Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
Alex La Gum: A RAZZIA — Charly! Zörgetnek! Charles Pauls lassan ébredezett, nehezen tépve ki magát bódult álmából, amely — nem számítva a látomásokat — édes volt, mint a szirup. Az ajtón dühösen dörömböltek, s Charles érezte, hogy a viskó minden egyes ütésnél megremeg. Szemei nehezen nyíltak fel, mint a redőny a szétvert sarokvason. Valaki bekiáltott az utcáról: — Hé, nyissátok ki! Vagy szétverjük az ajtót! Charly felült az ágyon. — Hagyjátok abba! Rögtön nyitom! Frida rémülten suttogta: — Mi lehet ez, Charly? — A törvény — morogta ő. — Ismét ez az átkozott razzia... — majd 'hozzátette: — Ne nyugtalankodj. Semmit sem követtünk el. A kunyhó ismét megremegett az ütésektől, és Charly még egyszer felkiáltott: — Jövök már! Ne dörömböljetek! A szoba elülső részében, a függöny mögött rémülten felsírtak a gyerekek. Charly a sötétben kitapogatta a nadrágját, csendesen szitkozódott. Felesége gyufa után kutatott. Feltobbant a láng és Charly a táncoló fény mögött rámosolygott Fridára: — Minden rendben lesz. Te csak figyelj a gyerekekre! Az öklck megint döngetni kezdték az ajtót, mire Frida lejjebb csavarta a lámpabelet, s megpróbálta elcsitítani a .rémülten síró gyermekeket. Charly mezítláb az ajtóhoz ment, s elfordította a kulcsot. Az ajtó, anélkül, hogy hozzáért volna, élesen kivágódott. Egyenruhás alakok tódultak be a szobába. Charly önkéntelenül hátralépett. Egy pillanatra zseblámpa fénye vágott a szemébe, aztán kialudt. A csoportban négy rendőr volt: egy fehér hadnagy, és három afrikai. A hadnagy ránézett Charles Paulsra és így szólt: — ő az. Hol van a dagga?* Charly állta a tekintetét: — Itt nincs dagga. Mi tisztességes emberek vagyunk! A hadnagy elvigyorodoitt és lassan körülnézett. Alacsony, kövér emberke volt, sűrű, fehér szemöldökkel, amelyek beszéd közben fel-alá ugráltak. Kicsi, keskeny szája késsel ejtett, vér- telen sebként húzódott téglaszínű arcán, melyet mint valami geográfiai térképet, apró ráncok szántottak keresztül-ka- sul. Szürke, mélyen ülő szemei ide-oda kutattak. Mögötte csüggedt, bárgyú arckifejezéssel állt a három sötét bőrű rendőr. A hadnagy tekintete Fridán állapodott meg. Az asszony önkéntelen összébb húzta magán a hálóinget. — Kellemes ilyenkor az ágyban henteregni, mi? Én meg mászkálhatok kint az esőben. — Charlyt kérdezte: — Mi a neved? — Charles Pauls, — Hát a tiéd? — fordult aztán Fridához, miközben majd felfalta apró, szürke, kifejezéstelen szemeivel. Frida rémülten nyelt egyet, aztán halkan, szaggatottan mondta a nevét. A hadnagy tovább vigyorgott: — Na igen. Tisztességes emberek. —' Kacagott. A szája kinyílt és a torkából a kotkodá- csolás és fuldoklás furcsa keveréke tört élő. Aztán hirtelen becsukta a száját. Gyűlölködve nézett Fridára: nek és kilépett az esőis sötétség- — Igen, gonosz vagyok, be. Azok hárman szó nélkül kö- — Fogadok, hogy te is kom- vették. munista felforgató vagy. Valahol az utcán az eső mo- Charly még egyszer a szeme noton pergésén túl hangos em- közé vigyorgott, s tekintetével béri beszéd hallatszott, ajtók a rendőr kézmozdulatát figyel- csapódtak; egyre élesebbé vál- te. Az lecsatolta a bilincset és tak a