Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-09 / 34. szám
1967. február 9. TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG 3 Horváthék új otthona kórházba került kertésznek, majd a sógor szólt, hogy itt, Bátaszéken volna hely a vasútnál. Hát így jöttünk ide. Lakbérbe laktunk igen sokáig. Amíg a gyerekek kicsik voltak, nemigen gondolhattunk házépítésre, másra kellett a forint. De azután — sokat tervezgettünk, számolgattunk és belevágtunk. Először — azt hiszem, ötvennyolcban, vagy ötvenkilencben megvettük ezt a háromszázöles telket, - ezerhat- százért. Akkor ez még legélő volt. A férjem csinált egy üvegházat. aztán kertészkedtünk. Bizony sok dolog volt vele, míg feltörtük, de ami a fő, ez is hozta a forintot. Addig tervezgettünk, spekuláltunk, hogy mit, hogyan csinálunk, míg aztán egyszer úgy láttuk, eljött az ideje. Mert tudja az én emberem mindenhez ért. Hát miért nem értene az építéshez? — Ehhez a ................... h ázhoz csak az ácsmunkában jßt' ja a házigazda. -is |||— A tetőszerkezetet már > # fi ^ nein inerter^ telem kell hozén csináltam, a ®**™®®^®** családdal. — Miből vannak a falak? — Salakbeton-blokkból. Rendszeresen megveszem az Ezermestert, abban találtam a leírást. Salak van itt a szomszédban, a vasúton elég, három forintot fizettem köbméteréért, meszet és cementet is lehet kapni. Először deszkából készítettem el a 'formát. Túlságosan is sikerült, any- nyira, hogy a zsaluzatot nem lehetett leszedni a blokkról. Utána vaslemezzel próbálkoztam. Ez aztán bevált. Készítettem egyszerre két falazóblokkot, akkor már ősz volt, kitettem a szabadba, meg— Mibe került ez a ház? — Mostanában számoltam ösz- sze — mondja házigazda. — Hát, ha a munkát nem számítom, benne van vagy negyvenezer forintban. Amikor már álltak a falak, fönt volt a tető, akkor kértem az OTP-től kölcsönt. Ekkor derült ki, hogy egy kicsit szabálytalankodtam. Megmondták, hogy úgy kaphatok kölcsönt, ha felmutatom az építési engedélyt. Az pedig nem volt. Amikor elkezdtük, sok mindenre gondoltunk, kellett is, csak az építési engedélyre Építem, csinosítom, ameddig bírom. Hallottam már sok új ház- tulajdonostól: Ha még egyszer kellene kezdeni, a világért se fognák bele, annyi utánjárással, gonddal jár. Vajon belevágna-e még egyszer, Horváth Barnabás? — Igen. Csak akkor egy-két dolgot másképp csinálnék. Pél-, dául magasabbra venném az egészet, mert bizony egy kicsit alacsonyan van a padló. Meg aztán nagyobbat építenék... (J) 206 millió forint mezőgazdasági termelési Kitelt kaptak egy év alatt a háztáji és kisegítő gazdaságok Az Országos Takarékpénztár összegezte a mezőgazdasági termelési hitelnyújtás első évének tapasztalatait. Az Országos Takarékpénztár és a takarékszövetkezetek vidéken egy év alatt ösz- szesen 34 749 tételben 205,9 millió forint hitelt nyújtottak, ebből az összegből 129,9 millió forintot a takarékpénztár, 76 millió forintot a takarékszövetkezet folyósított. A legnagyobb összeget, 110,9 millió forintot — a bérből és fizetésből élők vették igénybe, a termelőszövetkezeti tagok 77,2 millió forintot vettek fel, a többit pedig egyénileg gazdálkodó -parasztok és nyugdíjasok. A bérből és fizetésből élők elsősorban sertéstenyésztés céljára kapták a kölcsönt, jelentős ösz- szesret vettek fel gyümölcs- és szőlőtelepítésre, szarvasmarha- tenyésztésre, valamint méhészet, gombatermelési és más célokra. A termelőszövetkezeti tagaknak nyújtott kölcsön tekintélyes hányada a háztáji szarvastmarha- tenyésztést szolgálta. Az egyénileg gazdálkodók ugyancsak főként szarvasmarha-tenyésztésre, továbbá gyümölcs, és szőlőtelepítésre vettek fel kölcsönt. Öt—hatezer fiatal a középiskolai tanulmányi versenyeken Az 1966—67-es oktatási évre hirdetett középiskolai tanulmányi versenyek első fordulója országszerte február 9-én kezdődik. A nemes vetélkedőn a