Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-05 / 235. szám
; ?ton'ä mmvm mpxsmm 5 Másfél, egy, fél (Immár nem jelenik meg újság közlekedési balesetek nélkül. A Rádió híradása nem egyszer így fejeződik be: „Ismét súlyos balesetet okozott a gondatlanság. . .»y A taxi üres, utasra várakozik. A vezetője készenlétbe helyezi a kitöltött lottószelvényeket, hogyha véletlenül arra jár a postás* átadhassa. Jön is, —■ Józsi bácsi, kér valamit? — Elvihetné a szelvényeimet. Tudja, nem mozdulhatok innen. Bedobhatná helyettem! / " — Bedobhatom. Hányast akar? — legalább négyest. — Es ha ötös lesz? — Annál jobb. Éppen itt lenne az ideje, hogy egyszer hozzám is bekopogtasson a szerencse. Van valaki a faluban, aki ilyen rendszeresen kergeti a szerencsét a lottóval? II Beülök a kocsiba. Nincs utas, liát ráér a vezető, 6zües József, beszélgetni. — Harminchét év óta állandóan a volán mellett ülök. Hol várakozom, hol a kilométerköveket hagyom magam mögött. Ha jól meggondoljuk* 37 esztendő nem kis idő. Sok embernek a munkásélete nem is tesz ki ennyit, mert a szervezet előbb felmondja a szolgálatot. Szűcs József is közel áll már a nyugdíj-korhatárhoz. A harminchét év alatt — hozzávetőleges számítás szerint — másfél millió kilométert utazott. Hogy mennyi ez a másfél millió k ilométer? Kimondani* leírni könnyen lehet, elképzelni már nehezebb. Ezzel Szűcs József harminckét és félszer tudta volna körülutazni a Földet az Egyenlítő mentén. Vagy kétszer el jutott volna a Holdra és vissza... És persze most is mindennap szaporodnak a kilométerek. — Balesete volt-e a másfél- millió kilométer „letiprása” közben? — Nem. Pedig a másfél millió kilométerben egyaránt akadt kiváló műút, háború szántotta, megrongált út, szerpentin, beláthatatlan kanyar, kátyus szakasz, jeges út, dűlőút, sár, por. Volt forgalmas f^luközpont rakoncátlan gyerekekkel, "kötél nélkül hajtott állatcsorda, kivilágítatlan lovas kpA dolgozók érdekében Jól dolgozik a ZIM Bonyhádi Gyáregységében a nyugdíj-előkészítő albizottság. A korhatár betöltése előtt már hat hónappal megkezdik az előkészítést. így a dolgozók időben megtudják, hogy hány év szolgálati idővel rendelkeznek. Lebonyolítják az igazolások beszerzésével és a nyugdíjazással kapcsolatban szükséges adminisztrációt, s ezzel sok utánjárástól kímélik meg az idős embereket. 1965-ben a gyáregység nyugdíj-előkészítő albizottsága 11 nyugdíj és 1 baleseti járadék ügyét intézte. Ez év kilenc hónapjában eddig 10 nyugdíj és 1 baleseti járadék ügyének intézését végezték. Lelkiismeretes munkájukért minden esetben elismeréssel adóznak az idős dolgozók, akiknek jólesik az albizottság tagjainak figyelmessége* áldozatkészsége. _____ e si* részeg kerékpáros, és minden lehető forgalmi akadály. Az egyik téli napon jégpáncél borította mindenütt az utakat. A gépkocsik a garázsban vesztegeltek, nem mertek útra kelni a „pilóták”. Neki utasa akadt, sző nélkül a magam pár száz kilomé- kívánt helyre. — Miért ne? Nem az a megoldás, hogy ha rossz az út, a garázsban maradok. Csak tudni kell, hogy mikor, milyen úton, hogyan kell közlekedni. Éppen ez alkalommal elkerült száguldva egy kocsi. Még nézni is rossz volt, hogyan robogott a jeges úton. Persze elértem... Alig hagyott el, az árokban kötött ki. Én aznap is megtettem baleset, nélkül a magam pár száz kilométerét. — Mit tart a legfontosabbnak a közlekedésben, hogyan lehet megelőzni a baleseteket? — Fegyelmezettnek kell tenni. Aki a volánhoz ül, minden idegszálát oda összpontosítsa. A fiatalabbaknál gyakran tapasztalom* nem oda figyelnek. Pedig ilyenkor nem lehet udvarolgatni, meg mit tudom én... Hamar megvan a baj. Akinek nincs önfegyelme, inkább ne is üljön a volán mellé* mert könnyen életével fizethet. Nehéz lenne megszámolni, hányféle márkájú kocsit vezetett már. Városon, falun egyaránt sokat kocsizott. Az ilyen nagy gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetőkre szokták mondani: „Almában is elvezetné a kocsit hiba nélkül”. Hihetetlenül sok tapasztalatot gyűjtött össze, de mégsem hiszi magáról, hogy mindent tud. A közlekedési kiadványok éppúgy megtalálhatók a kocsijában, mint az ablaktörlő ruha, vagy a vezetési okmány. — A közlekedésben nem lehet eléget tudni, tanulni. Itt, ha valaki hibát követ el, rendszerint nem lehet jóvá tenni. • |j Az ő keze alatt ismerkedett meg az első gépkocsivezető-fogásokkal Höffler György. Éppen, hogy elmúlt tízéves. Amikor a volán mellé ült, alig látott ki onnan. Azóta persze jópár év eltelt. Höffler György is „körülutazta” jópárszor a földet. Körülbelül egymillió kilométert ült már volán mellett. Együtt dolgoznak jelenleg is, mindketten az AKöV hőgyészi telepéhez tartoznak. De nemcsak a mester, a tanítványa is nagyszerű gépkocsi- vezető. Ö is baleset nélkül vezetett egész életében. — Az én tapasztalatom az — vallja —, hogy a közlekedési balesetek nem törvényszerűek. Az a baj, hogy sokan megszerzik a jogosítványt és azt hiszik, hogy most már mindent tudnak, sosem veszik elő a KRESZ-t, és ha véletlenül szokatlan helyzetbe kerülnek, nem tudják, mit tegyenek. Sokan száguldoznak nem törődnek azzal, hogy az adott körülmények között milyen sebességgel lehet biztonságosan közlekedni. Még az olyan, látszólag kicsiségre is ügyelni kell, mint az évszakok váltakozása. Minden évszaknak megvannak a maga jellegzetes útviszonyai, körülményei. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Másképpen kell vezetni, ha köde» az idő, másképpen, ha sáros az út, másképpen, ha havas, másképpen, ha poros, és így tovább. Höffler György azt vallja, hogy a gépkocsinak, amelyikkel találkozik az ember útközben, csak akkor lehet hinni, 'ha már elhaladt. Arra gondol, hogy hiába jön az látszólag szabályosan, hiába jók a terepviszonyok, nem lehet tudni, hogy az utolsó pillanatban nem szegi-e meg a közlekedési előírásokat. Kellő óvatossággal többnyire még ilyenkor is megelőzhető a baleset. A kormány mögött sosem arra kell gondolni, hogy ki az „úr”, vagyis kinek van igaza, mert az ilyen vitát rendszerint a kórházi ágyon kell majd folytatni. H Hőgyészen találkoztunk egy viszonylag fiatal gépkocsivezetővel is. Ifjú Jánossal. Az ő gépkocsivezetői múltjában még nincs egy, vagy másfél millió kilométer. De félmillió kilométert már ő is megtett — balesetmentesen. Ennek nagy részét ráadásul éppen a megye egyik legrosszabb útszakaszán, a Mucsi—Hőgyész—Gyönk—Misz- la-i járaton. Az egész útszakasz hegy, völgy. és kanyar, ráadásul az úttest is igen elhanyagolt. — Jobb kétszer óvatosnak tenni, mint egyszer megjárni. Sokszor szembetalálkozom a kanyarban olyan autóssal, aki ész nélkül száguldozik. Látom, amint ijedten tapossa a féket, a rémü lettől elsárgul, mert maga sem hiszi, hogy meg tud állni időben. Mit mondhat áz ember ilyen vezetőnek? örüljön, hogy megúszta ép bőrrel, és vagy óvatos lesz legközelebb, vagy pedig, ha nincs önuralma, inkább szálljon le a kocsiról... KI tudja* hányszor járta meg mái ezt az utat. Ha egy kődarab keresztben áll, neki biztosan feltűnik... Mégis... Az