Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-15 / 39. szám
e TOLNA MEGYEI NEPfJSÍG 1987. február IS. Ökölvívás Mérsékelten szerelteitek a Tolna megyei versenyzők a területi döntőn A Magyar ökölvívó Szövetség a Tolna megyei ökölvívó Szövetséget bízta meg a dél-dunántúli területi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság megrendezésére. Mivel Szék szárd on teremprobléma jelentkezett, így a megyei szövetség Mázán, a bányászotthonban rendezte a területi döntőt. A szombati és vasárnapi mérkőzéseket összesen mintegy 800-an tekintették meg. A versenybíróság valamint az edzők egyöntetű véleménye szerint mindkét napon kitűnő ökölvívást, remek küzdelmeket láthatott a közönség. Ezúttal a döntő eredményeit, mérkőzéseit ismertetjük néhány érdekességre lapunk holnapi számában visszatérünk. Döntő mérkőzések: Könnyü-légsúly: Szabó (Zalaegerszegi HSE) ellen Rózsát (Szekszárdi Dózsa) leléptették. A zalaegerszegi versenyző nagy lendülettel kezdett, és Rózsa igyekezett kizökkenteni ebből a ritmusból, de kevés sikerrel; A menet harmadik percében a mérkőzésvezető Rózsára nyolcat számolt, majd döntő fölény címén leléptette a szekszárdi versenyzőt. Végeredmény: 1, Szabó (Zalaegerszegi HSE), 2. Rózsa (Szekszárd Dózsa), 3. Horváth (Pécsi Bányász), 4. Kovács (Pécsi Honvéd). Légsúly: Ebben a súlycsoportban mindössze egy induló volt, így a bajnoki címet és a továbbjutást — verseny nélkül Tatai (Pécsi Honvéd) szerezte meg. Harmatsúly: Dorogi (Nagykanizsai Dózsa) pontozással győzött Gombkötő I. (PVSK) ellen. Dorogi aj megszokott stílusában kezdeményezett, lényegesen többet ütött, mint ellenfele, aki viszont kemény ütésekkel igyekezett megállítani Dorogi támadásait. Az első menetben Dorogi enyhe fölényre tett szert. A második menetben aránylag kevés volt aV ütés, Dorogi ismét lazán, könnyedén öklözött, míg Gombkötő több erős egyenest helyezett el Dorogi fején. A harmadik menetben felgyorsult a küzdelem. Gomblftötő fokozatosan feljött, irányított, kemény bal- és jobbegvene- sekkel Támadta Dorogit. A pontozóbírók döntése alapján a mérkőzésvezető Dorogi. győzelmét hirdette. Végeredmény: 1. Dorogi (Nagykanizsai Dózsa). 2. Gombkötő I. (PVSK), 3. Szurgi (Zalaegerszegi Honvéd), 4. Bődi (Kaposvári Dózsa), Pehelysúly: Tóth (Kaposvár) pontozással győzött Peti (PVSK) ellen. Az első menet kiegyensúlyozott küzdelmet hozott. A két kemény és jó képességű ökölvívó kitűnő küzdelmet vívott mindhárom meneten át. Az első és második menetben Tóth enyhe fölényt harcolt ki magának a keményen öklöző Peti* ellen. A harmadik menetben Tóth technikai fölénye tovább érvényesült, közben Petit a mérkőzésvezető fejelésért megintette. így pontozással Tóth nyerte a küzdelmet. Végeredmény: 1. Tóth (Kaposvári Dózsa), 2. Peti (PVSK) 3. Szíj jártó (PVSK). 