Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-03 / 260. szám

e TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. november 3. A labdarúgó B nyugati csoportjában befejeződött a bajnokság A megyei labdarúgó B nyugati csoportjában vasárnap befejező­dött a bajnokság. Az elmaradt Dalmand—Szakály mérkőzést kel­lett volna a két csapatnak leját­szani. azonban a szakályiak ké­sése miatt a találkozó elmaradt. Szakály felnőtt csapata ki akart állni a küzdelemre, azonban a dalmandi játékosok addigra már elmentek. Mivel a találkozó a szakályi csapat hibájából maradt el,' így a két pontot 0:0 gól­aránnyal Dalmand javára igazol­ta a szövetség. Az ifjúsági mér­kőzés két pontját is Dalmand kapta, ugyanakkor Szakálynak meg kell téríteni a felmerült költségeket. A keleti csoportban négy mér­kőzésre került sor. A Szekszár­di Dózsa II. Tengelic csapatát fogadta. A ten gebeiek közepes játék után is 3:1 arányban győz­tek a szekszárdi NB III-as tar­talékcsapat ellen. Az ifjúsági mérkőzést viszont a Dózsa csa­pata nyerte 2:0-ra Tengelic el­len. Szedres ellenfele Dunaszent- györgy volt. Mivel Dunasaent- györgy 45 perces késéssel érke­zett, így a felnőttmérkőzést a második félidő 15. percében Ill­és mérkőzésállásnál a játékvezető sötétedés miatt lefújta. Az ifjú­sági mérkőzést viszont végigját­szottak, melyet a szedres! csa­pat 5:3 (3:1) arányban megnyert. Decsen a kanacsiak vendégsze­repeitek és ezúttal is meglepetést okoztak, mert l:l-es félidő után 2:1 arányban a kanacsi csapat győzött. Az ifjúsági mérkőzést viszont a decsi fiatalok nyerték 2:l-re. A Bölcske—Dunaföldvár rangadó 0:0-as félidő után 1:0-as dunaföldvári győzelemmel ért véget. Az ifjúságiak küzdelmé­ből is Dunaföldvár került ki győztesem 6:0 (3:0) arányban. A vasárnapi forduló eredmé­nyei: Bölcske—Dunaföldvár 0:1 (0:0). Ifjúságiak: 0:6 (0:3), Szek­szárdi Dózsa II—Tengelic 1:3 (0:1) Ifjúságiak: 2:0 (2:0), Szedres— Dunaszentgyörgy 1:1 (1:1). Ifjú­ságiak: 5:3 (3:1), Decs—Kanacs 1:2 (1:1). Ifjúságiak: 2:1 (1:1), Dalmand—Szakály felnőtt és if­júsági mérkőzés elmaradt, a két pontot Dalmand kapta. A keleti csoportban változat­lanul Tengelic áll a bajnoki táb­lázat élén, a rivális Dunaföldvár előtt. A bajnoki cím itt még nem dőlt el, Dunaföldvámak egy, Ten- gelicnék két mérkőzése van hát­ra. Tengelic ha egy pontot sze­rez, ' már bajnokságot nyert (a Dózsa tartalékcsapata ellen elért eredmény a feljutás szempont­jából nem számít.) A nyugati csoportban — mint azt már kö­zöltük — Gv;ink rvot-te el a bal- noki címet Cikó előtt. A harma­dik helyen a Bonyhádi Petőfi végzett, míg a 4—5. helyen Ozo- ra és Dalmand osztozott. Itt je­gyezzük meg, hogy a tabella ösz- szeálUtasánál figyelembe vettük a 3:3-mal végződött Kamacs— Bölcske találkozó eredményét a szövetség megsemmisítette és a két pontot a kanacsi csapat kap­ta. Ezzel a kanacsiak a nyolca­dik helyre jöttek fel, ugyanak­kor Bölcske Sióagárd előtt a har­madik helyet foglalja el. A bajnokság állása: Keleti csoport: Felnőttek: 1. Tengelic ia i4 s 1 65:27 31 2. Dunaföldvár 19 12 4 3 59:18 23 3. Bölcske 19 10 2 7 52:36 22 4. Sióagárd 19 10 2 7 40:35 22 5. Sz. Dózsa H. 19 8 3 8 66:33 19 6. Szedres 19 8 3 3 41:59 19 7. Dunaszentgy. 