Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-17 / 297. szám

r (R TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. december 17. sPDm^ Bemutatjuk a csillagszerző verseny résztvevőit Fehér Sándor, az Állami Biztosító vezérigazgatója vidám Télapó- ünnepségre hívta meg szüleikkel együtt azokat az apróságokat, akik 1961 óta újév hajnalán, elsőnek látták meg a napvilágot és a Biztosítótól 20 000 forintos kötvényt kaptak ajándékba. A pénzt csak 18 éves korukban vehetik át útravalónak az életbe indulás­hoz, — addig is rengeteg játék, cukor, csokoládé, hatalmas torta várta az ország minden részéből összesereglett kisfiúkat és kislá­nyokat. Tolna megyéből Mészáros Lacika utazott1 Budapestre. (152) Á Szekszárdi Petőfi serdülő lányai 101 pontot dobtak Baján Napok óta adunk beszámolót az egy hete megkezdődött csillags2erző sakk­verseny egyes fordulóiról. Ma bemu­tatjuk a verseny résztvevőit: Dr Boros György, a Tolnai Vörös Lobogó sakkéletének mozgatója: sakk­edző, aa utánpótlás lelkes szervező­je. Hogy éveken át tartó töretlen munkája mit eredményezett, arról a mostani versenyen vele együtt sze­replő két másik tolnai játékos — ta­nítványa mindkettő — szép játszmái adnak számára jeles bizonyítványt. Tolna megye legképzettebb elméleti és gyakorlati játékosa. Az elindítást s ismeretei jó részét Tóth Gyulától nyerte. Évek óta töprengünk, panaszkodunk és sóvárgunk. Állandó problémánk, hogy több sportág nem tart lépést a szomszédos megyékkel az országos szinttel. A megyei TS — a lehetősé­gekhez képest — mindent elkövet, hogy anyagilag támogassa ezeket a szakosztályokat. Hosszú évek tapasztalatai, illetve az ellenőrzések viszont azt bizonyít­ják, hogy a sportkörök — kevés ki­vételtől eltekintve — az állami tá­mogatás nagyobb részét nem azokra a szakosztályokra költik, amire kap­ták. hanem labdarúgásra. Ha labda­rúgásról van szó, semmi sem drága, akkor van pálya, felszerelés, rejtek­helyre vonulás, közös felkészülés, autóbusszal utazás és minden elkép­zelhető. Ugyanakkor a többi sport­ágak. az összköltségvetésből csak je­lentéktelen hányadot kapnak. Értesülésünk szerint a jövő évben már a Tolna megyei TS az állami támogatást úgy adja a sportkörök­nek, hogy azokat nem az egyesület, hanem a szakosztályok kapják, tehát csak d szakosztályok használhatják fel. Ahol például a kézilabda vagy a kosárlabda-szakosztály 10 ezer fo­rint állami támogatásban részesül, ezzel az összeggel csak az a szak­osztály rendelkezik. Más célra fel­használni nem lehet. Hogy mennyire igaz, hogy az álla­mi támogatás nagy részét a labda­rúgókra költik, erre bizonyíték a Dombóvári Spartacus volt kézllabdá- sainak levele, melyet a közelmúlt napokban küldtek meg szerkesztősé­günknek és az alábbiakban közlünk: „A Dombóvári Spartacus Sportkör évek óta a megyei kézilabda-bajnok­ságban szerepeltet agy férficsapatot. Minden évben, voltak problémái a szövetségnek■ a dombóvári csapattal. Az idén sorozatos figyelmeztetésben részesültünk, mert felszerelésünk hiányos volt. A mezünk nem volt megszámozva, de számokat nem vett a sportkör. A pénztáros mindig azt mondta, ilyenre nincs pénz. A sport­köri vezetők nem törődtek velünk, s problémáinkkal. Nem érdekelte őket a kézilabda, minden energiát és pénz* a labdarúgókra fordítottak. Ha vidékre kellett utaznunk, az útikölt­ség áráért mindig könyörögni kellett. Eltel szemben a labdarúgók nem- ctak. hogy autóbussgai 'mentek min­Bors József, a Szekszárdi Spartacus tagja: a Mechanikai Mérőműszergyár dolgozója. Fiatalon megszerezte a II. osztályú minősítést. Sokoldalú sak­kozó, s színvonalas játéka sokat ígérő. Borsodi István, a felsőfokú tanító­képző pedagógusa Baján. Sok városi, megyei bajnokság győztese. Komoly elméleti tudósa a tábla mellett nyer igazodást. A Bajai Spartacus NB Il-es csapatának a vezetője. Három év óta I. o. játékos, amely minősítést éven­te megerősíti. Kiss Ernő, a Tolnai Vörös Lobogó sakkcsapatának 2. táblása. I. o. minő­sítéssel rendelkezik. Robbanékony játéka sok meglepetést tartogat. Úgy den vidéki mérkőzésre, hanem ebé­det is ott ettek, majd este Dombó­váron a Vörös Csillag étteremben va­csoráztak — természetesen a sport­kör pénzéből. Ha a labdarúgókról volt szó, semmi sem volt drága, bennünket meg kisemmiztek. Most már csak azt szeretnénk tudni, hogy a kézilabdára adott pénz, mire fo­gyott el? Saját pályánk és öltözőnk nem volt, mérkőzéseinket az iskola pályáján kellett lejátszani. Nyáron szívesen megengedték ezt, de mikor elkezdő­dött az iskola, csak szerződés alap­ján. ellenszolgáltatásért lehetett vol­na bemenni. Az öltözőért és