Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-09 / 264. szám

4

TOLNA MEGYEI NÉPÜ.ISAG

1966. november 9;

Szíveskedjenek revolvereiket a ruhatárban hagyni í

Manila, a gengszterek eldorádója

Manilát, a Fülöp-szigetek fővárosét valamikor Kelet gyöngyének mondták, ma viszont joggal nevezik Ázsia Chicagójának. Az utóbbi időben nem múlik el egy nap sem ebben a városban, hogy ne történjen fegyveres rablótámadás vagy hogy a rendőrség izgalmas és látványos harcot ne vívjon valamelyik gertgszterbandával a sok közül. Manila az alvilág városa lett.

A számtalan rablótámadás és a kétségbeejtő közbiztonsági állapotok arra késztették Fernando Marcos elnököt, hogy géppisztollyal és golyószóróval fegyverezze fel a rendőrséget, mert a banditák is mind gyakrabban használnak gépfegyvert. Az intézkedések azonban nem sok eredménnyel jártak.

A közelmúltban például tíz bandita gépkocsin behajtott a városba, megtámadott egy bankot, meggyilkolt 17 embert, és 3000 dollárt zsákmányolt. Néhány nappal később egy másik banda betört egy nagyvállalathoz, megölt egy tisztviselőt, és 150 dollárt (!) vitt magával.

A genszterizmus elleni küzdelem nagy gondot okoz a kormánynak. Marcos elnök a napokban betiltotta a gyilkosságokról szóló és erőszakot dicsőítő filmek vetítését.

A Manilába érkező idegent meglepő látvány fogadja: majdnem mindegyik járókelő övén revolver fityeg. Mintha valamelyik múlt századbeli vadnyugati városkába tévedt volna. Ne gondoljuk, hogy a revolver csak dísz: a temperamentumos Fülöp-szigetieknek nem sok kell hozzá, hogy fegyvert rántsanak. Szeptemberben például a külváros egyik negyedében megdöbbentő gyilkosság történt: egy kisfiú az autóbuszban leöntött egy idősebb embert. (Aznap a víz ünnepe volt, s a hagyom mány szerint ilyenkor az emberek meglocsolják egymást.) A leöntött ember annyira feldühödött, hogv szó nélkül agyonlőtte a gyermeket.

Antonio Villegas manilai polgármester sincs biztonságban. Egy ízben kénytelen volt saját kezűleg lefegyverezni egy bősz járókelőt, aki minden ok nélkül fegyvert rántott, és vaktában lövöldözni kezdett.

A Fülöp-szigetek fővárosában rengeteg fegyverkereskedés van. Mindenféle fegyver kapható bennük, kezdve az egyszerű revolvertől a géppisztolyig vagy a golyószóróig.

Nem csoda tehát, hogy az éttermek és az éjjeli mulatók bejáratánál a következő felirat áll: „Kérjük a nagyrabecsült vendégeket, hogy fegyvereiket hagyják a ruhatárban!”. Ez azonban nem sokat segít, és nem múlik el nap, hogy valamelyik éjjeli mulatóban ne történne gyilkosság. •

A diplomaták sincsenek biztonságban: tavaly fényes nappal a belvárosban két ismeretlen rátámadt az angol nagykövetre — a nagykövet alig tudott elmenekülni előlük.

Egy hónappal ezelőtt egy ausztráliai kirándulóhajó horgonyzott le a manilai kikötőben. Két napig állt a város előtt, de utasai közül egy sem mert partra lépni, mert a kapitány kötelességének tartotta figyelmeztetni őket, mi minden történhet velük a Fülöp-szigetek fővárosában.

Az alvilág rémuralma természetesen katasztrofális hatással van a Fülöp-szigetek idegenforgalmára is. 1965-ben például 400 000 idegen fordult meg a Távol-Keleten, de csak 84 000 bátorkodott a Fülöp-szigetekre.

