Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-03 / 2. szám
6 TOLNA MFGVFl VfiPf.TqAn 1961. január 3. 11 vártnál nagyobb sikert hozott az ökölvívó utánpótlás versenysorozat Több sportágban, így az ökölvívásban is nagy gondot okoz az utánpótlás rendszeres foglalkoztatása, versenyeztetése. Tavaly az ökölvívó-szövetség ezit a problémát ügyesen oldotta meg: versenysorozatot rendezett a fiatal, főként kezdő ökölvívóknak. Ezek a versenyek kettős célt szolgáltak: mint már említettük, a versenyzést, ugyanakkor a vidéki sportköröknél az ökölvívás iránti érdeklődés növelését. A fiatalok részéről nagy számban vettek részt a küzdelemben, így Dunaföldvá- ron 60. Tolnán és Mázán is közel 60 versenyző lépett szorítóba. A megyei ökölvívó-szövetség elkészítette a körmérkőzéses bajnokság végeredményét, melyet az alábbiakban közlünk: Ifjúságiak: Légsúly: 1. Rózsa (Szekszárdi Dózsa) 10 pont, 2. Tóth (Máza- Szászvár) 8, 3. Sulák (Szekszárdi Dózsa) 6. Harmatsúly: 1. Mojzes (Szekszárdi 10. 2. Knopf (Tolnai V. L.) 8. Pehelysúly: 1. Csötönyi (Szekszárdi 10, 2. Linger (Dunaföldvár) 10, 3. Fekete (Tolna) 6, 4. Oláh I. (Tolna), 5. Oláh II. (Tolna) 5. Könnyűsúly: 1. Orbán (Szek- szárd) 10, 2. Görgics (Dunaföldvár) 8, 3. Joó (Dunaföldvár) 6, 4. Szőke (Dunaföldvár) 6, 5. Heber- ling (Szekszárd) 5. Kisváltósúly: 1. Mészáros (Szekszárd) 10, 2. Kasler (Máza-Szász- vár) 8, 3. Bójás (Dunaföldvár) 6, 4. Varró (Dunaföldvár) 5, 5. Bognár (Dunaföldvár) 4. Váltósúly: 1. Sajben (Szekszárd) 10, 2. Farkas (Máza-Szászvár) 8, 3. Kun (Szekszárd) 6. Nagy váltósúly: I. Simon (Szekszárd) 10, 2. Szőke (Dunaföldvár) 8. Középsúly: 1. Torma (Szekszárd) 10, 2. Kajtár (Máza-Szászvár) 8. Félnehézsúly: 1. Fazekas (Dunaföldvár) 10, 2. Lajos (Szekszárd) 8. Serdülők: Papírsúly: 1. Csap (Tolna) 10, 2. Kurucz (Tolna) 8, 3. Mészáros (Dunaföldvár) 6. Légsúly: 1. Berta (Szekszárd) 10, 2. Schulteisz (Dunaföldvár) 8. Harmatsúly: 1. Sumicz (Dunaföldvár) 40, 2. Gyenei (Tolna) 8* 3. Matolcsányi (Tolna) 6. Pehelysúly: 1. Kónya (Szekszárd) 10, 2. Torma (Szekszárd) 8, 3. Babies (Dunaföldvár) 6. Könnyűsúly: 1. Heberling (Szekszárd) 10, 2. Ráthgéber (Dunaföldvár) 8, 3. Vecsei (Szekszárd) 6, 4. Szűcs (Dunaföldvár) 5, 5. Förhécz (Dunaföldvár) 5. Kisváltósúly: 1. Mészáros (Dunaföldvár) 10, 2. Felkert (Tolna) 8, 3. Mándi (Dunaföldvár) 6, 4. Csesznek (Dunaföldvár) 5, 5. Joó (Szekszárd) 5. Váltósúly: 1. Kovács (Dunaföldvár) 10, 2. Bősze (Szekszárd) 8, 3. Mészáros (Szekszárd) 6, 4. Kiszli (Dunaföldvár) 6, 5. Lendvai (Szekszárd) 4. Nagyváltósúly: 1. Mészáros (Dunaföldvár) 10, 2. Domcsák (Szekszárdi 8, 3. Dubicz (Dunaföldvár) 6 pont. A serdülő és ifjúsági csapatverseny végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa 209 pont, 2. Dunaföldvári Spartacus 178, 3. Tolnai Vörös Lobogó 69, 4. Máza-Szászvári Bányász 40 pont. Atlétikánk Hosszú távfut ás és gátfutások A hosszútávfutás soha sem volt lépszerű a Tolna megyei atlétáknál. Síagyon kevesen választották, ezt a ■engeteg munkát kívánó versenyszá- not. így aztán természetes, hogy az ilmúlt húsz év alatt alig találunk >lyan versenyzőket, akik kiemelkedő iredményekkel vétették magukat tszre. Mindössze a dombóvári Lő- -incz és a bátaszéki Halmosi neve kívánkozik toll végre, a lényegében kö- :éptávfutónak számító Garbaczon kívül, aki viszont 3000 méteren ért el izép eredményeket. A 110 rpéteres gátfutásban viszont ippen napjainkban Szabó révén ren- lelkezünk kiemelkedő képességű ver- lenyzővel, aki már a válogatott mezt s felhúzta magára. A 400 méteres »átfutásban már nagyon kevesen van- tak. akik megközelítették vagy elvnek a 60 másodpercet, pedig ez igen izerény eredmény ebben a verseny- számban. 