Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-04 / 234. szám

« 0 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I960, október 4. Visszaestek csapataink a bajnokság hajrájára Dombóvár és a Dózsa vereséget szenvedett — nehezen nyert Máza-Szászvár — Paks és Fadd jól hajrázik, pontot vesztett a Petőfi Szekszárdon Dombóvár az NB II őszi fordulójának első felében nagyszerű ered­mény sorozattal hívta fel magára a figyelmet, most pedig sorrendben már a harmadik vereségét szenvedte el. Ezúttal a ZTE-vel szemben ma­radt simán alul. Az NB III-asok közül Máza-Szászvár tartja a frontot Ha nehezen, de maga alá gyűrte egyetlen góllal az utolsó helyezett Mohá­csot is és továbbra is az első három között van. A Szekszárdi Dózsa azon­ban — bár csak egyetlen góllal — de alulmaradt Pécsett a PEAC-cal szemben és egyre kevesebb a remény a feljutásra. A megyei bajnokságban nagyszerűen hajrázik Paks és Fadd. Kette­jük következő vasárnapi küzdelme nagyszerű sportcsetnegét ígér. Bony- hád kétszámjegyű győzelmet aratott, ugyanakkor azonban a Szekszárdi Petőfi otthonában pontot vesztett Simontornyával szemben. így a szek­szárdiaknak már csak 2 pont az előnyük Faddal szemben. A vendég­csapatok közül csak Fadd tudott nyerni. Nehezen nyert a Spartacus a tartalékos Fornád ellen. A Gépjavító nehéz küzdelemben gyűrte maga alá a vezető Kisdorogot, Bátaszék és Tolna megosztozott a bajnoki ponto­kon. Tamási Hogy észt győzte le, míg Nagymányok szoros küzdelemben tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dombóvári Vasutas-tartalékkal szemben. Zalaegerszegi TE Zalaegerszeg, 3000 néző. NB II. — Dombóvári VSE 5:0 (2:0) nem jelent meg, így a szekszárdi csa­pat felforgatott csatársorral volt kénytelen játszani. Az összeállítás: Licker — Szalai, Budimáez, Herczig, Kormos, Tárnok, Micakó, Rossi, No- vák, Szűcs, Ungi. A Dózsa lendül támadásba és az ötödik percben Un­gi lövését a pécsi védelem szögletre 'tisztázta. Változatos, jóiramú küzde­lem alakult ki, — kevés gólhelyzet­tel. A 20. percben Rossi jó labdát kapott Nováktól. góltígérően ugrott ki, de lövése fölé szállt, öt perc múlva a PEAC kapuvédője Novák elé ütött egy labdát, aki elhamarko­dottan mellé lőtt. A Dózsa lényege­sen többet támadott, míg a PEÄC ebben az időszakban védekezésre kényszerült. A n. félidő eleién Novák. Ungi, majd Micskó próbálkozott gólt sze­rezni. de eredménytelenül. A hetedik percben iszületett a mérkőzés egyet­len gólja: baloldali támadás után a . . .... . . beadott labdát a középcsatár tisztán ——---------Q, ----- -------- vezette. a hetedik percben Mohács szögletet . S zabó. Zalaegerszegi TE: Fábián — harcolt ki, amit Süveges jó érzékkel kapta* — 3 védők nem avatkoztak Prokisch, Czotter, Madár, Kovács, tisztázott. Két perc múlva Szegedi közbe — és ebből megszerezték ve- Igazi, Fehér, _ Viola, Láng I, Kocsis, lövése jutott a mohácsi kapu mellé, ze-tő góljukat. 1:0 A Dózsa ezután is Láng II. Ldzó: Pyber István. Dombó- Fokozatosan átvette a bányászcsapat vári VSE: Bancsi — G. Kiss, Egyed, a játélc irányítását és mezőnyfölé- mezönyfolcnybén maradt, próbátko- Potó, Sonkoly. Varga, Tapaszti, Már- nyét végig megtartotta. A 12. perc- z«tt az egyenlítéssel, de eredményte- Tlss?’ Horváth IX, Garamvári. ben a kapufa segítségével mentett a lenül, mert a PEAC ekkor már a Edző: GaLambos István. A bajnok— írvohácsi védelem Esvmás után sör— . , . Ság hajrájára alaposan visszaesett a düUek a szép támadások de a nagy. védekezésre nagy gondot fordított és Dombóvári Vasutas. Már az első fél- mezőnyfölényt nem tudta góllá érté- komoly gólhelyzet nem adódott. A Időt végigtámadta a hazai együttes, ízesíteni a hazai csatársor, mert a PEAC támadásait viszont — ami csak *ui^k«3S -It - Lickerrel az élen. tek egy részét sikerült harltamok. időben közbe. A 20.. majd a 24. perc- bántotta a Dozsa-védelem. Csak Fehér és Kocsis talált a játék- hen Németh erős lövése jutott, kanu nak ebben a részében a dombóvári mellé. A 30. percben Hucker SzöUősi , , „ kapuba. elé ívelt, aki kivárt, és a védők köz- zsa’ a sok gólhelyzet ellenére is, a Szünet után sem változott sokat a beavatkoztak. Mohács csak erőtlen csatársor eredménytelen maradt, míg helyzet. A Tolna megyei együttes támadásokkal kísérletezett, de gól- az eevetemisták * kevés helvrPtílk csak szórványosán tudott támadásba helyzetet nem tudtak elérni. a egyetemisták a kevés helyzetük lendülni az őszi idény folyamán nagy- ’ bői is gólt értek el. Kitűnt: Licker, szerű teljesítményt nyújtó zalaeger- A II. félidő is eredménytelen hazai Kormos és Szűcs, szegiek ellen.'’ Ugyanakkor védelme a támadásokat hozott, és 27. percig nem nagy nyom.ás alatt elfáradt, és a já- sikerült gólt elérni. Közben a hazai További eredmények: Siófoki Bé­ták második felében fehér, Kocsis csatárok sokat lőttek kapura. de nyász—Nagykanizsai VTE 2-1 (1*1) és Láng I tovább növelte a házáíak eredménytelenül. A 27. perc hozott . n­előnyét. így alakult ki a zalaegersze- fordulatot: Szegedi jó labdával indí- Nagyk3nizS3i Dózsa Dunaújvárosi giek nagyarányú győzelme. Ilyen sú- tóttá Szöllősit, aki kiugrott, és a ki- Építők 2:1 (1:0). Pécsi Ércbányász— lyos vereséget a DVSE csak Várpalo- futó kapus mellett gólt lőtt. 1:0. A Pécsi BTC 0:0, Bajai MTE—Zalaeger- ^ossS^^utazással a lábában a után Mohács nem adta fel vé- szegi Építők 2:0 (1:0), Lovászi Bányász Dombóvári Vasutas-csapat még azt dekező taktikáját és így Lahó, Né- —Nagykanizsai Bányász 0:1 (0:0), sem tudta nyújtani, amire forma- meth, Szöllősi majd szegedi lövéseit Lábodi MEDOSZ—Pécsi Helyiipar 3:0 hanyatlása ellenére képes. Ezzel sor- ... rendben már harmadik vereségét hárították. Befejezés előtt két perc- ezenvedte el. A zalaegerszegiek győ- cél Szegedi jó beadását Rózsa nagy zelme teljesen megérdemelt. Kitűn- erővel küldte kapura, de a labda az éfeTasriOCSlS- 1UetVe Var' oldalhálóba jutott. További eredmények: Veszprémi a máza-szászvári csapat rengeteg Haladás Petőfi—Soproni Textiles 2:1 helvzetet doleozott ki de a rsatArok (1:1), Székesfehérvári MÁV Előre- dolgozott ki, de a csatárok Pécsi Bányász 0:0. Budai Spartacus— lövés helyett leadásokkal kísérletez- Kaposvári Kinizsi 2:2 (1:0), Fővárosi tek, így a jól záró mohácsi védelem