(Frankfurter Rundschau)

tlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllliiii |

akqw’W)

Zám János,

A fakitermelést kimondottan téli munkaként tartják számon, az erdei munkások viszont jobban szeretik a jó időt. Nem a hidegtől félnek, hanem az esős, nyirkos, ködös idő kellemetlenségeitől. A nyálkás földön, a nedves növényzeten nem áll olyan biztosan a láb — csak egy kicsit csússzon meg, máris veszély leselkedik a favágóra. És a fát szállító traktorost is bármely pillanatban a felborulás fenyegeti. Ezért is van a vezetőfülke nélküli traktorokon erős csövekből összehegesztett kalitka. És ezért küldik a legtapasztaltabb brigádokat a legnehezebb, szakadékos, vízmosásos területekre erdő- irtásra.

A diósberéhyi erdő is ilyen. A Szuper-Zetor két pótkocsis rakományával olyan úton ereszkedik alá, hogy a keréknyom mellett jobbról, balról közvetlenül mély árok húzódik. Ha valahol, hát itt igazán szükség van a traktoros biztos kezére, és a jó fékre.

Az országúiig el sem hallatszik a motorfűrészek hangja, a lezuhanó fák ágainak reccsené- se. Akác-, cser- és fenyőtörzsek dőlnek, engedelmes halottként egymásra, egymás mellé. Évtizedeken keresztül dacolnak viharral, széllel és ledőlnek engedelmesen, pedig a sisakos ember kezében csak néhány pillanatra sivít fel élesebben a motorfűrész. A földön heverő fára nyomban ki is mondatik az ítélet; ez a rész fűrészáru lesz, emez bányafa, ez tsz-építkezéshez szerfa, amaz tüzelő.

A fűrészes embert Zám Jánosnak hívják. Fiatal, még innen a harmincon. Tulajdonképpen csak egy, az ország sok ezer erdei munkása között. Mégis, büszkék rá brigádbelijei, az erdészet, a tamási erdőgazdaság vezetői. De rajtuk kívül alig találni mást, aki ismerné a nevét. Pedig Zám János semmivel sem kevesebb a maga mesterségében, mint például Szörényi Levente a táncdalénekesek között. Sőt...

Ezt egyébként alig két héttel ezelőtt a Vi- segrád környéki erdőben be is bizonyította, ahol az ország harmincöt legjobb favágója között a negyedik lett. És ha nincs a túl nagy versenyláza, második lehetett volna. A tizenhat centis tévedés miatt szorult az utolsó pillanatban a negyedik helyre.

Három napon keresztül az alábbi számokból összetett versenyben kellett eldönteni, kik az ország legjobb favágói: fejszevágásban, választékolásban, sarangolásban, döntésben, motorfűrészhibajavításban, láncélezésben, darabolásban, és balesete Ihárítás ban.

— A fejszevágásban a második helyet sikerült megszereznem. Tizenkét másodperc alatt öt csapást kellett végezni, ugyanazon helyre vízszintesen, majd ugyanúgy, függőlegesen. Négy csapás sikerült mindegyikben.

— Ugyancsak második lettem a választékolásban. A versenyfeltétel az volt; három perc alatt egy, körülbelül negyven centi átmérőjű fatörzset kellett felosztani, hogy a lehető legnagyobb értéket hozzuk ki belőle.

— A motorfűrész-javítás nagyon cseles versenyszám volt. Nekem gyertyahibát, és duguláshibát kellett megtalálnom, kijavítanom. De volt olyan, aki pontot sem kapott, mert az előírt időn belül nem találta meg a hiba okát. Pedig a motornak nem volt más baja, mint hogy nem volt benne üzemanyag. Az illető mindenre gondolt, csak éppen erre nem.

a favágó

— Az én második helyem is az utolsó számban, a döntésben úszott el. A fától bizonyos távolságban karót vertek le, annak irányába kellett ledönteni. Tizenkét perc időt kaptunk rá. A fa erősen húzott más irányba, én meg nem használtam a döntő éket. öt perc alatt végeztem, de a törzs a karótól százharminc centire feküdt le. Ha ez a távolság tizenhat centivel rövidebb, akkor megvan a második hely. Ez. mellékesen, ezer forinttal több lett volna a jutalom... Azért mindenesetre örültem az ezerötszáz forintnak is, .4 feleségemnek vettem egy pulóvert, a többi pénzt nekiadtam, költse el ö, mégis jobban tudja mi kell a gyerekeknek.

