Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
Tersánszky Józsi Jenő : SZEMOLDÖKFA Tisztában vagytok-e ti vele, milyen különös egy portéka a titok? Tudjátok-e, milyen végzetes dolgot művelünk, amikor egy érzésünket szavakra fűzzük? Valósággal gúzsbakötjük. Ha ugyan el nem pusztítjuk. Tudjátok-e, milyen szörnyű a fecsegés? Sofcsem tapasztaltátok, ■ hogy csak úgynevezett kedves, bizalmas csevegésben kifáradni a világ legrémesebb fáradtsága? Amiben bíztál, abban kételyeid támadnak. Egyáltalán ilyenkor lep meg a csüggedés az élet becse felől. Fecsegtünk. Vagyis az érzéseink virágos kertjéből egy szócsokrot szedtünk, hogy gyönyörködjünk benne. De ezzel herva- dásra ítéltük a virágokat. És nagyon ritkán hajt ki újra, mintha tövestől téptük volna ki őket. Tehát valóságos tarlót csináltunk lelkűnkből, minden szavunkkal. Ezért mondják, hogy a költők vérükkel írják verseiket. Hiszen a kedélyünk minden. Tíz rossz napod hamarabb vesz el éveket az életedből, mint ugyanannyi súlyos betegségben. És a költők a legmélyebbről buzgó forrásból' merítenek. Az életelixirjöket ön- tözgetik el úgyszólván. Nem is kétlem, hogy mindezt magyarázatostul ott leled valamelyik pszichológiai hetyepetyé- ben. Én csak egy aranyfüstnyi kis történetet mondok itt róla. Egyszer olyan házban laktam, amelynek öreg, rozoga fakapuja volt. Kiváltképp fönn, a szem- öldökfájp kezdett kiorhadozni. Hát ebben a szemöldökfában, még akkor, amikor először léptem be a kapun, a repedések egy különös arcot rajzoltak ki pillantásomra. Tisztán, szembeötlően. Ismeri talán mindenki ezt az érzést. Itt mímelnek a felhők sárkány-, garabonciás-, boszorkaalakot. Vagy a pocséta. Meg tudomásén mi. Elég az hozzá, hogy tisztán láttam az arcot. Szakállas, bajuszos, ösztövér, afféle asszír pofát ábrázolt, amiknek, mint mondják, vesébe hat a tekintetük. Tényleg ilyen volt, vagy inkább Ilyenné vált nekem ez az, arc. Sokszor elnéztem hazajövet, hazulról elmenet és egy időtől kezdve úgy lett, mintha valóságos változásokat fedeztem volna fel rajta. És ezek a változások mintha csak pontos kapcsolatban lettek volna cselekedeteimmel, érzéseimmel. Feddő volt, ha valami galád- fágban utaztam. Csufondáros volt, ha igazi bántalom és szomorúság ért. Dühös volt és fenyegető, ha közönyösen, szórakozottan mentem el alatta, megfelejtkezve róla. Barátom volt. Bírám volt. Valóságos tanácsokat kértem olykor tőle, ha dilemmák nyivasz- tották egy és más tennivaló felől. Joggal elvárhatta, hogy legalább egy adjonistennel üdvözöljem naponta. Most is biztos vagyok benne, hogy egyszer, amikor ezt elmulasztottam, akkor történt, hogy hazajövet a kapu előtt egy ácsot látok és a legényét, amint sze- kercével és fűrésszel felszerelve egy bakon állva, a kapun munkálkodnak. Nohát, mondom, ráfért a tatarozás. De azért az az érzés, ami egyszerre rámrontott, semmiképp sem volt ilyen beleegyező. Be- lémnyilalt szinte az aggodalom, amint láttam, hogy a két markos kézműves éppen a szemöldökfát emeli ki a félfák közül, s egyelőre odatámasztják a kerítésnek. Megálltam, hogy bevárjam, mire készülnek. Talán csak nem vetemednek rá, hogy az én asz- szirus félistenemet megcsúfolni merjék? Pedighát csakugyan. A mester leugrott a bakról és elemelve a legénnyel a szemöldökfát a kerítéstől és körülnézegetve, pont az arcot viselő oldalára mutatott neki, s így szólt: — Na, nézze. Ezt itt kissé lecsapkodja a bárddal. Ez csupa torha. A másik fele, látom ép. Ezt fordítjuk majd kifelé az uc- cára! Megreszkettem, elhiszitek-e? Meg sem gondoltam, hogy oktalanságot teszek, mikor odaléptem a két emberhez. — Mester uram — mondtam, — magának talán mindegy. Nagyon szeretném, ha nem bántanák ezt a szemöldökfát. Ügy is az a fontos, hogy megerősítsék a félfákat. Hagyják úgy a szemöldökfát rajta, ahogy volt. Nekem bizonyos... Nagyot néztek. Az ács afféle jóindulatú, lomha mackó alak volt. Kíváncsian is, fürkészően is, de érthetően elvigyorodva fordult hozzám, s kérdezte: — Nodehát minek. Hát látja, hogy torha. Ügy csak jobban mutat. Ötölnöm-hatolnom kellett csak neki erre, természetes. Hogy így, és amúgy, megszoktam, s inkább áldomást fizetek