19 C $ 8 32:33 16x 8. Kanacs 18 7 — 11 16:46 14 9. öcsény 19 S 4 10 29.-65 13X 10. Decs 18 5 2 11 22:39 12X 11. Gerjen 19 2 4 13 26 37 7x ifjúságiak: 1. Sióagárd 19 IS 2 2 58:14 32 2. Dunaföldvár 19 15 — 4 90:23 30 3. Bölcske 19 12 3 4 39:31 27 4. Szedres 19 12 2 5 65:39 26 5. Sz. Dózsa 19 12 1 6 55:29 25 6. Tengelic 20 7 3 10 51:50 17 7j öcsény 19 7 2 10 27:56 16 8. Dunaszentgy. 19 4 4 11 29:43 12 9. Gerjen 19 3 3 13 21:52 9 10. Kanacs 19 4 1 14 17:70 9 11. Decs 19 3 1 15 19:64 7 Nyugati csoport: Felnőttek: 1. Gyönk 16 10 3 3 62:25 23 2. Cikó 16 11 — 5 56:26 22 3. Bonyhádi P. 16 7 5 4 41:25 19 4—-5. Ozora 16 7 4 5 44:36 18 4—6. Dalmand 16 8 2 6 44:36 IS 6. Győré 16 6 2 8 42:31 14 7. Szakcs 16 5 6 5 28:32 14X 8. Zomba 16 4 3 9 33:65 11 9. Szakály 16 1 Ifjúságiak: 1 14 17:90 3 1. Gyönk 16 11 1 4 47:18 23 2. Cikó 16 10 3 3 37:15 23 3. Ozora 1« 9 4 3 42:22 22 4. Bonyhádi P. 16 7 3 6 40:37 17 5. Dalmand 16 8 1 7 27:27 17 6. Szakcs 16 5 4 7 21:28 14 7. Zomba 16 5 2 9 30:45 12 8. Szakály 1« 4 2 10 20:39 10 9. Győré 18 3 x-bilntetőpont-levonás 13 13:46 6 A szedrest női ké/ilabdacsapai a szekszárdi járási bajnokságban szerepel. A cscpaí tagjai még általános iskolások, ugyanakkor kö­zülük többen i iris jó képességgel rendelkező játékosok. „ i i f Á Népújság totótippjei i L Tatabánya—Bp. Honvéd X 2 2. Csepel—Győr X 1 3. Özd—Diósgyőr 1 2 4. Pécs—MIK 1 1 5. MA V D AC—Oroszlány 1 X 6. Budafok—Szállítók l X 1. Nyiregy h.—Szóm bathely X 1 8. Sz, fehérvár—Szeged X 2 9. K. Honvéd—Eger 1 1 10. Ganz-MÄVAG—Debreeen 1 X 11. BVSC—Egyetértés 1 1 12. Miskolc—Komló 1 1 13. Salg. Kohász—Kecskemét Pótmérkőzések: 2 2 14. Veszprém—Pécsi VSK X 2 15. Róma—Bologna 1 2 16. SpaJ—Juventus X 2 Az ünnepi örömszerzéshez nyújt segítséget szülőknek, gyermeknek a már hagyományos év végi játékkiállítás, amelyet az idén november 5. és 13. között rendez a Sport-, Hangszer- és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat Budapes­ten a Városligetben, a BNV könnyűipari pavilonjában. Valóságos játékország várja itt a látogatókat csaknem háromezer négyzetméter területen, több mint másfél ezer játékfélével. Lesz óriáskerék színes labdáikkal és roller, ke­rékpár is. A televíziós stúdió a pavilonban elhelyezett moni­torokon meséket, bábműsorokat közvetít, bemutat sokféle játékot, egy „valódi” télapó pedig állandóan mesél majd a köréje gyülekező gyerekeknek, összeszedi a karácsonyi kí­vánságokkal teleírt leveleiket. Ezúttal is megjelenik a 32 ol­dalas játékkiállítási híradó, hogy a helyszínen adjon alapos tájékoztatót. Az idén húszéves úttörőmozgalomról is megemlékezik a játékkiállítás; a pavilon külön részén hívják fel a látoga­tók figyelmét a szocialista gyermeknevelésben nagy eredmé­nyeket elért mozgalomra. A szakosított kiállítás egyik ér­dekessége lesz a korosztályok szerinti játékbemutató. Az egyik boxot bölcsődének rendezik be, ahol különféle csör­gők, csipogók hívják fel a figyelmet a legkisebbek szórako­zásaira. Lasz óvoda — sok képeskönyvvel, kockajátékkal, babákkal és az óvodáskorúak más játékaival, a nagyobb gyerekek napközijét pedig már ügyes politechnikai játékok­kal, tornaszerekkel látják eL Az óvodák, iskolák