3000 méteres síkfutás: Az 1966-os esztendő egészen mérsé- celt eredményeket hozott. Mindössze tégy versenyző Indult ezen a távon js ők is 11 perces eredményt érték el. 1. Németh, Szekszárdi Dózsa 10:51.8 ifjúsági), 2. Dúsa, Bátaszéki VSK ' 1:06.8 (ifjúsági), 3. Kiss, Bátaszéki /SK 11:15.0 (Ifjúsági), 4. Szuhánszky, Dunaföldvári Spartacus 11:19.0 (ifjú- tó gi). SOOO méteres síkfutás: Minden évtizedben csak egy-egy ki- unelkedő képességű versenyzője volt i megyének. Az ötvenes években a lombóvári Dőrincz, a hatvanas évek dején pedig a bátaszéki Halmosi. Az ilmúlt év 5000 méteren is csak egészen mérsékelt eredményeket hozott. De nem is csoda, hiszen mindössze tárom indulója akadt ennek a ver- jenyszámnak. 1. Zsedényi, Szekszárdi Dózsa 18:02,2 felnőtt). í. Falvai, Szekszárdi Dózsa 8:11,4 (felnőtt), 3. Gohér, Dunaföld- ,-ári Spartacus 18:28.2 (felnőtt). i Hogy kik voltak az elmúlt 15—20 »sztendő legjobbjai? Nem volt nehéz összeállítani. Mindössze négy olyan versenyzőt találunk 5000 méteren, akik 17 percen belül futottak: Totóeradmérvyek 1. Inter—Juventus 1:1 X 2. Brescia—Lazio 1:0 1 3. Cagliari—Atalanta 2:1 1 4. Fiorentina— N apoli 1:1 X 5. Lee co—Lanerossi 0:0 X fi. Mantova—Spal törölve t * Roma—Milan 0:1 2 S. A lessandria—Padov a 0:2 Q 9. Catania—Modena 0:0 X 10. G enova— Palermo 1:1 X 11. Messina—Livorno 3:1 1 12. Pisa—Varese 0:1 2 13. R eggina—Sam pd ori a 1:1 X 14. Reggiana—Catanz-’o 2:1 l 15. Salernit—Potenza 0:1 2 1. Halmosi. Bátaszéki VSK 16:22.4 (1964), 2. Lőrincz, Dombóvár 16:24,2 (1956), 3. Rács, Szekszárdi Dózsa 16:44,0 (1957), 4. Szabados, Bonyhád 16:47.0 (1956), 5. Zsedényi, Szekszárdi Dózsa 17:33.5 (1965). 110 méteres gátfutás: 1951 óta eltelt 15 év alatt Szabó egyedülálló klasszissá nőtte ki magát. Rajta kívül a 17 másodperces határon csak Bien és Szabőpál került belül. Jelenleg Szabó Miklós után óriási űr tátong, pedig azt gondolta volna az ember, hogy Szabó Miklós sikere kedvet csinál a gátfutáshoz a fiataloknak is. 1. Szabó, Szekszárdi Dózsa 14,9 (felnőtt), 2. Kristofics, Dunaföldvári Spartacus 19.3 (felnőtt), 3. Szabópál, Szekszárdi Dózsa 19,9 (ifjúsági), 4. Könyves Szekszárdi Dózsa 19,9 (ifjúsági), 5. Nagy, Bátaszéki VSK 20,0 (felnőtt), 6. Tóth, Szekszárdi Dózsa 20.2 (felnőtt), 7. Waál Bátaszéki VSK 20,2 (ifjúsági). 8. Felsőczi, Dunaföldvári Spartacus 20,3 (felnőtt). 200 méteres gátfutás: Az elmúlt évben is erősen elhanyagolt versenyszám volt. pedig a 110 méteresek is és a 400 méteresek is átrándulhattak volna erre a távra egyszer-kétszer, és akkor lényegesen jobb eredményekről számolhatnánk be 1. Könyves, Szekszárdi Dózsa 28,7 (ifjúsági), 2. Novikov, Szekszárdi Dózsa 29.5 (ifjúsági). 400 méteres gátfutás: Garbacz, Varga, Novikov, Szabó pál, Németh voltak, akik elérték vagy megközelítették a 60 mason- perces határt. Közülük Varga ma a megyei TS megbízott elnöke. 1966-ban a rendkívül tehetséges ko- zéptávfutó Novikov rándult at vendégként a 400 méteres gátfutásra és mindjárt első alkalommal majdnem elérte a 60 másodperces hatart. tűzzél az elmúlt 15 év legjobb eredményei között a harmadik helyre került. 