Hiába volt mezőnyfölényben a Dó­Autóbusz—Zalaegerszegi Dózsa 1:1 egy eset kivételével, rombolni tudott. (1:0), Pécsi VSK—Pápai Textiles 2:0 a ^ „ (1:0), Esztergomi Vasas—Várpalotai A bányászcsapatbpl Bocz és Szegedi Bányász 2:0 (1:0), III. kér. TTVE— játéka emelkedett az átlag fölé. Mosonmagyaróvári TE 3:2 (1:0), Győri Dózsa-Vasas Izzó 2:0 (2:0). PEAC — Szekszárdi DÓZSO A bajnokság állása: 1:0 (0:0) 1. Várpalota 26 19 4 3 65:20 42 2. Főv. Autóbusz 26 15 6 5 50:24 36 3. Pécsi Bányász 26 13 9 4 45:28 35 4. ZTE 26 15 4 7 53:25 34 5. Pécsi VSK 24 14 4 8 47:31 32 6. Sz.feh. MÁV. 26 10 11 5 27:22 31 7. Esztergom 26 11 8 7 43:23 30 8. Győri Dózsa 26 12 6 8 41:30 30 9. Budai Spart. 26 7 13 6 37:28 27 10. Vasas Izzó 26 10 5 11 30:39 25 11. Zalai Dózsa 26 8 8 10 32:40 24 12. DVSE 26 9 6 11 34:45 24 13. Sopron 26 9 4 13 36:35 22 14. Veszprém 26 9 4 13 33:49 22 15. III. kér. TTVE 26 7 4 15 31:52 18 16. Pápa 26 5 5 16 21:49 15 17. Kaposv. Kinizsi 26 4 7 15 20:47 15 18. Magyaróvár 26 1 4 21 20:78 6 Máza-Szászvár Mohács vei Kőműves a (2:0). A bajnokság állása 1. N.kanizsai B. 24 16 3 5 45:23 35 2. Máza-Szászvár 24 15 4 5 51:35 34 3. N.kanizsai D. 24 14 5 5 44:23 33 4. Pécsi Ércb. 24 13 5 6 34:17 31 5. Pécsi BTC 24 11 7 6 40:25 29 6. Baja 24 13 3 8 44:30 29 7. Sz. Dózsa 24 12 4 8 45:41 28 8. Lábod 24 11 4 9 45:31 26 9. NVTE 24 8 6 10 43:46 22 10. Dunaújv. Építők 24 7 5 12 35:42 19 11. Siófok 24 7 5 11 21:26 19 12. Pécsi EAC 24 6 7 11 20:32 19 13. Lovászi 24 4 8 12 25:52 16 14. Pécsi Helyiipar 24 5 5 14 20:42 15 15. Mohács 24 1 13 10 13:31 15 16. Zalai Építők 24 3 6 14 30:59 12 A megyei labdarúgó-baj nokságért SZEKSZÁRDI GÉPJAVÍTÓ—KISDO- taszék: Horváth — Pomsár, Nagy, ROG 2:1 (0:0). szekszárd, 50 néző. Ve- Makk, Monigl, Bozsik — Kovács, zette; Szabó. Sz. Gépjavító: Kereki Hosnyánszky, Toronyi, Magyar, Szé- — Tóth, Kaiser. Scheffer I, Pesti, kely. Tolna: Wiesner — Vincze. Ba- Ódotr, Loboda, Hidegh, Zemán, Schef- ranyai, Straubinger, Merk, Horváth, fér II. Fülöp. Kisdarog: Sebestyén — Pata, Scheffer, Beck, Pintér, *o­Antal I, Sárkány, Márton, Cseke, Ja- mórjai. Változatos iramú mérkőzésen, kab, Krum, Fazekas, Krémer, Antal Tolna kezdett jobban és az ötödik II, Illés. Az első félidőben jobbára percben Somogjai szabadrúgásból csak a két 16-os között folyt a küz- gólt ért el 0:1. Ezután Bátaszék fö­delem, így a kapuk ritkán kerültek kozatosan feljött és három perc veszélybe. A II. félidőben sem sokat múlva Magyar góljával kiegyenlített, változott a mérkőzés képe. Mindkét 1:1. Ezután már nem változott a mér- csapat erőtlen játékot mutatott. A kőzés állása. A n. félidőben mind- 10. percben Krémer a vendégeknek két csapat erősítette az iramot, de szerzett vezetést. 0:1. A 21. és 42. csak csapkodó játék alakult ki. Úgy percben azonban Scheffer II és Lo- látszott, hogy mind a két fél meg- boda a hazaiak javára fordította a elégedett a döntetlen eredménnyel, mérkőzés állását. A Gépjavító ala- Jók: Nagy, Toronyi, Makk, illetve csony színvonalú mérkőzésen győzte Somorjai, Beck, Merk, le a kisdorogiakat.I Jók: a hazai csa- T _ patból senkit sem lehet dicsérni, il- TAMÁSI HÖGYÉ>Z 5:3 (0:1) Ta­letve Kisdorogból: sárkány és Cseke ^ néző. Vezette: Horváih. TMric,™ Tamási: Németh — Szemes, Mészáron — iNLou I — Demkó I., Demkó II., Nyíró, Noét' FADD—BOGYISZLÓ 2:0 (0:0). Bo- Schneider, Jurasics, Kiss, Németh IL gyiszló, 150 néző. Vezette: Váradi. «ogyész: Balogh ■— Mate, Gallai, Fadd: Fenyvesi I — Hidvégi. Aradi, Kovács, Baraba, Csapó, Kovács, Farkas, Schuszter, Aszmann, Magyar, Pintér. Böjtös, Lubastyik, Fenyvesi n, Pét- ^nyna iramu mérkőzésen az első rics. Bogyiszlói Borbély — Tuller^ félidőben Hőgyész támadott többet Szekeres, Füleki, Lénárt, Horváth, a percben Aszmann révén Osztermayer, Lagó, Hajdú, Kiss, Soós. a . vezetést. 0:1- A II. Az első félidőben alacsony színvona- félidőben Tamasi feljött és a követ - lú játékot láthatott a közönség, gól- kez° sorrendben estek a gólok; helyzetek nélkül. Az első veszélyes Jurasics 1:1, 5. perc: Németh lövést a félidő vége felé Schuszter 8. perc: Schneider 8:1, 12. perc küldte, amit Borbély bravúrral vé- Schneider 4ti, 28. perc: Németh 5:1. dett. A II. félidő 5. percében schusz- *”• Pintér: 5:2, 38. perc: Magyar tér jó helyzetbe került és gólt fe- ®, • Jók: Ki5S* Schneider, Mészáros jelt. 1:0. A 15. percben Lagót a já- illetve Aszmann, Pintér és Magyar, tékvezető kiállította. A 37. percben — KIRÁLY DR. — Petries elfutott a jobbszélen és be­állította a végeredményt. 2:0. DOMBÓVÁRI SPARTACUS—FOR­^ _ ... , . , NAD 1:0 (1:0) Dombóvár, 200 néző. Az erősen tartalékos hazai csapat vezette: Pogány. A hazai együttes a ycreség ellenére is végig méltó meglepően gyengén játszott. Az első hizon yu.lt Jók: Pc tries, félidőben csak ritkán jutott el a for- Hidvégi, illetve Borbély és Lénárt. nádi ^puig. A győztes gól az első — KISS — félidő 28. percében kapushibából szü­letett. Gólszerző: Tóth. 1:0. A H. fél- BONYHAD—NAGYDOROG 10:0 (3:0) időben változó iramú küzdelem föly. Bonyhád, 500 néző. Vezette: Sipos. Hol az egyik, hol a másik kapu ke- Bonyhád: Kovács — Wágner, Ambrus, rült veszélybe, de a csatárok egyik Fricsi, Mező. Péter, Pataki, Barabás, oldalon sem tudtak gólt szerezni. A Vajda, Fláding, Szász. Nagydorog: fornád! csapat tartalékosán is komoly Szulics — Szabó I, Sáfrány. Markó, erőkifejtésre késztette a hazaiakat. Zsolnai, Mogyorósi, Iker, Nyíró, sza- akik csak kapushibából lőtt góllal bó II. Csillén, Varjas. Alacsony tartották otthon a bajnoki pontokat, színvonalú játék jellemezte az egész Jók: Schatz, Both, Schneider, illetve mérkőzést. A bonyhádi csapat köny- Bazsonyi. nyedén érte el a kétszámjegyű ered- — ZÁDORI —• ményt. A nagydorogi csapat erejéből csak védekezésié tellett és a szeren- SZEKSZÁRDI PETŐFI1—SIMON­csével sem áLltak hadilábon. A bony- TORNYA 1:1 (1:0) Szekszárd, 100 né~! hádi csapat góljait a következő játé- ző. Vezette: Köő. Szekszárdi Petőfi: kosok rúgták: Pataki 2. Vajda 2, Greifenstein — Cser, Bosnyák, Turgo- Wágner 2. Ambrus 2, Fláding 1, Ba- nyi, Németh, Vass, Bognár. Garam- rabás 1. Jók: Pataki, Ambrus, Wág- völgyi, Nyitrai, Rostási, Böcskei ner, illetve Zsolnai és Mogyorósi. Simontomya: Nagy I. — Kara, Gahó. Nagy II., Király, Pénzes, Baka, Mol- PAKS—SZEKSZÁRDI HONVÉD 4:0 nár, Balogh, Csuti, Rábóczky. Ala- (0:0). Paks, 500 néző. Vezette: Hara- csony színvonalú mérkőzésen a Pé­csi. Paks: Árki — Waier, Vilmányi, tőfi lelkesedés nélkül játszott. Si- Németh II, Váczi, Vida, Bányai, Né- montomya viszont lényegesen töb- meth, Farkas, Kródi, Hajdók, Sz. bet nyújtott a vártnál' és teljesen Honvéd: Márkus — Berki, Soós, Bán- megérdemelten vitte el az egyik baj- hidi, Kovács, Latorczai, Zlatorics, noki pontot. Az első félidő 30. per­Varga, Papp, Lizák. Márton. Két cében Rostási a Petőfinek szerzett egyenlő csapat harcát hozta az első vezetést. 1:0, amelyet a második fál­félidő. de gólt egyik csapatnak sem Idő 25. percében Balogh egyenlített sikerült szerezni. Zömmel mezőny- ki. 1:1. Az eredmény igazságos. ^ További eredmények: Nagymányo lfr 1 W Brikett—Dombóvári VSE II. 4:3 Németh I. a meglepődött Márkus Naevmánvok 400 néző Vezette mellett a hálóba lőtt. 1:0. Ezután Paks Benke **0K> nezo* vezeue­fölénybe került; a 35. percben nagy kavarodás támadt a Honvéd kapuja előtt, Németh felismerte a helyzetet, s gólt lőtt. 2:0. A 37. percben Bá­nyai átcselezett három védőt, de a 16-oson belül felvágták. A ll-est Né­meth II értékesítette. 3:0. Befejezés előtt két perccel Németh I állította be a végeredményt. 4:0. A II. fél­időben a magára talált Paks jól használta ki helyzeteit. Jók: Váczi. Bányai, illetve Soós, Papp. szék, 150 néző. Vezette: Völgyesi. Bá­A bajnokság állása: 1:0 (0:0) Bányászcsapatunk Szászváron, 800 néző előtt a következő összeállítású csapattal vívta ki a győzelmet: Sü­veges — Hucker, Róth, Bocz, Lahó, Kádár, Géth, Rózsa, Németh, Szöllősi, Szegedi Néhány hazai támadás után Totóeredmények 1. Ferencváros—MTK 2. Ujp. Dózsa—Bp. Honvéd S. Tatabánya—Vasas 4. Dorog—DVTK 5. Űzd—Dunaújváros 6. Egyetértés—Szeged 7. Kaposvári H.—MAVD ’' 8. Oroszlány—Szombathely 9. Szol. MTE—Kecskémé 10. SZVSE—Bp. Sparta- us 11. Cegléd—K'STFX :’ 12. Esztergom—Várpa'o a 13. Szív. MÁV—Pi-e-i B + 1 H. Gyula—Nagj báiony 7:1 1 3:0 1 0:2 2 1:4 Ü 1:2 *> 0:1 c 5:0 1 0.0 X 2:9 l 9:1 2 0 X •:0 l r :0 X Li Fölényes női győzelem a kosárlabda NB il-ben Vasárnap a szekszárdi NB II-ss csapat emberfogásra tért át, de rtt küzdelem domborodott ki. . A hazai csapatok hazai pályán szerepeltek. A meg Budavárit hozták ügyesen hely- csapat ezzel a vereséggel szinte re- férficsapat — valószínűleg — sors- zetbe játékostársai. ménytelennek látszó helyzetbe került, döntő mérkőzést vesztett. így már Ml okozta az újabb vereséget? • A nagyon kis lehetőség maradt a bent- A , thasoicllk teiidODen a Fttin hosszd hónapok óta tartó nyeretlen­maradásra. A női csapat nagyszerű pressing-zonat játszott, ami teljesen szgriat most sem tudták meg­telj esítményt nyújtva, 99 pontot ért megzavarta a vendégcsapat jatéko- tgmi a Petőfi játékosai. Elsősorban közben súlyos sérülést szenvedett. ?{k ^lyzetbe g|gfmást a szekszá^ ^“b^l gSÄ fuZSZ SZEKSZÁRDI PETŐ fi — öiak- ,íl1.llcaTTeI'rAi1??