nekik, csak tegyék, amit mondtam. Hát ez tényleg megingatta a derék ember szépészeti véleményét, s azt is, hogy a háztulajdonos szólhat hozzá a tatarozási hibához. De megmaradt a kíváncsisága. — De mégis, hát minek? Legalább tessék megmondani, hogy tudjam. Ezt már jó néhányszor ismételten mondta faggatólag, mikor már ott tartottunk, hogy a szemöldökfát csakugyan a régi módon illesztette vissza legényével a kapu tetejébe. Mert ott vártam, míg meg nem győződöm erről. Éreztem azt a különös kis belső válságot, amikor valami kedves, semmi titkot jön kiejteni magunkból. S úgy tetszik, az öröm ingatott ki tartózkodásomból, hogy a barátom rölifjét megmentettem a kapun. — Nos, nézze csak — kezdtem némi zavarral, sőt riadalommal, hogy fecsegni kezdek. — Ha már olyan kíváncsi, hát... És erre ujjammal jelezve a szemöldökfa repedéseinek rajzát, kiböktem az asszirus isten titkát nekik. Természetes, hogy szemüket meresztgették és magukban nem sok sütnivalót tételeztek bele a koponyámba. És csak most jöttem igazibb zavarba. — Hol volna?... Egy ábrázat? Hogy az orra volna ott?... Szakállas?. .. Én ugyan nem venném ki sehogy... Maga látja?... — Hol látnám?... Egy repedés. Azt látom, hogy tarka, mint a malter. Hümgettek, nézegették és san- dítgattak egymásra, ahogy már nem akartam teljes félkegyelmű- ségben maradni előttük és erőltettem a magyarázgatást. Persze, hogy épp az ellenkezőjét értem el egyre kínosabban vele. Már egyet-kettőt vihogtak is, amikor tétován befelé indultam. És akkor, ahogy felnéztem a szemöldökfára, hát istenem! __ H a nagyképűsködnék, úgy mondanám, tényleg eltűnt egyszerre előlem is az arc. Nos, igen, úgy, ahogy rémlátásból ocsúdunk magunkra, s ostobaságunkra. Vagy a mesék érzéseivel. Visszapillantott a szegénylegény, hiába kötötte lelkére a jó öreg, és abban a nyomban szétfoszlott a tündérkastély és csúf varangy lett újra a tündér. Ügy van. Sohsem láttam többé viszont szakállas, rejtelmes barátomat, tanácsadómat a szemöldökfában. És ha mégis erőltetem, hogy visszaidézzem bölcs vonásait és átható pillantását, akkor legföllebb az ácsmester, csikaróan jóindulatú képe vigyorgott vissza rám, elsavanyí- tóan, rpint aki előtt kínosan és bosszantóan és nevetségesen ostoba voltam. Zenélő ifjúság Az 1966—67-es koncertévadban az ország 130 helységében 853 ifjúsági bérleti hangversenyt rendez az Országos Filharmónia. Ha visszatekintünk a vidéken rendezett ifjúsági hangversenyek múltjára megállapíthatjuk, hogy az utóbbi fél évtized folyamán évről évre átlagosan 200-zal szaporodott a hangversenyek száma. Ez is azt mutatja, hogy az ifjúság fogékony a zene iránt, igényli a színvonalas komoly zenét. 4 ÉVES „VETÉSFORGÓ” — JÓ „ARATÁS" A Filharmónia szakemberei maguk között „vetésforgónak’- nevezik azt a 4 éves zenebérleti programot, amit az iskolák zenei és zenetörténeti tanmenetéhez igazodva állítanak össze. Egy-egy bérletsorozaton keresztül átfogó képet nyújtanak a zene történeFestő, szobrász és grafikus egy személyben Ovanesz Ha- csatrjan, örmény művész, aki a jereváni főiskolán végzett. Szoborportréjának címe: Melódia FODOR ANDRA& VITA Elaludtak a .színek, lapítanak a dolgok, nem moccannak a levelek. Kemény patkóba fogta homlokomat a kétség: vallatja egymást: „voltam” és „leszek”. Bátortalanul éltem, mindig a földön jártam. Megálltam félúton. Erőlködött bennem a felelősség, bujkált a fájdalom. Űzött, abajgatott a hivatás parancsa, húztak a nagyság álmai, die borzasztóit a látvány: porondon súlyt emelni. Jobban esett a terhet magamban hordani. Cipeltem mások terhét nem várva érte hálát, könnyed maradtam, nagyszívű: és elárult a hűség, visszarúgott a jóság, több lett az élet, mint a mű. És lett az érdemem, hogy minden versenyfutásból kimaradtam a cél előtt, és lett erőm, hogy mindig kerestek panaszukkal csalódott lihegők. Am nem csupa erény a józanság hatalma, lehet a szörnyűség maga. — Miféle ember ez, ki mindig megáll a falnál, nem roppan homloka! — Hallgat a színtelen föld, sunyit a lómb, megöklel, falként nyomaszt a vád. Vasszürke ég szorító patkója már a kétség: hogyan tovább? Mit érsz az akarattal, nem törhet át a