4. Gombkötő* II. (PVSK). * Könnyűsúly: Á döntőbe Vörös (Kaposvári Dózsa) és Németh (Nagykanizsai Dózsa) jutott, de a szombati mérkőzésen Vörös keze megsérült, így a döntőre nem tudott kiállni. Mérkőzés nélkül Németh győzelmét hirdették ki. Végeredmény: 1. Németh (Nagykanizsai Dózsa), 2. Vörös (Kaposvári Dózsa), 3. Fodor (Pécsi VSK), 4. Bátor (Zalaegerszegi Honvéd). Klsv áltó súly: Szilágyi (Zalaegerszegi Honvéd) ellen Hegyeshalmit (Nagy- kanizsai Dózsa) erős vérzés miatt leléptették. Jó iramú, de sok szabálytalansággal, dulakodással tarkított mérkőzésen egyik versenyző sem tudott kibontakozni. A második menetben is sok volt a szabálytalanság, közben Hegyeshalmit a mérkőzésvezető fejelésért megintette. Szilágyi pontosabb ütéseivel enyhe fölénybe került. A harmadik menetben Hegyeshalmi erősíteni tudott, de másfél perc után Szilágyi Hegyeshalmiba fejelt, akinek a szemhéja felrepedt. A sportorvos javaslatára a mérkőzésvezető a küzdelmet beszüntette, és elrendelte a pontozólapok lezárását, melynek alapján Szilágyi nyerte a mérkőzést. Végeredmény: 1. Szilágyi (Zalaegerszegi Honvéd), 2. Hegyeshalmi (Nagykanizsai Dózsa). 3. Dopszai (Pécsi Bányász), 4. Varga (Zalaegerszegi Honvéd). Váltósúly: Győri (Pécsi Honvéd) pontozással győzött Pergel (Zalaegerszegi Honvéd) ellen. A két támadó szellemű, jó képességű versenyző kitűnő küzdelmét élvezhette a közönség. Mindhárom meneten át gyors ütések váltották egymást. Lényeges tudásbeli különbség nem volt a két versenyző között, de mivel a harmadik menetben Pergelt fejelésért megintették, így Győri lett a győztes. Végeredmény: 1. Győri (Pécsi Honvéd). 2. Pergel (Zalaegerszegi Honvéd), 3. Hegedűs (Zalaegerszegi Honvéd), 4. Tóth (Zalaegerszegi Honvéd). Nagy váltósúly: Sitku (Zalaegerszegi Honvéd) az első menetben feladja a mérkőzést Kovács (Pécsi Honvéd) ellen. Nagy erőbedobással kezdett mindkét versenyző. A második percben Kovács a padlóra került és mivel mindenki mélyütésit látott a közönség nemtetszését nyilvánította, amikor a mérkőzésvezető úgy hirdette ki Kovács győzelmét, hogy ellenfele Sitku feladta a küzdelmet. Végeredmény: 1. Kovács (Pécsi Honvéd), 2. Sitku (Zalaegerszegi Honvéd), 3. Pacsai (Nagykanizsai Dózsa), 4. Nagy (Kaposvári Dózsa). Középsúly: Kütsön (Zalaegerszegi Honvéd) ellen Alföldi (Kaposvári Dózsa) feladja a mérkőzést. Kütsön már az'első menetben nagy fölénybe került a nála 25 centivel magasabb Alföldivel szemben. A menet utolsó részében Alföldire nyolcat számolt a mérkőzésvezeftő, majd a kaposvári edző feladta a mérkőzést. Végeredmény: l. Kütsön (Zalaegerszegi Honvéd), 2. Alföldi (Kaposvári Dózsa), 3. Szentgáli (Pécsi Honvéd), 4. Va- zorka (PVSK). Félnehézsúly: Niesz (Szekszárdi Dózsa) pontozással győz Fehér (Kaposvári Dózsa) éllen. Az első menetben | a kaposvári versenyző valamivel jobbnak bizonyult, mint Niesz. A második menetben azonban erősített a szekszárdi versenyző és a menetet biztosan nyerte. A harmadik menetben tovább fokozta Niesz az iramot, kemény ütései sorra célba találtak. Az utolsó percben Fehér teljesen visszaesett és nem fért kétség Niesz győzelméhez. Végeredmény: 1. Niesz (Szekszárdi Dózsa), 2. Fehér (Kaposvári Dózsa), 3. Feü (Nagykanizsai Dózsa), 4. Major (Pécsi Honvéd). nehézsúly: Paku (Pécsi Honvéd) ellen Kósa (PVSK) a második menetben feladta a mérkőzést. A PVSK versenyzőre már az első menetben számolni kellett a mérkŐzésve2ető- nek, közben Paku tenyeres ütésért kapott intést. A második menetben folytatódott a szabálytalanságok sorozata, alkaros ütés. fogás, tenyeres ütés, kifordulás, majd Kósa edzője feladta a küzdelmet. Végeredmény: 1, Paku (Pécsi Honvéd), 2. Kósa (PVSK), 3. Varga (Máza-Szászvár), 4. Beck (Pécsi Bányász). SPORTHÍREK A Paksi Járási Sakkszövetség vasárnap rendezte a Járási egyéni sakkbajnokságot. Eredményei: Nők: 1. Sólyom Anikó (Paksi Gimnázium), 2 Krémer Olga (Paksi Gimnázium). 