út- kanyarban zavarják a kilátást a bokrok, neki eszébe jut, hogy azokat ki kellene vágni, utána jár, megteszi, amit megtehet, hogy még biztonságosabb legyen az út. A - lottózáshoz szerencse kell, a közlekedéshez nem. BODA FERENC Kistormást káderek Ef'elbolpdult 194i-ben a község. És jött 1946, amikor éj-*■ lakók messze vidékről, új hangulatot, életet hoztak ide. Friss életet, amilyen csak az olyan embereket kíséri, akik közösséghez szoktak, akik egymás örömét, bánatát közösnek tudják. Proletárok költöztek Kistormásra. Munkás emberek, akik a Horthy-rendszerben talicskával-, ásóval, lapáttal keresték a szűkös megélhetést. Keresték, de csak nagyon ritkán találták meg... Ezek az emberek, sok-sok gyerekkel, itt új világot teremtettek. A szó igazi értelmében. Ez az új világ a néphatalom gyakorlásában, a nagyfokú közösségi életben nyilvánuit meg... Itt „kiáltották ki” először a megyében a termelőszövetkezeti községet, és innen indult él a legtöbb ember a proletár-karrier útján... A faluban nem kell sokat kutatni, nem keil tucatnyi embert megkérdezni: ki az az ember, akinek pályafutására büszke a falu. Tucatjával sorolják az emberek. Neveket, rangokat mondanak. A falu tanácselnöke, — Bozsó János 1950. október 22. óto viseli ezt a tisztet, — szerényen sorolja a faluból „kinőtt” embereket. A sornak nehezen érünk végére. Aki Kistormásról elkerült, karriert csinált. Munkáskarriert. Jegyzetfüzetnyi név, adat volt már birtokomban, amikor Bozsó elvtárs családjához értünk. Kezdem rajta a sort, hisz a legjellemzőbbek közül is az ő sorsa a legérdekesebb. Kubikos ember volt, itt néhány hold juttatott földdel gazdálkodott, de ideje nagy részét a köz ügye töltötte ki. — Nyolcszázkilencven lakosa volt akkor, negyvenhatban a községnek. Kétszázan voltunk kommunisták. És sok-sok fiatal. Ma, már jó visszaemlékezni a küzdelmes évekre* mert onnan emlékezünk* ahova akkor akartunk eljutni. Bozsó János magas kitüntetést kapott, erkölcsi, anyagi vonatkozásban elismerték a népért folytatott munkáját... Annyira szerették, hogy hatvanéves korában nem engedték nyugdíjba. Most, hatvanöt évesen már elfogadta a nyugdíjat. És sok az ilyen kistormási teljes ember. Kezdjük tálán Bozsó elvtárs fiánál, aki a műszaki egyetem párttitkára. Bozsó László gépészmérnök-diplomát szerzett, azután doktorált. Kisebbik fia Gödöllőn végzett, szintén mérnök, a Gyön- ki Gépállomás vezetője. Érdekes a Majzik-csálád karrierje. Itt már nem egy emberről, hanem egy népes család sikeres útjáról beszélhetünk. Jeromos jogász, Ernő egyik repülőalakulatnál őrnagy, Károly honvéd százados, Dénes hadnagy, András rendőr százados és van a családban egy ,,közlegény” is: Gyula rendőr őrmester Kaposvárott. t^gy másik ilyen család: a Pintérék is erősítették a nép- hatalmat. Dezső a termelőszövetkezet elnöke. Dénes őrnagyi rendfokozatban, János századosként szolgál a honvédségnél. Mackó András fia állatorvos a Kanacsi Állami Gazdaságban. És még ezenkívül több mint ötvenen szolgálnak az ország különböző részén rendőrségi, honvédségi alakulatoknál. A kistormási káderek gyakorta hazatérnek. A régi ismerősök, barátok, rokonók összeülnék, elmondják életük történetét, az itthoni tapasztalatokat. De jönnek is, mert hívja őket a falu. Az újságíró, a katonatisztek, meg a rendőrtisztek, politikai 'munkások, meg tanácsi tisztviselők nem ritka vendégek a faluban. Nem is vendégek tulajdonképpen, mert hazatérnek. Haza, a parasztok közé, haza az elvtársakhoz, akik útra bocsátották őket. — pj —
