Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-11 / 84. szám
1967. április 11. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 5 •# Ofven év után megtalálta leányát A magyar nép jó és hazasegíti édesapámat“ 99 De régen is volt, amikor Am- pilov György decsi nyugdíjas termelőszövetkezeti tag, Jurij Am- pilov néven megkapta a katonai behívóját, minden oroszok cárja hadseregébe! Pedig jó lett volna családja körében maradni és folytatni mesterségét: talpalni, foltozni a javításra szoruló csizmákat, cipőket. Közben gyönyörködve játszadozni a hároméves kis Dárjá- val, aki hízelgő beszédével és ragyogó szép szemeivel derűt és kimondhatatlan boldogságot hozott a kis házacskájukba. Nem várhatta meg a másik kis jövevényt sem, mert a behívóparancsot azonnal végre kellett hajtani. Hadifogság Őcsényben Vitte, sodorta a könyörtelen háború a szerencsétlen katonákat a szélrózsa minden irányába és nem volt megállás, csak azok számára, akik vagy meghaltak, vagy fogságba estek. Jurij Ampilov súlyos fejtífusz- szal magyar fogságba esett, így az ő számára az öldöklő háború befejeződött. Amikor meggyógyult, a fogolytáborból Öcsénybe került, ahol egy cipészmester mellett folytatta mesterségét. Innen mesterével együtt rövidesen Decsre költözött, ahol tovább folytatta szakmáját. Közben gyötörte a honvágy. Haza szeretett volna menni, meglátni a kis, újszülöttet és a kis Dárját, Erre egyszer meg is volt. a lehetősége: a magyar hatóságok az itt élő orosz hadifoglyokat felfegyverezték, hogy menjenek és harcoljanak a vörösök ellen. Jurij Ampilov ezt nem akarta megtenni, mert tudta, hogy fivére Rogyion a Vörös Hadsereg tisztjeként küzd a fehérek ellen, és testvérével szemben nem akart fegyvert fogni. Kérte, hogy engedjék vissza munkahelyére, mert egyelőre nem megy Oroszországba. Sajnos írni, olvasni nem tudott, így otthonával nem tudta a kapcsolatot felvenni. Más, itt maradt orosz hadifoglyoktól pedig azt hallotta, hogy faluja és benne családja is a háború martaléka lett. Gyuri bácsi Decsen marad E hír hajlatára szeretteit elsiratta és elhatározta, hogy többé nem megy haza. A cipészszakmával felhagyott és végleg letelepedett a decsi szálláson, ahol szorgos munkájával szerzett magának egy kis földecskét, majd az erdő szélén, ahogy a mesében van, csinált magának egy fehérre meszelt takaros kis házat. Azóta — majd öt ven éve — itt éldegél és dolgozgat Gyuri bácsi. A tanyavilágban, ahol házacskáját felépítette csak kevés emberrel találkozott, hisz kevesen laktak háza közelében. De ez a kevés ember megszerette és szívébe zárta a csendes, szerény „orosz” Gyuri bácsit. Ha segítségre volt szüksége, szívesen segítettek neki, de ő sem fukarkodott a segítséggel, ha valaki rászorult. Sajnos, Ampilov Gyuri bácsi, aki 1888. május 15-én Tjernuskán született, már nem fiatal. Ez év május 15-én tölti be a 79. évét, A magas kor, a sok gond és a keserves egyedüllét ellenére még most is jó erőben van. Megélhetési gondjai nincsenek, mert mint volt termelőszövetkezeti tag, kap egy kis nyugdíjat és a háztáji földecské- jéből sertést, baromfit nevel, ami fedezi a mindennapi élelmét és egyéb kiadásait. Néha-néha a közeli Dunából kifog egy-egy halat, amivel változatosabbá teszi megszokott kosztját. A honvágy Nem is panaszkodott Gyuri bácsi senkinek, mert hiánya anyagi téren semmiben nem volt, de amióta elérte az öregkort, azóta az egyedüllét és a honvágy állandóan gyötri. Az álmai is ha•• Öreg menyasszonyok előnyben Egy japán professzor furcsa elmélete a házasságról Ha valakU Japánban Takasi Hajasi professzor nevét említi, mindenki felfigyel. Legtöbben azonnal megjegyzik: — No, ő is csak azért alkotta meg elméletét, hogy második házasságát tudományosan igazolhassa! Hajasi professzor a legtekintélyesebb japán tudósok egyike, Nemzetközi értekezleteken is figyelemmel hallgatják fejtegetéseit. Csak a házasságról alkotott elméletével nincsenek kibékülve. Azt állítja ugyanis, hogy a házastársak között legalább 20—30 év különbség szükséges. A 70 éves, fürge ember, Japán legismertebb detektív- regény-írója. Felesége 