Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-23 / 70. szám
4 ÍOLNÁ MECYEI NEPtJSÁG fS6t. március 2$. Egy óriás az ég felé tör A berlini televízió- i torony már ma is a város legmagasabb épülete, de még az idén 250 méter magasra fog nőni, „A múlt évben naponta átlagosan 1 méter — 1,8 méter kö- izötti magassággal növeltük a tornyot — mondja Gerhard Frost professzor, az építkezés főmérnöke. Mégis, ha mi most az acólbeton- ból készülő tornyot tovább magasítjuk, az eddigi tempónál valamivel lassabban haladhatunk. A toronynak az a szakasza — 200—230 méter között —, ahová az acélgömböt helyezzük, az eddiginél jóval nehezebb feladatat állít elénk”, Néhány héten belül, a berlini tanácsházával szemben, az egykori piactér egyik elzárt részén megkezdődik az acélgolyó előszerelése. Ha valaki majd errefelé jár, előbb 140, almaszelethez hasonló épületelemet fog itt látni, amelyeket fenn a magasban 32 méter átmérőjű gömbbé szerelünk össze. Ennek azonban előfeltétele, hogy 250 méter magasságban egy széles, lapos, köralakű állványt képezzenek, ahová a lipcsei Kirov Művek 16 tonna kapacitású, speciális daruját helyezik.' Ez a daru majd az emelvényen fog állni és később az anteranahor- dozó felszerelését segíti. Az antennahordozó magassága 106,5 méter lesz, vagyis az egész torony összmagassága kereken 361,5 méter. Az antennahordozó alatti acélgömbnek a tervezők, kettős szerepet szánnak: egyrészt benne helyezik el a tv- műsor-tavábbítás technikai felszereléseit, másrészt 207 méter magasságban eszpresszót helyeznek el benne, tuiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiia Ilyen lesz az új berlini tv-torony. Eltűnt sárközi falvak 41WriRSlW. 41 Ml MPtfU FEJEZETEK VJ9ÓNAY VAL NAPLÓJÁBÓL E •yolna megye dél-keleti ré- ■ sze jellegzetes földrajzi és etnográfiai tájegység. A Sárköz fogalomkörbe tartozó községneveket a különböző tudományos munkák többféleképpen állítják össze, aszerint, hogy milyen cso- portosítási szempontokat vesznek figyelembe. Andrásfalvy Bertalan A sárköziek gazdálkodása a XVIII. és XIX. században című munkájában ezt írja: „E négy falu (Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék) népét tekintjük a Tolna megyei Sárköz őslakosságának.” Más csoportosítások szerint a Sár. közhöz tartozik Bátaszék, Báta, Bogyiszló, Tolna, Sióagárd, Várdomb. A megyeszékhely, Szek- szárd mintegy a Sárköz kapujában helyezkedik el. E helységnevek, megtalálhatók voltak a régi Sárközben is. Valamennyi település régi. Egyné- metlyik meglétére a honfoglalás előtti időkből is van adatunk. A Sárköz települési térképe azonban nagyon sokat változott: az évszázadok viharai községeket, városokat nyeltek aL A kutatók egész sor sárközi község, város egykori meglétéről tudnak. Ezek helyén ma legfeljebb puszta van, de néha semmiféle építmény, csak szántóföld. Sok dűlő neve is őrzi az egykori település emlékét Ezekről a településekről természetesen nem sokat tudunk a ma is élő települések ismeret- anyagához képest, de a fennmaradt emlékek alapján megbízhatóan következtethetünk az akkori életformára. Anonymus feljegyzései szerint Ete vezér az ország déli részét ülte meg. Két név utal ennek valódiságára. Az egyik Baranya megyében: Hosszúhetény. A másik a Sárközben: Ete-dűlő. Ez utóbbi Decstől nyugatra, tehát a hegy felé eső részen terül el. Ethe. Ethi és Ete néven egyaránt emlegették. A defterek szerint Étin volt a neve, és városként tartottak nyilván, összesen 112 adózó kapuból állt, ami az akkori — török korbéli — fogalmak szerint nagy városnak számított, A város 57 637 akcse — Az akcse török, apró ezüst pénz volt. Hatvan török akcse tett ki egy magyar aranyforintot. — adót fizetett. Must-, illetve boradója nem volt. Ez arra vall, hogy határa nem nyúlott fél a [szőlőhegyre, kizárólag a Sárköz isik vidékén terült el. A városiból semmiféle építmény, illetve írom nem került eddig elő, így [pontosan nem is tudni a helyét a [dűlőnév ellenére sem. Az egykori [útleíró feljegyezte, hogy Mohácsról hat és fél óra ailatt