3. Prém Edit (Paks). Férfiak: 1. Vörös (Paks). 2. Soós (Madocsa), 3. Cserenkó (Paks). • A városi tornaszövetség Szekszár- don, a Garay Gimnázium tornatermében február 18-án. szombaton rendezi a város középiskolai tornászbaj- nokságát. Kezdési idő 17 óra. A város serdülő, egyéni és csapat serdülő- bajnokságot ugyancsak február 18-án a Garay Gimnáziumban. 15 órakor rendezi a városi tornaszövetség. • A megyei labdarúgó-szövetség közlése szerint a megyei labdarúgó- bajnokság B-csoportjának sorsolása február 18-án, csütörtökön 14 órakor lesz a megyei TS helyiségében, melyen az érdekelt csapatok vezetőinek megjelenése kötelező. • A Tamási Járási TS vasárnap jól sikerült sakkbajnokságot rendezett melyen 28 fiú és 12 lány vett részt. A serdülőbajnokság végeredményéi' Lányok: 1. Piringer Melinda (Tárná- sl), 2. Turbók Teréz (Tamási), 3. Pécs) Ibolya (Belecska). Fiúk: 1. Komárom) Ferenc (Pincehely), 2. Harta József (Ozora), 3. Győré János (Tolna- némedi). A2 ifjúsági fiúbajnokság végeredménye: 1. Gosztola István (Györtki Gimnázium), 2. Pinczési László (Gyönki MEDOSZ), 3. Tóth Tibor (Tamási Gimnázium). Ma, szerdán délután 13 órakor a Dózsa-sporttclepen: Szekszárdi Dózsa—Dunaújváros tartalékcsapata. 1$ órakor Szekszárdi Dózsa (N3 111)— Dunaújváros (NB 1) labdarúgómérkőzés. Kosárlabda 4 Szekszárdi Vasas női és férficsapata nyerte az MNK megyei selejtezőjét A Tolna megyei Kosárlabda Szövetség szombaton és vasárnap Szek- szárdon rendezte a Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjét', melyen 5 női és 4 férficsapat vett részt. A megyei selejtezőt a Szekszárdi Vasas női és férficsapata nyerte és szerzett jogot a továbbjutáshoz. A megyei selejtező eredményei: Nők: Szekszárdi Vörös Meteor- Szekszárdi Vasas I. 16:35 (4:22), Szekszárdi Vörös Meteór—Dombóvári VSE 36:20 (25:8), Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Vasas I. 25:39 (13:24), Dombóvári VSE—Szekszárdi Vasas II. 20:49 (15:17). Szekszárdi Vörös Meteor—Bonyhádi Cipő 16:22 (9:6), Szekszárdi Vasas II. —Szekszárdi Vörös Meteor 36:22 (14:8), Szekszárdi Vasas I.—Dombóvári VSE 73:20 (31:6), Dombóvári VSE—Bonyhádi Cipő 14:39 (8:14), Szekszárdi Vasas I.—Szekszárdi Vasas II. 29:15 (20:8), Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Vasas II. *25:22 (6:13). Férfiak: Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Vasas 35:54 (13:28), Dombóvári VSE—Bálaszéki VSK 44:30 (20:12) Bonyhádi Vasas—Bátaszéki VSK 41:4.: (22:19), Dombóvári VSE—Szekszárd Vasas 42:62 (18:26). Bonyhádi VasasDombóvári VSE 34:62 (18:39), Bátaszéki VSK—Szekszárdi Vasas 34:52 (12:26). A megyei selejtező végeredménye: Nők: 1. Sz. Vasas11. 