a tavalyihoz hasonlóan idén is meg­hívót kaptak, hogy délelőttönként csoportosan látogassák meg a kiállítást. A múlt évi játékkiállítás 380 ezer látoga­tója indokolja is a rendezőségnek azt a reményét, hogy a siker nem marad el, hiszen az újdonságok közül elég arra utalni, hogy a világ játékgyártásában előkelő helyet elfog­laló, ötletes és szép magyar játékokon kívül megjelenik a híres NDK-beli Sonneberg-i játékgyár, múzeális értékű régi "játékaival is, amelyeket négy vitrinben helyeznek el, három nagy terepasztalon pedig mozgásban mutatják be villany- vasútaikat. Sok lesz az importáru is, és a látogatók meg­tekinthetik a jövő évi új magyar játékokat is. A piackutatás felmérte a játékkiállítások eddigi tapasz­talatait: a szülők 90 százaléka hasznosnak és jónak tartja e vásárral egybekötött kiállítások megrendezését, hiszen a játékok iránti igény az utóbbi években jelentősen megnőtt: a jelek szerint az idei forgalom meghaladja majd a 250 millió forintot. V. A. Játékkiállítás Miidei számot a Szekszárdi Dózsa nyert a megyei váltóbajnokságokon Vasárnap került sor az idény utolsó atlétikai versenyére. A megyei váltóbajnokságok küzdel­meit rendezte meg ez alkalommal a Tolna megyei Atlétikai Szövet­ség. A hirtelen hidegre fordult időjárás nem kedvezett a ver­senynek, így érthető, hogy szá­mottevő eredmény nem született. A versenyek során mind a hét varsenyszámban a Szekszárdi Dózsa váltói győztek. A második helyeken a Bátaszéki 'VSK i,4) és a Bonyhádi Gimnázium váltói osztozkodtak, míg a hetedik ver­senyszámban csak a Szekszárdi Dózsa indított csapatot Gx200 m). A verseny eredményeit az aláb­biakban közöljük: Nők: 4x100 méter: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Formadi, Trebits, K ajtár, Deé) 53.9, 2. Bátaszéki VSK (Martin, Felföldi, Trázer, Makk) 56.6. 3. Szekszárdi Sportiskola (Majr, Till, Topor, Szabiár) 62,3. 4x200 méter: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Formadi, Lehőcz, Kajtár, Lőrincz) 2:04.8. 4x300 méter: 1. Szekszárdi Dózsa (Fodor. Trebits, Balogh, Deé) 3:21.0, 2. Bátaszéki VSK (Jakab, Vankó, Kardos, Típai) 3:34.4, 3. Szekszárdi Sportiskola (Bodrogi, Bajor, Topor, Szablár) 3:54.6. Férfiak: 4x100 méter: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Brantmüller, Huhl, Cziráky, Szabó) 47,7, 2. Bátasaéid VSK (Vártja, Harsányi, N. Kovács, Nagy) 48,5, 3. Dunaföldvár (Ti- szamarti, Kristofics, Faragó, Kiss) 48.7, 4. Bonyhádi Gimnázium 49,2, 5. Szekszárdi Sportiskola 63,7. 4x200 méter: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Novikov, KuhL, Cziráky, Szabó) 1:42,4, 2. Bátaszéki VSK (Várda, Harsányi, Nagy, N.. Ko­vács) 1:43,8, 3. Dunaföldvári Spartacus (Nagy, Kiss, Gennelo- vics, Kristofics) 1:53,6. 4x400 méteres: 1. Szekszárdi Dózsa (Landauer, Novikov, Ma­linger, Cziráky) 3:55,0, 2. Bony­hádi Gimnázium (Falb, Németh, Tóth, Deme) 3:58,0, 3. Dunaföld­vári Spartacus (Tiszamarti, Nagy, Kiss, Kristofics) 4:12,6, 4. Szek­szárdi Dózsa II. 4x800 méter: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Görbe, Lehőcz, M álinger, Novikov) 9:27,0, 2. Bonyhádi Gimnázium (Alpár, Buh, Gutái, Tnesch) 9:51,4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom