Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-24 / 47. szám
1967. február 24. 'TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s „Halló itt Szekszárdi“ Dugaszok, zsinórok, kapcsolók, fehér és zöld lámpácskák százai. Bár mind a 10 nő magyarul beszél, a laikus számára bábeli a hangzavar. — Szekszárd vagyok, kapcsolom a műszergyárat! — Halló központ, megérkezett Budapest. Tessék felvenni a kagylót. — Beszélnek? ... Elment a vonal? ... Kis türelmet kérek, mindjárt utánanézek. — Kérem, fejezzék be a beszélgetést, vidéknek bontom a vonalat. — Dunaföldvár 18 ... Öcsény 13 ... és Paks 43 ... Jegyeztem. E központon keresztül bonyolítják le a távolsági beszélgetéseket. Sokáig nézem a fejhallgatós központkezelőket. Bámulatos ügyességgel, pillanatnyi megállás nélmondtam sokszor bosszúsan, amikor percekig nem vette fel a bejelentő a kagylót. Most, hogy saját szemeimmel látom, mennyi dolga van a bejelentőnek, magamban ígéretet teszek: soha többé nem leszek türelmetlen! — Tessék megszámolni, hány lámpa ég egyszerre... Ha jól látom, most nyolc — mutat a bejelentő „műszerfalára” Károly Pálné távközlési osztályvezető. — Ez azt jelenti, hogy ennyi hívó tartja jelen pillanatban kezében a kagylót, arra várva, hogy bejelentse kívánságát. Négy vidéki számot, jegyeztethetnek egyszerre a felek. A bejelentőnél dolgozó,, míg ezeket egyenként lejegyzi a papára, a többi várakozó bosszankodik. Mire a nyolcadikhoz ér, a hívó már nem éppen udvarias. kül dolgoznák. A szerélvényfal különböző részén másodpercenként gyúlnak ki a zöld és a fehér lámpácskák. Néhány kérdés, pár villámgyors mozdulat és a hívó máris beszélhet vidékkel, így megy ez 7 órás munkaidejük legnagyobb részében.. Idegölő munka. Hatalmas ügyességet és főleg egész embert kíván. A munkatempót csak az tudja elképzelni, aki már látta ezeket a gyors kezű asszonyokat a kapcsolótáblák előtt. Ahogy így elnézem őket, valami kis lelki- ismeretfurdalást érzek. Hány esetben voltam, ha gondolatban is, igazságtalan velük szemben. Biztosan alszik a központos, A központban dolgozók, munkaidejük alatt sokszor bosszankodnak. Szeretnék megmagyarázni a feleknek, miként jelenítsék be óhajukat. — Sorra villannak fel az égők, gyorsítani szeretném a munkát, hogy senki se várjon sokat. Azt szeretném, ha röviden csak a hívandó fél címét és telefonszámát mondanák be — panaszkodik Galambos Imréné. — Ehelyett .olyan vállalati névrövidítéseket közölnek velem, hogy eilég megtalálni a telefonkönyvben. Ezután következik a beszélgetés, hogy miért akar az illető telefonálni és milyen sürgős lenne a dolog. Ez alatt több hívó türelmetlenül vár, valószínű egyebeket is mond. A mindig vidám asszonyka 14 év óta dolgozik ebben a munkakörben. Több milliószor létesített már összeköttetést Szekszárd és az ország számtalan más pontja között. — Gépies, beidegződött munka a mienk. Többen mondják, hogy nem lehet ezt sokáig idegekkel bírni — mondja a lélegzetvételnyi szünetben. — A magam részéről még 14 év után is változatosnak tartom. Ha innen más munkahelyre küldenének, azt hiszem, nagyon tiltakoznék. Tiltakoznának a többiek is, akik valamennyien már jó néhány éve e sajátos idegőrlő munkát végzik. Vérükké vált a központkezelés. Ázol vasztárok, bányászok munkája is nehéz, mégis szeretik. Talán ez a legjobb magyarázat. A „pesti vonal” kezelője Ko- rompai Lászlóné, jelenleg pihen. Pillanatnyilag szünetel a forgalom, most ráér egy kis beszélgetésre: — A legtöbb bajunk a bontás sál van. Mindenki sértve érzi magát, ha beszólunk, hogy bontjuk a vonalat. Könyörögnek, ellenkeznek, hogy ne azt a vonalat ve gyük el, amelyen éppen beszélnek. Inkább egy másikat. Akármelyik ujjamat harapom meg, fáj. Eldönteni pedig nem tudom, melyik vonalon folyik fontosabb beszélgetés. A vidéki beszélgetések bosszúságokozói még a megszakadt vonalak. Sokszor a megengedettnél