érkezett ide, innen pedig három óra alatt Tolnára. A későbbi évszázadokból számos Ethey. Ethei nevű család élt a környéken. Tóth Károly érdekes adatokat gyűjtött össze a század eleji kutatómunkája során a Szekszárd melletti Csatárról. A város déli részét ma is Csatárnak nevezik, de a régi Csatár nem itt, hanem bent a völgyben feküdt, ezért hívták a völgy felső részét Faluhelynek. Csatár musttizede meghaladta a 17 000 pintet, gabonatizede azonban csak 4 keresztet tett ki. Ez arra utal, hogy e vidéken a főfoglalkozás a szőlő- művelés volt. A török is ebből húzta a legnagyobb hasznot. Érdekes, hogy nem sokkal odébb, Decsen pedig a gabonatermesztés volt a főfoglalkozás. Szőlőhegygyei akkor egyáltalában nem rendelkezett a község, mert a defterekben nem szerepel boradó. A búzatizede sokszorosa volt a csatárinak, meghaladta a 630 keresztet. Decs és a Duna közt feküdt Asszonyfalu. Ezt a nevet a Du- naártéri erdő egy része, az úgynevezett szomfavai rész őrzi. Az egykori asszonyfalui templom romjaira később vadászlakot építettek. A templomhoz a követ a közeli mórágyi hegyekből hozták. Körülötte temető lehetett, mert igen sok emberi csontmaradvány is előkerült. A defterek szerint 10 adózó kapuból állt a falu. összesen 1856 akcse adót fizetett. Búzatizede kevés volt. de annál több a haltizede, mivel a falu lakói főként halászattal foglalkoztak. fizekszárd és Várdomb közt ** a hegy lábánál találjuk a kesztölci dűlőt A név ma is ismert, részben szőlő, részben pedig szántó található rajta. Ezen a részen valamikor ugyancsak falu volt, Gesztőcnek hívták. Adózó kapuinak száma 20. Az adókönyvek szerint elsősorban bortermeléssel foglalkozott: Must- tizede 12 000 pint volt, búza tizede fjedig 430 kereszt. A bortermelése mellett tehát gabonatermesztése is jelentős. A gesztőci bor híre bejárta az egész országot. Jellemző, hogy határában nemcsak a gesztőciek rendelkeztek szőlőterülettel, hanem a Sárköz többi településéről is sokan. Sőt még 4 pesti és 4 kevi (ráckevei) szőlőtulajdonos is szerepelt az adókönyvekben. Öcsény és a Duna közt feküdt a Ság nevű falucska. Kicsiny, halászfalu, mindössze 9 adózókapuval. Ez a település nem semmisült meg teljesen, ma is látják és Ózsák-puszta néven ismert. A puszta melletti Tempiomh el nevű dűlőben az eke épületmaradványokat forgatott fel, minden valószínűség szerint itt állt a falu temploma. Ma is ismert a Sárközben Ebes- puszta. Évszázadokkal ezelőtt falu volt, 76 adózókapuval. Bortizede meghaladta a 21 000 pintet. Nagyobb település volt, mint a korabeli Decs. Búzatizede 349 keresztet tett ki, így akkoriban a környék legnagyobb adófizető helyének számított. ■ Kajmád, Malomla, Nagy- és Kis-Bath ugyancsak falvak voltak a török időkben. Jó pár olyan településről is szólnak a ..régi krónikák, amelyek helyét nem lehetett meghatározni, csak annyi bizonyos, hogy ezek is a Sárközben feküdtek. Ilyen nevek: Vazalni, Ri- golcza, Adács. Kürt és Kabon községekről tudjuk, hogy 17—17 adózó kapuból álltak. Szent- Miklós 12 kapu után fizetett adót. Ez minden valószínűség szerint jó búzatermő hely lehetett, mert 400 kereszt búzatizedet fizetett. E nevet felsorolásban találták Mözs, lese. Szerdahely neve mellett. A felsorolás egy megsarcol- tatás alkalmával készült, még abban az időben, amikor a megye kétfelé adózott: a töröknek is és a magyar földesuraknak is. Az icseieket nagy csapás érhette, mert a fenyegetések során állandóan velük példálóztak. Egy iiyen sarcoltatás alkalmával Korpádi Gergely szekszárdi apátsági kapitány levelében így fenyegette meg a ságiakat: 1,...hogyha 70 forintot, egy papucsot és négy száras kapcát és felső ruhára való posztót nem hoznak, hanem úgy cselekszenek, mint az icheiek, úgy lészen dolguk, mint ő nékik, még a házuk hamvát is széllyel fuvallatom, még a gyermekeket is kettévag- daltatom.” a szegény lesetek 1559-ben ” Szekszárdon fogalmaztattak meg egy panaszlevelet: „...Korpádi Gergely oly nagy szerencsétlenséget szerze rajtunk, kinél nagyobbat ember nem szerezhetett volna... és nem tudjuk hová fogni fejünket.” A falu eltűnt, története fennmaradt. Boda Ferenc RAKTÁRHELYISÉG céljára megfelelő helyiséget bérelnénk. Bőrfeldolgozó Vállalat, Szekszárd. (331) llllllllllllllll ........ „immun.......... — 235 — Annak demonstrálására, hogy neki mennyire igaza van, és hogy az 3 rövid kormányzati ideje még idáig sem politikai, sem diplomáciai hibát nem követett el — ismét az ő Hohler nevű barátjára (akiről már többször megemlékeztem) hivatkozott, és mint mondotta, nem is olyan rég — helyeselve álláspontomat — megveregette a vádamat. Megjegyzem, nevezett angol egy zsidó eredetű szabadkőműves tengerésztiszt, még békeidőkből tartotta fenn barátságát Horthyval. Nagy-Britannia épp ezért őt küldte Magyar- országra, mert ismeretsége kapcsán jobban betekinthetett és beférkőzhetett az itteni viszonyokba. Ezen hosszú beszélgetést, vagyis jobban mondva ezen hosszú beszéd végighallgatása után (miután jómagam a kormányzónál járva ritkán jutottam abba a helyzetbe, hogy én is beszélhessek) azon tépelődtem: hátha Horthynak van igaza, mivel ezt a kedvező alkalmat most nem használja ki, hanem érvei olyan meggyőződésesek voltak, hinni kezdtem, hogy a közeljövőben egy sokkal jobb alkalmatossággal fog minket meglepni. Mi mindnyájan benne az otrantói ütközetben szerzett hírnevénél fogva a megtestesült erőt és férfiakaratot láttuk összpontosítva, azért lestük azon időpont bekövetkezését, amikor az egyszer már belőle ki fog robbanni, és őtet a tettek mezejére csábítja. Tehát vártunk, és mindig vártunk, mikor fogja már meg kemény öklös kezével ennek a szerencsétlen országnak az ügyeit, — 236 — amellyel előadásai és kihallgatásai közben íróasztalát néha olyan eréllyel és kíméletlenséggel csapkodta — amitől azután sokszor a tinta is kifröccsent a tartójából. Egy évre rá eltűnt azután az utolsó reménysugár is telkemből arra nézve, hogy Horthy Miklós egyáltalán fog valamit az ország jól felfogott érdekében tenni. A kínálkozó alkalmak jöttek, de érintetlenül és kihasználatlanul ismét el is tűntek. Meg sem mozdultunk — és hogy a kormányzó szavaival éljek — „mégis beledöglöttünk”. Egy alkalommal őszinteségemben nem tudván magamat visszatartani, az Alföldön járva az ott szerzett tapasztalataimról beszámolva többek között előadtam: a parasztgazdák, akik tettre készen várták idáig bemondott ígéreteinek teljesülését, a kezükkel legyintenek, ha a Horthy nevet hallják. Úgy vettem észre, hogy ezen őszinteségem nem változtatott a helyzeten semmit — csak nekem ártott. Horthy az őszinte szót és figyelmeztetéseket nem szívesen vette. II. köt. 362—366. old. HORTHY KORMÁNYZÓ A NÁDORLAKTANYÁBAN135 A terjengő és a szándékosan útnak engedett 135 a kormányzó több ízben látogatta meg a Prónay- különítményt a Nádor-laktanyában, először 1920 tavaszán, majd 1921 tavaszán. — 237 — álhírek szerint a kommunisták, támogatva az orosz vörösöktől, egy nagy akcióra készülnek, amellyel el akarják söpörni Horthyval együtt az ellenforradalmárokat, és pokolba akarják kergetni gróf Teleki Pált kormányával együtt, aki a júniusban leköszönt Simonyi-Semadamot követte az elnöki székben. Úgy látszik, a kormányzó és környezete igen aggályosán ítélhette meg a helyzetet, mivel a kormányzóságról parancs érkezett az egész különítményemnek a Nádor-laktanyába való összpontosítására, miután a kormányzó el fog látogatni oda. Ezért a legénységet a kaszárnya udvarán, a tiszteket pedig fönt az emeleten tevő ebédlőteremben gyülekeztettem. A kormányzót, miután Koós Miklós szárnysegéddel megérkezett és jelentésemet átvette, felkísértem az ebédlőbe, ahol tisztjeimhez egy rövid beszédet intézett, melynek lényege kb. a következő volt: „Igen komoly időknek nézünk elébe, mert mi talán nem is tudhatjuk, hogy valóban ezen állapotok mennyire komolyak. (De, hogy miben állottak ezen komoly momentumok, azt nem preci- zírozta, valószínű, hogy a kommunisták külső.és belső mozgolódására célozhatott vagy pedig egy karlista-puccsra is, amellyel rémisztgették.)