1 Novikov. Szekszárdi Dózsa 60 l (ifjúsági), 2. Nagy, Dunaföldvári Spartacus 62,9 (felnőtt), 3. Komjáthy, Ba- taszéki VSK 64.8 (ifjúsági) 4. T5th, Bonyhádi Gimnázium 69,4 (ifjúságig 5. Szabópál, Szekszárdi Dózsa 71, i (ifjúsági). És arra is készítettünk táblázatot, hogy a 110 méteres és a 400 méteres gátfutásban kik voltak^ a legjobbak az elmúlt 15 esztendő során: 110 gát: 1. Szabó, Szekszárdi Dózsa 14,8 (1964) ? Bien, Szekszárdi Dózsa 16,6 (1960). 3. Szabópál, Szekszárdi Dózsa 16,7 (1963) 4. * Varga, Szekszárdi Dózsa 17,4 (1953), 5. Bodrogi, Szekszárdi Dózsa 18,0 (1961). 400 gát: i 1. Garbacz, Szekszárdi Dózsa 59,8 (1960), 2. Varga, Szekszárdi Dózsa -;9 9 (1953), 3. Novikov, Szekszárdi Dózsa 60,1 (1966), 4. Szp.bópál, Szekszárdi Dózsa 60,4 (1965), 5. Németh, Szekszárdi Dózsa 60,5 (1955), Közgyűlés Madocsán A Madocsai Termelőszövetkezeti Sportkör megtartotta évadzáró közgyűlését. A megjelent tagokat a kiszesek énekkel és verssel köszöntötték. A beszámolót, a sportkör munkájáról Magyar Balázs sportköri elnök terjesztette a tagság elé. Értékelté a szakosztályok munkáját, elismerőleg nyilatkozott a labdarúgó- csapatról, mely járási bajnokságot nyert, ugyanakkor bírálta a sakk- és asztalitenisz-szakosztályt. Az elnöki beszámoló után a járási bajnokságot nyert győztes labdarúgóknak Szinger Ferenc, a járási labdarúgó-szövetség elnöke adta át az érmeket. A vezetőség és a tagság között élénk vita alakult Id a gyűlés során, így szóba került, hogy megépítik a labdarúgópályát, hogy az a követelményeknek megfeleljen. Ehhez a munkához a termelőszövetkezet, a tanács és a labdarúgó-szakosztály tagjai felajánlásokat tettek. A pártoló tagság ugyanakkor felajánlotta, hogy évi harminc forint helyett negyven forint tagdíjjal támogatja az egyesületet. Az évadzáró közgyűlésen részt vett Kunfalvi János, a paksi járási TS elnöke, aki felszólalásában a nevelés problémáiról beszélt, megjelölte azokat a feladatokat, amelyek a sportkör vezetőségére várnak. Kocsoln legjobbjai A Koésolai Termelőszövetkezeti Sportkör vezetősége körkérdést intézett sportolóihoz: ki a sportkör legjobb sportolója. Az 1966. évi teljesítmény alapján a sportkör tagjai első helyre Kiss Jánost jelölték, aki labdarúgásban, asztali- teniszben és kézilabdában mutatott jó teljesítményt. Második helyre Dombai József került, aki kézilabdában és labdarúgásban szerepelt jól. A szavazatok alapján a harmadik helyet a kézilabdás Schrott Margit kapta. A sportkör vezetősége a tagság által javasolt hárem legjobb sportolót megjutalmazta. Galambszépségverseny Budapesten Országos szépségversenyt tartanak ezekben a napokban Budapesten, de nem akármilyent. 170) galamb és 25 díszbaromfi vetekszik majd 60 díjért a Magyar G alambtenyésztők Szövetségének országos galambkiállításán és díszbaromfi-bemutatóján. Soprontól Debrecenig az ország minden vidékéről összegyűlnek a galambászok, hogy bemutassák egymásnak és az érdeklődőknek munkájuk eredményét. 