— Mekkora a család?

— Két gyerek van: egy nyolcéves fiú, meg egy kétéves kislány.

— Hogyan jutott el erre a versenyre?

Előzőleg megnyertem az erdészet házi versenyét.

— Külön edzést, felkészülést is folytattak?

— Csak a mindennapi munkát végeztük. Hiszen a versenynek minden ágát gyakoroljuk mindennap. A fő munkaeszközünk a motorfűrész. Ha meghibásodik, nem mindegy, mennyi idő alatt javítjuk meg, mert egy félórás késés is több köbméter kiesést jelent. A döntésnél itt is lényeges, merre dől a fa, mert ha fennakad, az már külön munka. A feldarabolás is köny- nyebb, ha nem össze-vissza döntögetjük le a törzseket. Időnként persze, a fejszét is elő kell venni. Ha állandóan egy nyomba esik a vágás, lényegesen könnyebb a munka és gyorsabb is.

— Mennyi idő óta dolgozik az erdészetben?

— Hét év óta. öt éve vagyok motor fűrészes.

— A versenyen kívül volt közös program?

— Meglátogattuk a visegrádi várat, Mátyás király hajdani palotáját. Ez már azért is külön élmény volt, mert azon a vidéken még nem jártam.

z országos vetélkedőről hazatérve Zám János másnap reggel már ugyanúgy munkába állt, mintha mi sem történt volna. Társaival együtt kora reggelenként elindul Mucsiból és este van már, mire hazaszállítja őket a vontató. Hogy az országban egyik legjobb, legügyesebb a maga mesterségében?

— Természetesen örülök annak hogy az első ilyen akalommal is kijött a lépés... Örömmel fogadták a munkatársak, az erdészet, az erdőgazdaság vezetői is. De nem lettem más, mini aki eddig voltam; erdei munkás, favágó... Tulajdonképpen verseny a mindennapi munkánk is. Örülünk, ha ma sikerül nagyobb teljesítményt elérnünk, mint tegnap, mert ez nemcsak erkölcsi elismerés számunkra, hanem fizetésnapon több van a borítékban. Vezetőink is számítanak munkánkra, az ő bizalmukkal sem maradhatunk adósak. Itt van ez a szakadék... A fák gyökérzete szinte a levegőbe kapaszkodik. Innen is ki kell irtanunk az erdőt. Itt most nincs versenybizottság, mégis, a brigádnak ösz- sze kell szedni minden ügyességét, hozzáértését. És különös gonddal kell vigyáznunk, nehogy baleset érjen bennünket, hiszen holnap is, holnapután is dolgozni oltárunk.

BI.

IGAZ TÖRTÉNET A MÜLT SZAZADBÓL

..................................................................................................................................................................

— 64 —

Fenyegetését azonban mégsem váltotta be, mert hat izmos emberrel mégsem kezdhetett ki egyedül. Nem hagyta azonban ennyiben a dolgot, jogorvoslást kért, arra hivatkozva, hogy már huzamosabb ideje műveli a földet. A bíróság azonban úgy döntött, hogy fel kell szednie a sátorfáját. Noha a kanadai részvénytársaság becsületesen járt el vele szemben és kártérítést is adott, James átkozódva hagyta el a tárgyaló- permet. Szitkokat szórt Kaswellre, meg őseire. A jelenlévők közül senki sem vállalkozott arra, hogy megmagyarázza neki: a föld azért mégsem az övé. Valahányan jól ismerték. Dühösen hazatért szülei házába, és gonosz terveket forralt.

