Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
J&66. november 18, TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 3 Közös kasszából gazdálkodjanak! Közel évtizedes gond, szinte napi téma a kultúrmunkások körében a különböző vállalatoknál, üzemeknél, szövetkezeteknél meglevő kulturális alapok elaprózottsága. Sok esetben jól-rosszul, kulturális, vagy egyéb célokra használják fel ezeket az anyagi lehetőségeket. Sokszor és sokan vitatják, hogy mennyivel többre mennénk az „egy kalapba dobással”, az egyesített felhasználással. Évek óta szinte semmit nem léptünk e téren előre. Jó pár esztendeje napvilágot látott a művelődés- ügyi miniszter és a SZOT elvi egyezsége. Az elmúlt évtől kezdve van jogalap a kulturális intézmények több szerv által történő közös működtetésére. Ezek az intézkedések azonban kevésnek bizonyultak. Nem kis számban találhatók olyan művelődési intézmények, melyek küszködnek az anyagi korlátokkal, sok esetben emiatt nem tudják kielégíteni a meglevő igényeket. Ugyanakkor másutt esetleg felhasználatlan marad, legtöbbször azonban „erre-arra” elfogy a kulturális alap. Az üzemek, vállalatok vezetőit kötik a rendeletek is, hogy átadhatják-e kereteik egy részét a dolgozóik által látogatott helyi művelődésügyi intézményeknek. Sikeres kezdeményezéssel néhány éve létrehozták Tolnán a Szakmaközi Kulturális Egyesülést. Mi a helyzet náluk? Művelődési központ Igényességéről volt híres Tolna nagyközség régebben is. Nem egy járási székhelyünknél élénkebb kulturális élet folyt náluk korábban. Ma sem lehet panasz a központi művelődési ház látogatottságára. Fekvése ugyan nem mondható egészen központinak, de a helyi lehetőségek szerint ez a legjobb. Ki is nőtték már a régi épületet. Élénk élet zajlik a kulturális egyesülés művelődési házában. A nívós havi programokkal, a jelentős számú társadalmi aktívával működő egyesülés lelkes vezetői sokoldalú kulturális életet teremtettek. Kultúrközpontja lett Tolnának a volt Duna-ven- déglő. Önálló esteket ad a közel 40 főnyi, művészetet kedvelő színjátszó és esztrádegyüttes, ismert irodalmi színpaduk is. Ezek a műkedvelő együttesek saját belső továbbképzésükkel is törődnek. Előadásaikon foglalkoznak a színpadi beszédtechnikától kezdve sok egyéb, saját fejlődésüket elősegítő témával. Rézfúvós zenekarukban 39 lelkes ifjú zenebarát gyakorol, a különböző helyi ünnepségeken zenét. szolgáltatnak. Természetjáró, ifjúsági, zenebarát-, nyugdíjasklubjuk működik. Bélyeggyűjtő- és sakkozószakköreikbe odaszoktak a fiatalok és felnőttek. Az üzemeknél, szövetkezeteknél az őszi—téli idényben 31 ismeretterjesztő előadást tartanak. A központi művelődési otthonban működik az ifjúsági ház, a népes zeneiskola, a községi könyvtár. (Mindháromnak külön költségvetése van.) Látogatottak az Országos Rendező Iroda estéi. A társadalmi segítők nem egyszer saját hangszereiket is behozzák, magnójukat is szükség szerint kölcsönadják. Eredményekkel, jó munkával bizonyít a Tolnai Kulturális Egyesülés. Javíthatók a közművelődés lehetőségei Náluk jónak mondható az együttműködés a különböző társadalmi, kulturális, gazdasági szervek között az összefogás, egy- behangoltság terén. De a Tolnai Szakmaközi Kulturális Egyesülés is csak kezdeti eredményeket ért el az anyagi összefogás dolgában. Hol vannak még ők is a pénzforrások egyesítésétől? Költségvetésüknek mintegy felét az SZMT és a községi tanács fedezi. Ezenkívül, a két jelentősebb ipari üzemtől mindössze 7 ezer