30 évvel fiatalabb nála. A japán házasságról a következőket mondja: — Japánban az asz- szony féltékenysége rossz tulajdonságnak számít. A férfi úgy véli, joga van bárban szórakozni, szeretőket tartani. Azt viszont megköveteli, hogy a felesége hű legyen. Az özvegynek nem szabad még egyszer férjhez mennie. Az ő feladata felnevelni a gyermekeket. Egyszóval Japánban a házasságnak nem sok köze van az érzelmekhez. A legtöbb fiatal még ma is rábízza a szüleire, hogy házastársat válasszanak számára. A szerelem — tartja a közmondás —, a házasságban születik. ■— A mai fiatalok azonban korábban házasságra lépnek. A húszéves fiatalember már felnőttnek számít. Ebben a korban azonban még nem fejlőlik ki az egyénisége. Éppen ezért házassága sem sikerülhet. Szerintem a leghelyesebb, ha a fiatalemberek korán, mondjuk IS éves korukban, legalább húsz érövéi idősebb, tapasztalt özvegyasszonyt vesznek feleségül. A fiatal lányok is jóval idősebb emberhez menjenek feleségül. — A 18 éves fiatalember még nem alapíthat családot, mert vagy egyáltalán nem keres, vagy csak keveset. Tanácsommal ezt a nehézséget is meg lehet oldani. Egy 38 éves özvegyasszonynak már elég vagyona van, segítheti férjét addig, míg az valamilyen kereseti forrást talál. Ez egyúttal a nő helyzetét is megszilárdítja a családban, mondhatni, mat- riarchátushoz vezet. A fiatalok, mint ez már várható is volt. felháborodással elvetették Hajasi professzor elméletét, az idősebbek viszont kitörő lelkesedéssel fogadták. — Félek — mondja a professzor —, hogy elméletem mindörökre csak elmélet marad. sonlóan nyugtalanítják. Álmában évek óta minden éjjel otthon van és ölelgeti, csókolgatja a hároméves kis Dárját, aki a térdén ülve beszél neki és kéri, hogy maradjon mellette. Reggel mindig fáradtan ébred és egész nap sir- dogál magában. Már régóta olyan érzése támadt, hogy valakinek élni kell szerettei közül, mert különben nem látná az otthonát ilyen éles valóságban. És ez az érzése még csak fokozódott, amikor 1959-ben a Vöröskereszt decsi titkárnője megkérdezte tőle, hogy nem szeretne-e hazamenni? — Dehogynem — felelte Gyuri bácsi, hisz se éjjelem, se nappalom, mert gondolatban mindig otthon vagyok, de hát kihez mennék haza, hisz senkim sincs. — Van erről Gyuri bácsinak hivatalos írása? — Az nincs — felelte —, de hát régen a fogolytársaim azt mondták. Az „azt mondták” bizonyíték nem elégítette ki az ügyet szivén viselő Vöröskereszt titkárnőt, hanem cselekedett. Nyomban kéréssel fordult a Magyar Vöröskereszthez, hogy Ampilov György hozzátartozói után a keresési eljárást indítsa meg. A Magyar Vöröskereszt érintkezésbe lépett a Szovjet Vörös- kereszttel és megindult a „kis” Dárja után való nyomozás. Nehezítette a keresést a hiányos adat és a gyakori Ampilov név (mint nálunk a Kiss), de a szívós és kitartó munkának hét év elteltével meglett az 'eredménye. Megtalálták Dárját Voronyezs megyében, Osztro- gonszkij járásban Ruszkája Prosztjánka faluban megtalálták Ampilov Gyuri bácsi édes leányát, Dárja Jegorovnát. A hír hallatára Ampilov Gyuri bácsi öröme határtalanná vált és könnyei azóta szinte óráról órára fürösztik markáns arcát, ami már nem az elkeseredés, hanem a kimondhatatlan öröm megnyilvánulása. A Vöröskereszt által küldött címre Ampilov bácsi nevében, egy oroszul jól beszélő decsi kislány, a szekszárdi gimnázium tanulója írt. Erre a levélre március elején érkezett meg a türelmetlenül várt válasz. Az ötven évig halottnak hitt leány végtelen örömét és háláját fejezi kis azért, hogy az általa is halottnak hitt édesapát megtalálta és életében még egyszer magához ölelheti. Leírja, hogy férjhez ment Ampilov Iljics Pavlovicshoz. Két fiúk született, Nyikoláj és Iván. Közli édesapjával, hogy a családból és a közeli rokonok közül csak 5 és unokatestvére Cleon Csernyikov él, aki szeretettel üdvözli. Meghalt az a lánya is, aki bevonulása után született. Az édesapát hazavárják A levelek most már szinte postafordultával jönnek és mennek. Leánya a teljesen egyedül élő édesapját hazavárja az ő otthonába. Az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárás már meg is indult. Dárja Jegorovna bízik abban, hogy édesapját május 15-én, a hetvenkilencedik születése napján magához ölelheti, mert „a magyar nép jó és hazasegíti édesapámot!” — írja első, megrázó levelében. Gyuri bácsi a nagy boldogságában mindenkinek, aki segített egyetlen leányát felkutatni, forró háláját és köszönetét küldi! Mi pedig kívánunk neki igen boldog és hosszú öregkort szerettei társaságában! SOTKÚ JÁNOS Megyei diáknapok Művészi színvonalú vetélkedő Szekssárdon Vasárnap délelőtt Szekszárdon a zeneiskolában került sor a megyei KISZ-bizottság és a megyei tanács művelődési oszstály rendezésében a diáknapok utolsó döntőjére. A megye középiskolái, énekkarok, szólóének, szólóhangszer, művészeti ágakban vetélkedtek egymással az aranyéremért. Az esemény impozáns megnyitója volt Kodály Zoltán a Magyarokhoz című műve, amelyet az énekkarok közösen adtak elő, Gerse József vezénylésével. Elsőként a bátaszéki gimnázium fúvószenekara mutatkozott be. Ebben a kategóriában ők voltak az egyetlen nevezők. A zsűri döntése alapján a bátaszéki zenészek aranyérmet kaptak, A megye középiskolái közül hét énekkar vett részt a vetélkedőn: a szekszárdi Garay Gimnázium és Közgazdasági Technikum, a dombóvári Apáczai Cséré János többet, így a szakemberekből álló bíráló bizottság döntése alapján aranyéremmel jutalmazták őket. A hangszeres kisegyüttesek versenyében a szekszárdi Szakmunkástanuló Iskola klarinét-együttese szerzett aranyérmet, A szólóhangszer vetélkedő mezőnye igen erős volt — különösen a zongora — így a versenyzőknek alaposan meg kellett küzdeniük az elsőségért. A szekszárdi Garay Gimnázium, amely igen sokoldalúan vette ki részét a megyei diáknapok vetélkedőiből, ebben a művészeti ágban is megszerezte az első helyet. Aranyérmet kapott Partos Janos, Reményi Dezső, Neiner Anna és Szabó Mária, a szekszárdi Garay Gimnázium tanulói. A megye középiskolás diákjai közül Simon Judit bizoA megyei diáknapok egyik aranyérmese, a Tamási Gimnázium kamarakórusa, és Gőgös Ignác Gimnázium, a hőgyészi. tamási és a bátaszéki gimnázium énekkara. A színvonalas mezőnyből a Garay Gimnázium énekkara — amelyet Gerse József vezényelt — magaslott ki, művészi élményt nyújtó produkciójával. Aranyérmet szerzett még a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium énekkara, a hőgyészi és a tamási gimnázium kamara- kórusa, A szólóénekesek közül Pataki Éva, a szekszárdi Szakmunkás- tanuló Iskola diákja bizonyult a legjobbnak. Ezüstérmet kaptak, Lökös Margit és Kiss Mária, a Hőgyészi Gimnázium tanulói. Az énekes kisegyüttesek vetélkedőjében a szekszárdi Garay Gimnázium és a Tamási Gimnázium együttese nyújtotta a legnyult a legjobb hegedűsnek, ő szerezte meg az aranyérmet, Gönczöl Gábor pedig harmonika- szólójával aratott megérdemelt sikert, és nyert jogot a Helikonon való részvételre. A szóló- hangszer kategóriában ezüstérmet kapott Juhancsik Mihály, a Dunafőldvári Gimnázium tanulója, citera játékáért. A megyei diáknapok három részből álló döntősorozata ezzel véget ért. Minden kategóriában eldőlt, hogy kik képviselik majd megyénket a Helikoni ünnepségeken. Reméljük,' nemsokára már Keszthelyen szerzett aranyérmekről számolhatunk be olvasóinknak. (d. konya) A költészet napját ünnepeli a megye középiskolás tanulóifjúsága A költészet napjának a megünneplésébe idén intenzíven bekapcsolódik a megye középiskolás tanulóifjúsága is. Április 10 —12-én Tamásában, Dombóvá- rott, Gyünkön, Tolnán. Szetoszár- don, Pakson és Dunaföldvárott volt vagy lesz megemlékezés. Ezen részt vesznek Pákolitz István, a Paksról elszármazott pécsi költő, Bánffy György színművész, Szentpál Mónika, az Irodalmi Színpad tagja, valamint Katona Ágnes zongoraművésznő, a Filharmónia szólistája. A kitűnő erőkből álló együttes a klasszikus és a mai magyar lírából ad a hallgatóságnak egyórás keresztmetszetet. A műsort Katona Ágnes zongoraművésznő Bartók Béla két remekének előadásával teszi változatossá. A tamási és dombóvári előadásokat a tanulóifjúság nagy figyelemmel hallgatta és tetszéssel fogadta.
