Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-14 / 62. szám
4 tOT-VA MEGYEI NEPŰJSAG 19C7. március 1Y3 Páratlan régészeti teltedezés 8 sóagár dón A sdóagárdi Siógyöngye Tsz kertészetének bővítésévei kapcsolatos földmunkák közben csontvázakra bukkantak. A tsz vezetőségének értesítésére a szekszárdi múzeum régésze a helyszínen megállapította, hogy egy koraközépkori temető maradványait bontották meg. Rosner Gyula régész irányításával megkezdték a leletmentő hitelesítő ásatást, s régi magyar települést fedeztek fel. A jelenlegi földfelszín alatt csupán 40 centiméternyire egy olyan jellegű árpádkori ház maradmánya is előkerült, amilyet ezelőtt még nem talállak Magyarországon. Rosner Gyula elmondotta, hogy az eddigi kutatások szerint az ebben a korban élt jobbágyok lakóhelyét földbe ásott kunyhónak tartották. A sióagárdi lelet azonban minden kétséget kizáróan az ellenkezőjéről tanúskodik: ez a magyar jobbágyház nem a földbe mélyítve volt, hanem a felszínen épült. Négy nagy oszlopra támaszkodott, melyeknek nyomai jól kivehetők; vesszővel befont, sárral betapasztott, 2,50x3,50 méter méretű föld feletti lakóépület volt, amelyhez egy szépen épített, kétszintes kemence is tartozott. A páratlan lelet kultúrtörténe- tileg fontos kérdésre ad választ; azt bizonyítja, hogy nem földbe vájt kunyhókban, vagy legalább is nem mindenütt azokban lakott az árpádkori magyar nép. Egyben arra is rámutat, hogy a jelenlegi régészeti falukutatás nem elégséges, mert a középkori magyar szegény néprétegek mindennapos életének meghatározása sokkal intenzívebb munkát követelne — a nagy tehetségű fiatal kutató véleménye szerint. BALLABÁS LÁSZLÓ Középen Rosner Gyula Harminc liter vért adott Különös igazságtevése volt a sorsnak, hogy Tumpek József paksi szíjgyártómester, akit negyedszázaddal azelőtt azzal zavartak ki sok ezredmagával a szovjet fronra, hogy öljön és ákár vére hullatásával is védje meg az urak rendjét, vérével először egy ukrán munkásembert segített vissza az életbe. Azóta már össze sem tudja számolni, hányán köszönhetik az életüket az ő vérének. A Paksi Konzervgyár Józsi bácsija, ez a zömök, csendes, de mindig jókedvű munkásember nemrég jubilált. Január 4-én adta a kilencvenedik „adag” vért. Minden alkalommal három és fél. négy decit. Könnyen kiszámítható, hogy ösz- szesen, több mint harminc liter vért adott már, köreiken ötször- annyit. mint amennyi egy ember teljes vérmennyisége, — Hogy történt az első? — Szanitéc voltam az egyik besszarábiai hadifogolytáborban. Hatalmas nagy tábor volt ez, és természetes, hogy kórházunk is volt. Valamit értettem a betegápoláshoz, hiszen itthon önkéntes tűzoltó voltam, ahol kiképeztek bennünket az egészségügyi szolgálatra is. Ezért jelentkeztem szanitécnek. Egy májusi délután 1946-ban — súlyos baleset történt a szomszédos fűrészüzemben A környéken nem volt más kórház, hát így mihozzánk hozta a mentő a sérültet. Lábát vágta le a gép és amikor felvittük a műtőbe, alig volt benne élet. Vlagyimir doktor — mi csak így hívtuk a szovjet orvoskapitányt, aki Magyarországon is járt. tudott egy kicsit magyarul — azt mondta, hogy itt csak egy segítség van: Ha vért kap ez az ember. Mégpedig nagyon sürgősen. Nem mondta a kapitány, hogy ránk számít, de tudtuk, csak mi segíthetünk. — Másodiknak kerültem a műtőasztalra, az első szintén magyar, egy vasutas volt. Tudja, valami csodálatos érzés volt, amikor látom, hogy a mellettem fekvő eszméletlen, falfehér arcú ember — ahogy lassan, ütemesen dolgozik a fecskendő — kezd pirosodni és szaporodik a légzése. Hogy ne szaporítsam a szót, három hét múlva közösen ünnepeltük felgyógyulását. Mi hatan — magyar, olasz, román hadi- fogolyszanitécek — Vlagyimir doktor és az a fűrésztelepi munkás arra koccintottunk, hogy ez az