forint támogatást kapnak. A többit? Hát..., a hiányzót ösz- szehozzák. Az egyre jelentősebbé növekvő tolnai kisipari szövetkezetek és a földművesszövetkezet kimarad kulturális alapjával. Amikor nem volt hangszerekre pénzük, kértek és kaptak a termelőszövetkezettől négyezer forintot. Mennyi lehet a különböző vállalatok és szövetkezetek kulturális alapja? Nem tudni, mert ezt eddig náluk még senki nem gyűjtötte össze. Helyes lenne pedig egy részét az egész község kulturális ellátását lebonyolító egyesülésre bízni. (Megyeileg és országosan is jó lenne pontosan tájékozódni.) Megkérdeztük Czakó Jánosné elvtársnőt, az egyesülés helyettes igazgatóját: — Lehetne-e javítani a kulturális munkát, ha nagyobb anyagiak felett rendelkeznének? Gátol-e az anyagiak hiánya? Háromnapos tanfolyam 'Vöröskereszt- alapszervi titkárok részére Befejeződött Szekszárdon a Vöröskereszt megyei titkársága szervezésében megtartott háromnapos alapszervi titkári tanfolyam, melyen a tavasszal lezajlott vezetőségválasztások során tisztségbe került titkárok vettek részt. Az előadások a Vöröskereszt II. kongresszusának határozataiból adódó fel adatok):, fű foglalkoztak. A Vöröskereszt nemzetközi tevékenységéről Civisz József, a Magyar Vöröskereszt Országos. Központja külügyi osztályának előadója, a családvédelmi feladatokról dr. Simon Ferenc, a megyei tanács szociálpolitikai csoportjának vezetője, az egészségügyi felvilágosítás és oktatási feladatokról dr. Csitári László szekszárdi járási főorvos, az ifjúsági csoportok munkájáról Fertőszögi Béla ifjúsági felelős, a tisztasági mozgalomról dr. Olay Andor KCJÁL-igazgató, a véradás, életmentésben betöltött szerepéről dr. ötös Miklós orvos tartott előadást. A háromnapos bentlakásos tanfolyam résztvevői megismerkedtek a szervezet gazdasági és ügyke' zelési munkájával is. Segítségei kaptak ahhoz, hogy az üzemekben, falvakban, mint az egészségügyi szervek közvetlen támogatói eredményes munkát végezzenek. A tanfolyam a tapasztalatok átadására, kicserélésére is lehetőséget adott, a régi titkárok is részt vettek a tanfolyamon, s az új titkárok tanulhattak tőlük. A tanfolyam befejező előadásaként Lebőcz János, a polgári védelmi feladatokról tartott ismertetést, majd dr. Pánczél 3é- záné, a Vöröskereszt Tolna megyei titkárának zárszavával befejeződött a háromnapos tanfolyam. — Sokoldalúbb és eredményesebb kulturális munkát végezhetnénk, ha nem kéne küzdenünk a pénzhiánnyal. Rendkívül sokat jelentene nekünk — feleli. — Foto- és képzőművészeti szakkörre nincs pénzünk, így ezeket a megye és a járás szokta dotálni Mindig bajban vagyunk az irodalmi színpad, a színjátszó és esztrádegyüttes önálló estjeivel Egyszerűen nincs pénzünk a színpadi kellékekre. Mindent mégsem lehet ugyanazon a színen lejátszani. A másik nagy gondunk a hangszerek pótlása, javítása. — Mikor vették a zenekar hangszereit? — Meg sem tudjuk mondani. Gyerekeink még a tűzoltózenekartól kapták hangszereiket. Szó esik még arról, hogy változatlan a költségvetési bevétel, pedig a fűtés a korábbinak kétszeresébe kerül. Sivár a klub- helyiségek berendezése is. Kéne még egy magnetofon, mert most is egyazon időpontban kell a magnó az András-pusztára utazó műkedvelőknek, meg a társadalmi esküvőhöz. Lehetne fejleszteni Tolnán a kulturális munkát, ha nem gátolna az anyagiak hiánya. Nem a népgazdaságtól kémek többletet Egyszerűen arról van szó hogy jobban gazdálkodjunk a szétforgácsoltán rendelkezésre álló anyagiakkal. Ha minden