a pálya- használatért fizetni kellett volna. A vezetőség közölte, hogy erre nem tud pénzt adni, mert ninos Így a takarítási dijat, mi, játékosok adtuk össze. Ezek után többet nem óhaj­tunk a Dombóvári Spartacus színei­ben versenyezni. Elég volt négy éven keresztül, amikor éreztették velünk., hogy mi csak kézilabdások vagyunk”. tűnik; hogy vele kapcsolatban még hallani fogunk a verseny befejezése­kor. Majnay Antal, a Szekszárdi Petőfi sokoldalú, lelkes sportolója. Játszmái fordulatosságával, színességével a né­zőnek örömet, az ellenfélnek zavart szerez. Pékár Kornél, a Szekszárdi Sparta­cus kitűnősége. Elméletileg igen kép­zett sakkozó. Játékstílusa Inkább a pozícióra való törekvés, s ezen ke­resztül elérni az utat' a végső győ­zelemhez. A KÖJÁL vegyészmérnöke. Ifj. Prantner János, a verseny leg­fiatalabb résztvevője. A szekszárdi Petőfi tagja, az AKÖV Vállalat dol­gozója. Városi, megyei viszonylatban eddig is szép eredményt ért el. Sánta István, a Máza-Szászvári Sportkör versenyzője: I. o. játékos, a Bonyhádi Járási Sakkszövetség el­nöke, szoc. otthon főkönyvelője. Szer­vez, nevel, sakkedzői minősítése van. Megyénk egyik sakkozó kitűnősége. Simon József sakkszervező, szak­osztály vezető, I. o. játékos, aki vas­idegekkel vezeti végig játszmáit. Gyakori résztvevője a megyei, s egyéb nagyobb versenyeknek. A Máj ősi Községi Tanács vb-elnöke, s emellett a község sakkcsapatának motorja. Neki köszönhető, hogy Máj oson in­tenzív sakkélet folyik. A versenyeken szerzett és mutatott játékrutinja min­den dicséretet megérdemel. Sípos József, a Tóin ni Vörös Lobo­gó játékosa. I. o. minősítése van. A sakkszakosztály vezetője, a Pamut­textil Művek dolgozója. Sudár Géza megyénk legnevesebb sakkozója. Közkedvelt néven, min­den sakkozó „Gyula bácsija”. Most a Pécsi Ércbányász csapatának tag­ja, sokoldalú játékos. Haja az élet ősz derétől, játéka a fiatalos lendü­lettől csillog. A versenyen mutatott játéka, s elért eredménye minden más helyett, számára fényes dicséret. A küzdelem 10. fordulója szomba­ton délután, a még visszamaradt függőjátszma vasárnap délelőtt, s az utolsó forduló vasárnap délután 2 órakor lesz, melynek végén ünnepé­lyes zárás és a díjak kiosztása kö­vetkezük. H. J. Hét közben a Szekszárdi Petőfi ser­dülő csapatához látogatott el a Ba­jai Sportiskola csapata. Két találko­zót bonyolítottak le. Mind a két mérkőzésen a szekszárdi lányok győz­tek. SZ. PETŐFI II—BAJAI SPORTISKOLA 32:18 (15:10) Szekszárd: Kovács (11), Saárossy — Bors (9) — Árvay (10), Kertész. Cse­re: Budavári, Ringenbach II (2), Pa- rádi. Baja: Matkovics (2), Kotterer (2) — Abaházy (6) — Tóth (4), Ko­vács (2). Csere: Zsubon (2), Barcza. A két második sor végig jó mérkő­zést vívott egymással. A Petőfi Ár­vay és Kovács vezérletével az egész mérkőzés alatt vezetett és biztosan győzött. SZ. PETŐFI I—B. SPORTISKOLA 101:15 (49:5) Szekszárd: Ringenbach I (18), Turá- nyi II (17) — Skoda (16) — Schmidt II (18), Schneider (17). Csere: Vani- tsek (11), Faragó (4). Baja: M. Szabó (2), Szécsi (2) — Pasztemyák (7) — Kovács, Bakos (1). Csere: Abaházy (2), Zsubon, Kotterer. Végig ellen­állhatatlanul, nagyon jól játszottak a szekszárdi lányok. A Dombóvári Spartacus volt kézilabdásai Azonnali belépésre felveszünk ács szak- és beta ni to ff munkásokat valamint kubikosokat! A munka télen is biztosítva ! Bérezés teljesítmény alapján történik. Munkásszállást, ét­kezést biztosítunk. Napi háromszori étkezés 9,20 Ft térítés ellenében. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott felemelt különélési pótlékot fizetünk és a 24 munkanap le­dolgozása után haza- és visszautazási költséget megtérítjük. Felvétel esetén az utazási költséget visszafizetjük. Ameny- riyiben a jelentkezőnek 1 évnél nem régebbi tüdővizsgálati lelete van, hozza magával. Jelentkezés: É. M. Fejér megyei Állami Építőipari V. munkaügyi osztályán. Székesfehérvár, Ady E. u. 13. (150) ..A kézilabdára kapott pénz mire fogyott el?“ JIMi Sailor Ilin megyei Cipész Hisz a laMg zzalillalias! A javítandó lábbeliket nem kell a városba vinni I Minden községben működik fmsz-begyűjtőhely, ahová a ktsz javítás után a lábbeliket vissza is szállítja! Cipők, csizmák és mindenfajta lábbeli javítását, fejelését, sarkalását, talpalását, gumilábbelik javítását gyorsan, kiváló minőségben végzi el, a „KÖVENDI SÁNDOR" TOLNA MEGYEI CIPÉSZ KTSZ. II megye egész területén! Javításkor kérje a fémsarok felszerelését, mert az jelentősen megnöveli a kopási időt! KERESSE FEL BIZALOMMAL A SZÖVETKEZET RÉSZLEGEIT ÉS AZ FMSZ-BEGYŰTTÖHELYEKET! (77)

Next

/
Oldalképek
Tartalom