igazi. Amikor nem gyilkoljuk egymást, hanem akár vérünkkel is, megmentjük a bajbajutottat. Ezután már rendszeres véradója lettem a kórházunknak, persze addig, amíg hazajöttem. Itthon a járási vöröskereszites titkár szervezte be Józsi bácsit véradónak. Amikor — ötvenhat elején kezdett országos mozgalommá válni a véradás. — Azt mondtam Siklósi elvtársnak. hogy benne vagyok, hiszen legalább tudni fogom, hogy egészséges vagyok. Mert ugyebár minden véradás előtt alapos orvosi vizsgálatnak vetik alá a jelentkezőket. És nemcsak Józsi bácsi lett véradó. Majd minden alkalommal vitt magával Szekszárdra négy-öt új jelentkezőt is. Ment, amikor sorra került és akkor is, amikor táviratilag hívták, hogy sürgős életmentéshez kell a vér. Beszervezte közvetlen munkatársait, jóformán az egész karbantartó műhelyt. És természetesen, a családját. Ma már véradó rajta kívül a veje, a mostohafia. a húga, annak lánya, bátyja és annak három fia. Összesen kilencen. Otthon gyűlnek a levelezőlapok. Azok mondanak köszönetét, akiknek gyógyulását segítette elő a véradással. — Stég van pár évem a nyugdíjig. Akkor megyek nyugdíjba, mint véradó is, hiszen szigorú szabály, hogy hatvanéves koráig adhat az ember vért. Úgy számolom, hogy előtte még egyszer jubilálok. A századik véradásnál. Jó egészséget kívánunk hozzá. Jantner János A sióagárdi leletmentő, hitelesítő ásatás. régész. (Bakó Jenő felvétele.) , ................ , , , ( lllll!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllll!llllllllllllllllllltilllHlMiamunkakoz£>ssegi értekezletre késni l sor. Építőipari nyíltfoglalkozás A szekszárdi szakmunkásképző iskola — folytatva a korábban kezdett bemutató foglalkozásokat, — március 22-én építőipari nyíltfoglalkozást tart. Ezen részt vesznek az iskolához tartozó építőipari szakoktatók, tanárok, a szomszédos megyék építőipari oktatód. A szakmai ismereti órák a cementek szi'lárdságvizsgálatával és az erkélyek építésével foglalkozó témát dolgozzák fel, ezután gyakortati foglalkozás lesz. A nyíltfoglalkozás befejezéseként •q +WtfRMN. A 44üuK KVZfll FEJEZETEK PfíÓNAY 1>AL NAPLÓJÁBÓL jjj =Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN! Dugjuk be a fülünket! bellel csökkentik a zajt,-,— ez már nagyon érzékelhető és jelentős csökkenés a zajos műhelyekben, vagy a repülőtereken, ahol a zaj foka veszélyes méreteket ölthet. Mióta az üzem külföldön is reklámozza termékeit, már 1H országból kapott megrendelést. Robinson, a miniatűr gyár vezetője kijelentette: „A megrendelések mennyisége valósággal bámulatba ejtett bennünket. Nyilvánvaló, hogy mindeddig senki sem elégítette ki ezt a szükségleteti pedig a zaj problémája egyre nagyobb gondot okoz”. Egy tekintélyes orvosi folyóirat nemrégen azt állította, hogy az iparvállalatoknál a zaj — a betegségek és a balesetek okozta munkaidő-kiesés egyik legfőbb okozója. "iiiiiiiumuiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiimiimmiiiiiiimiiiiitiiiiif A modern élet rendkívül zajos, és a-különböző zajok ell'éii különbözőképpen próbálnak harcolni az emberek. Ezt a feladatot még csak részben sikerült megoldani és ezért a zaj elleni védekezés legegyszerűbb és legbiztosabb eszköze ma még — a füldugó. Két angol férfi nemrégen egy kis gyárat alapított, amely füldugóval kívánja elárasztani a világpiacot. A gyár vezetőinek számításai szerint a füldugó az ember mindennapi életének szerves része lesz, hiszen legtöbben any- nyira vágynak a csendre, a hordozható rádiókészülékektől zajos strandokon, vagy a száguldó autókkal teli utcákon. A füldugókat gumiból és műanyagból készítik. A fülbe dugva nem hatnak zavaróan, könnyűek, észrevehetetlenek és 30—35 deci— 211 — Elfelejtettem megemlíteni, hogy úgy Bauer, mint T.