külvilág zajai. elfordította a fejét, hogy valakit Charly hirtelen előkotortá ba- segítségül hívjon. Charly hiríe- kancsát, felhúzta. len álion vágta. — Hová készülsz? — kiáltotta rémülten Frida. Súlyos, kemény ütés volt, — Megyek, megnézem, mi melybe Charly egész testével betörténik odakint. lefeküdt. A rendőr lábai elvál— Ne menj Charly! Ba*od es- tak a földtől és tompa csattahet. Charly toppantott a lábával, nással egé$z hosszában hanyattvágódott, bele a sárba. Charly hogy meggyőződjék róla, rend- futni kezdett, átugorva a rendben vannak-e a bakancsai, aztán csendesen válaszolt: őrt. A sötétség felé rohant. A rendőr ordított, s kiáltását egész Részlet a dél-afrikai szerző „Es a kötél háromszorosan sodrott'* című könyvéből, amely a hazájában uralkodó apartheid gyűlöletes módszereit leplezi le. te — Mit bámulsz rajtam, suvickos képű szajha? Megigazította vizes tányérsapkáját, fejével intett kísérői- * kábítószer — Csak körülnézek. Látni kórus kapta fel. A sárban csúsz. akarom, mint csinálnak a mi- kálva pillanatok alatt óssze- einkkel. — Felvette sárga viasz- futottak a rendőrök. Charly ci- kosvászon esőköpenyét, s meg- uazva futott, mint az üldözött nyugtatóan rámosolygott: — vad. Az egyik rendőr előrántotMeglátod, minden rendben lesz. *-a Pisztolyát és lőtt. A lövés báAz utcán élesen világított né- Syadtan, tompán hangzott az eső hány teherautó fényszórója, monoton zajában, s a pisztoly Eszeveszetten csaholtak a ku- iúnsja egy pillanatra áttörte a tyák. s az áradatként lezúduló reflektorok fényét. A visszhang eső függönyén át innen is, on- körbefutott s lassan halt él, va- nan is emberi figurák bukkan- tóhol a kunyhók között. tak elő. r _ De Charly már eltűnt a teleA rendőrség összeszedett ne- pülést körülvevő dzsungelben hány afrikait, akik csoportba ve- oldalt kanyarodott, félkört írt rődve, a hidegtől és esőtől remeg- le, majd átmászva egy alacsony ve álldogáltak a fénykévében, vaskerítésen, hétrét görnyedve Szortírozták és különböző teher- ment tovább. Tudta, ha fut autókba taszigálták őket. előbb, vagy utóbb a telepet átEgy afrikai kijött a kunyhó- kutató rendőrökbe ütközik. Le- jából és a kapuból nézegette, ült egy agyaghalomra, hogy kimi történik. Köpenye alól ki- csit kipihenje magát. Gondolko- ]átszőtt a pizsamája. Zseblámpa zott. Csodaszép ütés volt élete fénye hullott rá, s a rendőrök legsikerültebb ütése. Hirtelen egy pillanat alatt körülvették- nevetni kezdett. Hangtalanul ka— Hol az igazolványod, kaf- cagott, de úgy, hogy teste rázfer- ködott a sárga viaszkosvászon — A házban, a kabátom zse- köpeny alatt. bében. Messze volt és nem láthatta. — Mindig magadnál kell hor- hogy a rendőrök a reflektorok dánod. Hol van? fénykörébe bátyját, Ronaldot ve— Rögtön kihozom, bent van zeták be... a házban. Fordította: PUSKÁS TAMÁS — Egyszóval nincs igazolványod, mi? Na gyerünk! — Hallgasson meg, miszter, a házban van. A rendőrök se szó, se beszéd az úf közepén didergő csoporthoz lökték. Az afrikaiak csoportja türelmesen várta a zuhogó esőben, mikor ültetik őket a kocsikba. Sokan azért kerültek ide, mert nem tartottak maguknál igazolványt, másoknak nem volt rendben a papírjuk, s most valamilyen pecsét hiánya