szorgos, szakadjon bár belé. A harsak mézharangján csak egyetlen láz perzsel át: a megszállottaké... Láttam aszkéta arc sóvárgó tisztaságát, parázsban verdeső szemet; idegeimben mindig zsibongott, visszasajdult a termő őrület. Láttam a víziót, mely az őrület festő vásznán színekbe öltözik, s égni rajtuk a szentek sebének glóriáit: a rend bilincseit. Láttam, ahogy a lábak, kezek delejes arca formák horgában összenéz. Kő bolt alatt a gyep tenyérnyi szőnyegén is vibrált az átgondolt egész. Vem roppant meg a homlok. Vem lázadtam merészen. A fal megállított. Szikár falakra ír minden igaz varázslat. Józanság pajzsain lobog. Felébredtek a színek. Ablaka csillanó füzérét szemembe húzza egy vonat. Felszállók, elmegyek. Megjövök újra. Élek. Teszem a dolgomat. téről, a hangverseny műsorát az egymást* követő stíluskorszakok műveiből állítják össze. A műveket és korszakokat ismertetik, a műsort pedig a stíluskorszak irodalmi alkotásaival tarkítják. Az egyik sorozat a reneszánsz és barokk művészet bemutatásával kezdődik. Bach fúgái, Vivaldi Concert Grosso-i és Händel orgonaversenyei mellett Michelangelo és Shakespeare szonettjei, Janus Pannonius versei szerepelnek a műsorban. Más sorozatok egy-egy zeneszerző,, valamely művészileg \ kifejezett eszme — szabadság, szerelem, természet — egy-egy zenei műfaj vagy hangszer köré csoportosítva ismertetik meg a zeneirodalom gyöngyszemeit az ifjúsági bérletek hallgatóival. S a magvak termékeny talaj ba hullanák. Ezt bizonyítják azok a városok, amelyek a 4 éves „vetésforgó” után az ifjúsági zenei bérletek mellé, felnőtt bérleti hangversenysorozatot is igényelnek. ■ PREKLASSZIKU SOKTÓÉ. A JAZZIG Az ifjúsági hangversenybérle- tek változatos műsorából érdemes felsorolni néhányat. „Európai Virradat” címmel a preklasz- szikus mesterekkel ismerkedhet meg Somogy megyében Kaposvár, Siófok, Nagyatád, Barcsa Csurgó, Marcali és Igái közönsége. Zenetörténeti bérletük kiemelkedő hangversenyei között Mozart-est, századunk magyar zenéje is szerepel. A miskolci fiatalság ebben az évben elsősorban a magyar zene korszakaival foglalkozik. A XVI. századtól kezdve hallgatják végig hazai zenekincsünket a verbunkos zenét éppúgy mint Bartók művészetét. A bérletsorozat utolsó hangversenyén zenés fejtörő keretében maga a hallgatóság foglalja ösz- sze az évad tanulságait. Szabolcs megye ifjúsági bérletsorozatának címe: „Szomszédaink — barátaink’^. Olasz operaest, német zenekari hangverseny is szerepel a programban. Békés megye több községében a zenei korszakokat bemutató bérletsorozat a jazz történetének ismertetésével végződik, a különféle zenei műfajok között pedig még a balett is külön hangversenyt kap. A Pécsi Balett kisegyüttese például Tótkomlóson és Csorváson is táncol majd. « VILÁGJÁRÓ ZENÉSZEK „Világjáró muzsikusok” — Ezzel a. címmel is találkozunk az idei hangversenybérletek között. Többek között Gabos Gábor, Kovács Dénes, Bacher Mihály, a Tátrai-, a Weiner- és a Bartók- vonósnégyes, Kocsis Albert, és Szabó Csilla utazik az ország legtávolibb tájaira, hogy előadó művészetük mellett világjáró élményeikkel is gyarapítsák a fiatalság műveltségét. A zenetörténeti sorozatok előadói között kiváló esztétáink nevét találjuk meg. Bácz György. Németh Antal, Lukin László, Varga Károly. Agócsy László és Gál György Sándor kíséri el egy-egy bérleti műsor művészeit. A zene közüggyé vált, és ma már presztizs-kérdés a koncert- bérlet. A „Zenélő ifjúság” már sokaknak szívügye, és ez bíztató a jövő szempontjából, hiszen belőlük alakul és formálódik a zeneileg is művelt,'muzsikáló felnőtt generáció. A segítőkészség országosan nagy. és minimálisa az ellenállás. Az elmúlt évadban még akadtak zenepedagógusok, akik szót emeltek a magas színvonalú hangverse n y bér le t-sorozatok ellen; mondván,- hogy az általános iskolai tantervben nem szerepel az esztétikai nevelés. Pedig nem lehet elég korán hozzákezdeni a fiatalság esztétikai érzékének fejlesztéséhez. A „Zenélő ifjúság” szélesedő tábora is hozzájárul ahhoz, hogy országszerte mind jobban elterjed a zene szenvedélyes szeretető. Ez pedig értékes és hasznos szenvedély. JÓSFAY GYÖRGY