erősebb hangot használnak a hívók, reklamálnak, miért bontottuk szét a vonalat. Persze nem tudják, hogy ezt még véletlenül sem tesszük, mert csak magunknak okoznánk plusz munkát. Ugyanis újabb adminisztrációt jelent számunkra, ha megszakad a vonal. ' 1 Az osztályvezető révén a kimutatásokba is betekintek. A munkahelyi napló szerint, az aznapi beszélgetések számát tekintve, a legerősebb a hétfő. A leggyengébb természetesen a vasárnap és a félműszakos szombat. A kimenő, bejövő és átmenő napi beszélgetések átlaga a 2000 felett van. A délelőtti és délutáni csúcsforgalom idején tehát egy-egy központkezelőre óránként 30—40 beszélgetés esik. Megállás, lélegzetvételnyi szünet nagyon ritka. A napi 7 órás munkaidő szinte minden percét kidolgozó gyors kezű asszonyok, délután a második műszakot kezdik. Bevásárlás, főzés, gyermeknevelés. Nem könnyű a dolguk, de mégis szívesen csinálják, öröm számukra, ha a mikrofonba mondhatják: — Halló, itt Szekszárd! FERTŐI MIKLÓS A város érd... (Sipos István szakoktatót, a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat törzsgárdatagját jelölték a szekszárdi Bartina utca választói városi tanácstagnak). — Sipos elvtárs, volt már valamilyen választott funkciója? — Nem, soha. \ — Szekszárdi születésű? — Nem. Szekszárdon „csak” harminc éve élek. Itt, a Séd-köz 16-ban 25 éve. — Munkahelyei? — Nem sokkal „dicsekedhetek”. Tizenöt éve adtam be a munkakönyvemet a Tanácsi Építőipari Vállalathoz, és azóta nem is láttam. — Sok épületet készített már a megyében? — Tényleg sok építésénél dolgoztam. A legjobban azonban az tetszik, hogy embereim, akik a kezem alatt tanulták a szakmát — tíz éve ugyanis a vállalatnál szakoktató vagyok —-, mind megállják helyüket. Jó szakmunkások. — És emlékeznek is Sipos elvtársra a volt ipari tanulók? — Hogyne. Sokszor jönnek még most is. Tanácsot is kérnek a munkához. — Amikor jelölték a gyűlésen, mire gondolt? — Hát arra, hogy majd mit csinálok, mint tanácstag, ha megválasztanak. — És adtak a jelölő gyűlésen a választók megbízást? — Azt mondták az emberek, képviseljem az érdekeiket. Persze, mondtam, csak olyan dologban szólok, ami jogos. Meg majd a teendőkről is. Mert tenni nekünk is, tanácstagoknak, meg a választóknak is kell, hogy a város tervei megvalósuljanak. — A család mit szólt a jelöléshez? — Fiam a bőrdíszműnél dolgozik, lányom háztartásban. Férje szerelő. Természetesen figyelik majd a munkámat. Az ember tulajdonképpen arra van, hogy a közösségért tegyen valamit. Én itt, a Tanácsi Építőipari Vállalatnál , sokat tanultam. Sok embert elindítottam az életbe. A közéleti szereplés, azt hiszem, nem lesz nehéz. — Persze, mert Sipos elvtársat annyi ember ismeri. — Hát igen. A szekszárdi emberek többsége jól ismer. Még a megyében is. Évek óta az Építésügyi Minisztérium 1 olna megyei vizsga- biztosa vagyok, a szakmunkásvizsgáknál. A tanácstagságot meg majd arra használom, hogy azt az oldalamat is megismerjék a választók, amit itt a vállalatnál már tudnak: a köz érdekében kedvem van dolgozni És ha a választók a munkában segítenek majd, mint azt a jelölő gyűlésen kértem is, és amelyről majd az első tanácstagi beszámolón szólni fogok, akkora körzetben sok dolgot közmegelégedésre intézhetünk el. Minden tanácstag, minden választott ember azonban csak úgy. s annyi munkát tud végezni, ahogy választói támogatják. A bizalom jele volt a jelölés, a választás is nyilván a bizalom megerősítése lesz. És azután meg már csak dolgozni kell. A köz. a város érdekében. — W — Zontáncgyárí nyomdászok Magasnyomással, ólombetűkkel, a hagyományos kézi szedési eljárássá! készül a zománctáblák feliratának egy része. Színes zománc reklámplakátok és címeres táblák készülnek as úgynevezett kőnyomással. A képen Bene Ferenc, a tábiaosztáiy művezetője. Rózsa Anna mélynyomással készíti a különböző mííszerszámlapokat Fotó: Bakó Jejn.«