4 4 — 176:76 8 2. Bonyhádi Cipő 4 3 1 111:91 7 3. Sz. Vasas II. 4 2 2 122:96 6 4. Sz. Vörös Meteor 4 1 3 90:113 5 6. Dombóvári VSE 4 — 4 74:197 4 Férfiak: 1. Sz. Vasas 3 3 — 168:111 6 2. Dombóvári VSE 3 2 1 148:126 5 3. Bátaszéki VSK 3 1 2 106:137 4 4. Bonyhádi Vasas 3—3 110:158 3 A selejtező legeredményesebb játékosai: Nők: 1. Geiszhauef Éva (Szekszárdi Vasas I.) 43 pont, 2. Keszi Ilona (Szekszárdi Vörös Meteor) 41, 3—4. Lőke Klára (Dombóvári VSE), Pet- tcrmann Júlia (Szekszárdi Vasas I.) 39, 5. Fetzer Anna (Bonyhádi Cipő) 38, 6. Schmidt Éva (Szekszárdi Vasas II) 37 pont. Férfi: 1. Somogyi Sándor (Bonyhádi vasas) 62 poat, 2. Kiss Ernő (Dombóvári VSE) 48, 3. Komáromi Sándor (Bátaszéki VSK) 41, 4. Margittal Attila (Szekszárdi Vasás) 35, 5. Bogdán Győző (Dombóvári VSE) 34, 6—7. Gyimesi József (Bátaszéki VSK), Szabó János (Szekszárdi Vasas) 27. A Népújság totótippjei 1. Spal—Internazionale x 2 2. Atalanta—Lazio i % 3. Brescia—Juventus x 2 4. Lecco—Mantova 1 2 5. Milan—Napoli x 2 6. Róma—Lanerossi l x 7. Torino—Bologna x 1 8. Catania—Varese x 1 9. Padova—Potenza 1 1 10. AS Reggina—Messina 1 1 11. Salernitana—Genoa l x 12. Savona—Pisa i 1 13. Livorno—Arezzo l 1 Pótmérkőzések: 14. Modena—Novara 1 x 15. Fiorentina—Venezia 1 1 16. Cagliari—Foggia 1 1 Azonnal felveszünk állandó munkára Baja, Kalocsa, esetleg ezek körzetében levő építkezésre kőműves, ács-állványozó, vízvezeték-szerelő, központifűtés-szerelő szakmunkásokat és betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Kereset teljesítmény szerint. Építési munkahelyen dolgozók részére 15% idénypótlékot és munkanaponként 15—20 forint különélést fizetünk. Munkásszállást és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Baja, Április 4. tér 10., vagy Kecskemét, Klapka u. 34. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. (128) INGYENES SZAKMUNKÁSKÉPZŐ és betanító tanfolyamra jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunkások I ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmára A tanfolyam Baján lesz. Munkalehetőséget, munkásszállást és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. 15% idénypótlékot és munkanaponként 15—20 forint különélés! pótlékot fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót és jelentkezési lapot. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. (129) Az ÉM Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvess szakmunkásokat és betanított munkásokat9 valamint kubikosokat Bérezés teljesitményelszá nolás alapján. Munkásszállást, valamint napi háromszori étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott felemelt különélést fizetünk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Havi 24 nap ledolgozott munkanap után haza és visszautazási költséget fizetünk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Szekszárd, Tarcsay V. u. irodaház. (36) r Építkezéséhez, lakásberendezéséhez, személyes szükségletére szolgáló anyagokat és árukat beszerzi és megadott címre szállítja a TEMPO Ksz. Budapest, V. Bajcsy-Zs. u. 56. Telefon: 117—428, 710—188. 124—556. A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges összeget előzetesen az MNB 49 bankfiókboz kell befizetni. Bővebb felvilágosítást telefonon, vagy írásban adunk. (3l