középiskolák harmadik és negyedik osztályos diákjai vehetnek részt Egy tanuló legfeljebb két tantárgyból indulhat. A verseny tárgyai: magyar irodalom, történelem, orosz nyelv, angol nyelv, matematika, fizika, földrajz, kémia, biológia, gazdasági számtan és könyvvitel. Angol nyelvből az idén először versenyeznek a középiskolás fiatalok, előreláthatóan mintegy 700-an, kémiából és biológiából a jelentkezők száma együttesen megközelíti a 800-at. A többi versenytárgyat is hozzászámítva, összesen körülbelül 5—6 ezer Kata! vesz részt az országos versenyen. Takaros kis családi ház Bátaszéken, a Bonyhádi úton. Elüt a többitől, azok a járda mellett sorakoznak, ez pár méterrel beljebb van. Színe is más, lila váltakozik a szürkével. Története azonban bizonyára egyedülálló. Ezt a házat a gazdája, Horváth Barnabás nyugdíjas vasutas maga építette. Vagy fél évvel ezelőtt, amikor kis családias ünnepségen búcsúztatták, invitált meg otthonába, hogyha erre járok, feltétlenül keressem fel. Hirtelenében nem tudtam mire vélni a meghívást, csak amikor kollégái elmondták, hogy hogyan spórolta össze és építette fel több éves szorgos munkával a házat, jöttem rá, hogy mennyire jogos a büszkesége. Hárman vannak itthon: anyósa, az özvegy Udvari Pétemé, felesége és ő. A legkisebbik gyerek szintén itt lakik, a vasútnál dolgozik, járműlakatos. A két nagyobbik — az egyik postás, a másik mozdonylakatos — már „kirepült” a házból, családot alapított. — Hogyan kezdték, egyáltalán hogy jutottak arra a gondolatra, hogy hozzáfognak? — Huszonegy évvel ezelőtt kerültünk ide, Báta- székre — mondja az asszony. Az uram papucsos volt Baján, de a háborús években nem ment a szakma, nem kaptak anyagot a papucskészítők. Aztán a vártam a tavaszt, hogy nem tesz-e kárt benne a téli fagy. Nem keletkezett abban egy hajszálrepedés se. Akkor aztán neki lehetett fogni... Részt vett a házépítésben a nagymama is. Most is állandóan jár a keze, horgol. — Tudja, fiam, én nem tudnék meglenni munka nélkül. Hat gyereket neveltem föl, tizenhárom unokám és hét dédunokám van. Nyolcvannégy éves vagyok, de még mindig eldolgozgatok a kertben, a házhoz én horgoltam az összes függönyöket .. nem. Meg is lepődtek a tanácsi emberek, amikor kijöttek. Hiszen ez a ház már majdnem kész — mondták. Persze, tudom én azt jól, a szabály is fontos, meg kellett, hogy büntessenek, de meg is dicsértek. No, nem a szabálytalanságért, hanem azért, mert saját erőmből ennyire futotta. — Most tehát már készen van a ház? — Egy ház soha se lesz kész. Azon mindig van csdnálnivaló. Az idén egy konyhát toldunk hozzá — már megvannak az alapok —, aztán a kút fölé is kellene tető. Egyébként a kutat a gyerekek ásták, én csak eligazítottam őket, mire vigyázzanak, hogy függőlegesen süllyedjenek a gyűrűk, meg, hogy ne legyen valami baleset munka közben. Most már több időm lesz, hiszen itthon vagyok, nyugdíjban. Kapcsolatok helyeit M eghökkentő ügyben folytattak le fegyelmi éljárást az egyik nagyvállalat anyag- és áruforgalmi főosztályának csoportvezetője ellen. Az ügyeskedő tisztviselő a kooperációs szállítást sürgető társvállalat vezetőjét nyíltan felszólította, hogy: ezer forint „különjutalom” esetén két nap alatt nyélbeüti a szállítást. Ha nem, .hát nem, akkor marad a következő negyedévre visszaigazolt határidő. Az igazgató szobájában— a teJefonhangosító segítségével — a történetesen ott lévő iparigazgató is végighallgatta a beszélgetést, s így lett — lehetett — fegyelmi az ügyből. Az eset durva példája annak, mi minden rejlett, s rejlik még napjainkban is a vállalatok közötti kooperáció, a sokrétű termelési kapcsolatok mélyén. A legális céljutal- maktól az illegális „kenésig” a baráti kapcsolatok felhasználásától a jó ismerősök igénybevételéig, sokféle útja- rrvódja volt annak, hogy amit nem sikerült egyenes úton elérni, ahhoz a sok-sok