miatt borult fel az életük, egyesek pedig a házkutatásnak szegültek ellen. Az eső még mindig esett, de már nem olyan erősen. Charles Pauls a félhomályban álldogált, a reflektorok fénycsóváján kívül és az eseményeket figyelte. Az esővíz kis patakokban csordogált le köpenyéről, sapkájáról pedig a nyakába csepegett. A rendőrök számolták az összeszedetteket, kocsikra rakták őket, kiabáltak, zseblámpáikkal hadonásztak, gumibotjaikat lengették. Charlyra hirtelen élesen rászólt valaki: — Hát te mit álldogálsz itt? Charly a hang irányába fordult és égy rendőrt pillantott meg. — Mit keresel itt, fickó? — csattant még egyszer a kérdés. — Csak nézelődök — felelte Charly és gúnyosan vigyorgott a rendőrre. — Na szedd a lábad és eredj haza. Egy-kettő! Valami forrni kezdett Charly lelkében, de azért nyugodt hangom válaszolt: — Miért? Amikor a tieidet börtönbe viszik, neked talán nem szabad megnézned? — Ah, ah, — mondta a rendőr és bajusza fel-alá mozgott. — Gonosz vagy, mi? — Az övén hordott bilincs felé nyúlt. Charly hangja keményen csengett: 1888-ban napi tíz-tizenkét órát sőt még ennél is többet dolgoztak a munkások szerte a világon. Az Amerikai Munkásszövetség 1888 decemberében a Missouri államban lévő Saint Lauis városában határozatban követelte a napi nyolcórás munkaidő törvénybe iktatását. Kitűzték a munkásság jogos követelése nyilvánosságra hozatalának időpontját is: eszerint 1890 május elsején követelik először a nyolcórás munkanapot. Párizsból jelentik Egy esztendővel később 1889- ben, a munkásság Párizsba küldte képviselőit a világ minden részéből a II. Intemacionálé ülésére. Itt mondták ki: „Egyszerre minden országban és városban, egy és ugyanazon a napon a munkásság tüntetni fog a nyolcórás munkanapért, a gyermek- és nőmunka védelméért, az éjjeli munka eltiltásáért és egy.éb követeléseiért”. S jóváhagyták az időpontot. A munkástüntetés napja az lett, amit Saint Louis-ban elhatároztak: 1890 május elseje. A magyar reakció megrettent a nemzetközi munkásosztály követelésétől. Beadványt szövegez- tek a magyar királyi belügyminiszterhez. Benne ez állt többek között: „A nyolcórás munkanap ellenkezik a szabadságjogokkal...” A belügyminiszter leirata alapján intézkedett a fővárosi rendőrkapitány: „Budapesten tilos közös nagy ünnepélyt tartani! Tilos a vörös zászló!” Az első magyar május elseje A szigorú intézkedések ellenére a főváros különböző kerületeiből indulók — mintegy hatvanezer munkás és munkásnő — találkozott az Aréna előtti réten. Fegyelmezetten, rendben folyt a felvonulás s a délutáni nagygyűlésen a szónokok hirdették a párizsi kongresszus határozatát. Azt írja az Ethnographia című folyóirat az 1890. május elsejei budapesti felvonulásról: „Az újpesti gyártelepeken kivétel nélkül szünetelt a munka s így a menetben részt vett mindenki, aki Újpesten gyári munkával keresi a kenyerét. A Jutagyár munkásai és munkásnői nyitották meg a beláthatatlan hosszúságú menetet, utána vitték a vörös táblákat az ismert felirattal, mely nyolcórai munkát követel... A felvonulás után kinn, a Városligetben műsor is volt. A rögtönzött színpadon Balassa Bálint és Csokonai Vitéz Mihály versei szólaltak meg, mintegy Intésül és figyelmeztetésül”., A budapesti május elsejei felvonulással egyidejűleg hitet tettek a forradalmi ünnep mellett vidéki városaink is. Ünnepeltek Eger, Győr, Komárom, Kolozsvár, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Sopron, Szeged. Szombathely, Temesvár, Újvidék munkásai és munkásnői. 1890 május elseje nem múlt el ártatlan munkások kiömlő vére nélkül. Provokátorok jelentek meg Rosicán, Szászkabányán, Bogsán és Aninán. Lövések dördültek el a békésen felvonuló dolgozókra, és halottak, sebesültek maradtak a földön. JOBBAGY KAROLY: Az eldobott villanólámpa Apróság. Filléres vacak. Szűk életében egyszer villan, de oly hővel, hogy az üveg olvad és megpattogzanak falai, púpok nőnek, rajta. El lehet dobni. Vége van. Hogy ebben az egyszeri fényben, mi állt sugárban, és miért, kiért pusztult el ez itt? Buta csoportkép? Vagy pedig egy feledhetetlen pillanat itta be szétszórt fényeit.,. Mitől függ? Értelmet mi ad mindennek? Ki tudja? Hiszen a „feledhetetlen” hirtelen lehet szürke, szégyenletes, s a csoportkép — ereklye lesz, mit csókolgatnak szüntelen. Csak az idő peregjen úgy, hogy ezt, vagy amazt igazolja, s volt már értelme, hogy kigyúlj, világíts győztesen, dalolva. Vagy elbuksz és csak köpnek rád, s úgy emlegetnek: buta szolga. Könyörülj rajtam sors! Legyen igaz és megcáfolhatatlan villanólámpa életem. Egy évvel később Az első május elsejei munkásfelvonulás, annak eszméje megbolygatta az uralkodó osztályt. Megjelent Szapáry Gyula gróf, miniszterelnök rendelete: „Aki pedig május elsején nem dolgozik, az többé nem mehet vissza- a gyárba”. A miniszterelnök rendeletét kiegészítette egy alispáni körlevél amelyben többek közt ez állt: „Ha gyülekezni, lázongani, tüntetni merészelnek, a főszolgabí- rák a törvény szentségét a legerélyesebb rendszabályokkal biztosítsák!” Ilyen körülmények között tartották meg 1891 május elseje ünnepét. A miniszterelnöki rendelet és az alispáni fenyegetés ellenére tizenötezer munkás vonult fel a budapesti utcákon. A hatalom is teljesítette ígéretét: másnap tizenötezer dolgozót zártak ki a budapesti gyárakból. Sortűz Orosházán és másutt Nem maradt el a főváros mögött a vidék munkássága, agrárproletariátusa sem. A csendőrség Békéscsabán, Szénáson, Almáson a tüntetők közé lőtt. Orosházán volt a legkegyetlenebb véres összeütközés a csendőrség és a földmunkások között. A Földmunkáskor helyiségére kitűzött „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség feliratú zászlót a szolgabíró letépetté és hivatalába vitette. Két küldöttség ment a fehér színű zászlóért. A szolgabíró rájuk lövetett a csendőrökkel — halottak, sebesültek vére ömlött az orosházi utca köveire. Háború előtt, Szegeden 1914 május elsején Szegeden, a rendőrség tilalma ellenére nagy tüntetés volt. A munkások gúnydalokat énekelve támadták meg a kivezényelt rendőröket. Azt harsogta sok ezer szegedi munkás: Nem kell már király. Nem kell már király. Jobb lesz hogyha félre áll, Úgy ám, félre áll, Nem kell már király... A felvonuló munkásokat szétverték ugyan a rendőrök, de egy mellékutcában újra gyülekeztek, s felcsendült a dal: De azért én maradok. Aki voltam, az vagyok! Mert legszebb a zászló, A mi zászlónk, a piros! RÉVÉSZ TI BOB