-Lincoln, valamint Stefany itt-tartózko- dásuk alkalmával a német követség megtévesztése céljából nemcsak külön szállodákban, hanem álneveken is laktak. Bauer ezúttal a Britanniában, Lincoln a Margitszigeten volt szállva. Bauerrel még aznap találkoztam a Britanniában. Mindjárt azzal fogadott: „Haben Sie keinen Brief von Stefany bekommen?” „Oh ja” — és ezzel kihúztam a levelet és átadtam neki. Sokáig merengett szeme ezen levél sorai között. Majd nevetve kérdeztem tőle: „Na, habe ich recht gehabt?” — Végre megszólalt Bauer: „Unglaublich — unglaublich! Man kann heutzutage niemand mehr vertrauen”. — És ezzel visz- szaadta a levelet. „Aber der Stefany übertreibt!”108 — fakadt ki belőle újból, és elkérte tőlem a levelet, hogy majd visszaadja, mivel intézkednie kell, és Stefanynak is akar válaszolni. Miután a levelet a zsebében levő többi irataihoz dugta — elváltunk. Másnap újból találkoztam Bauerrel ugyancsak a Britanniában. Mindjárt észrevettem rajta, hogy baj van — mert sokáig nem szólt. Csupán a jobb kezével nagyon izgatottan vakarta a bal füle tövét. Végre mégis megszólalt: „Ich habe einen grossen Blödsinn gemacht!”109 — és azzal 108 — Nem kapott levelet Stefanytól? — De ig*tn. — Na, nem volt Igazam? — Hihetetlen — hihetetlen. Manapság senkiben sem lehet megbízni. De Stefany túloz. 109 _ Nagy butaságot csináltam. — 212 — elmesélte, hogy egészen megfeledkezett arról a Stefany-féle levélről, melyet tőlem elkért és zsebrevágott. Szórakozottságában átadta T.-Lin- colnnak a többi iratokkal együtt. Bauer azzal fejezte be panaszát, hogy társa, úgy látszik, elolvashatta azt az ominózus levelet, mert sehol sem találják — valószínűleg ellógott. Trebitschet kísérő tisztjeim másnap jelentették nekem, hogy Lincoln valami gyanús levelet kaphatott, mert mikor olvasni kezdte, arca mindinkább megnyúlt, szemei kidülledtek, és csak annyit mondott: „Grosser Gott! das ist doch unerhört.”110 Lincoln még aznap este, amikor a kísérő tisztek őt elhagyták, azonnal összecsomagolt és a szállodából ellógott ki a vasútra, és Bécsbe utazott. Két tisztemet, Giczey Györgyöt, azután Fáber Rezsőt azonnal utána is küldtem azzal az utasítással, hátha sikerül nekik ezt a notórius gazembert is visszacsalni. Trebitsch azonban egy ilyen visszautazásról nem akart tudni semmit, mert igen biztosan érezte magát az Erzherzog Kari Szállodában Wienben, és fölényes gesztussal utasított el minden meghívást Budapestre. A későbbiek folyamán Lincoln Bécsből Olaszországba utazott, ahol tovább szőtte árulásait ellenünk és a németek ellen. (Ez volna ennek a levélnek az eredeti története, melyről Trebitsch- Lincoln nevemmel kapcsolatosan önéletrajzában is megemlékezik.) 111 no _ Nagy iotenj ez hallatlan. — 213 — Tudomásom szerint Trebitsch-Lincoln az amerikaiakat, ahol pályáját kezdte, elárulta az angoloknak, majd a németeket árulta el az angoloknak, utána az angolokat a németeknek, a németeket az olaszoknak és franciáknak, az olasz fasisztákat a szociáldemokratáknak, azután fordítva. Később újból összekerült Bauerrel Marokkóban, utána pedig Kínában. Ezekből látszik, milyen hatással tudott lenni erre a német ezredesre, és miképpen tudta őtet faszcinálni körmönfont terveivel és elgondolásaival, mivel Bauer mindig meg tudott neki bocsátani a múltakért, és hajlandó volt vele közösen továbbműködni. Lincolnról is csak később tudtuk meg, hogy egy Trebitsch nevű paksi zsidó család Sarja, aki előttünk még a magyar nyelvtudását is titkolta. Az angolok őt halálra keresték, mivel ott náluk hazaárulást követett el. Nem tudtam elképzelni, hogy is lehetett ez az ember nemcsak angol állampolgár, hanem Albion képviselője is. Bauerrel még egy igen érdekes esetem játszódott le, amikor ismét Budapesten járt, talán szeptember elején, de ezúttal Lincoln nélkül. 111 Lásd J. T. Trebitsch-Lincoln: Id. mű, 209—210. old.