szerv hozzájárulna bizonyos ösz- szeggel az egész lakosságnak szervezett programokhoz, elősegítenék vele a fejlődést. Határozottabb intézkedések kellenek Kevésnek bizonyultak az eddigi központi intézkedések. Tolnán sikerrel járt a kezdeményezés és kezdeti eredményeik vannak a kulturális anyagi támogatás terén is. Másutt ennyiről sem beszélhetünk. Ritka még az olyan vállalat, üzem, amely anyagi támogatást nyújt kulturális alapjából a községi művelődésügyi intézményeknek. Ritka azért, mert nem szabályozták ezt. Helyes lenne, ha a vállalati központok és minisztériumok rendeletileg is lehetőséget adnának. írják elő — esetleg százalékosan — az arányokat. A községekben lakó, ott élő üzemi és vállalati dolgozók látogathatják és fel is keresik a helyi művelődési intézményeket. Az úgynevezett bejáró dolgozók művelődésének is ez a legfőbb útja. Többre mennék az erőforrások egyesítésével. A nagyközségeknél a helyi közös alapra, a kisebb helységeknél pedig közös járási kulturális alapra lehetne befizetni. (Benyújthatnák aztán művelődési igényeiket.) így tehetnék vonzóbbá a jobban berendezett klubokat, így nyerhetnének nagyobb lehetőséget a tartalmasabb, sokoldalúbb kulturális munkához. Ha a vállalatok, szövetkezetek, üzemek saját központjuktól rendeletileg is lehetőséget kapnak, biztosan jobban tudnak sáfárkodni az egész közösséget szolgáló anyagi eszközökkel. Több energiát fordíthatnának ez esetben a helyi kulturális káderek is az érdemi munkára, a nevelésre, a tartalmasabb együttműködésre. Javulna a kulturális igények kielégítése és további fo- kozása SOMI BENJAMINNÉ Német szakemberek Tolna megye kereskedelméről A Német Demokratikus Köztársaságból öttagú kereskedelmi küldöttség tartózkodott a héten Tolna megyében, s tanulmányozta az itteni kereskedelmi és vendéglátási tevékenységet. A küldöttséget — amely a Halle-i kerületből érkezett — Alfred Sirojeck kerületi kereskedelmi főigazgató-helyettes vezette. A tanulmányút során tanácskoztak a Tolna megyei szakemberekkel, fogadta őket a megyei tanács és a városi tanács elnöke, végigjárták Szekszárd város kereskedelmi és vendéglátóipari egységeit, ellátogattak Dombóvárra, Tamásiba, Bonyhádra, Nagy- kónyiba. A látottakról, tapasztaltakról Alfred Sirojeck a következőket mondotta munkatársunknak: — A Tolna megyei szakemberek már jártak nálunk, most tulajdonképpen ezt a látogatást viszonoztuk. Azzal a céllal került sor erre a cserelátogatásra, hogy kölcsönösen tanuljunk egymástól, hogy ennek alapján tovább javíthassuk otthoni munkánkat. Delegációnk nevében elmondhatom, hogy nagyon kellemes meglepetést nyújtott mindaz, amit Tolna megyében tapasztaltunk. A kereskedelem és vendéglátás egyaránt magas szintű. A kereskedelem szervezése, tervezése sok tekintetben sokkal egyszerűbb, mint nálunk. Úgy látjuk, hogy az önök módszere e tekintetben jobban beválik a gyakorlatban, mint a miénk, s otthon igyekszünk is felhasználni e tapasztalatokat. Az itteni áruellátás nagyjából azonos a miénkkel, ilyen tekintetben nincs lényeges különbség. Mi már korábban is arra törekedtünk, hogy a vásárlók lehetőleg egy helyen meg tudjanak vásárolni mindent. Itt Magyarországon nagy gondot fordítottak az üzletek szakosítására, de úgy tapasztaltuk, hogy most újabban itt is elsősorban arra törekszenek, hogy a vásárlók lehetőleg egy helyen minél többféle árucikket megvásárolhassanak. Nagyon tetszettek az új kiszolgálási rendszerű boltok. Mi azonban szélesebb körben alkalmazzuk