Tech­nikum együttesével mérkőzik a Lab­darúgó Ifjúsági Kupáért Szekszárdon 16.30-kor. A Szekszárdi Vasas NB TTI-as lab­darúgócsapata a Paksi Kinizsivel ját­szik e izőmérkőzést 15 órakor Szek­szárdon,

Next

/
Oldalképek
Tartalom