A szerencsétlen Joseph Kaswell pedig feleségével és két gyermekével új birtokára költözött. Nem sejtette, mi vár rá. Nem ismerte még a Donnellyéket.

Kaswell alig négy napja tartózkodott birtokán, amikor lesújtott rá a gonosz család keze. Hajnalban felkelt, az istállóba ment, hogy megitassa lovait. Borzalmas látvány fogadta. Ismeretlen tettesek felvágták lovainak hasát, úgy, hogy kilógtak beleik. Az éjjeli látogatók azzal tetézték be barbár tettüket, hogy a házőrző ebet is megnyomorították, baltával megcsonkították lábát, kiszúrták szemét és felakasztották egy gerendára.

Egy hónap alatt sok minden történt. Ismeretlen tettesek megmérgezték Kaswell teheneit, két parasztszekerét pedig szilánkokra hasogatták. Mindez nem volt elég. Egy éjjel Kaswell

— 65 —

arra ébredt, hogy lángokban áll a háza. Alig tudta megmenteni feleségét meg gyermekeit.

A gonosztevők nyomtalanul eltűntek, csak egy cédulát hagytak maguk után: „Ez még csak a kezdet!”.

Valóban, mindez csak a kezdet volt. Kaswell ugyanis akaratlanul megbántotta a gonosz családot, viselnie kellett a következményeket.

Kaswell nem akarta feladni a harcot. Nekí- gyürkőzött, eltakarította a romokat és új házat, meg pajtát épített. A jövő év tavaszán azonban fészere, meg istállója ismét leégett. A tettesek azonban ezúttal nyomokat hagytak hátra. A friss hóban jól kivehető volt a lópatáik nyoma. Kaswell és felesége ezúttal követhették az ismeretlen lovasokat. A nyomok egyenesen a Donnel- lyék házáig vezettek. Kaswell másnap délelőtt Lucanba sietett és feljelentette a Donnellyéket. A régi mese azonban ezúttal is megismétlődött. A bíróság bizonyítékok hiányában felmentette a gonosz család tagjait. Hiába sietett Kaswell segítségére McKinon tilkosrendőr.

A tárgyalás után William megfenyegette a titkosrendőrt:

— Miért ütöd bele az orrodat állandóan a mi dolgunkba. Azt akarod, hogy beverjem? Ha egy kis ész volna a fejedben, nem mászkálnál erre.

Egy hónap múlva Kaswellnek dolga akadt Lu- canban, és késő este indult haza. A Római dűlő- úton azonban szembetalálkozott Robert Donnel- lyvel. A Donnelly-fiú szinte felujjongott örömében, amint felismerte a szomszédot:

— 66 —

— Téged maga az ördög küldött.

Ezután nekiesett Kaswellnek, eltörte állkapcsát, bal kezét, néhány bordáját, s ájultan az útszélen hagyta.

Kaswell két hétig nyomta az ágyat, amikor nagy nehezen felépült. Lucanba ment, hogy ismét feljelentse kínzóit. Ott azonban ezt a jó tanácsot kapta:

— Feledd el, hogy mi történt veled, örülj, hogy életben maradtál.

Kaswell elkeseredésében mindent megtett, hogy megakadályozza a bajt, de tehetetlen volt. Nagy nehezen megtakarított egy kis pénzt és három lovat vett, hogy időben elvégezhesse a mezei munkákat. Pár nap múlva azonban valaki eltörte a lovak lábát. Az ismeretlen tettesek ellopták boronáját, ekéjét Négy tehenét megmérgezték, fészerét ismét felgyújtották. Emellett egyedül kellett aratnia, mert senki sem akart nála munkát vállalni.

Beköszöntött a tél is, s a Kaswell család megint arra ébredt, hogy ég a tető a feje fölött. Gyorsan magukra kapkodták a ruhát és kirohantak a hideg decemberi éjbe. A farm körül öt álarcos lovas vágtatott, hangosan kiáltozva:

— Vagy eltakanodsz innen, vagy ásd meg magadnak a sírodat!