50—55 féle színben, testalkatban, formában, tulajdonságban kerülnek kiállításra a kecses kis állatok nemes példányai: hatalmas húsgalambok, különleges díszgalambok, mint amilyen a fodros, galléros, hegyes galamb, nagyra fújja fel magát, köztük is legnagyobb a magyar begyes. A világ legelegánsabb galambja az angol begyes — szakértők szerint — frakkos lordhoz hasonló felfújt állapotban. Ott lesznek a találkozón a különféle röpgalambok, amelyeket sportcélokra tenyésztenek, eljön vagy 500 King és Strasser. A King a legnehezebb a világon, a Strasser pedig a legfejlettebb. A budapesti rövid csőrű az egyik legkülönlegesebb galambfajta. Kocka alakú fejével, különös nagy szemével és parányi csőrével a kiállítás érdekes látnivalója. A kiskunfélegyházi keringő színes homlokpontjával és kétszínű körpontjá-_ val is érdekes színfolt. i>zép látványt nyújtanak majd a kiállításon a különböző díszbaromfiak is. Az összehasonlítás fajtaleírás alapján történik; minél jobban megközelíti az előírásokat a különböző csoportokba benevezett versenyző, annál nagyobb esélye lesz a nyerésre. A verseny csak része az országos rendez vén írnek, ahová több külföldi galambászt is várnak. Eljönnek majd az NDK, a jugoszláv, a lengyel, a román, a csehszlovák, az osztrák galambtenyésztők küldöttei is, hogy megtárgyalják a feladatokat és felkészüljenek a jövő télen Lipcsében sorra kerülő nemzetközi galambkiállításra; V. A. Körmendi László 300 galambja közül választja ki a kiállításra kerülő „sztárokat”. Galambjaival több külföldi bemutatón nyert már dijakat. Űj nyugatnémet botrány a láthatáron Kipattant a harckocsi-korrupció titka Nyugat-Németországban egy évekig leplezgetett botrány van kipattanóban. Tizenhárom évvel ezelőtt az Adenauer-kormány mintegy kétmilliárd márka értékben 2800 (egyesek szerint 4500) harckocsit rendelt a svájci Hispano Suiza nevű cégnél, a Bundeswehr számára. Az újságok annak idején megírták, hogy a megrendelt harckocsik közül csak néhányat szállítottak le, azok is nagyrészt hasznavehetetlenek voltak. Mi lett ezután a megrendelés sbrsa, év. mi történt a befizetett pénzzel — senki sem tudja. A Frankfurter Rundschau megbízható forrásokra hivatkozva most azt állítja, hogy a megrendelésből több millió márka a kereszténydemokrata párt kasz- szájába vándorolt, és propagandacélokra használták fel, a választási hadjáratban. Adenauer kancellár — aki tudott a részletekről —, igyekezett eltitkolni az ügyet a nyilvánosság elől. Holzapfel, akkori svájci nyugatnémet nagykövet többször is figyelmeztette Adenauert és a CDU más politikusait, hogy a svájci céggel kötött üzlet nincs rendben. Kérdéseire azonban sohasem kapott választ. Végül 1957^ ben tájékoztatta von Brentano külügyminisztert, aki azonban azt tanácsolta neki, hogy ne üsse az orrát a dologba. Parancsot kapott, hogy az ügyet tekintse államtitoknak, s még akkor sem, beszélhet róla, ha majd nyugdíjba vonul. Később Holzapfel kérte Schrödert — Brentano utódját —, hogy szabadítsa fel a hallgatási tilalom alól, a külügyminiszter azonban erélyesen elutasította kérelmét. A múlt hónapban azután a szociáldemokraták megpiszkálták az ügyet, a kormány jelentése azonban ezúttal is foghíjas volt, hiányoztak a leglényegesebb adóztok. Mende liberális pártja nemrégen azt követelte a Bundestagtól, hogy alakítsanak különbizottságot az ügy kivizsgálására, A szociáldemokraták — akik akkor még nem voltak a kormánykoalíció tagjai — kijelentették, hogy támogatják a liberálisok követelését. Ha a Bundestag arra a véleményre jut, hogy a dolgot nem kell szigorú államtitokként kezelni, a. Német Szövetségi Köztársaság egyik legnagyobb fegy- vcrvásárlási korrupciós botrányának részlethamarosan napvilágra kerülnek.