í?yeiiffi,Jf11^í?oe,ZÍ^ nálják a biztos helyzeteiket. Legalább VASAS IZZÓ 99:20 (14:8) a Petőfi II. félidei jatéjcat. hiszen 10—!közeli dobás maradt kihasz­ebben a jatelrteszben 65 pontot én náiatlanul. Ezt NB Il-ben nem en- Sz. Petőfi: Kuruez (3) <— Borosán el a J^nden 31 gedheti meg magának egy csapat (13) — Budavári (54) — Varga (20). különösen a kezdő ötös, akik sem! ^ pestieknél kilenc emberjá:­Gelszhauer (9) Csere- Turánvi Fúsz, közül Eudavan ezen a mérkőzésén - .................. S chrSdí^ Hirsánvi Prantner ^Vasas kitűnő pontszerzőnek bizonyult. A W Papp f üi), CsaSó <3? - többlekről pedig az elér. 99 pont be- Mohai (1) — Szabó, Kufernné (4). szel­1. Bonyhád 27 25 1 1 101:14 51 2. Sz. Petőfi 27 19 4 4 66:21 42 3. Fad 27 19 1 7 78:30 c9 4. Nagymányok 27 17 2 8 64:46 36 5. Paks 27 15 5 7 74:36 35 6. Fornád 27 13 2 12 59:50 26 7. Sz. Honvéd 27 11 4 12 64:50 „6 8. Tolna 27 11 4 12 53:44 26 9. Simontomya 27 11 4 12 50:60 26 10. Tamási 27 11 2 14 52:68 24 u. Domb. VSE 27 11 1 15 60:65 23 12. Hőgyész 27 10 2 15 56:63 22 13. Sz. Gépjavító 27 9 4 14 42:62 22 M. Domb. Spart. 27 9 2 16 37:64 A 15. Kisdorog 27 8 4 15 31:65 20 16. Bogyiszló 27 9 — 18 45:63 13 17. Bátaszék 27 7 3 17 39:3G A!7 18. Nagydorog 27 5 1 21 37:116. 11 Csere: Székely (1), Papp II., Bozsár. Mindkét csapat zónavédekezéssel kez­dett. A hazaiak a gyors játékra tö­rekedtek. Gyors indításokból ér*éiC el pontjaikat, de gyakran pontatla­nul dobtak. Védekezésben nagysze­rűen uralták a tábla alatti területet. A vendégek nem tudtak kibonta­BUDAPESTI AGRÁRGÉPÉSZ — SZEKSZÁRDI PETŐFI 53:41 (11:16) szott, s azok mind dobtak pontot, míg a szekszárdiak 8 embere közül kettő nem' tudott eredményes lenni. Péntek doktoron kívül — aki a csa­pat legjobbja volt — kosárveszélyes­nek senki .sem bizonyult. Csapatfegyelem szempontjából is az egyetemisták kerekedtek a Petőfi fölé, főleg a második félidőben. It* Agrárgépész- Takács (13). Ember nemcsak a játék taktikai oldalát (4) — Titkos (ö) — Varga (4), Zobay tekintjük, hanem a teljesen feles- kozni Mindössze három kettős ko- <B). Csere: Szörényi (8), Gellért <2). legesen elkövetett személyi hibákra sarat értek el az első félidőben. Vé- Bauer (3), Knézy (6). Sz. Petőfi: Rut- gondolunk, ami végső soron nagyon dekezésmél ivedig hiába húzódtak be kay (5), dr. Péntek (20) — Posta (7) is közrejátszott ebben a szerencsét- — amikor nem indítottak gyorsan a — Ball (2), Krasznay (5). Csere: Har- len es tálán végzetes vereségben, rzekstórfflak - Varga rendre a ko- gitai. Bogdán (5), Bodri. Alacsony Kitűnt: Takács Zobay. Szörényi sárba talált. A félidő derekán a pesti színvonalú mérkőzésen, inkább a illetve dr. Péntek, Bogdán, Rutkay. A következő forduló párosítása: Simontomya—Sz. Gépjavító, Báta­székj—Tamási, Tolna—Sz. Petőfi, Kis- dörög—Dombóvári Spartacus, Fornád —Bonyhád, Nagydorog—Nagymányok, DVSE II.—Bogyiszló, Fadd—Paks, Szekszárdi Honvéd)—Hőgyész. VÁLLALAT. KÖíC LETEK RÉSZÉRE azonnali szállí­tásra MSZ szabványnak meg­felelő égetett raeszet szállít megállapított hatósági áron. Megrendelhető: Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat, Szekszárd, Marx Károly u, 11. Telefon: 22—83. (10)

Next

/
Oldalképek
Tartalom