ezt a formát. Amint elmondották a Tolna megyei szakemberek, itt is tovább kívánják fejleszteni ezt a rendszert. A vendéglátásnál mi abból indulunk ki, hogy egyrészt biztosítsa az ellátást, másrészt pedig hatást gyakoroljon a vendégekre kulturális tekintetben is. A Tolna megyei vendéglátó egységek, amelyeket megtekintettünk, egyaránt szolgálják e kettős célt. Láttuk például a nagykónyi falusi presszós-falatozót és a szekszárdi Sió-csárdát. Mindkettő nagyon tetszett. Otthon jelenleg mi is egy hasonló stílű vendéglő létesítésével foglalkozunk, mint a Sió-csárda. Itt Tolna megyében — úgy tapasztaltuk — már előrébb vannak a vendéglátás gépesítésében mint mi. A cukrászüzem és az éttermeket kiszolgáló konyhák egyaránt erre val- . lanak. A delegáció tagjai pénteken, november 18-án utaznak el Tolna megyéből a fővárosba. B. F. Első az országban Egy év múlva elkészül a simontornyai szennyvízderítő Kétezerötszáz—háromezer köbméter vizet használ fel naponta a Simontornyai Bőrgyár, ezt a mennyiséget „kapja” tisztán és „adja vissza” szennyezetten. A Sió vízének — legalábbis ezen a szakaszon — a fő szennyezője a bőrgyár. Sokba kerül a gyárnak ez az állapot. Évente kétszázezer forintot kell fizetni, szennyvíz-bevezetési díjként, emellett állandóan perben áll, hol néhány mező- gazdasági termelőszövetkezettel, hol a tolnai halászszövetkezettel. Kártérítésért perelik a gyárat és rendszerint meg is nyerik. És ha hamarosan nem változna a helyzet, már nem szennyvíz-bevezetési díjat, hanem bírságot fizet a gyár, köbméterenként nyolcvan fillért, egész évre tehát félmillió forintot. És még ezzel sem egyenlítődne ki az a kár, amit a víz- szennyezés ténylegesen okoz a népgazdaságnak, hiszen lehetetlenné teszi a halgazdálkodást, a Sió menti gazdaságokban az öntözést, a vízisportot. A Simontornyai Bőrgyár azonban már nem sokáig szennyezi a Siót. A múlt évben indult meg az a közel húszmilliós beruházás, amelynek eredményeként a jövőben rendszeresen tisztítják a gyári szennyvizet és tisztán bocsátják a Sióba. A munkák gyorsan haladnak, és a tervek szerint egy év múlva, 1967. október 31- ig kell átadni és üzembe helyezni az új létesítményt. Az épülő simontornyai derítő „prototípus”, az első ilyen — bőrgyári szennyvizek tisztítására alkalmas — berendezés az országban. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet szakemberei kísérletezték ki, a félüzemi kísérleteket Pécsett, a bőrgyári és városi szennyvízzel végezték. A kivitelezési terveket a MÉLYÉ P- TERV készítette. Korszerű, csaknem teljes egészében automatizált berendezéssel szerelik fel a derítőt, a kezelő- személyzet — műszakonként hat fő —, csak a műszereket ellenőrzi és a vezérlőberendezéseket kezeli. A szennyvíz tisztításához mindhárom eddig ismert módszert — a mechanikai, a kémiai és a biológiai derítést — felhasználják. A gyárból kikerülő szennyvizet ülepítik, majd a benne lévő mérgek egy részét vegyszerek adagolásával közömbösítik. A még továbbra is megmaradó szennyezőanyagok elbontását a mikroorganizmusokra „bízzák”, a biológiai derítést elevenített iszappal, oxigénbefúvással végzik el. Érdekessége az eljárásnak, hogy e módszernél — a pécsi kísérlet alkalmával bevált technológiánál — hígítani kell a szennyvizet. A tökéletes tisztításhoz mintegy kétszeres mennyiségű Sió-vízzel keverik a gyári szennyvizet és így végzi majd el a berendezés a derítést, bocsátja a tiszta, illetve a megengedettnél nem nagyobb szennyezettségű vizet a Sióba.