kiskapun át jussanak el vállalataink. Az esetek többségében nem játszottak közre az említetthez hasonló önös érdekek, egyik oldalon is, a másikán is a vállalati érdek — s most ne vitassuk, hogy vélt, vagy jogos érdek — képviselete vezette az egyezkedőket. a rimánkodókat, könyörgőket, nem egyszer alázatosan ki- lincselőket: csak éppen ezer féle ilyen meg amolyan megkötöttség gátolta, hogy a célszerűség, tehát a hasznosság jusson első helyre. A jelenlegi gazdaságirá- ” nyitási rendszer merevsége, az anyag és termelő berendezés hatósági elosztása és bonyolult volta, a vállalatok érdektelensége kooperációs kötelezettségeik tételes teljesítésében kűlön-külön is elég ahhoz, hogy két vagy több állami vállalat kapcsolatait a személyes „nexusok” az esetlegesség, a véletlenek szintjére szűkítse, s kerülő utakra kényszerítse azokat, akik különben nagyon is törvénytisztelő emberek. A szállítási szerződések új rendszere, mely a múlt évben lépett érvénybe, kibogozhatóbbá tette a vállalatok közötti kapcsolatok kusza szálait, de a végső megoldást,, a kapcsolatok helyett — az érdekeltség elvének következetes alkalmazását a népgazdaság új irányítási rendszere hozza meg. A termelési technológiák gyors változása, az új gyártmányok kidolgozásának és piacra kerülésének mind rö- videbb ideje világméretekben hihetetlenül szerteágazóvá tette a kooperációt, sőt igen sok esetben már az alapkutatásoknál, de még inkább az üzemi kísérletek, próba- gyártások szintjén is megteremtette azt. A kooperáció sorsát, a vállalatok közötti kapcsolatok szűkítését vagy bővítését lényegében egyetlen alapvető tényező határozza meg: érdemes-e, kifizetődő-e? Éppen ennek, az anyagi és erkölcsi érdekeltségnek hiányát igyekeztek így vagy úgy, személyi kapcsolatokkal, ismerőseik bevonásával, különböző címeken kifizetett bak- sisokkal ellensúlyozni vállalataink, de — nem sok sikerrel! Nemhogy a különleges igényeket, hanem még a valós termelési költségeket sem tükröző árak eleve alapvető akadályai voltak annak, hogy a kooperáció — kisebE. vagy nagyobb mértékben — üzlet legyen. A vállalati önállóság hiánya még csak megtoldotta ezt, s betetőzte, hogy — a kijelöléses rendszer miatt — az elégedetlen, az állandóan reklamáló partner máshoz nem mehetett, a gyártó vállalatnak pedig teljesen közömbös volt, hogy pontosnak, megbízhatónak tartják-e, vagy sem. Az új gazdasági mecha" nizmus törvényes kereteket teremt arra, hogy a vállalatok kölcsönös érdekeik alapján alakítsák ki egymáshoz fűződő kapcsolataikat, s az csak természetes, hogy itt szerepet játszanak a személyes viszonyok is. Ez utóbbiak azonban nem a nexus, a összeköttetés, vagy éppen S „kenés” szintjén jelentkeznek, hanem — összhangban az általános elvekkel — egy-egy termelői kollektíva érdekeinek képviseletében. Az üzemi önállóság, a társadalmi hasznosságot és szükségleteket időben jelző rugalmas árrend szer, a vállalatok érdekeltsége a nyereség növelésében, a termelői kapacitások kihasználásának fontossága a termékek minőségére, illetve határidőre történő szállítási1’ ra vonatkozó megbízhatóság előtérbe kerülése egyenként is nyomós indokok ahhoz, hogy a kooperáció „erővonalai” a mainál egyenesebbek, áttekinthetőbbek, tehát hamarabb a célhoz vezetők legyenek. A A vállalatoknak meg kell tanulniok — kell, mert érdekeltségi kényszerük viszi ra őket — hogy rövidebb és hosszabb távon egyaránt számoljanak, és ne áldozzák fel a közeljövő, s egyszeri haszonért, a lassúbb áramlású, de tartós többet, de azt is, hogy az egy-egy terméknél jelentkező kis haszon is jó pénz lehet. Ahogy a vállalatok bel-' ső életében — s ez a köny- nyebb — ki kell alakítani a termelés és gazdálkodás szoros egységét, úgy kell megteremteni ugyanezt a vállalatok közötti kapcsolatokban. A vállalatok közötti, jól felfogott érdekeltségükön alapuló kapcsolatokban! <M. — s.)
